Tolnai Népújság, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-09 / 107. szám

14 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. MÁJUS 9., HÉTFŐ KEK TŰKOR - TV-MUSOR A szomszédos megyébe vittek vizet a lánglovagok Tűz ütött ki tegnap reggel Mohácson egy családi ház­ban. A Baranya megyei tűz­oltók Tolna megyétől kértek vizet, amit a szekszárdi lánglovagok el is szállítottak a Duna-parti városba. Mohácsi kollégáik ezután fé­kezték meg a lángokat. Négy kocsi csattant egymásnak a 6-oson Műszaki okok miatt állt le szombaton reggel nyolc óra­kor egy teherautó a 6-os úton, a Sió híd és a 9-es kör­forgalmi kereszteződés kö­zötti területen. Ezt észlelve az arra tartó személygépko­csik lassítottak, így tett há­rom közelgő, egymás mögött haladó gépkocsi is. A konvoj végét záró negyedik azon­ban figyelmetlenség miatt belehajtott az előtte lévőbe. A harmadik autó emiatt ne­kiment a másodiknak, a má­sodik pedig az elsőnek. A karambolsorozat szerencsé­re csak két könnyebb sérül­tet követelt, az anyagi kár el­éri az egymillió forintot. TRAFFIPAX 8.30-9.3Wg a 63-as főúton, Jánosmajor belterületén, 9.40-12.3(Hg a 63-as főúton, Szedres belterületén, 8.10- 12.454g Szekszárd bel­területén várható sebesség- mérés. Szerb fegyverkereskedőt fogtak maffiaper A férfi a kecskeméti fegyvercsempészeti ügy vádiratában is szerepel Elfogták Budapesten a kommandósok Ladensky Lászlót. A szerb-montenegrói férfi a Kecskeméten folyó maffiaper vádiratában szerepló' fegyvereladó. Szemán László Az elmúlt napokban újabb szerb -montenegrói állampolgárt fog­tak el két magyar társaságában. Ezúttal három csőre töltött pisz­tolyt találtak náluk, írta meg korábban lapunk. Azóta meg­tudtuk, hogy a szerb személyé­ben kriminalisztikai szempont­ból igazi nagyágyút kaptak el a magyar rendőrök. A rendőrség hivatalos közle­ménye szerint a Rendészeti Biz­tonsági Szolgálat egyik járőré­nek a IX. kerületi Dési Huber ut­cában tűnt fel egy autó mellett ácsorgó három férfi. Igazoltatták őket, és átvizsgálták ruházatu­kat, majd az autót is. Két pisztoly került elő a hozzájuk tartozó lő­szerekkel. Őrizetbe vették a két budapestit, P. J. Istvánt (26) és R. Miklóst (26), valamint a szerb- montenegrói L. L.-t (56). Utób­bi lakásán újabb pisztolyt talál­tak lőszerekkel. Információnk szerint terrorel- hárító és bevetési kommandósok vettek részt a három férfi elfogá­sában. A hatóságok minden bi­zonnyal „fülest” kaphattak a fegyverekről. Ebben az ügyben a BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Osz­tályának nyomozói vizsgálód­nak. Az elfogott szerb-monte­negrói L. L. ugyanis Ladensky László. Ő nem más, mint aki a Kecskeméten éppen folyó maf­fiaper vádirata szerint fegyvere­ket adott el a vádlottaknak. Radnai Lászlót és társait azzal vádolja a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség, hogy két tételben több fegyvert szereztettek be Szerbiában, melyeket becsem- pésztettek az országba. A vád szerint ezekkel a fegyverekkel akarták megöletni azt a Balaton- parti vállalkozót, akinek érde­keltségeit aztán át akarták ven­ni. Olvasható a vádiratban, hogy Radnai vádlottársai, Mészáros Péter, Csüllög Zsigmond és Ferencsik Attila jelenlétében az ugyancsak vádlott szerb Nemet Endrigot és a hatóságokkal végül együttműködő Slobodan Sto- janovicot bízta meg a fegyverbe­szerzéssel. Konkrétan Kalas- nyikov és Skorpió típusú gép­pisztolyok, TT-pisztolyok, C4-es plasztik robbanóanyag és távirá­nyító voltak a megbízás tárgyai. Slobodan Stojanovic felhívta te­lefonon Szerbiában Stanisic Vla­dimir vádlottat, és megrendelte az arzenált. Nemet Endrigo is szétnézett a piacon. Felhívott te­lefonon három szerbet, Szabó Zoltánt, Ladensky Lászlót, vala­mint a Nesu becenevű, a hatósá­gok előtt ismeretlenül maradt férfit, és leadta a rendelést. A rendőrség olyan bűnözőt fogott el, akinek a neve már korábban felmerült a kecskeméti maffiaügyben is. A vád szerint Nemet és Stoja­novic megbízta a fegyverek szál­lításával a pécsi K. Árpádot. 2004. július 25-én Stojanovic te­lefonon elküldte K.-t Tompára a fegyverekért. Aki előtte a Zsiráf étteremben 2800 eurót vett át Mészáros Péter vádlottól a fegy­verek áraként. Legalábbis az ügyészség szerint. Tompán, már magyar területen megtörtént az adásvétel, vád szerint 2004. jú­lius végén újabb fegyvereket rendeltek Radnaiék. Nemet Endrigo leadta a rendelést Ladensky Lászlónak és Szabó Zoltánnak. Ismét K. Árpád szál­lított. Augusztus 3-án Szabad­kán Ladensky, Szabó és Nesu be­mutatta neki az újabb fegyvere­ket, amelyekért 2500 eurót fize­tett ki. A fegyvereket egy isme­retlen hozta át a zöldhatáron. Másnap Kecskemétre indult, ahol Zöldi Imre és Ábrahám Zsolt várta. A szintén vádlott két férfinak közreműködnie kellett volna a fegyverszállításban. Kecs­keméten azonban lecsaptak rá­juk a kommandósok. Gépkocsi­jukban kézi lőfegyvereket, tára­kat és lőszereket találtak a rendőrök. JL JKÍiJLiJej V U ÄtJPJnL 2005. MÁJUS 9., HÉTFŐ £ nJ *1 'H fi 6.00 Ármány és szenvedély © 6.30 Reggeli 8.34 Találkozások - reggel 9.00 Receptklub (ismétlés) 9.15 Top Shop 10.15 Delelő 11.45 Receptklub 6.00 6.30 7.00 9.00 9.20 10.20 11.45 Magellán Jó reggelt, Magyarország! Mokka Stahl konyhája Latin pofonok © Teleshop Providence © 5.50 NAP KELTE 6.31 Kékfény-hírek 8.00 Híradó 9.00 Napi mozaik Benne: 9.40 Hol-mi? Szabadidős programajánló 11.00 Parlamenti napló 5.35 Hajnali gondolatok 5.38 Agrárhíradó 5.50 NAP KELTE 9.00 Válaszd a tudást! 10.00 Tudásakadémia 11.00 Friderikusz A szólás szabadsága 6.00 Philly (14.) © 6.55 Szeretünk, Raymond! © (am. vígjátéksorozat) 7.30 TV-Shop 7.45 Nyerő vonal 8.45 Vadmacska © 9.45 Halálbiztos diagnózis © 5.45 Indul a nap 8.30 Ami szabad szemmel nem látható (3/1.) 9.00 A háborúnak vége 9.40 A világörökség kincsei 10.00 Bűvölet© 11.15 Régiók 12.00 A hegylakó© (kanadai-fr. kalandfilmsor.) 13.00 Egy rém rendes család © (am. vígj.-sor.) © 14.00 Taxi © (amerikai vígjátéksorozat) 15.00 Családi kötelékek© 'W fi 12.00 Híradó Déli kiadás 12.45 12.10 Az ifjú Indiana Jones © (amerikai kalandfilmsorozat) 14.20 13.50 06-81-601-601 | 14.25 15.10 Disney-rajzfilm 15.25 15.35 Csacska angyal (argentin sor.) 16.25 16.35 Balázs © 17.25 17.30 Mónika © 18.30 Híradó Esti kiadás 18.30 Házinyúlra nem lövünk © (amerikai vígjáték, 1990) Norbi-titok Játékidő A szerelem ösvényei Jó barátok Bűbájos boszorkák (amerikai sorozat -135.) © Tények Hírműsor 12.00 Híradó délben 13.00 Roma magazin 13.30 Domovina 14.05 Az ígéret földje © 14.55 Kachorra 15.45 Telitalálat 16.35 12+ Ifjúsági híradó 16.45 Életképek (26.) 17.25 József Attila 100 12.00 Iskolapélda 12.50 Van öt perce? Csajkovszkij-Kocsis: Diótörő - Virágkeringő 13.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.30 NAP NYUGTA 19.00 Kultúrház Kultúra, szórakozás 10.45 Magnum © 11.45 Baywatch © 12.45 SztárVár © 13.00 Őrült világ© 13.30 A körzet © 14.25 Halálbiztos diagnózis© (amerikai krimisor.) 15.25 Magnum © (amerikai akciófilm-sor. - 6.) 11.45 Hírek. Gazdakör 12.20 Heti hírmondó 13.25 Nyelvőrző 13.50 Hungarorama 14.00 A múlt titkai (5/1.) 14.50 Minoritates mundi 15.30 A világörökség kincsei 15.45 Auschwitzi krónika (dok.-film-sorozat - 5/5.) © 16.00 A hegylakó © (kanadai-francia sorozat) . 17.00 Acapulco akciócsoport © (amerikai akciófilm-sorozat) 17.55 Gerilla Grill © Illegális főzőműsor 18.10 Pensacola- A név kötelez © (am. akciófilm-sorozat) H 19.00 Fókusz © Közszolgálati magazin 19.35 Legyen ön is milliomos! Műsorvezető: Vágó István 20.15 Barátok közt (magyar sorozat) Fsz.: Gyetván Csaba, Tihanyi Tóth Csaba, Dósa Mátyás, Németh Franciska 20.55 Győzlke © (reality komédia) 19.00 Jóban, rosszban (magyar sorozat) 19.30 Aktiv Magazin © 20.15 Multimilliomos Kvízshow 20.55 Frei-dosszié © Szórakoztató magazin 22.05 Mint a hurrikán © (amerikai vígjáték, 1999) Fsz.: Ben Affleck, Sandra Bullock, Maura Tierney 17.30 Híradók 18.25 Pláza © (olasz sorozat - 230/74-75.) 19.22 12+ Ifjúsági híradó 19.30 Híradó este 20.05 Kék fény© Bűnügyi magazin 20.58 A Nagy Könyv 21.05 Hogy volt?... Hogy volt! 22.00 Hétfő este 22.30 Híradó 19.35 Esti mese 19.56 József Attila 100 20.00 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.30 Kultúrház 21.12 A Nagy Könyv Százból tizenkettőt! 21.15 VILÁGMOZI TGV, avagy a szupergyors járat © . (francia-szenegáli film) 83' 16.25 Baywatch © 17.25 Vadmacska © (venezuelai sorozat-91.) 18.20 Őrült világ© 18.50 Família Kft. © 19.25 SztárVár (bábkomédia) 19.40 Will és Grace© (amerikai sorozat-44.) 20.10 A kalandor© (amerikai akciófilm) 94' 16.15 Csak a kötözött... © 16.45 Heuréka! 17.15 Kárpáti híradó 17.25 Régiók 18.00 Híradó. Sport 18.35 Bűvölet (olasz sorozat 141.) © 19.30 Mese 20.00 Nehézsorsúak (magyar dok.-film-sorozat) Soós Miklós 19.00 Egy rém rendes család © (amerikai vígjátéksorozat) 20.00 Cobra 11 © (német akciófilm-sorozat) 21.00 Y-akták© (kanadai sci-fi sorozat) 22.00 Kontra © Vérre menő vetélkedő 22.30 Wildboyz (amerikai extrém sorozat) 21.50 A rettegés foka © 23.10 A bunkerban- Hitler utolsó napja © (német dokumentumfilm) 0.10 Találkozások - este Sztármagazin © 0.25 Az utca törvénye © 0.15 Jó estét, Magyarország! i 0.40 Norbi-titok (ismétlés) 0.45 A bűn nyomában © (amerikai krimi-dok.-sor.) Állam kontra Garcia Fsz.: Kristen Amador, Blaine Bowman, Carol Buck 22.40 Sporthírek 22.45 Médiamix 23.20 Kárpáti krónika 23.30 Érettségi, 2005 0.35 Az érzelmes bérgyilkos © (francia film, 1993) 85' 2.05 Gazdagodj okosan! 22.35 Kultúrház 23.00 Záróra 23.45 Kultúrház 23.55 Quo vadis? © (olasz sorozat - 6/5.) 55' 0.55 Válaszd a tudást! 1.50 Tudásakadémia 22.00 A helyszínelők © (amerikai krimisorozat-32.) 23.00 X-akták © (am. fantasztikus sor. - 66.) 23.55 UEFA Bajnokok Ligája Heti magazin 0.35 Alul semmi (am. sor.) © 21.05 Igenis, miniszterelnök úr! (angol sorozat -16/8.) 21.35 Híradó. Sport 22.05 Közép-európai magazin 22.35 Európa-nap- Európa-képek 139' 23.00 A fiúk a klubból© (amerikai sorozat) 23.55 Maffiózók © (amerikai sorozat) 0.50 Pensacola - A név kötelez (ismétlés) © i ■■ /JWIÍiüi 12.10 Az ifjú Indiana Jones amerikai kalandfilmsorozat 20.55 Frei-dosszié szórakoztató magazin 0.35 Az érzelmes bérgyilkos francia film 23.55 Quo vadis? olasz sorozat 14.25 Halálbiztos diagnózis amerikai krimisorozat 15.30 A világörökség... német sorozat 16.00 A hegylakó kanadai-francia sorozat 17.00 Híradó. Sport. 17.35 Naptár extra. 18.00 Híradó. 18.05 Sporthíradó. 18.30 Gazdasági híradó. 19.00 Hír+ Háttér. 19.30 Híradó. Sport. 20.05 A nap vendége. 20.35 Lapzárta. 21.00 Híradó. Sport.21.35 Hírvilág (ism.). 22.00 Híradó. Sport. 22.30 BBC- híradó. 23.05 Politikai barométer (ism.) 8.20 Sporthíradó. 8.35 Hírblokk. 9.05 Dra­zsé. 11.05 Délidő. 13.05 World Net. 14.05 Nótacsokor. 15.05 World Net 15.30Játszma. 16.30 One Cubed. 17.05 World Net 18.05 Fórum. 19.00 Híradó. 19.30 Fórum plusz. 20.00 Egyenes beszéd. 21.05 Újságíróklub. 22.00 Híradó. 22.10 Szemle. 23.00Játszma NAP-KELTE 5.50-től az MTV l-esés2-es csatornáján Holnap ismét Nap-kelte: ■ Kereszttűzben Rácz Jenő egészségügyi mi­niszter ■ Diszkriminatív a lombikbébiprog­ram?.. ■ Vendég: Mikola István ■ 100 lépés program... WAdaganatos gyermekekért.. Műsorvezető: Bánó András BUDAPEST TV MIOTMAX' 5PEKTRUÄT 14.00 Szóvivőkórája. 15.05 Híradó. Kékfény- hírek. 15.15 Közvetlen ajánlat 15.40 Köz-élet. 16.20 Közvetlen ajánlat 17.00 Vanillya-jóga. 17.50 Asztrománia. 18.55 Híradó. Sport. 19.25 Tv-toma. 19.30 Mosolyszünet. 20.00 Azt beszélik... 22.00 Mentőöv. 22.45Sporthír­adó. 23.00 Gagyi. 24.00 Közvetlen ajánlat 8.30 Arany pillanatok. 8.45 Spanyol lab­darúgás. 11.15 Kézilabda. Férfi bajnoki mér­kőzés. 14.00 Heti helyzet. 15.15 Spanyol lab­darúgás. 17.15 Spanyol labdarúgás. 18.15 Olasz labdarúgás. 19.15 Mai helyzet. 19.30 Angol labdarúgás. 20.30 Francia labdarúgás. 21.30 Német labdarúgás. 22.30Jégkorong 6.00 Rajzfilmek. 16.05 Koboldok és tündé­rek... 16.30 Minirobotok. 16.35 Milo. 16.45 Noddy kalandjai. 16.55 Blinky Bili kaland­jai. 17.25 Uhu, a bölcs bagoly. 17.35 Ripper és barátai. 18.05 Pöttöm George. 18.30 A varázslatos iskolabusz. 19.00 Apu és én. 19.05 Doug. 19.35 Koboldok és tündérek... 12.10 Apró tippek szülőknek. 13.20 Az Al­pok titkai. 14.40 Quantum-mozaik. 15.45 A leghosszabb éjszaka. 16.45 Állati rekor­dok. 17.40 Nukleáris készletek. 18.40 Híres vonatok. 19.45 Légierő. 20.20Atúlélés mű­vésze. 20.45 A D-nap... 21.45 Birodalmak bukása. 23.00Történelmi hősök k L I ILLUSZTRÁCIÓ: RISKÓ GÁSPÁR

Next

/
Oldalképek
Tartalom