Tolnai Népújság, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-13 / 85. szám
2005. ÁPRILIS 13., SZERDA-TOLNAI NÉPÚJSÁG SZOLGALTATAS 13 NAPKELTE 5.58 - NYUGTA 19.32 HOLDKELTE 8.02 - NYUGTA 0.09 IDA napja IDA. Több germán név egybeesése. Keletkezhetett az egyik walkür, Itis istennő nevéből, vagy az „id” szótőből, akkor pedig jelentése: tevékeny, serény. De alakulhatott az Ida kezdetű vagy végű nevek rövidüléséből is. Védőszentje: Herzfeldi Szent Ida. Virága: a díszbors. Ida egy görög hegy neve is, ahol Paris királyfi a nyáját legeltette, és itt jelent meg előtte a három görög istennő, hogy döntse el, melyikük a legszebb. A görög mitológia szerint ennek a döntésnek a következménye lett a trójai háború. egyéb névnapok: Hermina, Márton, Mína, Minna, Norma. EGYHÁZI ÜNNEPEK A katolikus naptárban Szent Hermina, Szent Ida, Szent Márton napja. A református és az evangélikus naptárban Ida napja. A zsidó naptárban Niszán hónap 4. napja. napi igék. Katolikus: ApCsel 8,1-8; Zs 65; Jn 6,35-40. Református: IThessz 5,12-22. Ézs 41. Evangélikus: Jn 17,20-26. Zsid 8,1-13. 1592 TAVASZÁN SZÜLETETT COMENIUS. Ml VOLT A CSALÁDNEVE? ________(SOdSdZS) :Sflf3J93W KO S (III. 21-IV. 20.), 06-90-332-348. Munkássága széles körű nyilvánosságot kap. Anyagi helyzete javulásnak indul, nem szórja a pénzt céltalanul. BIKA (IV. 21-V. 20.), 06-90-332-349. Hangulatingadozás jellemzi a mai napon. Egyik percben letargikus, a másikban a fellegekben jár. Érzelmeit korlátok veszik körül. IKREK (V.21-VI. 21.), 06-90-332-350. Teljes erőbedobással dolgozik, ugyanakkor remek hangulatban van. Jó kedélyű, és másokat is magával ragad. Valószínűleg szerelmes. RÁK (VI. 22-VII. 22.), 06-90-332-351. Alapvetően optimista, másképpen hajlandó lenne eltúlozni azt a pár bosszúságot, ami a mai napon éri. Ilyen mással és máskor is előfordulhat. HOROSZKÓP OROSZLÁN (VII. 23—Vili. 23.), 06-90-332- 352. Túlfeszíti a húrt, ha tovább folytatja a manővereit. Lássa be, hogy érzelmei nem találnak viszonzásra. SZŰZ (Vili. 24-1X. 23.), 06-90-332-353. Remekül sikerül minden, amibe ma belekezd. Legyen az munka vagy szerelem, a Szűz most nyerőben van. MÉRLEG (IX. 24-X.23.), 06-90-332-354. Ma minden apróságon bosz- szankodik. Feszültségével, rossz hangulatával ne terhelje családját. Száműzze otthonából a munkahelyi problémákat, gondokaf. SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.), 06-90-332-355. Magányos napra számíthat. A lényeg az, hogy ezt is kellemesen töltse. Este maradjon otthon és töltse úgy az időt, ahogyan azt már régóta szeretné. www.astronet.hu NYILAS (XI. 23—XII. 21.), 06-90-332-356. Nemcsak borúlátó, de bizonytalan is valamiért. Nagy lehetőséget szalajt el határozatlanságával! BAK (XII. 22-1.20.), 06-90-332-357. Szerencsés események várhatók. Minden jól alakul, úgy magánéletében, mint az anyagiak terén. Használja bölcsességét, de tartsa kontroll alatt erős érzelmeit. VÍZÖNTŐ (1.21-11.20.), 06-90-332-358. Személyisége tündököl. A középpontban van, népszerűségnek örvendhet. Csodálják stílusát és eleganciáját. HALAK (II. 21-111.20.), 06-90-332-359. Kissé türelmetlen, kevés megértéssel viseltetik környezete iránt. Mindezek ellenére erőt és kitartást érez önmagában, amit képes céljaira fordítani. IMIBEN MAS? AJÁNLÓ: KÖNYV Lene Kaaberbol: Witch - Az igazi tűz A sorozat harmadik kötetének hőse a varázslatos Witch magazinból már jól ismert öt tini boszorkány egyike, Taranee. Az ő eleme a Tűz. A tiniboszi-lét alapszabálya, hogy semmi esetre sem szabad rosszat kívánni senkinek. Taranee egy őrült pillanatban megfeledkezik erről. Hiába a végtelen bűntudata, egyedül nem boldogul, az öt lánynak össze kell fognia, hogy jóvá- tegye botlását. Ebben a történetben az öt tini boszinak olyan tűzzel kell megbirkóznia, ami nem is igazi tűz... Kikerülnek az e világi létből, s egy fantasztikus birodalomban vár rájuk életük egyik legnagyobb megpróbáltatása. Lene Kaaberbol: Witch - Az igazi tűz, Egmont-Hungary Kft., 2003, 112 oldal Helyi rádió- es televízió-műsorok Régió Rádió - Pécs A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 101,7 és az AM 873 kHz-en. 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig a DélDunántúlon. Benne: Déli Krónika. 14.00-18.00 Dél-után... Benne: 17.30 Dél-Dunántúli Krónika. 18.00-19.00 Esti Krónika. Háttér 19.00-22.00 Új Estidőben. 22.30 Kossuth Rádió. Éjjel. Nemzetiségi műsorok a 873 KHz-en 9.00-10.30, 20.0020.30 horvát, 10.30-12.00, 19.30-20.00 német, 13.00-14.00, 20.30-21.30 szerb. & f# Fortuna Rádió, Paks 6.00-9.00 Élesztő. 6.30, 7.30, 8.30,10.30, 13.30, 16.30 Fortuna hírek 9,00-17.00 Zene, programajánlók, helyi hírek, információk, játékok. 17.00-19.00 Kívánságműsor. 19.10-19.55 Hangsúly-Kultúrhistória. 20.05-6.00 Nonstop zene. Alisca Rádió A két rajz között hat eltérés van. Keressétek meg! (A megfejtéseket nem kell beküldeni) 91,1 MHz nonstop. Hírszolgálat: 6.00, 7.00, 8.00, 10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 17.00, 18.00, 20.00. 6.00-13.00 Lapszemle, útin- form, születésnaptár, évforduló, naptár, bűnügyi krónika, helyi hírek, állásajánlatok, programajánló, könyvajánló. 9.00 A nap híre, a nap: vendége. 10.30 Élő kívánságműsor. 13.00-21.00 Zenei műsorok, információk, érdekességek. 15.00 Nap híre. Kamarai percek: információk vállalkozóknak és szolgáltatóknak. 19.00 Élő kívánságműsor. 21.00- 06.00 Nonstop zenerulett. Rádió Antritt FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli információs magazin. 9.00-12.00 Napközben: zenés magazin. 12.00-18.00 Délutáni Turmix. 18.00- 24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00-06.00 Könnyűzenei összeállítások. Tolnatáj TV 18.30 Tolna megyei néptáncok. 18.45 Mese. 19.00 Híradó. 19.25 Ismerős?! 20.00 Híradó. 20.25 Kerekasztal. 21.00 Híradó. 21.25 Kivi - utazási magazin. 22.00 Vendégségben. 22.30 Közéleti magazin. 23.00 Híradó. Bonyhád VTV Esti magazin. Műsorvezető: Fenyvesi Tamás. 18.00 Hírek. 18.12 Háttér. 18.35 Staféta, Drága László. 1Ö.50 Utazni jó! Szerkeszti: Faludi Béla. Ismétlés: 22.00, 6.00, 10.00 órakor. TELEVm O-MUS OK H RTL KLUB ■■■■ TV 1 MnlHIIIIIfl VIASATí ' i. ii.ii ui IBMBMBB M 6.00 Ármány és szenvedély © 6.00 Propaganda © 5.35 Hajnali gondolatok 5.35 Hajnali gondolatok 6.15 Ed © 5.45 Indul a nap 10.00 Taxi © 2 6.30 Reggeli 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 5.38 Agrárhíradó 5.38 Agrárhíradó 7.10 Nyerő vonal 8.30 Halk) aus Berlin (amerikai vígjátéksorozat) 8.34 Találkozások - reggel 7.00 Mokka 5.50 NAP-KELTE 5.50 NAP KELTE 8.15 Szeretünk, Raymond! 8.45 Magyararcképcsarnok 11.00 Acapulco akciócsoport 9.00 Receptklub 8.50 Stahl konyhája 9.05 Napi mozaik 9.00 Válaszd a tudást! 8.50 Vadmacska © 9.00 Mikor síel az oroszlán? (amerikai akciófilm9.15 TopShop 9.00 Latin pofonok © 11.05 A sivatag szerelmesei 10.00 Tudásakadémia 9.45 Halálbiztos diagnózis © 9.55 Bűvölet © sorozat) fi 10.15 Delelő 11.25 Providence © (sp.-kol. sor. -109.) © 11.05 A 2000. éven túl Földünk 10.45 Magnum © 10.50 Mit főzzünk ma? 12.00 A hegylakó © 11.45 Receptklub (amerikai sorozat - 51.) 12.00 Híradó délben és környezetünk 11.45 Baywatch © 11.30 Szép város... - Kolozsvár (kanadai-fr. kalandfilmsor.) 12.00 Híradó Déli kiadás 12.10A nagy csapat © 13.00 Hrvatska krónika 12.00 Nyelvoktatás az EU-ban 12.40 SztárVár 12.05 Gazdakör 13.00 Egy rém rendes család 12.10 Reszkessetek, (amerikai vígjáték, 1989) 13.30 Ecranul nostru 13.15 Héthatár 13.00 Őrült Világ 12.20 Isten kezében 14.00 Taxi © emberrablók! 14.20 Norbi-titok 14.00 Az ígéret földje © 13.55 Roma Magazin 13.30 A körzet © 13.20 Megmaradásunk (amerikai vígjátéksorozat) (amerikai vígjáték, 1999) 14.25 Játékidő 14.55 Kormányváró 14.25 Domovina 14.25 Halálbiztos diagnózis © 13.50 Hungarorama 15.00 Cheers© 13.50 06-81-601-601 15.25 Beverly Hills 90210 15.25 Fogadóóra 14.55 Kárpáti krónika 15.25 Magnum © 14.00 A reklámtényező 16.00 A hegylakó © R 15.10 Disney-rajzfilm 16.20 A szerelem ösvényei 15.55 Telitalálat 15.05 Membrán 16.25 Baywatch © 14.30 A sors kereke 17.00 Acapulco akciócsoport yU 15.40 Csacska angyal 17.25 Jó barátok 16.50 Evangélikus műsor 15.25 NAP NYUGTA (am. akciófilm-sor. - 68.) 15.20 Acélcápák 17.55 Gerilla Grill © 16.35 Balázs © (amerikai vígj.-sor. - 73-74.) 17.00 Tanúságtevők 18.00 Repeta 17.25 Vadmacska © 16.15 Csak a kötözött.... © 18.10 Pensacola fi 17.30 Mónika © 18.30 Tények Hírműsor 17.24 József Attila 100 18.30 TS - Vízilabda mérkőzés 18.20 Őrült Világ 16.45 Négyzetméter- A név kötelez © 18.30 Híradó Esti kiadás 19.00 Jóban Rosszban 17.30 Híradók 19.40 Esti mese 18.50 Família Kft. © 17.15 Híradók 19.00 Egy rém rendes család 19.00 Fókusz © (magyar sorozat) 18.25 Pláza © 19.55 József Attila 100 (magyar vígjátéksor. - 6.) 18.35 Bűvölet© (amerikai vígjátéksorozat) 19.35 Legyen ön is milliomos! 19.30 Aktív Magazin © 19.30 Híradó este 20.00 Híradó este Esz.: Ádám Tamás, (olasz sorozat - 123.) 56" 20.00 Cobra 11 © M Műsorvezető: Vágó István 20.15 Multimilliomos 20.05 A tévé ügyvédje © Sporthírek. Időjárás Esztergályos Cecília 19.30 Mese (német akciófilm-sorozat) r 20.15 Barátok közt 20.55 Columbo A megoldások show-ja 20.30 Kultúrház , Kárász Zénó, 20.00 Élek és szeretlek Esz.: Erdogan Atalay, H Cfi w (magyar sorozat)- Összeesküvők © 20.58 A Nagy Könyv 21.10 A Nagy Könyv Xantus Barbara benneteket © Johannes Brandrup 21.00 SZUPERMOZI (amerikai krimi, 1978) 92" 21.05 Rejtélyes bűnügyek: Év 21.15 Új szörnyetegek © 19.25 SztárVár (francia film, 1998) 91' 21.00 Y-akták© Rajtaütés © Esz.: Peter Falk, Clive Revill, végi gyilkosságok © (olasz szatíra, 1977) 86' (16. rész)© 21.35 Híradó. (kanadai sci-fi sorozat) (amerikai akciófilm. 1998) Jeanette Nolan, Bernard (olasz krimisor. - 4/3.) 43" Fsz.: Vittorio Gassman, 19.40 Will és Grace© Sport Fsz.: Dan Aykroyd, Matt Fsz.: Jean-Claude Van ■ Behrens, Michael Horton Fsz.: Elisabetta Gardini, Ornella Muti, Alberto Sordi (amerikai 22.05 Gong Frewer, Paul Miller Damme, Rob Schneider Közben: Kenósorsolás Davide Bechini 22.40 Kultúrház sorozat - 26.) Kulturális hetilap 22.00 South Park® 22.35 XXI. század-Alegendák 22.55 Nyomtalanul © 22.00 Szerda este 23.00 Záróra 20.10 UEFA Bajnokok Ligája 22.35 1997, Rusztem feljegyző23.00 Joe Schmo-show © velünk élnek © (amerikai krimisorozat - 9.) 22.30 Híradó 23.45 Kultúrház Juventus-Liverpool sei, rajzokkal 23.55 A Bohóc 23.10 Az elnök emberei 23.55 Moziverzum © 22.45 Bonusz 23.55 Zarándokút © PSV Eindhoven-Lyon (kazah film, 1998) 78' (német akciófilm-sorozat) (amerikai sorozat) A nagy leleplezés 0.05 Találkozások © 0.25 Arany Ászok 0.30 Jó estét, Magyarország! 0.55 Norbi-titok 1.00 Boldogító igen... v © (amerikai vígjáték, 1976) 23.10 Lapozó 0.05 Kárpáti krónika 0.20 A választási botrány 0 (amerikai film, 2000) 96' (olasz film, 1983-2/1.) 1.30 Válaszd a tudást! 2.25 Tudásakadémia 3.30 Lapozó 0.45 Latin szeretők © (am. erotikus sorozat - 27.) 1.40 Alul semmi © (amerikai sorozat-6.) 23.55 Mediawave-koncertek 0.50 Vers Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség Fsz.: Sven Martinék 0.45 Pensacola-A név kötelez © 1.35 Y-akták © 23.10 Az elnök emberei amerikai sorozat . r f . f I IÜ 20.55 Columbo amerikai krimi 0.20 A választási botrány amerikai film ISSil 21.15 Uj szörnyetegek olasz szatíra 19.40 Will és Grace amerikai sorozat 22.35 1997, Rusztem.. kazah film 14.00 Taxi amerikai vígjátéksorozat 16.05 Dokumentumfilm. 17.00 Híradó. Sport 17.35 Naptár extra. 18.00 Híradó. 18.15 Sporthíradó. 18.30 Gazdasági híradó. 19.00 Hír+ Háttér. 19.30 Híradó. Sport 20.05Anap vendége. 20.35 Lapzárta. 21.00 Híradó 21. Sport. 21.35 Reporters. 22.00 Híradó. Sport 22.30 BBC-híradó. 23.05 GyógyHír. imGYÄAW ........... 7. 00 Más-nap. 9.05 Egyenes beszéd. 10.05 Köz-gazdaság. 11.05 Délidő. 13.05 Pénzfür- dö. 16.05 Új mezőgazdasági magazin. 16.45 Hírvidék. 17.05 Nagyvizit 18.05 Fórum. 19.00 Híradó. 19.30 Fórum plusz 20.00 Egyenes beszéd. 21.05 Arc-élek. 22.00 Híradó. 22.10 Itthon Európában. 23.00 Pénzfürdő. 12.00 Privátfilmek. 14.00VálogatásaMa- gyarSportmúzeum anyagából. 15.00 Szerencsés Dániel. 16.35 Túsztörténet (magyarfilm). 18.30 Popeye. 18.40 Privátfilmmúzeum. 19.00AzAngyal. 20.00141 perc A befejezetlen mondatból. 22.15 A Ratal Rímesek Nemzetközi Fesztiváljának alkotása: BUDAPEST ITT _ 13.00 Közvetlen ajánlat 14.00 Szóvivőkórá- ja. 15.05 Híradó. 15.15 Ajánlat 15.45 Mesezug. 16.20 Közvetlén ajánlat 17.40 Mondd a jövőm! 18.55 Híradó. Sport. 19.30 Mosolyszünet. 20.00 Különös. 21.00 Sikerpódium. 21.50 Hétutóextra.22.45Sporthíradó.23.00 Válogatás a vasárnap esti kívánságműsorból MINIMAX' 8.30 Mai helyzet. 8.45 Angol labdarúgás. 11.15Férfi kosárlabda. 14.00 Ringlispíl. 15.15 Német labdarúgás. 17.15 Libertadores-kupa. 17.45 Női kézilabda.Dunaferr NK-Váci NK. 20.00 Mai helyzet. 20.15 Grand prix. 21.15 Arany pillanatok. 21.30 Ralimánia. 22.30 MotorShowl. 23.00 Motokrossz. 15.00 Nyúl Péterés barátai. 15.35 Andeisen, a mesemondó. 16.05 Elsüllyedt világok. 16.30 Albert kérdezi. 16.45 Cliffords nagy piros kutya. 17.15 Minirobotok. 17.30 Babar. 18.00 Hogyan működik... 18.15 Ned varázs- gőtéje. 18.30 Marsupilami. 19.00 Andersen, a mesemondó. 19.30 Elsüllyedt világok. SPEKTRU 12.25 Átszab-lak. 13.20 Küzdelem az életért. 14.20 Az egyiptológia úttörői. 15.30 Borháborúk. 16.35 Folytassa, Jamie! . 17.35 Rendkívüli népek. 18.35 Autók. 19.10 Szardínia vadlovai. 19.35 Anglia uralkodói. 20.35 Autóálmok és legendák. 21.35 A lát- határfölött. 22.45 Közelebb a célponthoz.