Tolnai Népújság, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)

2005-04-23 / 94. szám

11 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. ÁPRILIS 23., SZOMBAT KÉK TÜKÖR A Hernádi Zsolt igaz­gatta cégnél egy-két milliárd nem is számít? r Elismerte a Mol a lopást botrány Megcsapolták a gázolajkészletet is A Mól dunai finomító­jában napokkal ezelőtt kirobbant üzemanyag­lopásról kiderült: a tettesek nem csak ben­zinnel, gázolajjal is meg­csapolták a készleteket. Nagy Eszter Dóra A Mol-botrány hivatalos változa­ta is megszületett. Tegnap sajtó- tájékoztatót tartottak az ügyben. E szerint keddre virradóra hu­szonhárom személyt állított elő a rendőrség, miután nagy meny- nyiségű üzemanyagot loptak ki a százhalombattai kőolaj-finomító­ból. A rendőrök egyszerre csap­tak le a finomítóban és a tolvajok telephelyén. A tettesek közül ti­zenhatot gyanúsítottak meg a bűncselekménnyel, de letartóz­tatásba csak tizenketten kerül­tek - mondta Zsombok György. A Nemzeti Nyomozó Iroda bűnügyi főosztályának vezetője hozzátette: a történtekről a fino­mító biztonsági szolgálata értesí­tette a hatóságokat. Érdekesség, Nem azonosak a tettesek a januári tolvajokkal Százhalombattán nem először lopják az üzemanyagot a fino­mítóból, bár az igaz, ilyen mennyiségben még nem csapol­ták meg az üzemet. Legutóbb január végén bukott le egy tol­vajbanda. A kőolaj-finomító közelében megfúrtak egy vezeté­ket, és onnan egy tanyára vezet­ték annak tartalmát. A kétmil­lió forintos kárt okozó csapat és a most leleplezettek között azonban a rendőrség szerint nincs összefüggés. hogy az értesítők saját munka­társai közül is gyanúsítottá vál­tak néhányan. A nyomozók azt állítják, legutóbb karácsonykor csapolták meg a finomító egyik vezetékét benzinnel. Akkor négy tartálykocsinyi üzemanyagot vit­tek ki a Mól kapuján a tettesek, mert a biztonsági személyzet a kezükre játszott. Ferencz I. Sza­bolcs, a Mól kommunikációs igazgatója utalt arra, hogy az érintettek távoznak a vállalattól, de a biztonsági céggel egyelőre csak tárgyalnak, a szerződést nem bontják fel. Pontos adatot sem a rendőr­ség, sem a Mól nem közölt arról, mennyi benzin, illetve gázolaj ju­tott ki a finomítóból. A tettesek a benzint tartálykocsikban lop­ták ki, míg a gázolajat vezetéken keresztül. A másfél kilométer hosszú vezeték abba az ercsi ka­mionmosóba vezet, ahova a ben­zint is szállították. Zsombok sze­rint egyelőre nem tudni, mióta működtették a föld alatt húzódó rendszert. Csak annyit közölt: látszik, hogy a csöveket nem két hete fektették le. A gyanúsítottak többsége meg­tagadta a vallomástételt, néhá­nyan pedig tagadják tettüket. Kö­zülük ketten a finomító belső munkatársai. Ferencz I. Szabolcs cáfolta, hogy a bűncselekmény befolyá­solná az üzemanyagárakat. Hoz­zátette: az üzemben évente nyolc­millió tonna benzint és gázolajat finomítanak. Díjazták a rendőröket rendőrnap Ajándékot adott a város dombóvár A rendőrség napja alkalmából rendezett ünnepsé­gen avatták fel a Dombóvári Rendőrkapitányság előtti téren Sárkányölő Szent György szob­rát. Ambrus Sándor szobrász- művész alkotását a város önkor­mányzata adományozta a kapi­tányságnak, ugyanúgy mint azt a csapatzászlót, melyet Szabó Loránd polgármester adott át dr. Szíjártó Istvánnak, a kapi­tányság vezetőjének. Az ország­ban egyedülálló módon, min­den évben Az Év Kistérségi Rendőre címet adományoz Dombóvár és térsége a kiemel­kedő rendőri munka elismeré­seként. Ezt a kitüntetést ebben az évben Simon István vehette át a társulás elnökétől, Szabó Lorándtól. Az Év Tolna Megyei Rendőrei Kiss ístván rendőr alezredes a főkapitányság bűnügyi technikai osztályának vezetője Az Év Tolna Megyei Rend­őre Főkapitányi címet érdemelte ki kiemelkedő munkája elismeréseként. Kiss István egy életút elismerésének tartja ezt a kitüntetést. Harminc­két éve van a szakmában és ennek az időnek a nagy részét a bűnügyi technika szakterületén töltötte el. 1985-től vezeti a bűnügyi technikai osztályt és irányítja a megyében folyó munkát. VINCZE JÓZSEF rendőr főtörzszászlós a dombóvári kapitányság baleseti helyszínelője. Az Év Tolna Megyei Rend­őre huszonhárom évvel ezelőtt Dombóváron kezdte pályafutását. Kezdetben járőrként dolgo­zott, tizennégy éve tevékenykedik a közlekedési területen és kiváló munkája elismeréseként többször is kitüntették már, de ami számára a j legfontosabb: a rendőrségi szakértők sokra Ml 4L ü értékelik a munkáját. Az Év Kistérségi Rendőre Simon István rendőr főhadnagy. A kistérség legjobb rendőre 1995-óta teljesít szolgálatot bűnügyi terüle­ten. Pályáját vizsgálóként kezdte, majd nyomo­zóként folytatta a dombóvári kapitányságon. 2004-óta a nyomozó alosztály vezetője. Az általa irányított alosztály eredményes munkája nagy1 ban hozzájárult a kapitányság bűnügyi mutatói­nak javulásához. ADJON EGY NESZT A CIVILEKNEK! 11 üs i mi í * w411*1 i * ' *' * ijpiaM ,, ' ill » f *.jgJg fljlfa I | szokatlanul magas K&H euró fix 5. ^ befektetési jegy ha*» I éves futamidő euró vagy forint kifizetés Szekszárd, Széchenyi u. 18-20. (06 74) 528 500 Paks, Dózsa Gy. u. 21. • (06 75) 519 130 Dombóvár, Szabadság u. 21. (06 74) 566 020 Bonyhád, Szabadság tér 1. (06 74) 550 570 Tamási, Szabadság u. 60-62. (06 74) 573 990 Dunaföldvár, Béke tér 13. _______(06 75) 542 960 ke lt fcímémok » befekteteshet kapcsolódó ■J ) O/ éves euró . 3 > /O kamat BONY SZOLGÁLTATÓ SZÖVETKEZET FELAJÁNLJA INGATLANAIT az alábbiak szerint Bonyhád, Bajcsy-Zs. u. 2. ipartelepen irodák kiadók, 400 Ft/m2 Tevel, Fő u. 298. (316 m2) önálló üzem­egység (víz, villany, gázközpontú fűtés, szennyvíz) eladó. Siófok-Széplakfelsö, Zichy Mihály u. 4. (9 szobás, társalgós, 25 férőhelyes, 170 m2-es) nyaraló eladó. További információ a 30/957-2988-as telefonon. *16339* KÖZÚTI HÍDMÉRLEG 20 000 kg méréshatárig megegyezés szerinti áron eladó Érdeklődni: 74/440-210-es telefonszámon 8-14 óráig lehet. 31*» ■■■*■**—— - Az ára is apró. www.tolnalnepuisag.liu PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Kapos - Koppányvölgyi Vízi Társulat Intéző Bizottsága a 160/1995. (XII. 26.) számú Kormányrendelet 1. §. (1) bekezdésében kapott jogkörében eljárva pályá­zatot ír ki a társulat nyugdíjazás folytán megüresedő ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓI ÁLLÁS betöltésére. Feladatok: Az 1995. évi LVII. tv. és a 160/1995. (XII. 26.) korm. rendeletben, va­lamint a Társulat Alapszabályában, ügyrendjében, egyéb szabályzataiban, a Kül­döttgyűlés, az Intéző bizottság és Ellenőrző Bizottság határozataiban foglalt fel­adatok végrehajtása. A Társulat gazdálkodásának operatív irányítása. Feltételek: felsőfokú vízgazdálkodási mérnöki, vagy üzemmérnöki képesítés. Leg­alább 10 éves, vízi társulatnál szerzett szakmai, vezetői gyakorlat. A terület isme­rete előnyben. A pályázathoz csatolni kell:- a képesítést tanúsító oklevél másolatát,- szakmai önéletrajzot,- erkölcsi bizonyítványt. A pályázatot 2005. május 17.12.00 óráig az alábbi címre kell benyújtani: Kapos - Koppányvölgyi Vízi Társulat Komlóczi József Intéző Bizottság Önökének 7090 Tamási, Rákóczi u. 17-19. Az E.0N Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt. közleménye Az E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyo­zott és zavartalan villamosenergia-szolgáltatási biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznaka társaságszakemberei. Ezért: ■ Béta egész területén, a baromfitelepen, Furkőtelepen, Furkópusztán, a M0L gázátadónál 2005. április 25-én 8 órától 10 óráig áramszünet lesz. A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatás­kimaradásért megértésüket kérjük. 6*0« MUNKA­LEHETŐSÉG! BÁTASZÉKRE településre kézbesítő munkatársakat keresünk a Tolnai Népújság kézbesítésére. Díjazás: teljesítményarányos darabdíj. Érdeklődni: Szabó Attila: 06-70/338-7926 2006 a VB éve! IGÉNYLÉSI KÉRVÉNY A szelvény beküldője megkapja a „Labdarúgás halhatat­lanjai" című sorozat első, magyar vonatkozású darabját most kedvezményes 990,- forintos (később 2.990,- Ft) áron. A gyűjtemény további darabjait havi rendszeresség­gel juttatjuk el otthonába. (Posták. 250 Ft). Név: ________________-___ A kitöltött szelvényt az alábbi címre kérjük eljuttatni: “““ MAGYAR ÉRMEFORGALMAZÓ, f 675 Budapest. Postafiók 55 MEF

Next

/
Oldalképek
Tartalom