Tolnai Népújság, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-15 / 87. szám
2005. ÁPRILIS 15., PÉNTEK - TOLNAI NÉPÚJSÁG 13 KÉK TÜKÖR - TÉVÉMŰSOR Vargának megérte bujkálni jog Két ellene hozott ítéletből csak az egyik érvényes már Hat évig bujkált az igazságszolgáltatás elől Varga Tamás. A Fidesz-köze- linek tartott vállalkozót távollétében kétszer is elítélték jogerősen. A pereket azonban újra kell tárgyalni. Szemán László Saját fényképével elátott, más nevére szóló útlevéllel szökött 1999-ben Prágába Varga Tamás, Fidesz-közelinek tartott vállalkozó. Élettársa vele tartott, és Prágában született meg a gyermekük. Közben itthon távollétében kétszer is elítélték jogerősen, és űjabb nyomozás indult ellene. Végül európai elfogatóparancsot adtak ki ellene. Az ORFK fejvadászai az adónyomozóktól kaptak megbízást 2002-ben, hogy kutassák fel a vállalkozót. Néhány hét múlva máris azonosították prágai lakhelyüket, de Varga továbbszökött a cseh rendőrök elől. Hollandiáig meg sem állt. Családja két hét múlva követte őt Amszterdamba. A fejvadászok azonban itt is rábukkantak. Pedig Varga a külvárosi bérlakásukat csak késő este, éjszaka, vagy rossz időjárási viszonyok között hagyta csak el. Soha nem szállt tömegközlekedési járműre. Az Amszterdamban nem feltűnő kerékpárral közlekedett. A beVarga Tamás kiadatására vár vásárlásokat élettársa intézte. Úgy tudjuk, hogy a magyar fejvadászok az asz- szonyt követve jutottak el Vargáig. A lakást napokig figyelték a magyar és holland rendőrök. Egyik este Varga óvatlanul elhúzta a szobaablak függönyét, így azonosítani tudták őt. A rendőrök bekopogtaka lakásba. Az asszony nyitott ajtót, Varga pedig bemenekült a szobába a benyomuló nyomozók elől. Néhány perc magyarul lezajlott szóváltást követően kinyitotta az ajtózárat, és megadta magát. Mindez április 5-én történt. Hazahozatala néhány hónapot vesz igénybe. Korábban szökött meg, mint ahogy hazánk csatlakozott az európai elfogatóparancsot szabályozó egyezményhez, így elképzelhető, hogy kiadatási eljárást kell lefolytatni ellene. Akár így, akár úgy, mindenképpen hazahozzák, hiszen jogerős ítéletek vannak ellene. Igaz, mindkét ügyet újra kell tárgyalni, hiszen az ítéletek távollétében születtek. A jog pedig előírja, hogy a perújítás kötelező az ilyen esetekben. Az európai uniós csatlakozásunk szerencsésnek bizonyult Varga számára. Az egyik ítélet ugyanis csempészet miatt született ellene. A csempészet azonban már nem számít bűncselekménynek az uniós országokon belül. A vállalkozót így ebben az ügyben fel kell menteni az új eljárás során. Varga Tamást egyébként azért tartják Fidesz-közeli vállalkozónak, mivel többek között ő szignálta a Fidesz részéről a 90-es évek elején a nagy visszhangot kiváltó Fidesz-MDF közös székház eladását. A Kaya Ibrahim és losip Tot nevére került cégekben is szerepelt a neve. Két jogerős ítélet, egy áfacsalás miatti vád varga tamást a Pest Megyei Bíróságon ítélték el két és fél évre jogerősen az autó- csempészet miatt. A Legfelsőbb Bíróság jogerősen szintén két és fél évre ítélte orgazdaság miatt. A dunaújvárosi önkormányzat Dunaferr- részvényetvel élt vissza. A Fővárosi Főügyészség ellene és 23 társa ellen hárommilliárd forintos áfacsalás miatt emelt vádat. A vád szerint egy adott cégcsoporton belül körbeszámláztak, és nagy értékű, de nem létező beruházások után viszszaigé- nyelték az áfát Ezt az ügyet még nem tárgyalták bíróságon. HIRSAV Személyautó és mikrobusz ütközött, lezárták az utat TOLNA MEGYE határán, a 6-os úton, a Budapesti Vegyiművek hidasi gyáregységének közelében személyautó és mikrobusz ütközött. A baleset tegnap délután fél ötkor történt, három könnyű sérültje volt. A műszaki mentés idejére az utat lezárták, a forgalmat elterelték. Erszényestől ellopták a bolti bevételt tolna egyik üzletéből ellopták az eladó pénztárcáját. A tolvaj a közel 100 ezer forintos bevétellel távozott. Nyitva hagyták az autót, elvitték a forgalmit NYITVA HAGYTA autóját Szek- szárd egyik parkolójában egy személygépkocsi feledékeny tulajdonosa. A tolvajok így köny- nyűszerrel jutottak a forgalmi engedélyhez, és a rádiós magnóhoz. Járőrautó borult árokba úthiba miatt megsérült két rendőr, amikor autójukkal árokba borultak szerda éjjel Rákoscsabán. A rendőrség tájékoztatása szerint a rendőrök egy rendszám nélküli kocsit üldöztek, amikor egy úthiba miatt irányíthatatlanná vált a járművük. (ned) Festményeket tettek tönkre Dombóváron festményeket rongáltak meg Dombóváron a művelődési ház előterében rendezett kiállításon. A három képet amatőr festők készítették. A kár 200.000 forint. Tíz év börtönt kapott a gyilkosságért elítélte jogerősen tíz év börtönre a Szegedi ítélőtábla azt az asszonyt, aki tavaly júniusban megölte élettársát. A nő ittasan, veszekedés közben késsel mellkason szúrta áldozatát, (ned) Lakótelepi rendőrök riasztják el a rablókat a brfk-tól kapott és korábban közölt adatokkal ellentétben az év első három hónapjában mindössze 16 rablást követtek el a főváros XI. kerületében. A lakótelepi rendőrségnek kösz önhetően Kelen- fóldön idén egyetlen ilyen eset sem volt. (ned) Nyoma veszett az egész családnak eltűnt egy négytagú család Budapesten, Morvái László (46) feleségével és két kislányával távozott ismeretlen helyre. Feltehetően azért, mert a gyermekeket az újpesti gyámhivatal átmeneti nevelésbe vette, (ned) TELEVÍZIÓ-MŰSüfl^ 2005. ÍPRIUS15., PÉNTEK DÉLUTÁN DÉLELŐTT RT L KLU1 littlNAft VXASAT3 mWiMl 6.00 Ármány és szenvedély © 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub 9.15 Top Shop 10.15 Delelő 11.45 Receptklub 12.00 Híradó Déli kiadás 6.00 Strucc © 6.30 ió reggelt, Magyarország! 7.00 Mokka 9.00 Stahl konyhája 9.10 Latin pofonok 10.10 Teleshop 11.30 Providence © 5.35 Hajnali gondolatok 5.38 Agrárhíradó 5.50 NAP KELTE 9.05 Napi mozaik Benne: 9.40 Hol-mi? 11.05 A sivatag szerelmesei (sp.-kol. sor. - 111.) © 5.38 Agrárhíradó 5.50 NAP KELTE 9.00 Válaszd a tudást! 10.00 Tudásakadémia 11.00 Eszem-iszom 11.15 Táncoljunk! 11.30 Vidéki Anglia 6.15 Ed (amerikai sorozat) © 7.10 Nyerő vonal 8.15 Szeretünk, Raymond! © 8.50 Vadmacska © 9.45 Halálbiztos diagnózis © 10.45 Magnum © 11.45 Baywatch © 5.30 Gazdakör 5.45 Indul a nap 8.20 Hungarorama 8.30 Heuréka! Megtaláltam! .9.00 Esti kérdés (ism.) 9.45 Bűvölet (olasz sor.) © 11.25 Ameddig a harang szól 10.00 Taxi © (amerikai vígjátéksorozat) 11.00 Acapulco akciócsoport (am. akciófilm-sorozat) 12.00 A hegylakó © (kanadai-francia kalandfilmsorozat) 12.10 Vihar© (amerikai katasztrófafilm) 13.50 06-81-601-601 15.10 Disney-rajzfilm 15.40 Csacska angyal 16.35 Balázs © 17.30 Mónika © 18.30 Híradó Esti kiadás 19.00 Fókusz © 12.20 Ének az esőben (amerikai musical, 1952) 14.20 Norbi-titok 14.25 Játékidő 15.25 Beverly Hills 90210 16.20 A szerelem ösvényei 17.25 Jó barátok (am. vígjátéksor. - 77-78.) 18.30 Tények Hírműsor 12.00 Híradó délben 13.01 Kívül-belül 13.02 Körzeti magazinok 13.55 Az ígéret földje© 14.45 Kachorra 15.40 Telitalálat 16.35 Kolumbusz (olasz-am. sor.) 17.24 József Attila 100 17.30 Híradó 12.00 Nyelvoktatás az EU-ban 13.00 Földközelben 13.30 Sorstársak 14.00 Hrvatska krónika 14.25 Ecranul nostru 15.05 Membrán 15.25 NAP NYUGTA 18.00 Repeta 18.30 Kultúrház 12.40 SztárVár 13.00 Őrült világ 13.30 A körzet© 14.25 Halálbiztos diagnózis © 15.25 Magnum © 16.25 Baywatch © 17.25 Vadmacska © 18.20 Őrült világ 18.50 Família Kft. © 12.05 Gazdakör 12.20 Élő egyház 12.50 Lyukaséra 13.35 Fordulópont 14.00 Chaplin ma 14.30 Félix és a vadállatok 14.55 Elveszett kincsek... 15.50 Majd a komornyik 16.45 Talpalatnyi zöld 13.00 Egy rém rendes család 14.00 Taxi © 15.00 Cheers (am. vigjátéksor.)© 16.00 A hegylakó © 17.00 Acapulco akciócsoport 17.55 Gerilla Grill © 18.10 Pensacola - A név kötelez (am. akciófilmsor.) 19.00 Egy rém rendes család © ESTE 19 .35 Legyen ön Is milliomos! Műsorvezető; Vágó István 20.15 Barátok közt (magyar sorozat) Fsz.: Csömör Csilla, Dósa Mátyás, Szőke Zoltán, Varga Izabella, Németh Kristóf, Rékasi Károly, Bruckmann Balázs, Szabó Erika 20.55 Benne leszek a tévében Hajós Andrással 19.00 Jóban, rosszban (magyar sorozat) 19.30 Aktív Magazin © 20.15 Áll az alku Szórakoztató vetélkedő 21.50 Harley Davidson és a Marlboro Man (am. akcióvígjáték, 1991) © Fsz.: Mickey Rourke, Don Johnson, Daniel Baldwin. Vanessa L. Williams 18.15 Híradó 18.25 Pláza © 19.22 12+ Ifjúsági híradó 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.05 Frank Ríva © (francia krimisor. -12/4.) 20.56 A Nagy Könyv Most jól beolvasunk! 21.05 Péntek esti sztár Házigazda: Galambos Lajos 19.30 Esti mese 19.55 József Attila 100 Versek, visszaemlékezések 20.00 Híradó este 20.30 Kultúrház 21.10 A Nagy Könyv Most jól beolvasunk! 21.15 Zűrös manus © (amerikai film, 1992)96' Fsz.: Jack Nicholson, Ellen Bárkin, Harry Dean Stanton 19.25 SztárVár 19.40 Will és Grace© (amerikai sorozat - 28.) Fsz.: Eric McCormack (Will Truman), Debra Messing (Grace Adler) 20.10 Topmodell leszek! (am. valóságshow -11.) © 21.10 Szex és New York (am. sorozat - 33-34.) © Fsz.: Sarah Jessica Parker 17.15 Híradók 18.35 Bűvölet© (olasz sorozat - 125.) 56' 19.30 Mese 20.00 Szívből, igazán © (angol film, 1990) 102' Fsz.: Juliet Stevenson, Alan Rickman, Bill Paterson 21.45 Századunk 22.10 Híradó. Sport 20.00 Stripperella (amerikai rajzfilmsorozat) 20.30 Vetkőzz, fiú! (új-zélandi sorozat) 21.00 Y-akták © (kanadai sci-fi sorozat) Fsz.: Dan Aykroyd, Matt Frewer, Paul Miller 22.00 South Park© (amerikai rajzfilmsorozat) ÉJJEL 22 .10 Néma düh® (am. akciófilm, 1982) 93' 0.05 Találkozások - este Sztármagazin © 0.20 Ronda és veszélyes (amerikai vígjáték, 1994) 2.15 Fókusz® 23.45 Jó estét, Magyarország! 0.10 Norbi-titok (ismétlés) 0.15 Halálos zarándoklat (spanyol thriller, 2000) © Fsz.: Anthony Quinn, Anne Archer, Jose Luis Gomez 22.00 Péntek este 22.27 Kívül-belül 22.30 Híradó 22.45 Gang© 23.40 Kárpáti krónika 23.55 Meztelen ebéd © (angol-kanadai film, 1992) 22.52 Kultúrház 23.00 Tudósklub 23.45 Kultúrház 23.55 A tudás irodája (amerikai vígjáték, 1957) Fsz.: Spencer Tracy, Katharine Hepburn 22.20 Kés alatt ® (amerikai sorozat - 17.) 23.15 X-akták © 0.10 A nagy svindli © (amerikai erotikus film) 1.50 Alul semmi (am. sor.) © 2.20 X-akták © 22.40 Kamera Hungária, 2005. Televíziós trendek Összefoglaló a Televíziós Műsorfesztiválról 23.10 Tehetséges 30-as munkát keres © (olasz film, 2001 - 2/2.) 23.00 Maffiózók © (amerikai sorozat) 24.00 A Bohóc (német akciófilm-sorozat) 0.50 Pensacola- A név kötelez © 1.40 Y-akták® '0 ÍN HE Wh r mit ú fé 1 ¥ 12.10 Vihar amerikai katasztrófafilm 12.20 Ének az esőben amerikai musical 20.05 Frank Riva francia krimisorozat 23.55 A tudás irodája amerikai vígjáték 21.10 Szex és New York amerikai sorozat 15.50 Majd a komornyik angol sorozat 18.10 Pensacola... amerikai akciófilm-sorozat 1 mu n/ w MAGYAR ATV IBI! NAP-KELTE HHI BUDAPEST TV ■■ 1 1 III 1 MIMXMAJC WHHHIWI SPEKTRUM Mi 15.35 A birodalom titkai. 16.05 GyógyHír. 16.35 Ingatlan - Befutó. 17.00 Híradó. Sport. 17.35 Naptár extra. 18.00 Híradó. 18.15 Sporthíradó. 18.30Gazdasági híradó. 19.05 Politikai barométer. 19.30 Híradó. 20.05 Péntek 8.21.00 Híradó21. Sport 21.35 Célpont. 22.00 Híradó. 22.30 BBC-híradó 10.05 Egymás között. 11.05 Délidö. 13.05 Pénzfűrdő. 16.05 Magyar gyárak a millennium korában. 16.30 World Net. 17.05Talár nélkül. 1725 Ingatlanpiaci panoráma. 18.05 Fórum. 19.00 Híradó. 19.30 Operatív dosszié. 20.00 Egyenes beszéd. 21.05 Pró és kontra. 22.00 Híradó. 22.10 Külpoli5.50-től az MTVl-es és 2-es csatornáján Holnap ismét Nap-kelte: ■ A köztá rsaságielnök-vá lasztásról Hiller István és Kuncze Gábor« Ajelölt.. ■Politológusok a helyzetről: Bence György, Lengyel László és Stumpf István* Aszexplázáról...VemnesJá- nos 13.00 Közvetlen ajánlat. 14.00 2 óra. 15.00 Híradó. 15.10 2 óra. 16.20 Közvetlen ajánlat. 17.10 Más utakon. 18.00 Sztárbaba. 18.55 Híradó. Sport. 19.25Tv-toma. 19.30 Mosoly- -szünet 20.00 Na, mi újság? 21.00 Tabuk nélkül. 22.10 Micsoda éjszaka .volt! 22.45 Sporthíradó. 23.00 Gagyi. 24.00 Közvetlen 8.30 Mai helyzet. 8.45 Olasz labdarúgás. 11.15 Póker. 13.45 UEFA-kupa. 16.15 Tv-s vásárlás. 16.45 Férfi kosárlabda. Kaposvári KK-Albacomp. 19.00 Női kézilabda. Fe- rencváros-Comexi Alcoa. 21.00 Heti helyzet 21.45 Premier-síp, 22.15 Bokszmágia. Eu- bank-Calzaghe. 23.15 GolfTv 6.00 Rajzfilmek. 15.10 Hunyor-major. 15.35 Anne. 16.05 Sharon naplója. 16.30 Albert kérdezi. 16.45 Noddy kalandjai Játékvárosban. 17.00 Blinky Bili... 17.30 Babar. 18.00 Hogyan működik... 18.15 Ned varázsgőtéje. 18.30 Marsupilami. 19.00 Andersen, a mesemondó. 19.30 Elsüllyedt világok 12.30 Vitorlással az Északnyugati átjárón. 13.35 Chile. 14.40 Ötlet, kutatás, alkalmazás. 15.40 Európai nemzeti parkok. 16.40 Állati rekordok. 17.35 Folytassa, Jamie! 18.35 Autós legendák. 19.45 Állati technikák. 20.45 Vonalak, formák, színek. 21.55 A Sivatag Atyja. 22.55 Autóálmok