Tolnai Népújság, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-07 / 55. szám
2005. MÁRCIUS 7., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG KÉK TÜKÖR Balaton-kedvelő a maffia belharcok Tizedik éve tart a harc a magyar tenger feletti uralomért Tizedik éve folytatják az éjszakai élet résztvevői a Balaton-felvidék feletti ellenőrzésért indított harcukat. A rendőrség szerint ezúttal időben közbeléptek. Szemén László Kiváló terep a Balaton, különösen az északi part a szervezett bűnözők számára, mondták a szervezett bűnözést üldöző nyomozók. A turizmus, és a pezsgő éjszakai élet jövedelmezővé teszi a vendéglátást. Nem csoda, hogy 1995-től folyamatos a terület-újrafelosztás. Szlávy Bulcsu mindössze két évig élvezhette a „Balaton-felvidék császára” rangját 1997-ben meg- gyükolták. A vendéglátásban átvették a helyét Boros Tamás emberei, hogy aztán őt is kivégezzék. Az Aranykéz utcai robbantás után nem maradt felügyelet nélkül a tó környéke, csak a csatazaj ült el. Éveken át csak szóbeli és némi fizikai ráhatást gyakoroltak egymás ellen a területre vágyók. Nyomozók állítják, hogy 2004- re űr keletkezett a Balatonnál. Az ellenőrzést gyakorlók vagy meggyengültek, vagy átálltak a törvényes üzletre. Várható volt, hogy egy gazdaságilag erős és kellő számú „katonával” rendelkező csoport megkísérli az ellenőrzést átvenni. Csakhogy a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) időben lépett, és megakadályozta az újabb leszámolást. Az NNI taktikát is váltott, kimondottan a szervezett bűnözői csoportok gazdasági hátterét támadja. Már az Aranykéz utcai robbantáskor (képünkön) tudható volt, hogy a bűnözők közötti belháborúnak nincs vége Területszerző harc A vádhatóság szerint ezekkel a fegyverekkel akarták megtámadni a legújabb maffia-ügy résztvevői az ellenérdekeltségű csoport tagjait Előtte azonban bérgyilkossal ki akarták végeztetni a csoport vezetőjét, a Balaton jelenlegi irányítóját. Az NNI vizsgálja, hogy az Energol- perben is érintett vádlottaknak lehetett-e szerepe az 1996-ban indult és három évig tartó bandaháborúban. Hamis jogosítványokat árultak a szírek iratok Még a Belügyminisztérium Központi Hivatalát is átverték Befejezéséhez közeledik a nyomozás egy okmányhamisító banda ügyében. A két szír állampolgár és magyar orvos segítőtársuk jogosítványokkal kereskedtek. A tettesek egy VIII. kerületi üzletházbah működtették irodájukat. Százezer forint ellenében többek közt szír, kínai és libanoni engedélyeket készítettek. A hamis iratokat elküldték az Országos Fordító és Fordításhitelező Irodába. A visszakapott irathoz a magyar orvos igazolt alkalmassági vizsgálatot, darabonként kétezer forintért. A papírokat benyújtották az okmányirodáknak és két hét múlva a vevők már a honosított igazolványokkal közlekedhettek. A tettesek egy közúti ellenőrzésen buktak le Kelenföldön, még 2003 őszén - tudtuk meg a XI. kerületi Rendőrkapitányság sajtóügyeletesétől. Dudás Kata szerint a rendőrök iratokat, fényképeket és hamisításhoz használatos tárgyakat foglaltak le tőlük. Kiderült: kilencven jogosítványt értékesítettek, a vevők az eladókhoz hasonlóan bekerülnek az ügy vádiratába. A tettesek a józsefvárosi piacon „reklámozták” magukat, a vásárlók körében szájról-szájra terjedt, hol juthatnak hozzá könnyen a magyar vezetői engedélyhez. A gyanúsítottak tagadják a bűncselekmény elkövetését. Azt állítják, csak az ügyintézésért vették át a pénzt, nem hamisítottak iratokat. ■ Nagy Eszter Dór Tartózkodási engedély mindig szükséges Magyarországon külföldi állampolgár nemzetközi jogosítvánnyal vagy honosított vezetői engedéllyel vezethet. Nem uniós tagországok állampolgárai ha csak turistaként érkeznek, hazájukban intézhetik az iratokat Ha tartózkodási engedéllyel rendelkeznek, Magyarországon is kérhetik igazolványuk honosítását a Központi Okmányirodában. WKIIIEB5BÍ Ismertté vált pénzhamisítási bűncselekmények FORRÁS: ORFK Szándékosan ütközött a vonattal meghalt egy autóvezető, miután a piros jelzés ellenére kocsijával a sínekre hajtott vasárnap reggel Kisújszálláson. Az eddigi vizsgálatok szerint az ötvenéves férfi öngyilkos lett. (kg) Zuglóban rablókat azonosítottak elfogták a rendőrök a budapesti sportarénánál történt rablás elkövetőit. A bűnözők késsel fenyegetőzve pénteken este hatkor vették el egy fiú mobiltelefonját. A sértett pontos személyleírást adott a támadókról, majd egy fénykép alapján felismerte a késes rablót, (vz) Saját házában ölték meg az asszonyt több késszúrással megöltek egy nyolcvanhat éves asz- szonyt a Tolna megyei Bony- hád közelében. Az idős hölgy holttestére saját házában találtak rá vasárnap reggel, (kg) Fegyverrel követelték a pénzt rablási kísérlet miatt keres két férfit a székesfehérvári rendőrség. A két ismeretien szombat délelőtt próbált kirabolni egy élelmiszerüzletet Az eladó a fegyveres fenyegetés ellenére sem adta át a pénzt (kg) Leütötték az őrt a kaszinó fosztogatói kirabolták Zalaegerszeg egyik kaszinóját szombat hajnalban. Az elkövetők leütötték a teremőrt és elvitték az aznapi teljes bevételt. Az őrt kórházba szállították, (vz) Ablaklopásra adta a fejét a munkatárs tolvajt fogtak a zalakarosi rendőrök. A nagykanizsai férfi, aki a Tüzép dolgozója volt, 33 ablakot lopott el a behiákpusztai telepről. Kihallgatásakor elismerte a bűncselekményt, (vz) Hamis pénzzel hitegetik az időseket trükkös tolvajok hamis pénzre hivatkozva csapnak be és lopnak meg idős embereket Az elkövetők telefonon hívják fel a sértetteket. Azt mondják nekik, hogy a nyugdíj kifizetésésénél hamis pénzt kaptak. A gyanútlan idős embereket ezután otthonukban felkeresi a két férfi. Figyelmüket elterelve elviszik a lakás- : ban lévő készpénzt (vz) TOLNÁBAN TÖRTÉNT A jeges úton megcsúszott az autó, megsérültek Családja kiirtásával fenyegetőzött a férfi VASÁRNAP DÉLUTÁN a rendőrséget és a tűzoltókat is riasztották a szomszédok, amikor Iregszemcsén egy férfi családtagjainak a kiirtásával, illetve házának a felgyújtásával fenyegetőzött A helyszínre érkező rendőrök a paksi kommandósok segítségét is igénybe vették, sikerült az ü©et személyi sérülés nélkül lezárni. TEGNAP, a kora esti órákban a tűzoltókat, a mentőket és a rendőröket is riasztották ahhoz a balesethez, mely Bonyhád határában, a 6-os főúton volt. Egy BMW személygépkocsi a jeges úton megcsúszott és az árokba borult. A négy utas könnyebb sérülést szenvedett, szerencsére nagyobb baj nem történt. Megölték az idős asszonyt, a lakását pedig feltúrták bűnügy Folynak a kihallgatások Vasárnap, a kora délelőtti órákban találtak rá arra a 82 éves asszonyra, akit Győrén, a saját házában gyilkoltak meg. Küllő Imre alezredes, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója elmondta, a helyszínre érkező rendőrorvos megállapította, hogy az idős asszony fejét több tompa ütés is érte. Az orrcsontja, szemüreg-csontja eltört és súlyos koponyasérülést szenvedett. Halálát feltehetően a fejre mért jelentős és nagyszámú ütésből, rúgásból származó sérülés okozta. Köllő Imre elmondta, a helyszíni vizsgálatot végző nyomozók a lakást feltúrt állapotban találták, az elkövető láthatóan valami után kutatott. Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy mit vittek el. Az idős asszony egyedül élt, önmagát el tudta látni. Átlagos, egyszerű embernek tartották, aki a szomszédaival jó kapcsolatot ápolt. A rendőrség nagy erőkkel nyomoz a tettes után. Jelenleg az adategyeztetések és a kihallgatások folynak. Köllő Imre elmondta, van elképzelésük arról, ki követhette el a gyilkosságot MAUTHNERI. 8.30- 9.30-ig a 63-as főúton, Jánosmajor belterületén, 9.4012.30- ig a 63-as főúton, Szedres belterületén, 8.10-12.45-ig Szekszárd belterületén várható sebességmérés. ForgplomlassftóagárdemonstTáció miatt ma 9 és 17 óra között a63. sz. főközlekedési úton, Szedres és Jánosmajor között félpályás útlezárás érvényes, rendőri biztosítással. 2005. március 7-én 7 órától 2005. március 12-én 16 óráig az 56. sz. főközlekedési úton, a 20 km-es szelvénynél, Bátaszék határában, félpályás útlezárás érvényes, rendőri biztosítással. www . tolnai nepuj sag .hu 0— Tolnai Népújság a világhálón. Böngésszen! Olvasson! Hirdessen rajta! Tolnai Népújság Online E-mail: hird.tolna@axels.hu cím: 7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3. Tolnai Népújság m • ; & n'.yjwgM a wktttatShto:sü'rüap - » [fflMN^püjság. A megtudhatod! __\_________________í AS Network.........-- *! TryneiCefepOjiiek KmIUm í ÄkU-Mk «te. amik. ixsn.Mw&ítJsim maténaA mér » Jogm/ojén útját rM'k.x.illxímMMiUkiitfítsUftíH AéhaoiloiMli kJ untért mmj.r, triton . Toké ttot tfólfierrt A leront Úté. kétfSr rropjén a csak e maradt ! <i lajym »2 j kitiiuak ? Nt. sutómotot ,-i mienk