Tolnai Népújság, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-18 / 64. szám
4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. MÁRCIUS 18., PÉNTEK TAMASI Felújításra szorul a város költségvetés A városatyák százmillió forintot terveznek a beruházásokra, de ha sikeresen pályáznak, akkor ez az összeg akár a többszöröse is lehet Ami biztos: idén többek közt elkezdődik a művelődési ház átalakítása, buszmegálló épül és iparterületeket alakítanak ki. Pályázatoktól függ a két általános iskola felújítása. Tóth Ferenc A hónap elején elfogadott költségvetés valamivel több, mint százmillió forintot tartalmaz felújításokra, beruházásokra. Ebből negyvenmillió forint a szakképző iskola beruházásaira jut, közel ötvenmillió forint pedig a két ipari terület infrastruktúrájának kiépítésére. - A működés terén feszített év elé nézünk, a felújítások szempontjából viszont optimista vagyok, jó lehetőségeink vannak - mondta a költségvetésről hajdics József polgármester. Hozzátette: a legjelentősebb a művelődési ház újjáépítése, amelyre még tavasszal meghirdetik a közT beszerzési eljárást. A pályázatokra negyvenmillió forintot tartalékoltak. - Ha úgy alakul, még hitelből is megéri az önrészt fedezni. Számolunk a volt bírósági épülettel, amit legalább kívülről szeretnénk felújítani. Keressük a megoldást a kishenyei vízTárgyalnak még a Diákcentrumról Elfogadta a város képviselő-tes- tülete legutóbbi ülésén, hogy bizonyos feltételek esetén értékesítsék a Diákcentrumot. Mint arról korábban beszámoltunk, az épületről a Spar Magyarország Rt. megbízásából kezdeményezett tárgyalást egy befektető az önkormányzattal. A testület azt is elfogadta, hogy az önkormányzat kérje az OTP Bank Rt.-től a Diákcentrumra bejegyzett jelzálogjog törlését. A pénzintézet 2000. július 3-án terhelte meg az ingatlant a hitelek fejében jelzálogjoggal. A DC helyett most a sporttelepet ajánlja fel a város ugyancsak százmillió forint értékben. Jrflf Ti Felújításra szorulnak a játszóterek is, erre közel másfél millió forintot különítettek el. Képünkön: Vaszari Gáborné óvónő csoportjába tartozó gyerekek a városi óvoda régi vasmászókáján játszanak vezeték kiépítésére, bár erre sajnos kevés pályázati lehetőség van - mondta Hajdics József. A költségvetés szerint a város kétmillió forintot szán a szolgáltatóház előtt egy buszváró építésére. Nem halasztható a Würtz iskola kazánjainak felújítása, valamint a nagyhorhosi vízelvezető megépítése. Folytatódik a sportpálya felújítása, és tovább épül a várhegyi vízvezeték. Pályázatoktól függ több jelentős beruházás, így a két általános iskola rekonstrukciója és az óvoda szintén sürgető felújítása. Ide sorolható az Illyés Gyula utcai lakótelkek kialakítása, a városközpont rehabilitációjának terve, illetve a játszóterek átépítése. Nincs ugyanakkor fedezet a gimnázium felújítására, a zeneiskola tetőjavítására és a szakképző iskola léánykollégiu- mának rekonstrukciójára. Bírósági épület terve 2 000 000 Ft Játszóterek átépítése 1400 000 Ft Városközpont tervezéslO 000 000 Ft 13 000 000 Ft 5 400 000 Ft 1 000 000 Ft 2 500 000 Ft 4 500 000 Ft Lakótelkek Kishenyei vízvezeték Würtz iskola felújítás Akadálymentesítés Óvodafelújítás Felmérik az ifjúság helyzetét iNFOPONT A diákokat főként a továbbtanulás érdekli Az év elején kezdte meg működését Tamásiban az ifjúsági információs pont A Tourinform irodával közös helyiségben működő irodában szabó Péter ifjúsági koordinátor segít a fiataloknak, akik nem csak információkért, , hanem csa-, ládi, szociá-1 lis problé-1 mákkal is for-1 dúlhatnak hozzá. Elsősorban azonban felvilágosítást kémek - mondja a huszonhét éves koordinátor -, főként a tovább tanulással kapcsolatos tudnivalókra kíváncsiak. E téren tudott is új ismerettel szolgálni, az Educatio kiállításról hozta a diákoknak a felsőoktatásról szóló új információkat Péter jelenleg a kistérség településein végzi azt a kérdőíves felmérést, amely a fiatalok helyzetével foglalkozik. Ezzel párhuzamosan elkezdte szervezni az ifjú- sági kerekasztalt, amelyet később szintén kistérségi szintre szeretne emelni. Közreműködik abban is, hogy EU-tan- termeket alakítsanak ki a környék iskoláiban. Ezek várhatóan márciusban elkészülnek. Két fórum is mögötte van: március 8-án és 10-én Tamásiban és Simon- tornyán rendezett pályázati információs napot a Mobilitással közösen. Az info pontnak egyelőre nincs meghatározott nyitva tartása, de hamarosan lesz. Szabó Péter elmondta: valószínűleg heti két alkalommal, kedden és csütörtökön délután négy és hat óra között fogadja majd az Info pont a fiatalokat Az AGRO-KURD Kft (Kurd, Petőfi S. u. 44.) a DOBOZÜZEMÉBEN gyártott papíralapú kartondobozainak és hullámdobozainak rekeszeinek értékesítésére üzletkötőt keres. A csomagolóeszköz területen szerzett tapasztalat, számlaképesség és saját gépkocsi előny. Jelentkezés és érdeklődés az AGRO-KURD Kft. ügyvezetőjénél és dobozüzemének vezetőjénél. KJézli László ügyvezető igazgató Tel: 30/9562-473 Keszler József dobozüzem-vezető TeL: 74/401-250 2005. februárjától mindennap lapunk 4. oldalán egy-egy településről szóló összeállítással jelentkezünk. Lehetőséget adunk Önnek is a bemutatkozásra! ) Ez a leghasznosabb ) felület az Ön hirdetése számára. Tamásiban is segítenek a munkanélkülieknek elhelyezkedés Dombóvárral karöltve Tamási is bekapcsolódott abba a programba, melyre a Dombóvári Jóléti Szolgálat Alapítvány nyert pályázati úton harmincnégymillió forintot és a tartós munkanélküliek elhelyezkedésében nyújt segítséget. Tulézi György tamási A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium pályázatán nyert harmincnégymillió forintos támogatást a dombóvári alapítvány a Kulcs a munkához program elindításához. Az elképzelések szerint ez a kezdeményezés segítséget nyújt a tizenkét hónapon túli, tartósan munka nélkül lévők munkába állásában. A dombóvári irodával együttműködve Tamásiban is létrehoztak egy kirendeltséget, melynek helyiségét az önkormányzat térítési díj nélkül biztosította. A prog- ’ ramban dolgozó szakember, Fenyő Gyuláné a helyi munkaügyi központtal karöltve próbál elhelyezkedési lehetőséget nyújtani a helyi és a térség településein élő munkanélkülieknek. A kezdeményezés tamási képviselője szoros kapcsolatot alakított ki a cigány kisebbségi önkormányzattal is, így a hozzájuk tartozó állástalanok is lehetőséget kapnak a munka- helykeresésre. Fiatalok fúvósegyüttesei játszanak a fesztiválon találkozó Hét zeneiskolából jönnek Ma rendezi a Lajtha László Zeneiskola a Tolna megyei zeneiskolák és művészeti iskolák második fúvós kamarazenei fesztiválját. A fesztiválnak kétévente ad otthont a tamási zeneiskola, s az első alkalomhoz hasonlóan ezúttal is a megyében működő fúvós tanszakok többsége jelezte részvételét. Hetven fiatal muzsikus játszik majd a fa- és rézfúvós kamaraegyüttesekben a bonyhádi, dombóvári, dunaföld- vári, gyönki, nagymányoki, tolnai és szekszárdi zeneiskolából. Rangos zsűri bírálja el a zenei teljesítményt: Sztán István, a budapesti Weiner Leó Zene- művészeti Szakközépiskola igazgatója és Thorn András, a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium tanára. A fesztivál természetesen az érdeklődők számára is nyitott, akik délelőtt tíz órától hallgathatják meg a fúvósdarabokat a Diákcentrumban, a fesztivál végén pedig a bonyhádi szaxofonkvartett külön műsort ad. Hetven fiatal muzsikus fújja majd a kamaraegyüttesekben JÓVAL JOBBAN JÁR __wrWL A dl IL m Jíop-Jin Ne várjon a tavaszra s a nyárra, J',*h)-Jíh / TAMASi \ jöjjön mielőbb a Forrásba. imm\ \ március 11-től sok kisgép jó árral Ont várja! Kisgépbemutató és vásár a Kop-Ka Afész alábbi üzleteiben 2. sz. FORRÁS Áruház Tamási, Rákóczi u. 9-11 Tel.: 74/471-718 Március 11-től április 8-ig 46. sz. RÉV Áruház Regöly, Hunyadi u. 12. Tel.: 74/402-768 Márc. 11-től ápr. 8-ig 91. sz. DELTA Áruház Gyünk, Hősök tere Tel.: 74/448-360 Márc. 11-től ápr. 8-ig 66. sz. Ezeijó ABC Iregszemcse, Kossuth tér 6. Tel.: 74/481-170 Márc. 11-től ápr. 8-ig 118. sz. PLATÁN ABC Hőgyész, Kossuth tér 13. Tel.: 74/488-131 Márc. 11-tól ápr. 8-ig 85. sz. Kisáruház Felsőnyék, Kossuth u. 53. Tel.: 74/478-587 Márc. 11-től márc. 18-ig 122. sz. Vegyesbolt Kölesd, Dózsa u. 8. Tel.: 74/436-084 Márc. 11-től ápr. 18-ig 80. sz. Kisáruház Magyarkeszi, Batthyányi 2. Tel.: 74/478-749 Márc. 18-tól márc 25-ig 53. sz. Kisáruház Szakóly, Tanácsközt. u. Tel.: 74/488-132 Márc. 18-tól ápr. 25-ig. 77. sz. Kisáruház Nagyszokoly, Kossuth 491. Tel.: 74/478-393 Márc 25-tól ápr. 1-jéig 133. sz. Vegyesbolt Mucsi, Dózsa u. 68. Tel.: 74/404-590 Márc. 25-tól ápr. 1-jéig 35. sz. Napfény ABC Nagykónyi, Nagy u. 105. Tel.: 74/476-741 Ápr. 1-től ápr. 8-ig A kiállítás és vásár ideje alatt AKCIÓS áron kínálunk: Benzines, elektromos fűnyírókat, Benzines, elektromos láncfűrészeket. Rotációs kapákat, és tartozékokat. Bozótvágókat. Benzines, és kézi permetezőket. És még, sok más terméket Az ÁFÉSZ üzletrész tulajdonosai üzletrészeiket 50%-os névértékben - a kiállítás ideje alatt mezőgazdasági cikk vásárlása esetén levásárolhatják. Tamási, Regöly, Gyönk, Iregszemcse. Hőgyész üzleteiben helyszíni hitelügyintézés! Jóval Jobban Jár! t !