Tolnai Népújság, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-02 / 51. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. MÁRCIUS 2., SZERDA 5 A NAP TÉMÁJA áramdíj Márciustól már háromhavonta postázzák a csekkeket az áramszolgáltató társaságok. Februártól mindenkinek többe kerül a villamos energia. Mindig az aktuális számlát kell fizetni RITKÁBBAN KÜLDIK A VILLANYSZÁMLÁT Ambrus Vilmos szerint is célszerű egyeztetni a számlán szereplő adatokat a villanyórával, hogy tudjuk, mire számítsunk az éves elszámolásnál Márciustól már nem havonta küld számlát az áramszolgáltató, mint eddig tette. A csekkeket háromhavonta postázzák, ami komoly költségmegtakarítást jelent a cégnek. Mauthner Ilona * 11 Tolna megyében 113.500 fogyasztót érint a változás, miszerint a szolgáltató ezentúl az évi 11 részszámlát hármasával, illetve kettesével teszi egy borítékba. Az éves elszámoló számlákat a leolvasást követően önállóan kézbesítik. Az együtt kiküldött csekkeket nem célszerű egyszerre befizetni, tájékoztatta lapunkat Bányai Tünde, az E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt. sajtóosztályának vezetője. A számlákon feltüntetik az adott hónapokra eső befizetési határidőket. így a fogyasztóknak mindig csak az aktuális havit kell befizetniük. Akik folyószámlával, átutalással rendelkeznek, azok szintén több részszámlát kapnak egyszerre. Ugyanakkor bankszámlájukról, úgy mint eddig, csak az adott hónapra esedékes összeget hívja le a szolgáltató. A változtatással je> Ossz. fogyasztók száma: 123 000 ebből lakossági: 113 500 részszámlás (átalánydíj): 112 200 havonta diktál: 1300 ipari fogyasztó: 9500 lentős postaköltséget takarít meg a cég. Másik célja, hogy az E.ON csoporthoz tartozó szolgáltatók számlázási rendszerét egységesítsék. Krommer Béla, az áramszolgáltató telefonos ügyfélszolgálatának helyettes vezetője elmondta, az újítás csak az átalánydíjat fizetőket érinti. Azok tehát, akik minden hónapban a maguk által bediktált óraállásnak megfelelő ösz- szegről kapják számlájukat, továbbra is havi rendszerességgel számíthatnak a csekkekre. Krommer Béla tájékoztatása szerint korábban sokszor érte az a vád az áramszolgáltatót, hogy a lehető legrosszabbkor, például karácsonykor küldte ki a számlákat. Az új rendszernek köszönhetően azonban a családok kiadásai kiszámíthatóbbak lesznek, hiszen előre tudhatják, mikor, milyen összeget kell befizetniük. Mindig az aktuális számlát kell fizetni Előfordulhat, hogy az egyszerre kiküldött három számla közül valaki véletlenül nem az aktuális havit fizeti be. Ha például az áprilisi helyett a májusit rendezzük, akkor az áramszolgáltató rendszere az áprilisit kiegyenlítetlenként tartja nyilván, tehát számíthatunk a felszólító levélre. Az ügyfélszolgálaton lehet kérni a probléma rendezését. Nem mindegy, mikor történik az óraleolvasás Ha a leolvasás:- márciusban van, 2005 márciusában egy elszámoló számlát, áprilisban, júliusban és októberben három-három részszámlát küldenek,- áprilisban van, 2005 márciusában egy részszámlát, áprilisban egy elszámoló számlát, májusban és augusztusban három-három részszámlát, novemberben két részszámlát küldenek,- májusban van, 2005 márciusában két részszámlát, májusban egy elszámoló számlát, júniusban és szeptemberben három-három részszámlát, decemberben egy ■ részszámlát küldenek,- június és a jövő év februárja közé esik, 2005 márciusában három részszámlát küldenek. A két éves leolvasás időpontja között három alkalommal három részszámlát, egy alkalommal két részszámlát és az éves leolvasáskor egy elszámoló számlát küldenek. Ha a csekk esetleg elveszne, kérésre pótolják A szolgáltató számol azzal, előfordulhat, hogy az előre kiküldött három számla közül a későbbi időpontban befizeten- dőket elhagyják. A cég telefonos ügyfélszolgálatán lehet kérni segítséget: a bejelentést követő néhány napon belül a hiányzó számlákat az érintetteknek kipostázzák. Február elsejétől drágább az áram A gazdasági miniszter rendeleté alapján február 1-jétől a villamos energia ára a lakossági fogyasztók számára is többe kerül, átlagosan 5 százalékkal. Mit jelent ez egy átlagos (110 kWh/hónap) fogyasztás mellett, ha az áramszámla „A” tarifájával (nappali) számolunk? Az elszámolás tömbös rendszerben történik. A havi 110 kWh havi - vagy ez alatti fogyasztás esetén - bruttó 33,50 Ft/kWh egységárat alkalmazzák. Efölött (110 kWh/hónál nagyobb) bruttó 35 forintot fizetünk. A „B” tarifa (éjszakai) egységesen bruttó 17,875 Ft/kWh. Ha egyszerre fizetik be 1 Ha valaki egyszerre fizeti be az egy borítékban kiküldött három számlát, azzal csak a szolgáltató jár jól, hiszen előbb jut a pénzéhez. Nem számítanak arra, hogy sokan választanák ezt a megoldást. Ugyanakkor aki véletlenül rendezte egyszerre a számlákat, már nem tehet semmit. A pénzt nem tudják visszautalni. Mercedes C 240 4Matic T Elegance 2003. 9 300 000 Ft Mercedes E 400 CDI Elegance 2003. 17 499 000 Ft Mercedes E 220 CDI jahres wagen 9 500 000 Ft Mercedes C 200K Coupe 2001. 6 250 000 Ft Skoda Superb Comfort 1.9 PD TDI 2003. 4 250 000 Ft VW Passat Variant 1.9 TDI Comfortline 2002. 4 390 000 Ft VW Sharon 1.9PDTDI 2001. 4 250 000 Ft Renault Scenic 2.0 RX4 2000. 3 250 000 Ft Alfa Romeo 147 1.6 2001. 2 990 000 Ft Citroen C2 tgk. 2004. 1 600 000 Ft+áfa Mazda B 2500 tgk. 4 sz. 2003. 2 360 000 Ft+áfa Mazda E 2200 D 6 szem. 2000. 1 890 000 Ft Toyota Hiace tgk. 2000. 2 370 000 Ft Suzuki Baleno Wagon 1.6 1997. 1 250 000 Ft AUDI TT 1.8 T 1999. 4 000 000 Ft Keresse fel telepünket vagy hívja kollégánkat: Schnm József: 06-20/419-8264 Nyitva: h-p: 730-18.00, szó: 8.00-14.00 Mercedes-Benz MB-AUTÓ Pécs Kft felhatalmazott Mercedes-Benz értékesítés és szerviz 7630 Pécs, Koksz u. 125. Tel.: 72/539-539 www.mbautopecs.mercedes-benz.hu Használtautó kínálata: Ren.Meg. Kombi 1.4,5a 02 2.499E Ft O.Vect.B Kombi Di. 2.0,5a 99 2.390E Ft Ford Transit II. TD 2.0,4a 01 2.190E Ft Ren.Megane.Clas.1.6,4a 00 1.899ER Renault Thalia 1.4-16V,4a’021.799E Ft Ren.Megane.Kombi1.4,5a'00 1.799E Ft Opel Astra Klima 1.4,5 a 03 1.699E Ft Renault Thalia RT 1.4,4a 01 1.699E Ft Suzuki WR+GLX 1.3,5 a 01 1.690EFt Fiat Bravo 1.2,3 a '99 1.290E Ft VW Polo Classic 1.4,4a '97 1.399ER Renault Twingo 16V1,2,3a 011 399E R Suzuki Sw.Sed. GLX 1.3,4a '991.199EFt Suzuki Sw.Sed. GLX 1.3,4a 001.199EFt Ren.Megane Eco 1.4,5 a '96 1.090EFt Suzuki Swift Gl 1.3,5 a 99 1.079E Ft Skoda Felicia LXI;1.3,5 a 95 799E Ft Renault Trafic;2.1D,4 a 93 769E Ft Opel Vectra; 1.6,4 a 93 699E Ft Renault 19 Cham.; 1.4,4a 94 690E Ft VW Passat; 1.8,4 a '89 520E Ft Fiat Cinque.; 0.7,3 a 94 590E Ft FiatTipo; 1.7D,5a. 93 490EFt Suz. Maruti 800 DX; 0.8,5 a.93 399E Ft Renault 19 GTE; 1.4,5 a '90 399E Ft Lada Szamara F.; 1.5,4 a '92 256E Ft Wartburg 1.3 Lim., 4 a 89 199E Ft VW CADDY tgk 1.4,3a 97 990E Ft Ha a Tolnai Népújságban kedvezményesen feladja hirdetését, KUNDEN SZERDÁN egy stért» 3 lapban olvassák! (+Új Dunántúli Napló és Somogyi Hírlap) Telefon: 74/511-534. Tolnai Népújság A mienk AUTÓBONTÓ Új típusú nyugati autókhoz bontott és új alkatrészek garanciával, raktárról. TÖRÖTT AUTÓK VÉTELE! Új alkatrészre 17% kedvezmény. Pécs, Szigeti-tanya Tel.: 20/927-5722, 72/255-064, 20/988-6666 IZtBlZE®33!? AuTÓSZÍqET Pécs, Siklósi út 122. Tel.: 72/450-505, 550-551, 30/957-9639 HASZNÁLTAUTÓ KÍNÁLATA: Peugeot 307 Break; 1.6Í-16V '03 3.499ER *■ klíma, ABS, légzsák, slb... Peugeot 307 Presence; 2.0HDÍ '02 3.350E Ft 4- klíma, ABS légzsák, siti... Peug. 307 Presence; 1.6Í-16V '02 2.899ER v*~ klíma, ABS, légzsák, slb... Peug. 206 XT Automata; 1.4i '01 2.300ER ■a- klíma ABS, légzsák, stb... Peug. 206 Presence; 1.1 i '00 1.850E Ft BMW 320 D E 46;2.0 TD '004.190ER «- ABS kOma, légzsák, slb... Audi A6TDÍ; 2.5 TD '98 3.250ER- ABS, kUma, légzsák, navigáció... Ford Focus TDCi; 1.8 TD 02 3.099E Ft ABS, klíma, légzsák, stb... VW Passat Comfortl.; 1.9TDÍ 00 2.899ER *- ABS, kUma, légzsák, stb... BMW 3181 Tourning; 1.8Í-16V '96 1.890E Ft «- ABS, klíma, légzsák, stb... Citroen XantíaComf.;2.0HDi '99 1.790E Ft a- ABS. klíma, légzsák, stb.~ Nissan Almera Séd.; 1.4Í-16V '99 1.680ER Skoda Fabia Classics; 1.2i '02 1.S50E Ft Renault Thalia RT; 1.4i '01 1.550EFt kiima légzsák, kpz, el. sói, stb... Nissan ALmera; 1.4-16V 97 1.499EFt Ford Escort Turiner; 1.6Í-16V 97 1.399ER klíma ABS légzsák, slb.. Fiat Punto S; 1.2i '01 1.350E Ft VW Golf Variant Trend; 1.4i ’97 1.299ER Suzuki Swift Gl;1.3i ’01 1.150ER Renault Megane;1,6i '96 1.099E R Fiat Punto 55S;1.1i 98 1.090E Ft Suzuki Swift GL;1.0i '00 1.090E Ft Opel Astra; 1.7TD '96 999ER Ford Escort; 1,3i '98 850E Ft Fiat Punto 55S; 1.1 i '96 850ER Renault Twingo; 1.2i 94 790E Ft Renault Clio RL; 1.1i 91 399ER Opel Corsa Swing; 1.2i '91 399E Ft Ford Escort CL; 1.4 ccm '87 120ER Ha szó njárm ű ve k P. Boxer Minibus; 2.8HDÍ :02 6.199ER ABS, Mima, légzsák, stb... Mercedes Vita 112 CDi; 2.2CDi'01 4.290ER ABS klíma légzsák, stb... Peug. Boxer 350 LH; 2.8HDÍ 04 4.200E<afa Peugeot Partner170 CD; 1.9D’01 1.750Eä klíma kp. zár, riasztó, szervó... Peug. Partner 170 C; 2.0HDÍ 00 1.560E^ia Peugeot 206 VAN; 1.1 i '02 1.320E^i. Peug. Partner 170 CD; 1,9D '00 1 280E^(. Peug. Partner 170 CD; 1.9D '97 800E«u Citroen Berlingo; 1.90 '98 980E R ♦ 1