Tolnai Népújság, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-14 / 61. szám

16 MOZAIK TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. MÁRCIUS 14., HÉTFŐ A Tolnai Népújság kommunikációs partnere a T-Mobile Magyarország Rt. •F ■ -Mobile' Partner OLVASTAM Szép új világ? szerintem kevés ember van, aki ne lenne kíváncsi arra, mi­lyen lesz a világ mondjuk ötven év múlva. Hogyan élünk, sze­retünk, milyen betegségek leselkednek ránk, milyen lesz a családmodell, és még sorolhatnám. Ezért is keltett nagy feltű­nést dr. Robin Baker angol evolúciókutató és író Szex a jövő­ben című könyve. A hatvanéves, hatgyermekes férfi műve elején hangsúlyozza nem sci-fit írt, hanem tudományos, pro­vokatív téziseket állított fel. Szerinte 2020 körül a gyerekek többsége nemi érintkezés nélkül fogan, katalógusból megvá­sárolhatjuk az örökítő anyagot, kívánság szerint. Egy ember­öltő múlva a szülők többsége egyedülálló lesz, hiszen a mes­terséges megtermékenyítés lehetővé teszi az egyszülős csalá­dokat. Az író szerint pár évtizeden belül eltűnik a hűség, a nők új modell szerint fognak élni, megszűnik a féltékenység, átértékelődik a család szerepe és csak élvezetet jelent a férfi. reméljük, dr. Baker nagyot téved, ugyan a logikára alapozva állította össze az elméletét, de csak az új technikai vívmá­nyokkal számolt. Viszont figyelmen kívül hagyta az érzelme­ket, melyek, szerencsére, mindig felülkerekednek az ember életében. mauthner ilona Etessük a madarakat! Szegények most még éheznek, nehezen találnak táplálékot az idei hosszúra nyúlt télben. So­kan etetik őket, de gond a meg­felelő eleség beszerzése. A Ma­gyar Madártani és Természet- védelmi Egyesület szekszárdi csoportja segít ebben, van még készletük olcsó törtnapraforgó­ból, amelyhez a Béla tér ó. szám alatti irodában lehet hozzájutni. Az érdeklődők bővebb felvilá­gosítást Egle Zsolttól, a 30/533- 6409-es számon kaphatnak. Szeretjük a madarakat, szeret­jük szép éneküket hallgatni. Néptáncünnep a Bartinával megmutatták Nagysikerű gálaműsor a Babitsban A pénteki és szombati gála­műsor iránt igen nagy volt az érdeklődés, elővételben min­den jegy elkelt. A nézőket Matókné Kapási Júlia, az együttes művészeti vezetője köszöntötte, majd kezdődött a tánc. Az est folyamán az egyesület hét korcsoportjá­nak táncosai, hatévestől hu­szonkét évesig léptek szín­padra és arattak fergeteges sikert. Műsoron szerepelt többek között az együttes ko­rábbi vezetőjének Szabadi Mihálynak Heje-huja lakoda­lom, és Balázsok, valamint Matókné Kapási Júlia Nin­csen nékem párom című pro­dukciója. Színpadra kerültek a Bogyiszlói játékok, a mező­földi, siklódi, ördöngösfüzesi táncok, a karikázó magyar csárdás és az izenetös izenet. Volt kalotaszegi cigányver- bunk és délszláv dallam. A talpalávalót a Bartina zene­kar húzta. F. Kováts Éva szekszárd Nagy sikerű évzáró gálaműsoron lépett fel hétvégén a Bartina Néptánc Egyesület Szekszárdon. Az együttesnél hagyomány, hogy a táncosok minden év végén nagyműsor­ban mutatják be, mennyit fej­lődtek egy év alatt. Az évzáró gála ideje egyébként december, de most ez a bemutatkozás a művelődési ház átalakítása mi­att márciusban történt meg. HUMOR REJTVÉNYMÁNIÁS Azt mondja Salátáné az urá­nak: - Ernő, te egész nap mást se csinálsz, csak ke­resztrejtvényt fejtesz. Hát már egy kedves szót sem tudsz mondani nekem?- Hány betűvel? IGAZI- Doktor úr, a fogak, amiket fölrakott nekem, fájnak!- Látja! Mondtam, hogy olya­nok lesznek, mint az igaziak. ÁFAVICC- Miért hívják a fogyasztási adót általános fogyasztási adónak?- Mert általában a legjobban fogyasztja az emberek pénzét. ellenőr- Szervusz, Szulák! Mivel foglalkozol mostanában?- Ellenőr vagyok.- Nagyszerű! És mit ellenőrzői?- Az utcai szemetesládákat, hogy nincs-e bennük véletle­nül valami ehető! KÜLÖNLEGES ESET Az orvos azt mondja a bete­gének:- Nahát, uram, az ön betegsé­ge egészen különleges... Fel­tárásával sokat fog gazdagod­ni az orvostudomány.- No, azt nem hiszem - feleli a beteg -, mert nekem össze­sen kétszáz forintom van. TOLNA MEGYEI ANEKDOTATAR Március 15-e Párizsban Garay Antal, Szekszárd fia, aki honfitársa­ink közül egye­dül ült a francia trónon (tréfá­ból, amikor az 1848-as forra- Dr. Töttős Gábor dalmárokkal elfoglalta a tróntermet), Tárogató című lapjá­ban megírta, mi történt „épen ezen nap” a népek tavasza első helyén. „E nap mi reánk is igen jeles: mi itt Párisban létező magyarok a francia köztársaságnak tiszte­legve a magyar három színű zászlót átnyújtottuk, s kifejeztük örömünket a francia nép dicsősé­gén. Szerdán 15. Marczius két órakor sereglett egybe a magyar­ság a Place Vendomon, ahol két magyar s egy francia zászló lobo­gott, az egyik magyar s francia zászló egy szalaggal volt együvé kötve, amelyen e szó állott: Fraternité (Testvériség). A ma­gyar zászlókon ez volt: Les Hongrois (magyarok), a francián pedig Vive la Republique! (Éljen a forradalom!) Minden magyar három színű szalagot tűzött a mellére, a zász­lót vivők atillában, kalpagosan s kardosán voltak. így mentünk a Boulvárdon végig a Hotel Ville-re a franciák örömkiáltásai közt: Vive les Hongrois! (Éljenek a ma­gyarok!)” Este Lamartin fogadta a magyar küldöttséget, s beszé­dét így zárta: „Ha visszatértek szép hazátokba, mondjátok meg társaitoknak, hogy francia hon­ban annyi jó barátot számíthat­nak, mint amennyi polgár van francia honban.” Hazánkfiai ez­után a nagy francia forradalom oszlopánál elénekelték a Szóza­tot, majd együtt örültek. A tészta mégsem hizlal? tévhitek A kettő között enni kell A tészta eredete nem teljesen tisz­tázott, egyesek szerint Marco Polo utazásai során Keletről hozta re­ceptjét Itáliába 1295-ben. Más for­rások szerint az itáliaiak ekkor már lelkes fogyasztói voltak a tésztának, Szicíliában például a makaróni már jóval korábban a kedvenc ételek közé tartozott. Úgy tartják, hogy Szicíliába az arabokon keresztül jutott el a tész­ta, akik Perzsiában bukkantak rá. Sokan úgy gondolják, hogy a tészta az egyik leghizlalóbb étel, pedig nem egy túl energiadús táplálék. A tészta igazából a kü­lönféle mártásokkal, szószokkal rombolja a fogyókúrát. A tészta­pártiak szerint a tészta márcsak azért sem hizlal, mert gyorsan el­telíti az embert, gyorsan csilla­pítja az éhségérzetet. Régebben viszont úgy tartották, hogy ugyan a tészta laktató étel, de utána hamar megéhezik az em­ber, és kénytelen két étkezés köz­ben valamilyen nassolással ki­egészíteni az ebédet vagy a va­csorát. Összetett szénhidrátjai nagyszerű energiaforrások. Megvakulás ellen spenót Amerikai kutatók felfedezték, hogy a spenót nem csupán az iz­mok, hanem a szem egészségét is védi. Az Oak Ridge National La­boratory és a Dél-Karolina Egye­tem szemészei megállapították: a spenótfehérjék részben visszaad­hatják megvakultak látását A fe­hérje ugyanis helyettesítheti a re­cehártya, a retina sérült fényin- ger-felfogóit. A spenótfehérje vizsgálata közben a kutatók rájöt­tek: a napfény a fotoszintézis ré­vén energiává alakul benne. A tu­dósok meggyőződése, hogy ugyanez a fehérje a szemben is visszaállítja a fényérzékelést LOTTÓSZÁMOK ÖTÖS LOTTÓ: A JOKERSZÁM: 713452 HATOS LOTTÓ: A PÓTSZÁM: W NYEREMÉNYEK Az ötös lottón öttalálatos szelvény nem volt, négyes 56 darab, nyere­ménye 935.340 forint, hármas 4.178 darab, nyereménye 13.274 forint kéttalálatos 133.234 darab, nyereménye 809 forint. A hatos lottón hattalálatos nem volt, öt plusz egyes öt darab, nyere­ménye 2.342.641 forint, ötös 37 darab, nyereménye 316.573 forint négyes 1.684 darab, nyereménye 6.956 forint hármas 28.749 da­rab, nyereménye 1.426 forint Kedvezményes áron megkapja kiadónk 4 lapját! Válasszon az alábbi előfizetési módok közül: faxszámra küldje el a kitöltött megrendelűszeívényt E-MÁII.: Judit, tmtoghífaxclspringer,hu Ne felejtse el megadni nevét, címét, valamint az ajándék magazin címet. Az üzenet tárgya legyen: Magazin POSTAr TiOÖ Szekszárd« Liszt F. tér 3v A kitöltőn megrendeiőszel vényt borítékban küldje ei címünkre. TELEFONí Hívja a 06-74/ 51l~5Ö3-as tetefonszámunkat vagy a Ö6~$í)/203-995-ös ingyenesen hívható zöldszámunkat munkanapokon 8-16 óra közön. Munkaidőn kívül: W-3W858-3W4 . SMS: 86-30/383-0272 Küldje el nevét, elmét, valamint az ajándék Magazin címét nnrmáldíjas teleftmszámunkra. A/ ii/enei elejére nja: Magazin PL magazin. Hölgyvilág (és az ÖN neve és címe) □ Igen, megrendelem a oéíuú lapcsomagot havonta 2132 Ft-ért. □ Glamour □ Gyöngy dl Autó-Motor I—I Hölgyvilág dl Lakáskultúra L.....1 Állati LEG-ek □ A család szakácskönyve A választott könyv mellé kérjük tegyen „X”-et! I—(Állati LEG-ek Megrendelésemmel vállalom, hogy 1 évig előfizetője maradok a Tolnai képújságnak. Név: Cím: Tel.: Aláírás: E-mail: Kelt,: VMmtm Bjmélkűt.« rlőf&tési éj kflxtését iStetéat felmmmii ktdmmk s készlet mjfíj!

Next

/
Oldalképek
Tartalom