Tolnai Népújság, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-26 / 48. szám
2005. FEBRUÁR 26., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG 5 MEGYEI TÜKÖR JEGYZET Mindennapos bosszúságaink ELGONDOLKODTATÓ. HOGY TOLNA MEGYÉBEN többen fordultak a nép ügyvédeihez, mint Budapesten. Mert ez jelentheti azt, hogy az itt élőknek nincs pénzük jogi képviselőt fogadni. Mert azt nem gondolom, hogy nálunk több a megoldásra váró probléma. Másrészt viszont, kiderült, hogy ezzel az igazságügyi minisztérium sok embernek segített. A szolgálathoz forduló emberek meg saját magukon, hiszen éltek a lehetőséggel. Szintén meglepő, és egyben megható is, hogy egyre több ügyvéd jelentkezik erre a munkára. A legelképesztőbbek mégis maguk az ügyes-bajos dolgok, az egymillióhatszázezer forintos villanyszámla, és a munkahelyek körüli zűrök. Józan paraszü ésszel is ki lehet találni, hogy egy egyedülálló ember, ennyi áramot nem használ, még akkor sem, ha ne adj' Isten bűnözőről van szó, hát még ha egyszeri polgárról, mint jelen esetben. A kirívó esetek mellett a mindennapos bosszúságok talán még elkeserítőbbek, hiszen a megszokott rosszból, ha törvényes nem is, de hallgatólagosan elfogadott rossz, törvénytelen még lehet, főként ha a mindenkori törvénykezés ebben segédkezet nyújt, no nem tettleg, sokkal inkább látszólagos tehetetlenségével. BUDAVÁRI KATA ISMERŐSÖK.MAGÁNÜGYEK Märcz Zoltán, ha ideje engedné, túrázna märcz Zoltánnak, a Tolna Megyei Balassa János Kórház gazdasági-műszaki igazgatójának sok a munkája, kicsi a gyereke, kevés a szabadideje. Ezért aztán bármennyire is szeretné, nem igen tud mostanában kedvenc időtöltésének, a természetjárásnak hódolni. Pedig nem is olyan régen még minden hét végén járta a hegyeket, bebarangolta Magyarország tájait a kék- túravonalon. Kedvenc területe a Mecsek és a Bükk. Diófási Lajos professzor nagyon szeret fotózni dr, diófási lajos professzor, a szőlészeti kutatóintézet nyugdíjas igazgatója szabadidejében nagyon szeret fotózni. Elsősorban a természet szépsége fogja meg. Előadásait mindig saját készítésű képeivel illusztrálja. Természetesen az unokázásból is kiveszi a részét, hiszen öten, két fiú és három lány is kényeztetik a nagypapát. A legnagyobb már középiskolás. Szívesen megy velük szánkózni és kirándulni is. Tusnovits Jenő tizenhét kilós harcsát is fogott TUSNOVITS JENŐ a Dombóvár Városi Horgászegyesület elnöke mi mással foglalkozhatna szabadidejé- ___ ben mint a halfogással. Horgászversenyeken is kipróbálta magát többkevesebb sikerrel, a nyári szabadságát pedig a magyar tenger partján tölti, természetesen bottal a kezében. A legnagyobb hal a dombóvári horgásztónál akadt a horgára, nem is akármilyen, hiszen 2003-ban egy tizenhét kilós harcsát fogott. Korcsmár Istvánt a hadtörténet érdekli korcsmár István, az Alisca Bau Kft ügyvezető igazgatója szeret olvasni és teniszezni. Főleg a történelmi műveket hadtörténeti munkákat régi fegyverekről szóló könyveket szereti. Történelemtanárnak készült. Érdekli a második világháború története, megértéséhez egy- egy regény is fontos lehet, mondta. Szép könyvtára is van történelmi tárgyú könyvekből. Legutóbb Hitler titkárnőjének visszaemlékezéseit olvasta. Segítenek a nép ügyvédei jogi esetek Kiszolgáltatottak a munkavállalók és a szolgáltatók ügyfeleli. Tolnában kopogtatnak legtöbben a jogsegélyt nyújtó irodánál Fennállásának egy éve alatt többen fordultak Tolna megyében a jogi segítségnyújtó szolgálathoz, mint Budapesten. Ihárosi Ibolya Egy éve, március elsején jött létre az Igazságügyi Minisztérium Pártfogói Felügyelői és Jogi Segítségnyújtó Hivatala Tolna Megyei Hivatalának jogi részlege. Utóbbinak az osztályvezetője, dr. Farkas László elmondta, az eseteik több csoportba sorolhatóak. Gyakoriak a családon belüli nézeteltérések. Főként a házasságon kívül született gyermekek esetében merülnek fel az elhelyezésükkel, láthatásukkal, gyerektartással kapcsolatos konfliktusok. A második nagy témakört a munkaügyi viták alkotják. Elképesztőnek nevezte az irodavezető a munkavállalók kiszolgáltatottságát Úgy véli, ezzel a problémával kezdem kell valamit a társadalomnak, illetve a kormányzatnak. A harmadik témakörben szintén az emberek, ráadásul a fizetők, a szolgáltatást igénybe vevők kiszolgáltatottsága érhető tetten. Extrém esetek is adódnak, legutóbb például az egyedül élő panaszos egymillióhatszázezer forintos villanyszámlát kapott. Egy lakosra számítva hozzájuk fordultak a legtöbben. Közel ezer A bonyhádi Vajda László (jobbról) Bonyhádról érkezett, hogy tanácsot kérjen dr. Farkas Lászlótól üggyel foglalkoztak egy év alatt Hétszázhetven esetben nem vettek igénybe segítő ügyvédet, az osztály alkalmazottjai adtak tanácsot. A polgári ügyek kategóriájába 554 eset sorolható. Büntetőügyekben a sértettek kérnek tanácsot segítséget Sajnos, sok régi akta már nem porolható le. Jövőre a bíróságon is képviselhetik az ügyfelet Az iroda munkáját már huszonegy ügyvéd segíti, újabbak is jelentkeztek. Bíróság előtt csak 2006-tól képviselhetik a hozzájuk fordulót a nép ügyvédei. Feladataik jövőre tovább bővülnek: a védő kirendelését kivéve hozzájuk kerülnek a bíróságtól a költségmentességgel, megelőlegezéssel kapcsolatos döntések, a rendőrségtől pedig az áldozatvédelem. Többet bírnak majd a főutak Előkészítés alatt áll a 6-os és az 56-os utak burkolat megerősítése is - tudtuk meg a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumtól (GKM). A 11,5 tonnás tengely-terhelést elbíró utak építését az Európai Unió és a magyar kormány közösen finanszírozza. A GKM- nél érdeklődésünkre elmondták: a Tolna megyét érintő, fenti két főút tervei várhatóan ez év novemberre készülnek el. Valószínűleg 2006. elején írják ki a kivitelezői pályázatot. A burkolaterősítést a tervek szerint délről, az országhatártól indítják, és onnan haladnak Tolna megye felé. Tolnában várhatóan 2007- ben kerül sor az úterősítésekre. STEINBACH Átköltöztetnék az iskolásokat helycsere A polgármester szerint nincs jó döntés Ihárosi Ibolya szekszárd Csütörtökön késő este döntötte el a város közgyűlésének többsége, hogy a Garay gimnázium felújításának idejére a gimnazisták a Garay általános iskolába, a kicsik pedig a Zrínyi utcai épületbe költözze- $ nek. né- * meti an- G É L Ának két gyermeke jár ide. Mint mondja, a diákok szeretik a tanárokat és fordítva. Úgy látják, nagy lelki törés lenne a gyerekeknek, ha el kellene hagyniuk a megszokott, rajzaikkal díszített falakat Attól félnek, ha kiköltöznek, többet vissza sem jönnek már ide. Azt kérdezik, miért vándoroljon kilencszáz gyerek ötszáz helyett? Találjanak más megoldást a gimnazisták számára. Leginkább azon vannak felháborodva, hogy senki sem tájékoztatta őket semmiről. KOCSIS IMRE ANTAL polgár- mester kérdésünkre azt hangsúlyozta, igazán jó döntést ebben az ügyben nem lehet hozni. A céljuk az volt, hogy az ország egyik legjobb gimnáziumába járókat a födémfelújítás ne gátolja a későbbi előmenetelükben. Az általános iskolások jó körülmények között tanulhatnak az egy, átmeneti tanévben is. Báta ÖTÖDIK az Országos Diák Olimpia döntőjében Tóth György képviselte a bátai iskolát. A megyei csapatnak sajnos nagyon nehéz ellenfelek jutottak és így vigaszágra került, és a harmadik helyen végzett. Tóth György egyéniben az ötödik helyet szerezte meg. m> Bátaszék VERSENY Művelődés- történeti versenyt rendezett a bátaszéki gimnázium. A megyei versengés témája az ókori keleti kultúra volt. Az első helyen a dombóvári gimnázium csapata végzett, m Bonyhád kirándulások a Mozgássérültek Bonyhádi Egyesülete elkészítette egész évre szóló szabadidős rendezvénytervét. A programok között két kirándulás szerepel, amelyekre Dombóvár BEMUTATÓ a Belvárosi Általános Iskola és az Ifjúság Zenei Neveléséért Alapítvány immár ötödik alkalommal rendezte meg a Regionális Farsangi Kamarazenei Találkozót. Az intézmény keretem belül működő tánccsoport bemutatója után a térségből érkezett ifjú zenészek farsangi jelmezben mutatták be hangszeres tudásukat. Fotó: Bakó Jenó TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG tagjaik jelentkezését várják. Júliusban Zalaegerszegre és környékére, augusztusban a Felvidékre és Lengyelországba készülnek. Mindkét lehetőségről irodájukban adnak részletes felvilágosítást, ipái Decs költségvetés a decsi képviselők elfogadták a település idei költségvetését Ebben a kiadási és a bevételi főösszeget valamivel több mint 767 ezer forintban határozták meg. A testület 2005hen 28 millió forint költségvetési hiánnyal számol. m> Fadd parlagfű A Gárdonyi iskola mint a megyei Vöröskereszt bázisiskolája sikeresen pályázott az Iskolák a parlagfű okozta allergia ellen című kiírásra. Az elnyert támogatásból levelezős versenyt szerveztek, a Tolna megyei vöröskeresztes bázisiskolák, a Paks környéki általános iskolák és a Tolna megyei speciális iskolák számára. A verseny már elindult, a program tanév végén zárul. <ski Györköny szalagavató Évtizedes hagyomány, hogy a györkönyi Általános Iskolában, hasonlóan a középiskolákhoz, szalagavatót tartanak. Az idei ünnepségen tizenöt nyolcadikos diák gallérjára tűztek szalagot a hetedikesek. Az ünnepséget, amelyen a szülők, nevelők, diákok együtt vettek részt, a hetedik osztály szervezte, mi Nagydorog népfőiskola Megtartották a Nagydorogi Népfőiskola II. évfolyamának harmadik összejövetelét a Közművelődés és Sportlétesítmények Központjában, azaz a sportcsarnok előterében. Előbb Lakatos Éva, majd Horváth Boglárka Ifjú Tudor tartott előadást mi Simontornya uniós pályázat Az idén tízéves város méltó módon szeretné megünnepelni a jubileumát Az ünnepségsorozatra mind a négy testvérvárost és a barátsági szerződést kötött francia Lanestert is meghívták. A testvérvárosi kapcsolatok ápolására pályázatot nyújtottak be Brüsszelben az Európai Unióhoz, ahonnan tízezer eurós támogatást remélnek, tvi) (További települési információk: www.tolnainepujsag.hu )