Tolnai Népújság, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-23 / 45. szám

« TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. FEBRUÁR 23., SZERDA NAP TÉMÁJA 5 lakás A legjobb, ha először saját magunkkal tárgyaljuk meg, mit mennyiért csináltatunk, ugyanis, ha nem kapunk időben észbe, akár még a falak is eltűnhetnek a helyükről MILLIÓS ÖTLET A LAKÁSFELÚJÍTÁS A lakásfelújítás több százezres, sőt, néha milli­ós tétel. Épp ezért jobban tesszük, ha előre elter­vezzük, mit szeretnénk megcsináltatni. Budavári Kata Előfordulhat, hogy csak festetni szerettünk volna, de mire észbekapunk, a mesterember, vagy mi magunk már a falakat bontjuk. Pedig a lakásfelújítás nem éppen pénztárcakímélő foglalatosság. A legjobb, ha elő­ször magunkkal „tárgyaljuk meg” mit és mennyiért szeret­nénk megcsináltatni. Ma már szinte minden megoldható, hi­szen térelválasztóként nem kell téglafalat emeltetni, a gipszkar­ton tökéletesen alkalmas erre a célra. A legtöbb családi házat pedig ma már úgy építik, illetve varázsolják újjá, hogy a kandal­ló sem hiányzik belőle. Néhány éve szinte minden újonnan épí­tett és felújított ház és lakás bel­ső falait sárgára festették. Válóczi Károly, az SZ+C Stúdió Kft. munkatársa azonban la­punknak elmondta, hogy ez a tendencia visszaszorulóban van. Egyre több színt ismerünk, a tíz éve még hagyományos fehér és barna házak uralmá­nak vége van. Hódítanak a természetes, il­letve a termé­szetesnek tűnő anyagok, egyes falburkolók például nemcsak kültéri, hanem beltéri díszítés­re is kiválóan alkalmasak. Egy átlagos, tehát egy két és fél-, há­romszobás lakás festésének és burkolásának átlagára három- százötven-, négyszázezer forint, mondja Prantnerné Suhajda Mariann vállalkozó. A lakástextilben is meghatá­rozó a divat gunnar franck formatervező (képünkön) sze­rint idén új irányvonal a „Hon­vágy”, avagy „Nosztalgia” lesz. Ez a régi értékekhez és a magas színvonalhoz való visszatérést jelenti. A ház a jövőben szebb, színesebb és „saját identítású” lesz. A múlt utáni nosztalgiából igen gyakran, meglepően érde­kes ötletek születnek. Ha magunk csináljuk, olcsóbban megússzuk. Nagy az öröm, amikor már az utolsó simításoknál tartunk Határ a csillagos ég Egy átlagos panelházi lakás fürdőszobájának felújítása százötven- százhetvenezer fo­rintba kerül, az anyag ára nélkül - tudtuk meg Baranyi Györgytől. A vizesblokkokra specializálódott szakember segít megvenni a csaptelepe­ket, a csöveket pedig ő maga szerzi be. És akkor még nem beszéltünk az extra igények­ről. Ha mindenből újat ve­szünk, és mindent mesterem­berrel csináltatunk, már nem hat, sokkal inkább hét számjegyű összegről beszél­hetünk. Államilag kellene támogatni a felújítást Szakértők szerint a kormány­zatnak a jövőben nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a szo­ciálisan igazságosabb támoga­tásra és a meglévő lakások ál­lapotának javítására. Dicsére­tes ugyanis a vásárlást vagy éppen az építést támogatni, de talán ennél is fontosabb lenne a meglévő, elöregedő lakásál­lomány korszerűsítése és fel­újítása. Jelenleg ez utóbbi kate gória nem kap állami kamat- támogatást Sokan persze azért nem újítják fel az ingat­lanjaikat, mert egy kisebb ösz- szegű hitel, akár egy-három millió forint ) törlesztőrészle- 1 tei is súlyos csapást mérné­nek a havi csalá­di költségvetésre. Sok esetben pedig olyan célokra kellene pénz a csalá­doknak, ami a Pénzügyminisz­térium szerint nem korszerűsí­tés, így ahhoz nem jár támoga­tás. így a jövőben talán a hitel­támogatási célok kiterjesztése sem volna hátrány. Sokan vi­szont a lakástakarék-pénztár­ban összegyűjtött pénzüket költik el lakásfelújításra. Nem az építés, hanem a szépítés az év slágere Az önkormányzatok főleg szociális ingatlanokra akar­nak költeni. Az új lakások piacának általános vissza­esése miatt az építőipari vál­lalkozások inkább a felújítá­sokban találhatnak jó üzleti lehetőséget. A stagnáló, né­hol visszaeső újlakás-piac üzleti terveik átgondolására készteti a kivitelező vállalato­kat. A kisebb és közepes cé­gek mindinkább rákénysze­rülnek arra, hogy más piaci lehetőségek után nézzenek; ezek közül idén kiemelkedő lesz a felújítás - mondják pi­aci elemzők. Egyre több a zuhanyfülke a fürdőszobákban A lakás legkényesebb része az, ahova a király is gyalog jár. El­sősorban a bérházi lakások­ban kevés hely jut a WC-nek és a fürdőszobának Éppen ezért mind többen cserélik le a für­dőkádat zuhanyfülkére, mond­ja Baranyi György vállalkozó. Nem mindegy azonban az sem, mit mennyiért szerzünk be. A legegyszerűbb kádat nem sokkal több, mint tízezer forintért megkapjuk, de a masszírozás változat száz­ezer forintba kerül. Csap­telepet két­ezer, csempét ezer, padlóla­pot ezeröt­száz forinttól vehetünk A felső határ viszont a csillagos ég. Nemcsak érdekes: az indiai stílusú lakás A mediterrán stílus mellett egyre divatosabb az angol, il­letve a holland lakások han­gulatát idéző enteri­őr. És egyre több szép és jó érkezik a számunkra egzotikus országokból is. Az in­diaiak például textíliák, bútorok, falak festésé hez még manapság is termé szetes, növényi eredetű színező két használnak, és ez az irány­vonal már nálunk sem számít különösnek A falakat szíve­sen dekorálják különféle fes­tett mintákkal vagy kárpittal, ez egyébként a britekre is jel­lemző, de a férfiak lakosztá­lyában nem ritka a bőr falvédő sem. Szerencsére kisebb kiegészítők már Ma­gyarországon is kap­hatók, és szőnyegből is széles a választék Az élelmesebbek azonban a textiltapétát is be­szerezhetik Kéményfelújítás: be kell tartani a szabályokat-Építési engedélyezési eljárás során be kell szerezni a terve­zett építmény kéményeivel kap­csolatos kéményseprő ipari szakvéleményt (tervező feladata).-Építés közben, el­takarás (vakolás) előtt a kéménye­ket be kell vizs­gáltatni (kivite lező feladata).- Új kéménye két használat­bavétel előtt, gázkészülékek esetében gázbekötés előtt, be kell vizsgáltatni (tulaj­donosfeladata).- Kémények átalakítá­sa, felújítása, gáztü­zelő berendezések cseréje, füzeié si mód megválté zása ese­tén kötelező a kémény- vizsgálat. Kiváló minőségű betoncserepeket kínál olcsón, harminc év garanciával az ország szinte valamennyi építő­anyag-kereskedésében a paksi Dunacenter Beton Kft. Kovács Sándor családi vállalkozása olasz technológi­ával gyártja a Veneto és Premium márkanevű cserepeket több színben. Festékek, festőszerszámok, tapéták bő választéka, számítógépes színkeverés több ezer színben. 7100 Szekszárd, Wesselényi u. 2. Szülészettel szemben, a Dália ABC oldalán. Nyitva tartás: H-P 7.30-16 h-ig szombaton 7.30-11.30-ig Tel.: 74/419-455 •mm­I ■* 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom