Tolnai Népújság, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-19 / 42. szám

3 2005. FEBRUÁR 19., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR JEGYZET Ebek póráz nélkül TISZTELEM az állatvédők munkáját, egyetértettem azzal, hogy legyen büntetendő az állatkínzás, de ez nem jelenti azt, hogy mindig mindenben az állatok pártján állnék. Még akkor sem, ha gyakorta jobbak és nemesebbek az embernél is. Ez a tisz­telgő minősítés természetesen általánosságban értendő: ha valaki az esti órákban hazafelé menet szembetalálkozik az ut­cán egy hatalmas kutyával, biztos, hogy abban a pillanatban árnyaltabbá válik a véleménye. Márpedig Tolna megye szék­helyén gyakorta érhetik az embert ilyesfajta, nem túl kelle­mes meglepetések. Nem messze a város központjától találha­tó az említett négylábúak egyik különösen kedvelt helye. Itt talán nem múlik el úgy nap, hogy ne nyargalászna az utcán le és fel néhány kóbor eb. Ez mindössze addig érdemel egy la­za legyintést - elvégre csak nem ijedünk meg egy oktalan ál­lattól - , amíg valamelyik szelídnek hitt kutyából ki nem bú­jik farkas őseinek természete. kisebbfajta falka rohant a minap a járdán - szerencsére a másikon - egy délceg német juhász vezetésével. Kisvártatva az eb megfordult és besomfordált egy házba, a nyitott kapun. Nem csukta be maga után, elvégre erre nem képes egy kutya. De gazdája talán igen. szeri árpád ISMERŐSÖK, MAGÁNÜGYEK Pál Mária kéziratban Andriska István romos, olvasta a családregényt régi bútorokat újít fel PÁL Mária, a pálfai Fogyatéko­sok Otthona igazgatója sok munkája mellett sem mulasztja el egyszer sem a napi moz­gást. - Barátaimmal tornászok, - mondja mert nagyon jól esik és a súlyfeleslegem is kö­telezővé teszi. Az olvasás is rendszeres időtöltései közé tar­tozik, a szépirodalmat kedveli. Most éppen egy kéziratot olva­sott, barátnője, a pálfai refor­mátus lelkész, Görgey Etelka kiadásra váró családregényét. dr. ANDRISKA István trauma- tológus főor­vos, a megyei Orvosi Ka­mara elnöke régebben «I szabad idejé- laálP ben vitorlá­zott, magyar bajnok, olimpiai kerettag volt. Ma hobbiként régi bútorokat restaurál. Rom­jaiból rakott össze egy teljes barokk ülőgarnitúrát és újítot­ta fel nagymamája 1920-as évekből származó ebédlőjét. Az már csak természetes, hogy emellett a festészetet is kedveli. Hepp Ádám szabad Dömény Zoltán a hazai idejében borászkodik tájat barangolja be hepp ádám, a szekszárdi né­met kisebbsé­gi önkor­mányzat alel- nöke, a német kulturális egyesület tit­kára, mind­amellett, hogy a Szent István Ház működtetése is az ő felada­ta, szabad idejében szenvedé­lyesen borászkodik. A szekszár­di németek minden évben kivá­lasztják a saját borukat. A két vörösbor közül az egyik eddig még mindig az ő pincéjéből ke­rült ki, és természetesen hami­sítatlan szekszárdi kadarka volt. dömény Zoltánnak, a Tolna Megyei Ke­reskedelmi és Iparkamara alelnökének egyik hobbija az utazás. Fe­iT' f leségável és három lányával elsősorban a hazai tájakat barangolják be, kedvencük a Dunántúl, a Káli­medence és a mindszentkálói Ingó-kő. De szívesen kirándul­nak Eger környékén is. Ezen­kívül az alelnök mindennap két kilométert fut, márciustól októberig az erdőben, télen fu- tópadon. Maradék szabad ide­jében úszik, szaunázik. Steinbach Zsolt- Ellenségek voltunk egy kicsit, de mindenki rájött, hogy ez az út sehova sem vezet - mondta Kocsner Antal, a megyei va­dászkamara és a megyei vadász­szövetség elnöke. Az együttmű­ködési megállapodást ő és a DDNPI igazgatója, dr. Iványi Il­dikó látta el kézjegyével.- Ezer ok van, ami a józan ész szerint az összefogásra, a közös munkára indít bennünket - mutatott rá Török Gábor, a DDNPI vadászati-halászati szakfelügyelője. A vadászok­nak és a természetvédőknek ugyanaz az élettere, hosszú tá­von közösek az érdekeik. A szakember szerint a mostani megállapodás egyik legfontosabb része, hogy mindkét fél megfelelő „eligazításban” részesítse a saját embereit Hogy ne ellenséget lás­sanak egymásban, hogy ne legye­nek betartások. Török Gábor el­mondta: szükség van a közös fó­rumokra, ahol a vadászok megin­dokolhatják, miért fontos nekik, mondjuk egy idényen kívüli vadá­szat engedélyezése. A természet- védők pedig elmagyarázhatják, miért nem akarják például enged­ni a rétisasfészkelés időszakában a háromszáz méteres körzeten be­lüli zaklatást A vadon élő állatok télen különösen ki vannak téve a veszélyeknek. A vadászok és a természetvédők együtt­működve hatékonyabban tudják óvni a környezetet, a természetet Együtt a természetkárosítás ellen Polgári természetvédelmi őrök segítenék a jövőben az állami természetvédelem munkatársa­it. Azok a hivatásos és sportva­dászok, mezőőrök, halőrök, akik erre alkalmasak és vál­lalják a munkát, társadalmi természetvédelmi őri státuszt kapnának. Iga­zolvánnyal el­látva nagyobb hatáskörrel felruház\'a lép­hetnének fel a területen a környezetszennyezés, szemétle­rakás, falopás stb. ellen. Etetőre hívják a vadakat megállapodás Ezer ok van, ami a józan ész szerint összefogásra indítja a vadászokat és a természetvédőket, közös az érdek A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNPI) és a megyei vadászszerve­zetek együttműködési meg­állapodásának időszerűsé­gét az utóbbi néhány év­ben, jellemzően olasz vadá­szok által elkövetett termé­szetkárosítás (védett mada­rak halomra lövése) adta. Ezen esetek nyomán meg­romlott a természetvédők és a vadászok közötti, ad­dig sem felhőtlen viszony. Üj dombóvári párbeszéd indul Kuncze megméretteti magát gazdaságpolitika Az SZDSZ elnöke változásokat sürget Szeri Árpád Az SZDSZ nem biztos, hogy mindenre képes azonnali meg­oldást adni, de az biztos, hogy létezik liberális választási lehe­tőség is. Ezt Kuncze Gábor je­lentette ki tegnap Szekszárdon, sajótájékoztatóján. A párt elnö­ke felsorolta, hogy pártja miben előzte meg korát: már 1990-ben elsőként javasolták az (ügy- nök)múlttal való szembenézést, 1994-ben pedig a sorkatonaság eltörlését. kuncze Gábor szerint csök­kenteni kell az adó- és járulék­terheket, változtatni kell a szoci­álpolitikán. Az egészségügy át­alakítást igényel, a gyökeres for­dulat nem hajtható végre a ma­gántőke szerepvállalása nélkül. Az egyház finanszírozása kerül­jön a hívekhez, jóllehet ez nem jelenti azt, hogy az állam ne ad­jon pénzt műemlékvédelemre, avagy karitatív és oktatási cé­lokra. A romák esetében szük­ség van a pozitív diszkrimináci­óra is, azaz arra, hogy ez a ki­sebbség bizonyos esetekben elő­nyökhöz jusson. A nők jog- egyenlősége papíron megvan, azonban ha megnézzük a nők parlamenti arányát az EU­ban, illetve l -jS* Magyarorszá- gon, úgy a 30 százalék mellé Sl^’V jjj a 9,8 százaié- HMMLv fl kot kellene rendelnünk. Az SZDSZ ezért is kívánja emelni országgyűlési frakciójában a nők arányát. A Szabad Demokraták Szö­vetsége március 19-én tartja tisztújító küldöttgyűlését, Kuncze Gábor elmondta: vállal­ja a megmérettetést a vezetői tisztért. dombóvár A tavalyi év sikerén felbuzdulva, idén is megrendezi a város vezetése a Dombóvári párbeszéd rendezvénysorozatát. Az elmúlt évben 19 helyszínen ismertették az elvégzett munkát, és várták a közélet képviselőinek ezzel kapcsolatos észrevételeit. Ebben az évben is, az érveken alapuló és egymás gondolatait tiszteletben tartó beszélgetése­ken, lehetőség nyílik az önkor­mányzat döntéseit értékelni. A Városháza dolgozói tegnap már bekapcsolódtak a párbeszédbe, de nem maradhatnak ki a közel­jövőben tartandó, rendezvények­ből a civil élet és a gazdaság kép­viselői sem. T. GY. TOLNÁBAN A-TOL Z-IG Báta diákolimpikon Az orszá- gos asztalitenisz diákolimpiát ma rendezik Budapesten. A négy Tolna megyei versenyző közül az egyik bátai. A települést Tóth György nyol­cadik osztályos diák képviseli a megmérettetésen, mi Bátaszék svábbál lesz ma Bátaszéken, az általános iskola ebédlőjében. A mulatság este hétkor kezdődik, és a szajki Tornádó zenekar húzza a talpalá- valóL Mindenki azt eszik majd, amit visz, azaz, bátyus bált ren­deznek a bátaszéki svábok. m> Bogyiszló FALUNAPOK Folyik a május végén esedékes falunapok szervezése Bogyiszlón. A legutóbbi testületi ülésen a szervezők beszámoltak az előkészületekről. Március elejére derülhet ki, hogy a szponzori támogatások nagysága milyen jellegű műsorok színpadra állítását teszik lehetővé, is» Kistormás népszavazás Közeledik a kistormási nép­szavazás ideje. Csapó László polgármester elmondta, hogy március 5-én tartanak falu­gyűlést a népszavazás kap­csán, a voksolásra pedig már­cius 20-án kerül sor. rs« Ozora ELŐKÉSZÜLET A tavaly alakult Ozoráért Baráti Kör Egyesület Endreffyné Takács Mária elnök vezetésével meg­tartotta idei első ülését. Elfogadták a 2005 évi munkatervüket, melynek középpontjában az augusztus 18-20 között megtartandó Pipo- napok és az Ozoráról elszárma­zottak találkozója szerepel, m Simontornya születések a városban egyre csökken a születések száma. 1984-ben még hatvanhét gyerek született, 1994-ben már csak ötvenhatan látták meg a napvilágot. Tavaly negatív rekordként huszonöt gyerek született, m Sióagárd járda A sióagárdi önkormányzat 600 ezer forin­tot nyert járdaépítésre. Amint azt az időjárás lehetővé teszi, megkezdődhet az építés, a támogatás és a község saját hozzájárulása erejéig, m Paks hatalmas csinnadrattával űzték el a telet a paksi gyerekek. A 11. számú Általános Iskolában először tartottak egész napos télvégi mulatságot. Az ott készült képeket honlapunkon, a www.tolnainepujsag.hu címen láthatják, m Szakály jelmezbál Pénteken délután tartották meg a szaká- lyi általános iskolások jelmezbáljukat a kultúrházban. A rendezvényt minden évben a hetedik osztályos diákok szervezik meg, ezért a bevétel őket illeti meg. Az iskolások bálja jelmezes felvonulással kezdődött és diszkóval folytató­dott. A gyerekek vigasságát este a szülők bálja követte, tm Szedres temető A szedresi önkormányzat tavaly mintegy próbaidőre bízta meg a szek­szárdi Panteon Kft.-t a sze­dresi temető üzemeltetésére. A tapasztalatok kedvezőek voltak, így továbbra is ez a cég üzemelteti a temetőt, m (További települési információk: www.tolnainepujsag.hu ) I

Next

/
Oldalképek
Tartalom