Tolnai Népújság, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-08 / 6. szám
2005. JANUÁR 8., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG 7 AJANLO: MOZI Állítsátok meg Terézanyut! Kéki Kata (Hámori Gabriella) a szerencse lánya. Csinos, vonzó nő, bárhol megjelenik, mozdulnak rá a férfiak. Van szerető édesanyja, szeretette vágyó öccse (Nagy Zsolt) és - hozzá testvérként ragaszkodó - három barátnője (Ónodi Eszter, Schell Judit, Major '/V Melinda). Van megbízható barátja is, Marci (Elek Ferenc), aki már alig várja, hogy vőlegénnyé, férjjé, sőt családapává léptessék elő. Minden készen áll a sikeres élethez, amely azonban egyre késik. Kéki Kata ugyanis egyáltalán nem boldog mindattól, amit a szeszélyes sors az ölébe csöppentett. Vitathatatlan adottságai ellenére ugyanis ebben a szép, ifjú, ámde mégis érettnek mondható korban neki nincs se igazi munkája, se igazi szerelme. Pedig állandóan keresi mind a kettőt. Kata ambiciózus. Szorgalmasan jár állásinterjúkra és legalább ilyen szorgalmasan próbálkozik különböző férfiakban meglelni az igazit. Először a Fonyóban (Hujber Ferenc), aztán Davidben (Csányi Sándor), utóbb Tamásban (László Zsolt). A különleges humorú és érzékenységű film forgatókönyvét a Vük, a Szaffi, a Macskafogó, valamint a nemsokára megjelenő Mézga család képeskönyvek írója, Rigó Béla készítette. A filmet Pados Gyula, a számos hazai és nemzetközi díjat nyert operatőr (Kontroll, Sorstalan- ság) fényképezte, Király István, a Kontroll és a Magyar vándor vágója vágta, és az egyik legnevesebb magyar reklámfilm- és videoklip-rendező, Bergendy Péter rendezte. A könyvet közel félmillióan olvasták! A magyar Bridget Jones, az Állítsátok meg Terézanyut! érzelmes és szenvedélyes története, parádés szereposztással. HÍREK, HÍRESSÉGEK Joanna Newsom: Siker a The Milk-Eyed Mender Joanna Newsom egy tün- dérmanócs- ka elálló fülekkel, Björk távoli rokona az amerikai erdők mélyéről, kislánytestű és -hangú énekesnő, aki egy nagy hárfával kíséri magát. Joanna Newsom az utóbbi évek egyik legeredetibb és legkülönlegesebb dalszerzőelőadója a kritikusok szerint. A Unkin Park a dél-ázsiai rászorulóknak gyűjt A Linkin Park „Music For Relief” elnevezéssel szervezetet hozott létre, amely a délázsiai katasztrófa túlélőinek nyújt anyagi segítséget. A Linkin Park százezer dollár befizetésével és a Vörös Kereszttel együttműködve hozta létre az alapítványt, és egyben kérte rajongóit és zenésztársait, hogy csatlakozzanak a segítő akcióhoz. Nem véletlenül, tavaly Bangkokban koncertezett az együttes, sikerrel. Marilyn Manson-DVD egy gyilkossági perben A Nagy- Britanni- ában zajló eljárás során a bíróság megtekintette a The Golden Age Of Grotesque néhány jelenetét. A nyomozás egy tizennégy éves kislány, Jodi Jones meggyilkolása miatt folyik. Az első számú gyanúsított egy tizenhat éves fiú, Luke Mitchell, aki tagadja, hogy megölte volna a lányt. A bíróság azt vizsgálja, hogy a DVD-n látható erőszakos’ jelenetek befolyásolhat- ták-e a tett elkövetésekor a fiatalkorú gyanúsítottat. DIÁKVILÁG Átlagemberek, átlagvilágban siker A Sims 2 programot karácsony előtt úgy vitték, mint a cukrot Sims-ék nősülnek, éreznek, éheznek. A kívánságokat és a vágyakat több kijelzőn is láthatjuk Nemcsak a nagy gyerekek, a kicsik is lelkesednek a valóságot utánzó játékokért. Gyermekünk, ha csak átvitt értelemben is, de már tízévesen is lehet. A Sims nevű játék műfajt teremtett, holott az EA cég vezetősége túlzottan nem lelkesedett Will Wright alkotó ötletéért Hiszen ki akarna egy olyan játékkal játszani, melyben átlagembereket irányíthatunk egy átlagvilágban? A válasz mindenkit, még magukat a fejlesztőket is meglepte: milliókat. A Sims és kiegészítői megdöntötték minden PC-s eladási rekordot, így a második rész tokján már ott büszkélkedik a „Minden idők No. 1 PC-s játéka” felirat - bár persze az eladások és a kvalitás napjaink PC-s játékvilágában nem mindig járnak kéz a kézben. Vitték is karácsony előtt, mint a cukrot A Sims 2 ott folytatja, ahol az előző rész kiegészítői befejezték, természetesen szebb, jobb, nagyobb verzióban. A pénzkereset legfőbb módja a munka, mely - minő fájdalom - peonjaink életének szerves részét képezi, s mint ilyenre, napjukból számos órát kell rááldozni. Az első részhez hasonlóan itt is ügyelnünk kell rá, hogy sününk egyéniségének megfelelő munkát válasszunk, ellenkező esetben egyrészt nem fogja magát jól érezni, másrészt pedig aligha lesz képes fényes karriert építeni. A nap teljességgel meglepő módon 24 órából áll, a játékbeli percek a valóságban másodpercnek felelnek meg. Simjeink szükségleteit, akárcsak annak idején a tevénkét számos kijelzőn és képen követhetjük figyelemmel, ezekre továbbra is érdemes figyelni. És megálmodhatjuk magunkat, azaz főszereplőnket, nősülhetünk és férjhez mehetünk, sőt, születésünk után nem egészen egy nappal már terhesek is lehetünk. Hangok és a zene most is hangulatosra sikeredett, a simek ugyanazt a bájos halandzsanyelvet beszélik, mint ezt megelőzően. A zenénél kiválaszthatjuk a stílust és a számokat is. Az idén is lesz diákparlament évforduló Egy éve alakult, és virul a Szekszárdi Ifjúsági Önkormányzat Jól sikerült a 2003-as megyei diákparlament, az idén is lesz folytatása A Szekszárdi Ifjúsági Ön- kormányzat (SZIFON) egy éve, január tizennegyedikén alakult meg. A csapat akkor azt a célt tűzte ki, hogy olyan programokat szervez a diákoknak, melyek egyrészt szóra- koztatóak, másrészt viszont tanulni is lehet belőlük. Budavári Kata A SZIFON egyik legjobban sikerült programja a Tolna megyei Diákparlament volt április elején. A fiatalok három szekcióban dolgoztak, és a konfliktus- kezelésről, diákjogokról valamint a drogprevencióról tanultak. Az első már csak azért is érdekes, mivel az önkormányzat megalakulása előtti választáson több fiatal is azt mondta, a diáknak a tanuláson kívül szinte semmi joga sincs az iskolában. Már az is nagy változás Szekszárdon, hogy a SZIFON valóban létező csapat, és nem csak a választások idején bukkan fel. A diákönkormányzat tartja a kapcsolatot a felnőtt önkormányzattal, a civil szervezetekkel, a Polip Ifjúsági Irodával és a Regionális Ifjúsági Irodával, ráadásul jó kapcsolatot épített ki több, már a városban tevékenykedő ifjúsági önkormányzattal. Ebben nagy segítségükre volt, hogy részt vettek az I. Országos Diákhét programjain Debrecenben. A szekszárdiak júliusban Ausztriában is jártak, ahol tíz ország fiataljaival táboroztak együtt, és könnyen elképzelhető, hogy az idén is részt vehetnek a nemzetközi konferencián. Nagy Eszter, a SZIFON diákpolgármestere elmondta, hogy megyei diákparlamentet természetesen idén is tartanak, és valószínű, hogy részt vesznek a békéscsabai diFektessük pénzünket festménybe Nemcsak hasznos, de szép és „divatos” is a műkincs Ha ahhoz kevés a pénzünk, hogy sarokházba fektessünk, vásároljunk festményt, szobrot, rajzot fiatal alkotóktól. Vagy gyűjtsünk könyvritkaságokat. A pénzünk is gyarapodik, és a szemünk is jóllakik. Budavári K. A már nem is olyan fiatalok, tehát a húszas éveik elején járóknak érdemes megfontolni, mibe is fektessék a pénzüket Érdemes körülnézni a galériák háza táján, de az élelmesebbek a régiségboltok hátsó polcait is átkutathatják. A régi bútor, szőnyeg is kincs, hát még a műalkotás, főként az igazi. Ismét sikk ugyanis festményt, szobrot vásárolni. Jó érzésű egyetemi oktató is buzdította már diákjait műalkotás vásárlására, mondván: a ma kezdőiből lesznek később a nagy művészek, a jó festmény ára csak nő, és közben a lakásunk díszévé is válik. Például a Borsos , Miklós-raj “ 1 zok, a nyomatok ára hétezertől a néhány tízezerig terjed, míg igazán jó festményt százezer forint alatt már nemigen kapunk. Kivéve, ha magától az alkotótól vásárolunk, így ugyanis akár huszonöt-harminc százalékkal fizetünk kevesebbet. És nem árt szétnézni az interneten is, a világhálón ugyanis minden beszerezhető. Még a könyv- , ritkaságok is, de öt-tízezer forintért egész könyvsorozatokat vásárolhatunk. Zsebpénzünket, fel nem használt diákhitelünket így aztán okos jj dolgokra is fordíthatjuk, és ami direkt jó érzés: látszatja is van a pénzköltésnek, nem ‘ is akármilyen. 100*Széptop 10 1. She will be loved Maroon 5 2. My Prerogative Britney Spears 3. Radio Robbie Williams 4. What you waiting for Gwen Stefani 5. Just lose it Eminem 6. Car wash Christina Aguilera & Missy Elliott 7. Dumb Topiák lista The 411 8. Lose my breath Destiny s Child 9. See it in a boy's eyes Jamelia 10. Guilty The Rasmus Popcorn top 10 1. Just lose it Eminem 2. American idiot Green Day 3. She will be loved Maroon5 4. Még egyszer Club 54 5. My boo Usher and Alicia Keys 6. Hagyd meg nekem a dalt Gáspár Laci 7. Vertigo U2 8. Wonderful Ja Rule, R. Kelly & Ashanti 9. My Happy Ending Avril Lavigne 10. Radio Robbie Williams Kedvenceidről még több hírt, pletykát olvashatsz a www.pop- corn.hu oldalon, ahol természetesen megtalálod a legfrissebb toplistákat is. 1 *