Tolnai Népújság, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-24 / 19. szám
2005. JANUÁR 24., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TŰKOR 5 Művészek és pártolók, elismerések a civilektől átadták A Tolna megyei művészetért Budavári Kata A Magyar Kultúra Napján, azaz szombaton adta át a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége tolnai csoportja, a „Kézjegy” Tolnai Toliforgatók Klubja, valamint a Bárka Művészeti Szalon „A Tolna megyei művészetért” díjakat. A Mözsi-Szabó István grafikája alapján készült ezüst plakettet most is öten vehették át a szekszárdi Művészetek Házában. Kis Pál István költő misztikus műveiért és bordicsérő énekeiért kapta a díjat, Petrits József mézeskalá- csos kismester hagyományőrző kézműves tevékenységéért és az ország első mézeskalács múzeumának .megalapításáért. Sebestyén Gyula és Nyakas László cégvezetők Művészetpártoló, mentori tevékenységükkel érdemelték ki a plakettet, a Bartina Zenekar pedig a népzene népszerűsítéséért és huszonöt éves munkájukért. Sebestyén Gyula és Nyakas László egyébként más elfoglaltsága miatt személyesen nem vehette át a díjat. Lozsányi Tamás és Husek Rezső pedig nemcsak, mint fellépő művészek voltak jelen szombaton, hanem mint korábbi díjazottak is. ISMERŐSÖK, MAGÁNÜGYEK Bonnyai Réka hódol a szenvedélyének, és tanul db. bonnyai Réka bátai jegyző folyamatosan tanul. A napokban tudta meg, hogy si- y került a felsői fokú angol HM .Ml nyelvvizsgája. Ráadásként pedig a végzett jogász beiratkozott a bölcsész karra, hiszen régi álma volt, hogy magyar szakon tanuljon. Az érettségi után Bonnyai Réka szívesen járt volna tibeti szakra is, a fiatal jegyző ugyanis intenzíven érdeklődik a keleti kultúra iránt, de megfogadta szülei tanácsát, és a jogi karra felvételizett. Simonné Szabó Éva kocogással lazít simonné szabó Éva, a megyei adóhivatal osztályvezetője, ha éppen nem az adóváltozásokat tanulmányozza, akkor fut. Ugyanis szeret kocogni, így vezeti le a hétköznapokon felgyülemlett feszültségét. Erre kiváló lehetőséget kínál lakóhelyén, Harcon a sportpálya. A helyiek elcsodálkoztak a fiatalasszony „mániáján”, de ma már az is előfordul, hogy utánozzák. Amíg a mama fut, Éva két gyermeke a közelben labdázik egymással. Kapitális kafferbivalyt ejtett el Kocsner Antal . kocsner antal, Fadd polgárig Afrikábari ^is gyűjtött a fekete kontinensen: egy kapitális kafferbivaly mellett elejtett egy blessbock antilopot, amely 10. a világranglistán. A polgármester az egyéni vadászatot kedveli, szívesen ül a lesen, itthon is. Nem bánja, ha nem jön vad a puskája elé, a természet tökéletes ki- kapcsolódást nyújt neki. Vaszari Tibor táncol és rója a kilométereket vaszari tibor, a Völgységi Ön- jg»» kormányzat- ok Területiej- fif *eszt(,si Társu ■p"-, „ W lása munka- y szervezetének > vezetője állanJFN; dóan úton van. Folyamatosan járja a környékbeli településeket. Ha mégsem, akkor legszívesebben gyermekeivel, a Budapesten élő Andival és a Dunaújvárosban lakó Virággal van. A mozgás más formáját is kedveli. Különösen farsang idején, gyakran fordul meg bálokon, ahol ritkán marad ülve. Hacsak teheti táncra perdül. A kultúra mindig örömet hoz ünnepség A hetvenes években közösség teremtődött a művelődési házban, most pedig sokan anyagilag is hozzájárultak a megújuláshoz Szeri Árpád _______________ sz ekszárd A teljes és boldog élethez múlhatatlanul hozzátartozik a kultúra, mely örömet hoz mindennapjainkba. LAMPERTH MÓNIKA ezzel a gondolattal adta meg alaphangját ünnepi beszédének, melyet a múlt hét szombat délelőttjén tartott Szek- szárdon, a felújított Babits Mihály Művelődési Ház átadása alkalmából. A belügyminiszter jelképerejűnek tekintette azt, hogy az intézményt a Magyar Kultúra Napján veheti birtokába Tolna megye, illetve annak székhelye. Külön elismeréssel szólt arról, hogy a város számos önzetlen lakója adománnyal járult hozzá a munka befejezéséhez. Az avatási ünnepség a színházteremben zajlott le, a közönség már az új székeken foglalt helyet A résztvevőket Matókné Kapási Júlia igazgató köszöntötte, majd a belügyminiszter után Halmai Gáborné országgyűlési képviselő, az intézmény volt igazgatója, a Szekszárd Színházi Kultúrájáért Alapítvány létrehozója a ház első igazgatóját, néhai dr. Vadas Ferencet idézte, amikor is az előd egy templomi rangú épületről, nevezetesen a művelődési házról írt. Csoda történt, de nem most, hanem már a hetveA támogatást nyújtó közönség akár második otthonának is érezheti a művelődési házat nes években, amikor is városi kisugárzású közösség teremtődött a művelődési házban - húzta alá Kocsis Imre Antal, Szekszárd polgármestere. A közönség Lányi Péter zongorajátékát hallgathatta meg, majd a Pécsi Balett műsora következett. Szabadi Mihály, a Szekszárd Színházi Kultúrájáért Alapítvány kuratóriumának elnöke méltatta a megannyi helyről érkező segítőkészséget. Végezetül pedig okleveleket vehettek át azok, akik adományaikkal is lehetővé tették a színházterem megújulását. Szívós munkával az álmok valóra válthatók Szívós munkával az álmok valóra válthatók. Feltétele, hogy meglegyen az együttműködésre, összefogásra a hajlandóság, a régiós szerveződés. Szép példája ennek a négy települést - Bonyhád, Rakasd, Kismányok, Nagymányok - érintő fejlesztés, a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése - mondta Lamperth Mónika belügyminiszter a Nagymányokon szombaton megtartott ünnepélyes átadáson. Az 1,2 milliárd forintos beruházás 80 százalékos állami támogatással alig másfél év alatt valósult meg. Gesztora, lebonyolítója a bonyhádi önkormányzat, kivitelezője a szekszárdi székhelyű Alisca Bau Kft. volt. Létrejöttében nagy szerepet vállalt a községek lakossága és a településenként életre hívott vízi-közmű társulatok. Az ingatlanok rákötése a gerinchálózatra folyamatosan történik. Igeb bonyolult a földigénylés kárpótlás A felvidékiek nevesítetlen ingatlanjai Pál Ágnes bonyhád A szlovák kárpótlási törvény értelmében a nem szlovák állampolgárok is visszakaphatják az annak idején államosított, de valami oknál fogva ezt be nem jegyzett (nevesítetlen földtulajdon), így nevükön maradt földjeiket. Az igényléseket 2005. szeptember 1-ig lehet beadni. Az igénylőknek segítségére van a Fidesz gazdatagozata. Budapesti és bonyhádi irodájában felvilágosítást lehet kérni, illetve a dokumentumok leadhatók. Egyénileg is el lehet járni. A felvidékiek fóldigénylése Tolna megyében 845 családot érint A bonyhádi Felvidékiek Egyesületében az 1948-ban Udvaréról áttelepített, az igénylésen már túl lévő Gergely lajos tájékoztatta az érdeklődőket annak mikéntjéről. Először a földtulajdon helye szerinti - esetében az udvardi - ön- kormányzat kimutatását kell beszerezni az el nem kobzott földről. Ehhez jő, ha megvan az átte- lepüléskor kapott telekkönyvi kivonat. A kimutatást ellenőriztetni kell a területileg illetékes szlovákiai járási közjegyzővel, aki ezek után átadja egy fogadott ügyvédnek. A továbbiakban szükség van hiteles, több tuláj- donos esetén mindenki által aláírt nyilatkozatra, örökösödési bizonyítványra, halotti és születési anyakönyvi kivonatokra. Mindezt hivatalos másolatok formájában, hivatalos fordításban, szlovák nyelven kell benyújtani. Az ügyvéd a dokumentumokat átadja a szlovák bíróságnak, ahol remélhetőleg 34 hónapon belül döntés születik. Gergely Lajos megjegyezte: bonyolult, sok iratot kívánó, költséges ügymenetről van szó. Aki foglalkozik a visszanevesítés gondolatával jó, ha mielőbb megkezdi az utánajárást Paksról kérnek tűzoltóautót nagydorog Az önkéntes tűzoltó egyesület nyugodt évet tudhat maga mögött. Mint közgyűlésükön elhangzott, a 2003-as év tizenhét riasztásával szemben tavaly nyolc alkalommal kellett kivonulniuk, hatszor tűz, kétszer baleset miatt. A technikai feltételek a munkához adottak, bár a fecskendős jármű már igencsak koros. Úgy döntött az egyesület, hogy a paksi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságnál és Hajdú János polgármesternél tesz majd lépéseket, hogy megkapják az egyik Pakson használt IFA tűzoltóautót. Az új elnök Kishonti János lett, aki amellett, hogy ön- kormányzati képviselő, a polgárőrséget is vezeti. V. T. TOLNÁBAN A-TOL Z-IG Pusztahencse Egyiptomról gazdag Ferenc, a helyi általános iskola rajztanára tartotta a népfőiskola V. évfolyamának ............ nyitó programit * ját az ókori Eg yiptom mű- vészetéről. A művelődési házban rendezett esten több mint negyven érdeklődő hallgatta az érdekes előadást, w Simontornya lóverseny Az oktatási, kulturális és sportbizottság egyeztetést kezdeményezett, hogy a városban működő két lovasklub a jövőben ne egyidőben tartsa meg a lóversenyeket. Jelenleg úgy néz ki, hogy kompromisszum születik és egyik versenyt a búcsú napján, míg a másikat a várossá avatás évfordulóján rendezik. Ivl) Szedres társulás a családsegítői és gyermekjóléti feladatokat társulásban látná el a jövőben öt, vagy nyolc település, köztük Szedres. A társulásos feladatellátáshoz külön állami normatíva jár. A témáról hamarosan dönt a szedresi képviselő-testület. rsw Szekszárd kiállítás Czakó Sándor „Kelj föl, öreg, kelj föl!” című kiállítása nyílt meg a szekszárdi I. Béla GimnáziSzekszárd mulatság Pótszilveszter és farsangi mulatság is volt az a bátyus bál, melyet szombaton este rendeztek a szekszárdi Szent István Házban. Az esten Piri Lajos és Szily Lajos énekelt, őket pedig a Bikó és társa zenekar kísérte, fotó: Bakó Jenő umban. A tárlaton András- falvy Bertalan méltatta a fotográfust, és elhangzott a lovári ima is. m> Tengelic tudorok Újabb két Tolna megyei Ifjú Tudor mutatkozott be a Tengelici Fénysugár Alapítvány népfőiskolájának összejövetelén. Ródenbücher Ágnes, a paksi Vak Bottyán Gimnázium diákja Versailles - a turistaparadicsom címmel tartott előadást, míg Siklós Melinda, a bátaszéki II. Géza Gimnázium tanulója Attila mítoszáról és a valós Attila-képről referált. rsw Tolna értékvédelem Folynak az építészeti értékvédelemről szóló rendelet, illetve a helyi építési szabályzat előkészületei, amelybe a város vezetése az érintett lakosság minél szélesebb rétegét is be szeretné vonni. Az ingatlanokkal kapcsolatos írásbeli véleményeket, vagy kérdéseket január 28-ig várják a városházán. Ugyanebben a témában lakossági fórumot is rendeznek, amelyre jövő csütörtökön délután ötkor kerül sor a Sztárai gimnáziumban. (sk) Zomba ÜLÉS Testületi ülés lesz csütörtökön Zombán. A képviselők a 2005. évi költségvetési rendeletről tárgyalnak, és előkészítik a sportöltöző felújítási és bővítési munka menetének tervét, m) (További települési információk: www.tolnainepujsag.hu )