Tolnai Népújság, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-04 / 2. szám

TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. JANUÁR 4., KEDD SPORT 13 Ennél már csak jobb jöhet labdarúgás Bíró Norbert egymaga nem tehetett csodát A11 gólig jutó Bíró Norbert (a labdával) a legtermékenyebb bonyhádi támadó volt az őszi idényben A Kiss János dirigálta egylet megerősödött kerettel várta a szezont, s nemcsak a klub, de a riválisok képviselői is úgy vél­ték, a völgységi gárda sokra le­het képes a bajnokságban. A vá­rakozásokból aztán semmi sem valósult meg, a BVLC az utóbbi évek legrosszabb teljesítményét nyújtotta az ősszel, így igencsak össze kell kapniuk magukat Köllőéknek a tavaszi idényre, ha a 2005/2006-os pontvadá­szatot is az NB Ilí-ban szeretnék kezdeni.- Az őszi idény finoman fogal­mazva sem úgy alakult szá­munkra, ahogy szerettük volna - tekint vissza az elmúlt fél évre Kiss János.- A nyári felkészülé­sünk jól sikerült, az edzőmecs- cseken is jó eredményeket ér­tünk el, ám a bajnoki rajtra vala­mi „elszakadt”. Az első három meccsünket elveszítettük, s bár a negyedik fordulóban a Szek- szárd ellen úgy nyertünk, hogy 20 perc után már 3-0-ra vezet­tünk, nem leltünk rá a sikerhez vezető útra. Hét idegenbeli talál­kozónkon mindössze egy pontot szereztünk, ilyen teljesítmény­nyel pedig nem reménykedhet­tünk az előrelépésben. A hazai pályán gyűjtött 13 pontunk elfo­gadható, de mindez így mit sem ért. Ha csak négy vagy öt egység­gel többet gyűjtünk, most más­képp értékelhetném a produkci­ónkat, de így azt kell mondanom, hogy ez a teljesítmény elfogadha­tatlan egy Uyen jó képességű já­tékosokból álló csapattól. Még úgy is, hogy egygólosnál na­gyobb vereséget csak háromszor szenvedtünk (a Marcalitól, a Bolytól és a Nagyatádtól 2-0-ra kaptak ki Letenyeiék - A szerk.), ráadásul mérkőzéseink többsé­gén mezőnyfölényben futballoz­tunk. A foci legfontosabb kelléke, a gól azonban hiányzott a játé­kunkból, márpedig enélkül egy csapatnak sem adnak pontot- Ha osztályoznod kellene az ősz mérkőzéseit, melyik találkozó lenne az, amelyiken a csapat a legjobb érdemjegyet kapná, és melyikért kellene „osztályt ismé­telnie?”- Nem nehéz a dolgom, hisz alig akadt olyan meccsünk, amire azt mondhatnám, hogy jól futballoztunk. Az egyetlen kivétel talán a Lengyeltóti élleni hazai találkozónk volt, melyet úgy nyertünk meg 4-1-re, hogy az összecsapást megelőző for­dulóban a vendégek éppen az éllovas Boly otthonából hoztak el egy pontot. A leggyengébb teljesítménnyel a Nagyárpád el­len rukkolt elő a csapat, amikor ugyan 1-4-ről egyenlítettünk, ám az első 70 perc játékára az­óta sem találok magyarázatot.- A játékosok teljesítményét hogyan lehetne értékelni? Ki volt a legjobb, és akadtak-e olyanok, akik jóval a várakozások alatt produkáltak.- Kétségkívül Bíró Norbert nyújtotta a legjobb teljesít­ményt, 11 gólja önmagáért be­szél, de kapusunknak, Kovács Lászlónak is akadtak jó mérkő­zései. A többiek jóval elmarad­tak attól a produkciótól, amire képesek lennének. Ez vonatko­zik az idősebb és a fiatal játéko­sokra egyaránt.- Lehet-e már tudni, hogy mi­ként alakul a felkészülési prog­ram, és azt, hogy milyen kerettel vág neki a tavaszi idénynek a Bonyhád?- A felkészülést január 14-én kezdjük. Részt veszünk a ha­gyományos Váz-Bau Kupán, azt követően pedig előreláthatólag 7-8 edzőmeccsen lépünk pályá­ra. Keretünkben több változás is várható. Ami már biztos: Takács Norbert nálunk folytatja, Czék- mány Tamás játékára - munka­helyi elfoglaltságok miatt - min­den bizonnyal nem számíthatok majd tavasszal. A felkészülés kezdetéig kiderül majd, hogy kik távoznak, és helyükre kik érkeznek. Olyan keretet szeret­nék, amely képes rá, hogy előbbre lépjen,, mert célunk to­vábbra is az, hogy az idény vé­gén ott legyünk az első tízben. Ez a keret sokkal többre képes annál, mint, hogy a kiesés ellen harcoljon. Ez volt a Bonyhád VLC őszi idénye Összesem 14 mérkőzés, 4 győzelem, 2 döntetlen, 8 vereség, 23-29,14 pont. Hazai pályám 7 mérkőzés, 4 győzelem, 1 dön­tetlen, 2 vereség, 17-15,13 pont. Idegenbem 7 mérkőzés, 1 döntetlen, 6 vereség, 6-14, 1 pont. A házi góllövőlista, 11 gó­los: Bíró Norbert. 4 gólos: Köillő Roland. 2 gólos: Letenyei Gá­bor. 1 gólos: Calka Sebastian, Kiss János, Zsák Ákos. Pocsék őszt zárt az NB ° III-as labdarúgó-bajnok- | ságban szereplő Bonyhád | Völgység LC csapata, amely a céljaitól messze elmaradva a 15 csapatos mezőny utolsó előtti he­lyéről várja a tavaszi foly­tatást. Rónai Gábor Kisék hétórás büntetése tereprali Amerikai pilóta az élen A 27. alkalommal kiírt Dakar-rali versenybizott­sága 7 óra 14 perces büntetéssel sújtotta a Kis Sándor - Czeglédi Péter párost. MTI-információ A Nissannal versenyző duó ja­nuár 1-jén váltócsere miatt ki­hagyott egy ellenőrző pontot, majd öt órát csúsztak a kötele­ző papírok leadásával. Kisék a tegnapi szakaszon a 41. helyen értek célba, ám a szankció mi­att összetettben a 158. pozíció­ba csúsztak vissza. A motoro­sok etapját a hatalmas köd mi­att törölték a szervezők. Az összetett állása: 1. Gor­don, von Zitzewitz (amerikai­német, VW Tuareg) 1:26.24 óra, 2. Peterhansel, Cottret (francia, Mitsubishi) 1:27.23, 3. Saby, Perin (francia, VW Tuareg) 1:27.38, ...43. Palik, Darázsi (Nissan) 1:47.21, ...58. Liszi, Rack (Mitsubishi) 1:50.46, ...64. Szalay, Bunko- czi (Opel) 1:51.57, ...158. Kis, Czeglédi (Nissan) 99:59.18. Ahonen megállíthatatlan síugrás Innsbruckban is győzött Janne Ahonen káprázatos: a finn klasszis Innsbruckban is nyert A síugró Négysáncver- senyen harmadik, inns­brucki állomásán is a szezonban ellenállhatat­lan Janne Ahonen nyert. MTI-információ Újabb sikerével a finn klasszis számára elérhető közelségbe került, hogy megcsinálja a „Grand Slamet”, vagyis mind a négy viadalon diadalmaskod­va nyerjen. Ez a bravúr koráb­ban csak a német Sven Hanna- waldnak sikerült, aki a 2001/ 2002-es kiírásban vitte véghez a nagy tettet Az ausztriai ver­senyen a lengyel Adam Malysz lett a második, a cseh Jakub Janda pedig a harmadik. A 27 éves Ahonen a Világkupa ed­digi 11 versenyéből tízet(!) megnyert. A Négysáncverseny állása: 1. Ahonen 772.3 pont, 2. Malysz 723.2, 3. Morgenstern (osztrák) 721.6. A Négysáncverseny utolsó, negyedik viadalának az auszt­riai Bischofschofen ad otthont csütörtökön. A megyei szövetség 22. alka­lommal rendezte meg óévbú­csúztató versenyét, új térkép­pel, uj helyszínen: a szekszár­di Prometheus-park és a vas­útállomás között. Győztesek, kezdők: Nemes Hajnalka, Zeller Zsóka (Szek- szárd Fehérlófia). N-21: End- rődi Erika (Paksi SE). F-14: Sellei Marcell (PSE). F-16: Szauer Szilárd (Szekszárd). F- 18: Haraszti Krisztián (Szek­szárd). F-21: Dömötör Balázs (PSE). F-35: Endrődi József (PSE). • (zerza) Óévbúcsúztató Több mint harmincán indul­tak a hagyományos simon- tornyai szilveszteri utcai fu­tóversenyen. A templomóra ütésére, 10 órakor rajtolt el a mezőny a városháza elől, a cél a sportcsarnok volt, ahol meleg teával és csokoládéval várták a futókat. A legfiata­labb induló a 9 éves Molnár Bence volt, míg a legidősebb résztvevő a papája, e sorok írója, aki éppen hétszer idő­sebb az unokájánál, (varga) Hatodszor bajnok az ASE sakk Berkes Ferenc és Csőm István 2004 legjobbja Tolna megye elsöprő sike­rét hozta az év utolsó sakkversenye, az orszá­gos ifjúsági csapatbajnok­ság. Az ötvenkét csapat részvételével lezajlott négynapos rendezvény­nek a Novotel Hotel adott otthont. Molnár Béla A versenyben részt vevő csapa­tok a tizennyolc év alatti kategó­riában hat táblán mérkőztek, minden együttesben egy lányt és egy tizenkét év alatti sakkozót is szerepeltetni kellett. A bajnok­ság élén - lemásolva a korábbi éveket - ismét a paksiak és a decsiek végeztek. Az ASE ötszörös címvédőként a csapatban szereplő játékosok élőpont átlaga (2235) alapján az egyes, míg a Decs (2206) a ket­tes rajtszámmal vághatott neki a versenynek. A papírformaszagú végeredmény kialakulását azon­ban ezúttal rendkívüli izgalmak kísérték, miután a fiatal decsiek fordulóról fordulóra hatalmas becsvággyal ültek asztalhoz. Az utolsó játékkörnek azonos pont­Papp Gábor 5.5 pontot gyűjtött számról vághatott neki a két tol­nai gárda, ám amíg a rutinosabb Duna-partiak 5:l-re verték a Ta­polcát, addig a sárközi együttes „csak” 3.5:2.5 arányban múlta felül a BEAC gárdáját. A bajnok paksi csapatban Papp Gábor (7/5.5), Szabó Krisz­tián (7/3.5), Tóth Lili (6/4.5), Fo­dor Tamás (7/6.5), Ignácz Mária (7/6), Balázs Gábor (7/6) és Fo­dor Ádám (1/0.5) szerepelt, kö­zülük Fodor Tamás teljesítmé­nyét tábladíjjal jutalmazták. A decsiek pontjait Pap Gyula (7/4.5), Sebestyén Balázs (7/6), Rudolf Anna (7/3.5), Papp Ta­más (5/4), Maródi Mátyás (6/3), Veszprémi András (7/7) és Krammer Ádám (3/3) szerezték, míg a hibátlanul teljesítő Veszp­rémi András a legjobb 6. táblás különdíját nyerte el. A bajnokság végeredménye (52 induló): 1. Atomerőmű SE 32.5, 2. Decs 1990 SE I. 31, 3. Makói SVSE 29.5, 4. Haladás VSE 27, 5. Barcza SC I. 26.5, 6. BEAC 26, 7. Barcza SC U. 25, ...47. Decs 1990 SE n. 16 ponttal. * * * A rendezvénnyel párhuzamo­san került sor a 2004-es ifjúsági eredmények rangsorolására, és a kiemelkedően sikeres ver­senyzők köszöntésére. Az év legeredményesebb utánpótlás­nevelő műhelye címet harma­dik alkalommal nyerte el az ASE sakkszakosztálya. A szám­talan Tolna megyei siker közül kiemelkedő Berkes Ferenc telje­sítménye: az ASE éltáblás nagy­mestere, olimpikonja a felnőtt egyéni bajnokság megnyerésé­ért az Év ifjúsági sakkozója ki­tüntetést vehette át, míg edzője, Csőm István nagymester, olim­piai bajnok,* második alkalom­mal lett az Év edzője. királyék sikere A két magyar labdarúgót, Király Gábort (képün­kön) és Torghelle Sándort soraiban tudó londoni Crystal Palace ha­zai pályán 2-0-ra verte az Aston Villa gárdáját a Premier League 22. fordulójának hétfői játéknapján. További eredmények: Nor- wich-Liverpool 1-2, Blackburn-Charlton 1-0.

Next

/
Oldalképek
Tartalom