Tolnai Népújság, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-04 / 2. szám
4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. JANUÁR 4., KEDD TAMÁSI ÉS TÉRSÉGE Kevesebbet ér a társulás iskolaügy A kötelező taneszközöket június végéig megvehetik, a társulások állami támogatása érezhetően csökken Számítástechnika-óra a nagyszokolyi iskolában. A társulások az idén kisebb állami támogatásra számíthatnak Felemásan alakul az iskolákat társulásokban működtető önkormányzatok támogatása 2005- ben. A többcélú társulás révén ugyan taneszközökre pénz áll a házhoz, a kisebb társulások állami támogatása azonban csökken. Tóth Ferenc tamási térsége Összesen százmillió forintot meghaladó ősz- szegre rúg a térség általános iskoláinak igénye a kötelező taneszközlisták teljesítéséhez, ebből a 2004-re tervezett eszközökhöz, beruházásokhoz járul hozzá összesen 34,9 millió forinttal a Tamási Többcélú Társulás. Azt azonban, hogy a pénzt konkrétan mire fordíthatják az iskolák, egyelőre még ők sem tudják pontosan. Any- nyi biztos, - amint azt Szabó Mártától, a tamási polgár- mesteri hivatal oktatási referensétől megtudtuk -, hogy tanulónként 6500 forinthoz jutnak majd. Az állami támogatással az év első felében kell elszámolni, s közbeszerzési eljárás keretében kérnek ajánlatot az Fürdők hava, tárgyalásokkal tamási, siMONTORNYA Az eredeti tervektől eltérően 2004-ben nem írták alá a tamási termálfürdő eladásáról szóló szerződést, de hamarosan lezárhatják a tárgyalásokat. Hajdics József polgármester elmondta: a befektető külföldi partnere december 30-án Tamásiban tájékozódott, s biztatóan nyilatkozott a termálfürdőről. Simon- tornyán e hónapban kerül napirendre a városi strand fejlesztése. A képviselő-testület több tagja korábban jelezte: az ígéretekhez képest kevésnek tartja a beruházásokat, amelyeket 2002-ben 3 éven belül tervez végrehajtani a tulajdonos. eszközökre. Arról sincs egyelőre hír, hogy idén milyen oktatási feladatokra pályázhatnak a többcélú társulások. Szabó Márta azt is elmondta: hasznos lenne, ha nem csak eszközökre, hanem működésre is pályázhatna a társulás, a kistérségben és Tamásiban is szükség lenne például több logopédusra. A tavalyi pénzből három logopédiai bázis jut összesen egymillió fotamási, simontornya Egyelőre a térség egyik városában sem lépett életbe a tervezett hul- ladékdíj-emelés. Tamásiban a decemberi ülésen nem kapott többséget a díjemelés, Simon- tornyán pedig további egyeztetéseket végez a szolgáltató és az önkormányzat. A tamási javaslat szerint a legtöbbeket érintő lakossági díj - négy szállítást számolva - havi 432 forintról 520 forintra nőtt volna január 1-jétől, azonban a Fidesz-MDF képviselőrinthoz ugyancsak eszközökre Tamásiban, Gyönkön és Simon- tornyán. hajdics József, a többcélú társulás elnöke szerint a jövőben a kis társulások ösztönzése kerülhet előtérbe. Úgy látja: annak ellenére megéri társulásokban működtetni az iskolákat, hogy idén csökken az állami támogatás. Elmondta: olyan mértékben nem jó a finanszírozás, csoport nem támogatta az előterjesztést. Széles András, a Fi- desz-frakció vezetője kérdésünkre azzal indokolta az elutasítást, hogy a frakció nem tartja elfogadhatónak a díjak átlagosan 20-25 százalékos emelését. - Szerintünk a szolgáltatást végző Biokom Kft. a hulladék- udvar és a jelenlegi hulladéklerakó rekultivációja terén nem lépett előre, ezért okafogyott a díjemelés - mondta a frakcióvezető. Vida János, a kft. üzemeltetési igazgatója mindezzel kapcsolatban emlékeztetett: két éve kötöttek az önkormányzattal mint tavaly, de még mindig jobb, mint ha külön működtetnénk az iskolákat. A térségben hét ilyen társulás működik. Nagykónyiban, ahol az értényi és koppányszán- tói gyerekek is tanulnak, a csökkenés kétmillió forintos bevételkiesést jelent, Tamási és Regöly társulása pedig közel tízmilliós csökkenéssel számolhat. megállapodást arról, hogy a díjakat három lépcsőben zárkóztatják fel, másrészt a mostani díjakban megjelenik többek közt a tamási hulladék Zamárdiba szállításának és lerakásának költsége is. Hozzátette: a hulladékudvar eddig nem a Biokom Kft. hibájából hiúsult meg, a bezárt tamási lerakó rekultivációja pedig 2005- ben kezdődik el. Hozzátette: a törvény szerint amennyiben az indokolt költségeket nem ismeri el az önkormányzat a díjakban, a különbséget ki kell fizetnie a szolgáltatónak. Visszatapsolt szemétdíjak áremelés Egyhavi díjat már megspórolt a lakosság, a Biokom Kft. utólag benyújthatja a számlát Tóth Ferenc Az autósok már búcsút inthetnek a nyárfáknak veszélyes Eltűnik a hangulat is A fa mennyisége és ára ■helyszín MENNYISÉG ÁR Pári 297 m3 498 ER Nagykónyi 355 m3 603 ER Értény 401 m3 698 E R 1 ' r r A városé lett a bíróság netileg üzemel csak itt, az ön- kormányzat és a 20-40 fő foglalkoztatását tervező cég három hónapos felmondási időben egyezett meg. A városközponti épületben a felújítást követően galéria, hely- történeti gyűjtemény, illetve kistérségi irodák kaphatnak helyet. Már farsangol a Cécó A Cécó együttest legközelebb farsangi műsorban láthatja a közönség simontornya A nagy sikerű lakodalmas után farsangi mulatsággal készül a Fried Művelődési Ház hagyományőrző csoportja, amelyet a népdalkor, a citera- együttes és a Cécó néptáncegyüttes tagjai alkotnak. Dolo- vainé Gyarmati Erzsébet, a csoport vezetője elmondta: az egy- estés összeállítás helyben élő hagyományokat is felelevenít majd a téli népies ünn'epkörből. Bátaszék sikeres Még ezen a héten látható a bátaszéki művelődési házban Kiss Eszter, Jakab Rita és CSÍKI JÁNOS (képünkön) kiállítása. A tárlat kifejezetten sikeresnek mondható, már a megnyitón alig fértek be a terembe az érdeklődők, és azóta sokan látták a három alkotó munkáit, rwo Bonyhád NYELVOKTATÁS Az Arany János Általános Iskolában a tanulók kétharmada német nemzetiségi nyelvet tanul. Képzésük tizenhat csoportban folyik. A 7-8. osztályosok számára nyelvvizsgára előkészítő működik. Tagjai közül az elmúlt két évben kilencen sikeres alapfokú írásbeli és szóbeli nyelvvizsgát tettek, ipá) TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG Dombóvár FELÚJÍTÁS Elkészült a kórházhoz vezető út egy részének újraaszfaltozása. A munkákra azért volt szükség, mert a nagy járművek sűrű forgalma miatt a buszmegállók közötti szakaszon az úttest meggyűrődött és balesetveszélyessé vált. A felújítás 2,5 millió forintos költségét az önkormányzat fizette. (bb) Felsőnyék idősellátás Ketten kezdhetik meg a napokban a munkát, s három hónapon át dolgozhatnak a településen az „Élhetőbb faluért” pályázat keretében, melyre a tizenhat önkormányzatot magában foglaló Tamási és Simontornya városok Többcélú Kistérségi Társulás pályázott. A tervek szerint a foglalkoztatottak az idősek ellátásában, a ház körüli munkákban, favágásban segítenek majd a rászorulókon, m Gyönk CSATORNÁZÁS a Jókai utca kivételével befejeződött a csatorna lefektetése a községben, tavasszal az útburkolatok helyreállítását végzi a kivitelező. A napokban négy csatornafedlapot loptak el ismeretlenek közterületekről, a bűncselekmény miatt feljelentést tett az ön- kormányzat, de hamarosan pótolják is a fémborítást, m Iregszemcse helyreállítás a kivitelező már helyreállította a súlyos károkat a két héttel ezelőtti viharban megtépázott, majdnem kész varrodai tanműhelyben, a Gyógypedagógiai Intézmény területén. A szigetelés és belső munkák után némi csúszással, január második felében adják át a tanulóknak a tanműhelyt. (bb) Keszőhidegkút közmunka Két főt alkalmaznak a Tolnanémedivel közös foglalkoztatási programban a településen. A közmunkások március 31-ig szociális feladatokat látnak el, bevásárolnak, tűzifát aprítanak a rászoruló időseknek, m Kisszékely KICSI FALUNK Ezzel a címmel jelent meg az önkormányzat lapja első évfolyamának első száma. Keresztes László polgármester beköszöntő jellegű interjúban összegzi az elmúlt időszak eredményeit s vázolja a jövővel kapcsolatos terveket. Az olvasók megismerhetik a könyvtár névadójának, Sislay József költőnek az életútját, valamint bepillantást nyerhetnek a Szépség kertje címet viselő kézimunka-kiállítás remekműveibe, m Magyarkeszi meglepetés az év utolsó napja kellemes meglepetéssel szolgált a település önkormányzatának, ugyanis értesítést kaptak, hogy a közmunkaprogramra beadott pályázatból maradt még pénz, amiből Magyarkeszi is kap. így a korábban elnyert 8,1 millió forinthoz jött még 2,5 millió, amiből munkagépeket vásárolnak és a legsürgetőbb tennivalót - a szennyvíz- szippantást és szállítást - oldják meg belőle, (bb) Nagykónyi ^TRAKTOR Megérkezett az a Promon típusú kisgép a polgármesteri hivatalhoz, amelyet kommunális feladatokra vásárolt az önkormányzat. Többek között ezzel végezhetik majd a hóeltakarítást is. A közterületek rendben tartásával kapcsolatos hír, hogy múlt év végén tizennyolc nagykónyi munkanélküli tett parkgondozói vizsgát, m Nagymányok nyugdíjasok a községben közel száz tagot számlál a nyugdíjasklub. A közösség minden hétfőn délután tartja összejöveteleit a művelődési házban. Az idei első foglalkozáson, január 3-án hétvégi programjukat egyeztették. A bonyhádi városi nyugdíjasklub meghívásának tesznek eleget. (pA> 1 OZOra VENDÉGVÁRÁS A német Werbach falucska tavaly testvérváro- CáÖi si kapcsolat kiala- • íjB krtása céljából fo- gadta az Ozora polgármestere, SCHRANZ ISTVÁN NÉ vezette küldöttséget. Idén ők jönnek Ozorára. A két település szeretné a családok kapcsolatteremtésével is elmélyíteni a barátságot Ezért megkezdték a felmérést, ki fogadna német családot a lakásában, mi » 4 « * tamási Az önkormányzat tulajdonába került a volt bíróság épülete. Az eredetileg állami tulajdonú, felújításra szoruló ingatlant a város közösségi feladatok ellátásához igényelte a Kincstári Vagyoni Igazgatóságtól, bár a közeljövőben egy varróüzem működik majd falai közt. A varroda azonban átmeNem kerülhetik el végzetüket az utakat szegélyező nyárfasorok. A közútkezelő biztonsági okokra hivatkozva a pári bekötő út melletti fák után a Nagy- kónyit Somogy megyével összekötő, az Érténybe, majd a Kis- székelybe vezető út mentén is kivágatja a nyárfákat. Az érintett falvakban nem örülnek a fák eltűnésének. A pári Vati István, aki korábban is szót emelt a fasor érdekében, most is úgy véli: ezzel megszűnik az a kép a faluról, amelyért a külföldiek megszerették. juhász István, a Tolna Megyei Közútkezelő Kht. üzemeltetési osztályvezetője elmondta: a veszélyesnek ítélt fákat vágták ki, ugyanis milliós nagyságrendű összeget fizettek ki autósoknak, akiknek járművét tönkretették a letört ágak. Hozzátette: a kivágottak helyett telepítenek újakat, de nem nyárfákat, hanem kisebb lombúakat, például juhart. Pári és Értény után több helyen terveznek fakivágásokat, ezek közé tartozik a kisszékelyi út. A favágásra egyébként pályázatot írtak ki, amelyet egy előszállási vállalkozó nyert el. A három eddigi helyszínen több mint ezer köbméter fát vágtak ki, s mintegy 1,7 millió forintért értékesítették a faanyagot.