Tolnai Népújság, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-04 / 2. szám

2 2005. JANUÁR 4., KEDD VILÁGTÜKÖR HIRSAV Oroszország nem kíván beavatkozni A KÜLÜGYMI­NISZTER sze­rint Oroszor­szág tisztelet­ben tartja szomszédai­nak azt a jo­gát, hogy maguk válasszák meg partnereiket, szergej lavrov szerint ugyanakkor Oroszország elszigetelésének egyik eleme lenne, ha Ukraj­nát el akarnák szakítani szomszédjától. Ügynökmúttja miatt lemondott az államtitkár a mikulás DZURiNDA minisz­terelnök vezette Szlovák De­mokratikus és Keresztény Unióhoz (SDKÚ) tartozó Ján Hurny azt követően döntött így, hogy a házelnök felvetet­te: országa közéletében még mindig jelen vannak az egy­kori kommunista államrend­őrség, az StB ügynökei. Ha­sonlóképpen vélekedett hét­főn Csáky Pál miniszterel­nök-helyettes is. Amerikai harci gépek megsértették Irán légterét A napokban amerikai kato­nai gépek több alkalommal is megsértették Irán légterét, Irak, illetve Afganisztán felől berepülve. Az iráni lapok azt írták, hogy a behatoló repü­lőgépek Irán nukleáris léte­sítményei után kémkedtek. Maffiaháború folyik olasz városokban az új Év kezdete óta már két újabb halottja van a nápolyi maffiaháborűnak, amely ta­valy 134 halálos áldozatot követelt. A kábítószerpiac új­rafelosztásáért a Paolo Di Lauro-klán és a bűnszövet­kezetből kiszakadt maffió­zók közötti belviszály nyo­mán az új év első napján agyonlőtték a „szakadárok” vezérének apját. A másik fél hasonlóképpen bosszulta meg a gyilkosságot. Meghalt a kínai-tajvani tárgyalások vezetője betegség következtében, 87 éves korában hétfőn el­hunyt Ku Csen-fu, a Kínával tartott kapcsolatok tajvani fő tárgyalója, vezető üzletem­ber. Elemzők szerint Ku ha­lála után aligha kezdődnek újabb egyeztetések. Peking szakadár tartománynak tart­ja az autonóm Tajvant, és tá­madással fenyegeti a szige­tet, ha az hivatalosan kikiált­ja függetlenségét. A kurdproblémáról terveznek tárgyalásokat az egyesült államok tár­gyalni akar Törökországgal és Irakkal az Észak-Irakban hátországgal rendelkező tö­rökországi kurd lázadószer­vezetről - közölte Richard Armitage amerikai külügy­miniszter-helyettes . Segítség a bajbajutottaknak szökőár Még mindig találnak túlélőket a katasztrófa helyszínén Példátlan nemzetközi ösz- szefogás van kibontako­zóban a szökőár sújtotta területek és lakóik meg­segítése érdekében. Van­nak azonban a katasztró­fának vámszedői is. Csák Elemér Nem elég az emberek és a kor­mányok példáüan nagylelkűsé­ge, az ázsiai szökőár áldozatai­nak megsegítéséhez egy új „Marshall-tervre” van szükség - jelentette ki egy nagy ausztráliai emberbaráti cég vezetője, Peter Costello, a World Vision Austra- lia főigazgatója. Eközben számos | ország segélyszállítmányokkal, 2 szakemberekkel, járművekkel próbál a bajbajutottak helyzetén javítani. Az Indonéziába vezé­nyelt amerikai erők helikopter­rel mentik a szökőár túlélő, de sérült áldozatait. Négy indonéziai túlélőre az In­diai-óceánon bukkantak, egy ha­jón. A sokkos állapotban levő fér­fiak csónakjának motorja még a szökőár kitörése előtt elromlott, így már kilenc napja sodródtak a tengeren. Egy kórház hullahá­zában élve találta meg négyéves unokáját egy férfi Sri Lankán. A világméretű együttérzés el­lentéte, hogy tolvajok, erőszakos- kodók, emberrablók és csalók sarcolják a szökőár túlélőit a kü­lönböző ázsiai menekülttábo­rokban, kórházakban. Egy Srí Lanka-i nőszövetség arról szá­molt be, hogy az ideiglenes szál­láshelyeken rendszeresen meg­erőszakolják, zaklatják és bántal­mazzák a nőket és a fiatal lányo­kat. Nagy-Britanniából, Svédor­szágból, Sri Lankáról, Thaiföldről és Hongkongból egyaránt riasztó jelentések érkeznek arról, hogy bűnözők sokasága igyekszik hasznot húzni a katasztrófából. Előfordul, hogy kifosztják azok­nak az európai turistáknak az ott­honait, akik meghaltak vagy el­tűntek a szökőárban. @ részletek: www.heggel.hu Újabb utórengések A richter-skálán mérve 60s erősségű földrengés rázta meg az Indiához tartozó Andamán- és Níkobár-szigetek környékét A területen a múlt héten össze­sen 94 utórengést rögzítettek, de ezek nem szedtek áldozatokat Gyűjtés a károsultaknak ENSZ 1,5 milliárd dollár Ausztrália 1,2 milliárd dollár Japán 500 millió dollár USA 350 millió dollár Világbank 250 millió dollár Nagy-Britannia 250 millió dollár Magyarország 3 millió dollár Karácsonyi ajándék öt brit gyermek 275fontot, azaz mintegy 387 eurót gyűjtött össze karácsonyi ajándékaik el­adásával, hogy segítsék a szökő áráldozatait A kezdeményező a 13 éves bristoli Tom Young volt, aki meggyőzte két, 10, illetve 11 éves húgát, Hattie-t és Jesst, vala­mint egy baráti ikerpárt, a 12 esztendős Johnt és Alicet, hogy így válaszoljanak a brit kataszt­rófabizottság (DEC) felhívására. Tom a televíziós felvételek után döntött így. A gyerekek kitettek egy táblát házuk elé: árusítás a szökőár áldozatainak javára. ” Sorsdöntő az első fél év unió Sok pénz múlik a jó terven Hazánknak június végéig le kell tennie az asztalra a 2007-2014. közötti európai költségvetéshez kapcsolódó programját. Az egész ország életét, az embe­rek sorsát befolyásoló döntés meghozatalához átfogó társadal­mi vitára lenne szükség. Magyarországot az említett időszak első évében 3,1 milliárd euró illeti meg, amit felzárkózás­ra, a gazdaság szerkezeti átalakí­tására lehet felhasználni. Ez az összeg 2013-ra 3,9 milliárd euró- ra emelkedik, ami a 2006. végi 1,3 milliárdhoz képest jelentős növekedés. Brüsszelben persze nem bólin­tanak majd rá szó nélkül a be­nyújtott programokra. Az EU fel­zárkóztatási támogatásai ugyan­is a költségvetés második legna­gyobb tételét teszik ki - a me­zőgazdasági támogatások után. A legtehetősebb tagországok, az úgynevezett nettóbefizetők igye­keznek leszorítani a büdzsét. Az új tagállamok viszont minél több pénzt szeretnének a közös­ségtől. Kérdéses, vajon sikerül-e június végéig megegyezniük a következő költségvetés keretszá­mairól az eurobürokratáknak. Mesic már biztos befutó Zágráb A horvát elnök előretekint Hajszál híján szerzett abszolút többséget vasárnap a horvátor­szági elnökválasztáson Stipe Mesic. így viszont két hét múlva második fordulót rendeznek. A hivatalban lévő elnök a bal­közép erők jelöltje volt és a sza­vazatok 49,03 százalékát kapta meg. Mesic mögött a második helyre, a voksok 20,18 százalé­kával, Jadranka Kosor miniszter­elnök-helyettes jött fel. A részvé­tel 50,95 százalékos volt. Megfigyelők szerint nem két­séges, hogy a második forduló­ban újraválasztják a hetvenéves Mesicet. A majdani győztes kije­lentette: korszerűen, az európai értékek tiszteletben tartásával kívánja Horvátországot kormá­nyozni, ellenfelei azonban „a múltba tekintenek”. Vetélytársa, az 51 éves konzervatív Jadranka Kosor ugyanakkor azt hangoz­tatta: nézete szerint hazája elég érett ahhoz, hogy nőt válasszon az államfői székbe. Tudjman öröksége HORVÁTORSZÁGBAN a 2000 novemberében elfogadott új alkotmány megnyirbálta az államfő jogköreit, hogy el­töröljék a néhai Franjo Tudj­man rossz emlékét. A volt el­nök sokszor visszaélt hatal­mával, miközben vaskézzel irányította az államot 1999- ben bekövetkezett haláláig. Pokolgépes merényletek Bagdadban és környékén teg­nap legalább tíz embert megöl­tek. Az iraki fővárostól hetven kilométerre hat iraki gárdista halt meg, amikor konvojuk mel­lett az országúton bomba rob­bant. Öngyilkos merénylő oltot­ta ki három ember életét Bag­dad nyugati részén. Az autóba rejtett pokolgépet az egyik köz­épülettől nem messze hozta mű­ködésbe az elkövető. Mintegy két tucat járókelő megsebesült. A robbanás plig néhány perccel azelőtt következett be, hogy a Nemzeti Egyetértés Mozgalmá­nak vezetői elkezdték sajtóérte­kezletüket a hó végi választáso­kon induló jelöltek névsoráról. A gépkocsi vezetője feltehetően az épület köré vont rendőrségi ostromzáron akart áttörni. Két rendőrautó megrongálódott. Eközben a dél-iraki Bászrában ellenállók gránáttámadást haj­tottak végre az amerikai és a brit konzulátus ellen. Az egyik tisztviselő meghalt, két másik megsérült-. Lengyel kivonulás varsó lehetségesnek tartja, hogy az Irakban állomásozó lengyel katonák még az idén hazatérjenek. Ez mindenekelőtt a január végi választások után kialakuló helyzettől függ - hangsúlyozta Aleksander Kwasniewski. A politikus sze­rint csak nemzetközi egyetértés­sel képzelhető el a csapatkivo­nás. „Ha viszont továbbra is in­dokolt jelenlétünk a közép-kele­ti országban, akkor maradnak katonáink. ” Lengyelország je­lenleg 2500 katonát állomásoz- tat Irakban. Előjogokra hivatkoznak kivonulás Elakadhat a palesztin területek kiürítése Terjed az engedetlenség az iz­raeli hadseregben, ami meghiú­síthatja a kivonulást a megszállt területekről, zeév bőim, a védel­mi miniszter helyettese arra kérte a ciszjordániai és gázai övezetbeli zsidó települések ta­nácsát, hogy ta­núsítsanak felelős ma­gatartást. Ne vegyenek részt a hadsereg szétzüllesztésében az­zal, hogy a törvények megsérté­sére és a döntések végre nem hajtására szólítanak fel. Ariel Sáron izraeli kormányfő terve szerint 2005 szeptemberéig fel­számolnák a Gázai övezet 21 zsi­dó települését és négy, elszige­telt ciszjordániai kolóniát. Ez összesen mintegy 8500 tele­pest érint. Az elmúlt években a meg­szállt területeken élő telepe­sek közül sokan kulcspozí­ciókba kerültek a hadsereg­ben. Bár a közvélemény-ku­tatások szerint az izraeliek többsége támogatja a kivonulá­si tervet, a 230 ezer telepes zö­me azonban osztja a vallási vezetők véleményét. Eszerint Ciszjordá- niára és a Gázai övezetre bibliai születési előjoga van a zsidó nép­nek. Egyes telepes rabbik máris arra szólították fel a hadsereg­ben szolgáló híveiket, hogy ne hajtsanak végre semmilyen, a ki­ürítéssel kapcsolatos parancsot. Újévi golyózápor Szlovákiában bérgyilkossá^ Elvétették a célt a felbérelt gyilkosok Lövöldözéssel ért véget az óév Szlovákiában. Tucatnyi golyó ol­totta ki Henrieta B. (30) és nevelt fia, Richard (10) életét Pozsony- hidason. A szlovák főváros mel­letti falu közepén géppisztolyok­ból nyitottak tüzet szerda este - vélhetően bérgyilkosok - az arra haladó sötétkék VW Passat sze­mélygépkocsira, amelyet Hen­rieta B. vezetett. Az autóban ült az asszony barátjának kisfia, Richard is. Mindketten meghal­tak a golyózáporban. A gyilkosok a helyi kocsma előtt vártak áldozataikra. Amikor a VW odaért, azonnal tüzet nyitot­tak, majd követték az autót, miközben folyamatosan lőttek. Az asszonyt és a gyereket leg­alább tucatnyi lövedék találta el. A rendőrök néhány óra múlva a szomszéd község, Fél szélén egy kiégett VW Golfra bukkantak. Az autóban két géppisztolyt talál­tak. A bérgyilkosok valószínűleg ezzel a járművel menekültek, és a benne hagyott fegyverekkel haj­tották végre a kivégzést. Szlovák rendőrök szerint tragikus tévedés történt, és a valódi célpont a gyer­mek apja, az asszony élettársa, egy helyi vállalkozó lehetett, aki korábban rendőr volt. A férfit né­hány hónapja Diószegen már meg akarták ölni. ■ Szemán L. i \ « Az éhező emberek gyakran megrohanják a segélyszállítmányokat és összeverekednek az adományon

Next

/
Oldalképek
Tartalom