Tolnai Népújság, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-12 / 9. szám

TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. JANUÁR 12., SZERDA KÉK TÜKÖR HIRSAV Halálos baleset az Md-esen Bogyiszlóiul halálos baleset történt teg­nap öt óra után röviddel az M9-es út bogyiszlói elágazó­jánál. Egy pótkocsis teherau­tó ütött el egy nőt, aki bele­halt sérüléseibe. Egyelőre nem lehet tudni, miért tör­tént a baleset. Fényképezőgépet és pénzt loptak DIGITÁLIS FÉNYKÉPEZŐGÉPET loptak el hétfő éjszaka egy szekszárdi házból. A tulajdo­nos kára harmincezer forint. Az öltözőszekrényt feszítette fel a tolvaj Dombóváron, egy cég telephelyén, és több mint százezer forint készpénzt tu­lajdonított el. Enyhébb ítélet a fajtalankodónak enyhítette a Szegedi íté lőtábla annak a fajtalanko- dó apának az ítéletét, aki nyolcéves lányával többször közösült. A bíróság túlzó­nak találta az elsőfokú dön­tést, így a férfi tizennégy év helyett tíz évre kerül rács mögé. (szí) Késsel próbálta szexre bírni a fiút tagadta a bűncselekményt az a 27 éves fiatalember, akit szemérem elleni erőszak kí­sérletével gyanúsítanak. A nyomozók szerint késsel és fojtogatással próbált szexuá­lis szolgáltatásra kényszerí­teni egy 11 éves fiút. A gyereknek végül sikerült elmenekülnie, (szí) Baltával támadt az intézkedőkre megtámadott egy vele szem­ben intézkedő rendőrt egy 36 éves cigarettacsempész Tiszabereken. A tettes baltá­val rontott a járőrre, de idő­ben megfékezték, így senki nem sérült meg. (szí) Huszonkét csapással végzett a férjével elítélte a Szegedi ítélőtábla azt a 67 éves gyomaendrődi asszonyt, aki egy húsklof- folóval ölte meg a férjét. A hu­szonkét ütéscsapásért hat év börtönt kapott a gyilkos, (ned) Apukájához indult, azóta nem találják eltűnt egy 13 éves kis­lány Buda­pesten, a X. kerületben. BELICZKY ARANKA az apukájához indult a Vas­pálya utcából a Korponai ut­cába. A gyer-meknek január 7-én veszett nyoma, (ned) Ä RENAULT i Putrol HI. I te 7361 Kaposszekcső, Petőfi u. 1. Tel./lax: 74/566-223, 30/2578-503 Részletfizetési lehetőség 20- 30%-tól CASCÓMenteseni Toyota Hiace 6 személyes diesel 1997 2,3 D 1 990 OOO.­Nissan Vanette C. 7 személyes 1997 2,3 D 1 390 OOO.­Opel Astra 1.700 km 2004 1,6 16v 4 OOO OOO.­Suzuki Ignis ABS, klíma 2003 1.5 16v 2 440 OOO.­Suzuki Swift alufelnis 1996 1,3i 780 OOO.t Peugeot Boxer tgk. 1998.12 2,5 TD 1 990 OOO.­Ford Mondeo metálkék 1993 1 ,6 16v 660 OOO.­Renault Kangoo 56.000 km 1999 1,4i 1 630 OOO.­Fiat BRAVA klímás. 2000 1 ,6 16v 1 530 OOO.­Renault Clio kék 1999 1,21 1 195 000.­Audi A4 digit, klímás 1995 1,6i 1 490 OOO.­Renault Clio klíma, ABS, 2002 1,5 Dci 2 580.000.­* PEUGEOT AuTÓSZÍqET Pécs, Siklósi út 122. Tel.: 72/450-505, 550-551, 30/957-9639 HASZNÁLTAUTÓ KÍNÁLATA: Peugeot 607 Supreme;2.2 HDt'02 4.990E Ft «- klíma, ABS, légzsák, stb.. Peugeot 307 Premium;« HDT02 3.699EFt klíma, ABS légzsák, slb.. P. Partner Freeway; 2.0 HDI 03 3.450E Ft «- klíma, ABS légzsák, stb.. Peugeot 307 Break; 1.61/16V '03 3.050E Ft *- klíma ABS. légzsák, 3tb... Peug. 307 Presence; 1.61-16V '02 2.899E Ft *■ klíma ABS. légzsák, stb... Peugeot 406 STDT;1.9TD '98 1.990ER «- klíma. ABS légzsák, stb.. Peugeot 206 Prolii; 1.11 '02 1.900EFt Peugeot 206 Presence; 1.41 '00 1.550E Ft Peugeot 206 Profil; 1.1i '00 1.550EFt Peugeot 306 XN; 1.41 '97 1.099E Ft Peugeot 306 XND; 1.9D '98 1.090ER Peugeot 106 XN; 953 ccm '99 990E Ft BMW 320 D E 46;2.0 TD '00 4.290EFt * ABS klíma légzsák, stb... Ford Focus TDCI; 1.8 TD '02 3.099EFt ABS klíma légzsák, stb... BMW3181 Toumlng; 1.8I-16V '96 1.899E Ft *- ABS klíma légzsák, stb... Nissan Almera Séd.; 1.4I-16V '99 1 680EFt Fiat PuntoS; 1.21 '01 1 350E Ft VWGoll Variant Trend ; 1.41 '97 1.299ER Suzuki Swift Gl; 1.31 '01 1.150EF1 Opel Astra SE; 1.41 '95 1.099E Ft Renault Megane; 1.61 '96 1.099E Ft Fiat Punto 55S; 1.11 '98 1.090ER Suzuki Swift GL; 1.01 '00 1.090ER Opel Astra; 1.7TD '96 999ER Nissan S. Wagon; 1.61-16 V 92 650ER Haszonjárm Civek P. Boxer Minibus; 2.8HDI '02 6.199E Ft ®- ABS, klíma légzsák, stb... Citroen Jumper 35 LH.;2.8HDI'01 2.350E,«j Peugeot Partner 170 CD; 1.9D’01 1.750E<éta *- ABS, klíma légzsák, stb.. Peug. Partner 170 C; 2.0HDI '00 1.560Ekn Opel Combo; 1.7D '99 850E<áia Skoda Felicia Pick Up; 1.31 '96 480E*íta Ren. Express; 1200 ccm, b-g. '94 350E.ii» UTALVÁNY azaz EGYSZÁZEZER forint Használtautó vásárlásánál beváltható! Kizárólag az Autósziget Kft. pécsi telephelyén Pécs, Siklósi út 122. sz. alatt. Egy autóhoz egy szelvényt lehet felhasználni Kedvező finanszírozással összevonható. Készpénzre nem váltható. HasznMtautó beszámítással nem kombinálható. i n ) Kegyetlen támadás Érden rablás Hasba lőtték a pénzszállítót. Kétmillió forint a vérdíj Súlyosan megsérült az a biztonsági őr, akit két lövés talált el Érden. A rablók a társára is tüzet nyitottak, de nem találták el. Nagy Eszter Dóra Kiraboltak egy pénzszállító autót Érden, a K&H Bank fiókjának hátsó bejáratánál kedd reggel 8 órakor. A támadók hiába vitték el a meglőtt őrtől elvett táskát, pénzt nem sikerült zsákmányol­niuk. Bankók helyett iratok voltak benne. A három tettes autóval me­nekült, a járművet azonban alig néhány száz méterre a bűncselek­mény helyszínétől otthagyták. A vasúti töltés oldalában leállított Crysler utasterét felgyújtották, így nem maradt utánuk nyom. Az autót december 29-én lopták el Budapesten, tulajdonosa már az­nap jelezte ezt a hatóságoknak. A baseballsapkás, illetve masz­kos rablók akkor csaptak le az egyik pénzszállítóra, amikor az épp jött kifelé a város központjá­ban található bankból. Ketten azonnal tüzet nyitottak. Bényi Mó­nika, a Pest Megyei Rendőr-főka­pitányság sajtószóvivője szerint géppisztolyt használtak a tette­sek. Úgy tudjuk, a másik fegyver szintén géppisztoly volt, ám ki­nyeri Kalasnylkowal lőttek tegnap Érden A rendőrség helyszínelői vizsgálják, hogy pontosan mennyi lövés érte a pénzszállító autót sebb kaliberű. A 37 éves őrt két lö­vedék találta el. Egyik a combján, a másik a hasán. Őt súlyos sérü­lésekkel kórházba vitték, állapota súlyos, de nem életveszélyes. A rablók ezután rálőttek a pénzszállító autóban ülő kísérőre is. A lövedék azonban nem jutott át az üvegen, így a 39 éves férfi nem sérült meg. * A rendőrség szerint csu­pán négy lövés dör­dült el. Vagyis nagyon ponto­san kellett célozniuk a tettesek­nek. A bankfiókot a történtek miatt nem zárták be. A pénzintézet hátsó bejáratánál ugyan elkerí­tették a helyszínt, de az ügyfél- forgalmat ez nem zavarta. Csak egy-két lézengő helybeli próbált a lakótelepi szűk utcán tovább­menni, ám a rendőrök elküldték őket. A pénzintézet egy üzletház al­só részében működik, egy lakó­teleppel szemben. A rendőrség szerint több tanú is látta, hogy mi történt, őket sorra hallgatják ki a nyomozók. A hatóság egymilüó forint ju­talmat ajánlott fel a nyomrave­zetőnek, ezt az összeget egymil­lió forinttal a pénzszállító cég is megtoldotta. Hasonló támadások 2004. augusztus 9.: géppisztoly- lyal lőttek egy pénzszállító autóm Budapesten, a Szerémi úton 2003. május 12.: géppisztollyal kiszállásm kényszerítették autó­jukból a pénzszállítókat Aszó­don. 2003. február 13.: Székesfehér­várott, az M7-es csomópontjá­ban fegyverrel fosztott ki három rabló egy pénzszállítót 2002. október 27.: Budapesten, az Egér úton géppisztollyal és kézigránáttal mboltak ki egy pénzszállítót. Tömeges karambol összeütközött több személy­autó az Ml-es autópályán. Az Autópálya Rendőrség tájé­koztatása szerint hat autó csú­szott össze, majd később újabb hat kocsi. A köd és a jeges út miatt történt balesetekben ket­ten sérültek könnyebben, (ned) Burkolatsüllyedés miatt a 65. sz. főúton, Tamási belterületén, útszűkület és 40 km/h sebes­ségkorlátozás érvényes, előzni ti­los. További felvilágosítás a nap 24 órájában a 74/412-011 tele­fonszámon. TRAFFIPAX 7.00-7.50-ig az 56-os főúton, Vár­dombon, 8.15-10.00-ig az 56-os fő­úton, a 32-es km szelvénynél, 1030 1230-ig az 55-ös főúton, Pörbölyön, 7.0O7.45ig Bonyhádon, 8.008.45- ig a 60s főúton, a 154-es km szel­vénynél, 9.0010.00-ig a 60s főúton, Kakasdon, 10.45-12.3Oig a 60s fő­úton, a 137-146-os km szelvények­nél, 14.3016.45-ig a 63-as főúton, Szedresben, 17.0017.30ig a 63-as főúton, Jánosmajoron, 18.0020.15- ig a 63-as főúton, Nagydorogon, 14.0016.30-ig Szekszárdon (Tartsay u., Alisca u., 56os főút belterülete) várható sebességmérés. NYITRAI AUTÓHÁZ Pécs, Sclxol József u. 5 Tel: 72570027.270-028 Használtautó kínálata: R. Se. Alizé KI.;1.6-16V,5a 02 2.799EFt R. Meg. Alizé ;1.9 DCi,4a 02 2.699EFt R. Sc. RXE KI.;1.4-16V,Sa’OOoe2.499EFt Ren.M.KombiKi.1.4-16V 01122.299EFt R.Meg. Alizé 1.4-16V4a 02,072,299EFt Ren.Scenic RN1.4-16V, 'OO.011.999EFt R.Megane RN.;1.4,5 a 96ia1.180EFt Renault 19; 1.4,5 a '93 699E Ft Renault 5; 1.2,3 a ’86 189E Ft P. 406 Coupe;2.0-16Vjd ,3a'99 o73.350E Ft Citroen C3;1.4 HDI,5a 02 2.480E Ft FiatStilo Kombi;1.6-16V5a 03 2.899E Ft P. Partner KI. ;1.6-16V 5a 01 2.199EFt Opel V. Ko.,KI. 1.8-16Vgazos 981,699EFt Opel Tigra KI.; 1.4-16Vpa' 96 1.399E Ft Omega B kombi; 2.0-16V,5a'951.349E Ft Suzuki Sedane ; 1.3 4ab-g 01 1.299E R Fiat ivfarea SX16V; 1.6 4a 98 1.199E R Fiat Brava SX; 1.6-16V 5a96 1.179E Ft Suz.Swift 4x4; 1.3, 5a 99 1.099E Ft Rover 214i; 1.4,5a 96 1.049ER Suzuki Swift GLS;1.3^a 99 979E Ft Skoda F. Pick Up;1.3,3a 98 799ER Suz. S. Van 1.3 ,3a, gázos, '00 799ER Toyota Corolla 1.4,5a '93 799EFt Opel Astra G L1.7 Td, 5a 93 799ER Ford Fiesta Tgk. 1.3,3a '96 650E Ft Lada Kombi 1.5 5a '94 390EFt Peugeot Boxer; 2.5TD,Tgk 00 2.200E Ft Hyundai H1; 2.5D,3szem Tgk 001.899E Ft Toyota Dyna; 2.5D, Platós,Tgk .’991,850EFt Nissan V. C.; 2.3D,5szem Tgk’961.380E Ft Auto-Largo Kft. JUJ HASZNÁLTAUTÓ KÍNÁLATA: Pécs, Vadász u. 83. Tel.: (72) 236-220 20/9228-424,20/9767-767 | Citroen C5 2.0-16V SX Automata 02.01, ABS.aut digit klíma, szervó, 6 légzsák, sport hidraktiv futómű, cd tár, spoiler, full extra, örésmentes, szervizkönyves, 150 E Km, részletre is! 3.249E Ft Citroen Xsara Picasso 1.61 SX 03.07, ABS,4 légzsák,d. ablak-tükör, gyári CD-rádió, klíma, 15 E Km, részletre is! 3.100E Ft Peugeot 307 1.6-16V 03.07, szervó, automata digit kiima, ABS, 6 légzsák, Bzüstmetál, törésmentes, szervizkönyves, 17 E Km, 'észletre is! 2.850EFt Citroen C 21.4i SX 04.05, szervó, el. ablak,kiima,kp. zár, légzsákok, 11 E Km, részletre is! 2.550E Ft Citroen Xsara 2.0 HDi SX 00.11, szervó, el ablak,klíma, rádió, észletre is! 2.550E Ft Renault Clio 1.2 Autentich 02.03, .szervó, 4 légzsák, centrálzár, 23 E Km, íibátlan, részletre is! 1.899ER Citroen Xsara Kombi 1.9TD SX 98.02, aut kiima, gyári rádió, elektromos csomag, central, alukerék, friss műszaki, részletre is! 1.799E Ft Opel Corsa 1.2M8V 02.01, el. ablak, kp. zár, szervó, rádiósmagnó, észletre is! 1.600ER Toyota Corolla Sedan 1.4-16V 98.04, klíma, légzsák, szervó, el ablak, rádió, el.: 06 20/538-5763, részletre is! 1.490E Ft Citroen Saxo 1 5D SX 02.03, szervó, el. ablak,-tükör, 5 ajtós, centrál, ezüstmetál, 98 E Km, részletre is! 1.599E Ft Suzuki Swift 1.0i 99.05, el. ablak-tükör, 5 ajtós.centrál, rádió, 46E Km, részletre is! 890E Ft VW Polo 1.3 95.05, riasztó, kpzponti zár, rádiósmagnó, észletre is! 890 E Ft Renault Clio 1.2 91.08, rádió,100 E Km, 5a .részletre is! 530E Ft AUTOKONT KFT. HASZNÁLT AUTÓ KÍNÁLATA Pécs, Pécsváradi út 2/2. Tel.: 72/538-555, 538-666 VOLVO S40 1,9 D 2001.04. 3 150 000 Ft VOLVO S40 1,9 D 2001.04. 3 200 000 Ft VOLVO S40 2,0 2004.05. 4 690 000 Ft VOLVO V70 2,4T aut. 2002.07. 5 950 000 Ft Citroen C5 kombi 2,2 HDI aut. 2002.02. 4 290 000 Ft Opel Signum 2,2 Sport 2003.09. 4 650 000 Ft Mercedes Vito 108 CDI 2 fö tgk 1997. 1 500 000 Ft+áfa Mercedes C 240 4Matic T Elegance 2003. 9 300 000 Ft Mercedes E 400 CDI Elegance 2003. 17 499 000 Ft Mercedes E 220 CDI bemutató 9 500 000 Ft Mercedes A 170 CDI Classic 2000. 3 250 000 Ft Mercedes VITO 112 CDI 5 sz. 2001. 4 250 000 Ft Mercedes C 200 CDI Elegance 2002. 6 000 000 Ft Hyundai H 100 6 sz. 1995. 850 000 Ft Skoda Superb Comfort 1.9 PD TDI 2003. 4 290 000 Ft VW Passat Variant 1.9 TDI Comfortline 2002. 4 390 000 Ft VW Sharon 1.9 PDTDI 2001. 4 390 000 Ft Renault Scenic 2.0 RX4 2000. 3 250 000 Ft Alfa Romeo 147 1.6 2001. 3 190 000 Ft Citroen C2 tgk. 2004. 1 600 000 Ft+áfa Mazda B 2500 tgk. 4 sz. 2003. 2 360 000 Ft+áfa Mazda E 2200 D 6 szem. 2000. 1 890 000 Ft Toyota Hiace tgk. 2000. 2 370 000 Ft Keresse fel telepünket vagy hívja kollégánkat: (X) Schum József: 06-20/419-8264 Nyitva: h-p: 7.30-18.00, szó: 8.00-14.00 ^**ámf*r Mercedes-Benz MB-AUTO Pécs Kft. felhatalmazott Mercedes-Benz értékesítés és szerviz 7630 Pécs, Koksz u. 125. Tel: 72/539-539 www.mbautopecs.mercedes-benz.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom