Tolnai Népújság, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-03 / 1. szám

TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. JANUÁR 3., HÉTFŐ 11 KÉK TÜKÖR Ittasan okozott balesetek száma 2003-ban Százötvenhatan haltak meg tűzben TAVALY SZÁZÖTVENHAT halálos áldozatot követeltek a tűzese­tek, ez közel ugyanannyi, mint 2003-ban, akkor száz­hatvanhármán vesztették életüket tűzben - mondta a katasztrófavédelem szóvivője Dobson Tibor, (szí) Rendőrkézen a zuglói gépkocsifeltörő őrizetbe vették P. Zoltán Lászlót (25), akit tetten értek autófeltörés közben szilvesz­ter reggel negyed hétkor Zuglóban, a Nagy Lajos ki­rály útján. Kiderült, hogy Zuglóban 30-án három, 31-én még egy autót is P. Zoltán László tört fel. (szí) Ötvenmillió forintnyi csempészáru a vámőrök tompán ötven­millió forintnyi csempész­árut találtak szombaton. Egy horvát kamionban százkilencvenhétezer eurót érő alkatrészek voltak, ám csak négyezer euróról szóló számlát mutatott be a szerb sofőr, (szí) Halálra gázolta a vonat az öngyilkost nem élte túl a gázolást az az 57 éves helyi férfi, aki vo­nat elé lépett vasárnap a déli órákban Szegeden, a bajai útnál. Az öngyilkos a Buda­pest és Szeged között közle­kedő InterCity szerelvény elé lépett és azonnal meghalt, (szí) Embercsempészek vád alatt Nyírbátorban orosz, ukrán, magyar em­bercsempészeket helyezett vád alá a Nyírbátori Határőr Igazgatóság az év utolsó nap­jaiban. Az embercsempészek Záhonynál érvényes okmá­nyokkal beutazó külföldieket hozzájuk hasonlító magyarok útlevelével látták el, és az új úti okmányokkal tovább­csempészték őket. (szí) Halálra égett a füstölőben életét vesztette egy 48 éves helybéli férfi, aki a füstölőkamrában az izzó pa­rázsra esett Bács-Kiskun me­gyében, Bátyán. A férfi szombaton este a füstölőt ellenőrizte, ám kinyitva annak ajtaját, rosszul lett és rádőlt az izzó fűrészporra. A mentők már nem tudták megmenteni az életét, (szí) Zaklatta egykori asszonyát a férfi rendzavarás miatt indítot­tak eljárást egy 42 éves szombathelyi férfi ellen a Zalaegerszegi Városi Rendőrkapitányságon. A férfi újév hajnalán kereste fel Alsónemesapátiban lakó volt feleségét. Aki nem akart ta­lálkozni vele, ám a férfi be akart jutni a lakásba. A rendőrök előállították, (szí) Csalás miatt körözik HARMADIK ALMASI BELÁT összesen 25 nyi kölcsönöket vett fel, me­lyeknek a szerződések sze­rinti részlet visszafizetését megkezdte, majd ismeretlen helyre távozott, (szí) Végleg lezárul a Pándy-ügy árverezés Nincs bizonyíték arra, hogy a családirtó magyar állelkész szervekkel is kereskedett volna. Házait elárverezik. Kétéves nyomozás után eredménytelenül zárták le a belga rendőrök a leg­újabb Pándy-aktát. A ma­gyar állelkész szervkeres­kedelem gyanújába keve­redett. Szemán László Végleg lezárul a Pándy-ügy. A két felesége és két-két saját, illetve nevelt gyermeke meggyilkolása miatt 2002-ben életfogytiglanra ítélt Pándy András (77) ellen de­cemberben befejezték a második nyomozást is. Pándy szervkeres­kedelem gyanújába keveredett. Az egyik szomszédja, egy volt rendőr vélt gyanús pillanatokat felfedezni Pándy 1990-es év eleji életében. A belga rendőrök 2003- ban ismét kiszálltak Pándy brüsszeli házaihoz a Vanden- branden, illetve a Vandermaelen utcába, és a molenbeeki város­részben lévő Klub YDNAP épüle­tébe. Az utóbbi kettőben követte el Pándy a családirtást. Ismét megvizsgálták a ciszternákat, ám ezúttal sem találtak semmit. A nyomozást befejezték. Az államügyészség időközben árverezni kezdte Pándy mindhá­rom házát, hogy ebből fedezzék az igazságszolgáltatás többéves költségeit. Összesen 400 ezer euró illeték megfizetésére köte­lezte a bíróság Pándyt. Ezenfelül 1998 után 2004-ben ezt a Pándy-házat is ismét átvizsgálták Brüsszelben a belga rendőrök, ezúttal is sikertelenül a tetteit túlélő családtagjainak is jár kártérítés. Több tízezer euró járna például Tímeának, akit sa­ját apja ejtett teherbe. A megszü­letett fiúnak Pándy apja és nagy­apja egyben. De még Pándy vád­lott- és ágyastársa, a 21 év bör­tönre ítélt lánya, Ágnes (46) is jo­got kapott a kártérítésre. Amire szinte semmi remény. A három házért legfeljebb 150 ezer eurót kaphatna az ügyészség, ám egy­előre nincs vevő. Hova tűntek a bosznia-hercegovinai menekültek? Hét nő és egy férfi csontvázából származó szilán­kokra bukkantak a belga rendőrök 1998-ban a Klub YDNAP pincéjében, Brüsszel molenbeeki városrészében. DNS-vizsgálattal megállapították, hogy egyik maradvány sem azonos az eltűnt Pándy családtagokkal. A nyomozók szerint egy régi temetőre találhat­tak, ám arra nem találtak magyarázatot, hogy mi lett azoknak a boszniai menekülteknek a sorsa, akiket még 1993-94-ben a klub szervezésében menekítettek Belgiumba, pándy andrás el­mondhatná, ám hallgat. Szabad a 400 milliós csalással gyanúsított Csák Imre beruházás A gyanú szerint munkákat ígért károsultjainak az ügyvezető A karácsonyt már otthon ünne­pelhette Csák Imre, az ENIX Pro Kft. ügyvezetője, akit még 2003 szilveszterén tartóztatott le a bí­róság. Csákot a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgála­ti Osztálya többrendbeli, különö­sen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett csalással gyanúsítja. Eszerint az ügyvezető a Vili. ke­rületi Corvin-Szigony beruhá­zásban való munkavégzések ígé­retével, valamint kölcsön címén hatmillió forinttól hatvanmillió forintig terjedő összegeket vett fel különböző gazdasági társasá­goktól és magánszemélyektől. A történtek ellenére látványosan folytatódik a Corvin-Szigony beruházás, azaz a Corvin köz-Szigony utca között a Józsefváros átépítése Az összesen 400 millió forint visszafizetésére sem mint a kft. ügyvezetőjének, sem mint ma­gánszemélynek nem volt lehető­sége. A rendőrök 2003 novembe­rében elfogatóparancsot adtak ki Csák ellen, akit december 29-én fogtak el. Az ENIX Pro Kft. 2002-ben még az első 20 millió forintot sem tudta letenni a kerületi ön- kormányzat asztalára, így a szer­ződés meghiúsult. A beruházás azonban új pályázat után a Cor­vin Rt. részvételével folytatódik. Mint ahogy a büntetőeljárás is Csák ellen. ■ Szemán L. A tömegbe hajtott az autós Három embert öltek meg 60 nap alatt a megyében Ketten könnyebben, egy fiatal súlyosan megsérült, amikor nem sokkal szil­veszter éjfél után egy au­tós az utcán ünneplő tö­megbe hajtott. A sofőr, aki ellen emberölési kí­sérlet miatt indult eljá­rás, azért hajtott vissza az utcán ünneplő csoport­hoz, mert percekkel ko­rábban úgy érezte, nem fér el tőlük az úton. DEBRECEN Többen megsérültek Debrecenben, amikor szilvesz­ter éjszakáján egy autós a tö­megbe hajtott a Péterfia utcán - tájékoztatta az MTI-t vasárnap a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-fő­kapitányság sajtóreferense. Az elkövető ellen emberölési kísér­let miatt indult eljárás - mondta Gyulai lózsef rendőr főhadnagy. Tájékoztatása szerint a Himnusz eléneklését és a pezsgők durra­nását követően a szórakozó fia­talok egy Péterfia utcai vendég­látóhelyről az utcára tódultak. Gyulai lózsef elmondta, hogy egy arra haladó gépkocsi vezető­je sérelmezte, hogy nem tud mi­attuk elmenni az úton, amiből szóváltás alakult ki. A gépkocsi vezetője ezután elhajtott a helyszínről, majd kö­rülbelül 100 méter megtétele után megfordult, lekapcsolta a kocsi lámpáit és a mintegy 30 fős tömegbe hajtott - mondta el Gyulai József. Hozzátette: az autós három embert elütött, akik közül ketten könnyebb, egy fiatal súlyos sérüléseket szenvedett. A tömeg a helyszí­nen revánsot akart venni a gyilkossági kísérletért, rátá­madtak a gépkocsiban tartóz­kodókra, a súlyosabb következ­ményeket csak a kiérkező rend­őrök tudták megakadályozni - tájékoztatott a rendőrségi sajtó- referens. A gépkocsit vezető 23 éves debreceni férfi ellen több em­beren elkövetett emberölés bűntette kísérletének megala­pozott gyanúja miatt indított el­járást a rendőrség. A férfit őri­zetbe vették, a rendőrség kez­deményezte előzetes letartózta­tását. Csak a véletlen furcsa já­téka, hogy alig több mint egy hónap alatt húsz kilo­méteres körzeten belül három gyilkosságot is el­követtek Tolna megyében. Ihárosi Ibolya tolna megye Alsónánán kará­csonykor egy ismerőse valóság­gal szétverte az 54 éves, nálunk élő német állampolgár fejét. Ugyanígy kezdődött december elején a második történet: először a decsi asszony kocsiját Szekszárdon, holttestét csak na­pokkal később, december 16-án, egy szálkai erdős területen talál­ták meg. Ez esetben is ismerős a gyanúsított, olyannyira, hogy az asszony elvált férjét a rendőrök őrizetbe vették, majd a bíróság emberölés alapos gyanúja miatt elrendelte előzetes letartóztatá­sát. A harmadik esetben ugyancsak az áldozat eltűnésé­nek bejelentésével kezdődött. November 24-én holtan találtak egy bátai férfit a bátaszéki és a gemenci vadászterület határvi­dékén. A boncolás közben ren­delték el a nyomozást, ugyanis az elhunyt testében sőréteket, il­letve azok nyomait találták meg. Ebben az ügyben is van feltétele­zett gyanúsított, de a bizonyítás egy ideig még eltarthat. Kiugrott a kilencedikről SZEKSZÁRD Öngyilkos lett egy szekszárdi asszony szombaton reggel. A középkorú nő fél hét­kor vetette ki magát a Béri Ba­logh Ádám utcában az egyik tízemeletes ház kilencedik eme­letéről és azonnal szörnyethalt. Mint megtudtuk, az asszonynak nem ez volt az első öngyilkossá­gi kísérlete. Bűncselekmény gyanúja nem merült fel. (ii) FORGALOM­KORLÁTOZÁS Burkolatsüllyedés miatt: a 65. szá­mú főúton Tamásiban útszűkület és 40 km/h-s sebességkorlátozás van érvényben, előzni tilos.

Next

/
Oldalképek
Tartalom