Tolnai Népújság, 2004. december (15. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-08 / 286. szám

4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2004. DECEMBER 8., SZERDA MEGYEI TÜKÖR A perbe fogott Német Színház munka jog Frank Ildikó: nem személyes konfliktus, hanem öröklött gond Szeri Árpád szekszárd Munkajogi perben áll DÁVID ZSUZSA (jobboldali képen) egykori intézményével, a szekszárdi Német Színházzal. A Deutsche Bühne Ungarn volt igazgatójának megbízatása ta­valy decem­ber 31-én szűnt meg, s elmondá­sa szerint ezután sorozatos mél­tánytalanságok érték.- A váltás után az új igazgató, frank Ildikó (baloldali képen) rendező helyett ügyelőt akart csinálni belőlem, egyetemi dip­lomámat főiskolai oklevélnek minősítette, határozatlan idejű jogviszonyomat egyoldalúan határozottá változtatta, köz­alkalmazotti H kategóriá­ból pedig az F kategó- kerültem - sorolta Dávid Zsuzsa. - Huza­mos ideig nem kaptam juttatást sem. Az engem rt komoly er­kölcsi és anyagi ír miatt fordul- , egyébként nemcsak egyma­gám, a bírósághoz: bár nyertem első fokon, a döntést megfelleb- eztem, mert nem tartom ellő mérté- űnek az el­lentételezést. A tét több millió forint, s nem ki­zárt, hogy a Német Színház a költségvetésének egy részét a kártérítésre fogja fordítani. Lapunk megkérdezte a Deutsche Bühne Ungarn jelenle­gi igazgatóját is az ügyről. Frank Ildikó előrebocsátotta: váratlanul érte ez a megkeresés, azok után, hogy a színházba éppen olyan, hivatalos ülésről ér kezeit vissza, ahol a gye vezetője szemé­lyesen mondott szönetet az egy éves munká­ért Majd így tatta: - A látszat el­lenére nem kettőnk konfliktusáról szó. Sokkal inkább egy olyan, általam megöröklött, gondokkal terhelt helyzetről, melyet nekem, hanem a jogászoknak kell tisztázniuk. Sajnálom, hogy meglátásom szerint elődöm nem így kezeli ezt a kérdést Vitatható megállapításai közül csak egyet pontosítanék: ugyanúgy tudja, mint én, hogy a Színházban rendezői státusz... Egy pálya adott szakaszán vagyunk, az út még nem zárult le: de sem most, sem később nem kívánok ebben az egész ügyben személyes szintre ereszkedni. Az biztos, hogy a reményeim szerint be nem következő legrosszabb eset­ben sem fog veszélybe kerülni a színház mé­nem Feledhetetlen nap a cirkuszban háromszáz paksi gyerek járt a Fővárosi Nagycirkuszban a Ma­gyar Úttörők Szövetsége szerve­zésében. A „Mi van a puttony­ban?” című produkciót összesen négyezer gyerek látta, köztük háromszáz paksi, kettőszázan a Deák Ferenc Általános Iskolá­ból, ahonnan az egész alsó tago­zat utazott, százan pedig a Bezerédj Általános Iskolából, ahonnan az ötödik osztályosok keltek útra. A cirkuszlátogatást egész napos tanulmányi kirán­dulással kötötték össze, elláto­gattak a Természettudományi Múzeumba, a Tropikáriumba, a Csodák Palotájába és budapesti városnézésen vettek részt. A paksi gyerekek utazását a Ma­gyar Úttörők Szövetsége paksi elnöksége szervezte, a két isko­la alapítványai, valamint a pak­si önkormányzat támogatta, (vt) Könyvtárral ismerkednek Venter Marianna Az Illyés Gyula Megyei könyvtár három telepü­lés könyvtárában tart műsorral egybekötött tájékoztatót a közeli napokban. TOLNA MEGYE A közönség Grimm: A suszter manói cí­mű meséjét hallgathatja meg Taskovics ludit és Gombás Viktória, a Deutsche Bühne művészeinek előadásában. Ezt követően Liebhauser lá- nos, a megyei könyvtár he­lyettes igazgatója tart tájékoz­tatót a könyvtári rendszerről. A programot december 9-én, csütörtökön, 14 óra 45 perckor Kétyen, a Községi Könyvtár­ban, ugyanezen a napon 15 óra 45 perckor Tamásiban, a Könnyű László Városi Könyv­tárban és december 10-én, pénteken, 15 órakor Bonyhá- don, a Solymár Imre Városi Könyvtárban tartják meg. Speciális otthon drogos gyerekeknek Drogokkal küzdő állami gondozott fiatalkorúak otthona lesz Szedresben a felújított egykori Beze- rédj-kúria. A speciális lé­tesítmény az első ilyen in­tézmény az országban. Az indulást februárra terve­zik. Steinbach Zsolt szedres A pécsi Bezerédj- Kastélyterápia Alapítvány 2001- ben kezdte a romos állapotú szed- resi Bezerédj-kúria renoválását, amelyre immár több, mint hatvan- millió forintot költött, állami támo­gatásból és nagyobb cégek felaján­lásaiból. Eredetileg gyógyult fel­nőtt szenvedélybetegek részére jött volna létre egy rehabilitációs otthon, ám idén kiderült, hogy ezt a tevékenységet nem finanszíroz­ná az egészségbiztosító. Az ifjúsá­gi minisztérium azt javasolta az alapítványnak, hogy dolgozzon ki más célú hasznosítást az intéz­ménynek. Az új feladat nem tér el lényegesen a régi céloktól, ugyan­is az egykori kúriában egy gyer­mekotthont hoznak létre 14-18 év közötti, droggal küzdő állami gon­dozott gyerekek számára. Az intézményben tizenhat fia­tal elhelyezésére lesz lehetőség, 12-14 fős szakmai stáb felügyele­te alatt. A gyerekek 12-18 hóna­pot töltenének el az otthonban. A létesítmény műszaki átadásá­ra tegnap került sor. Sándor Zol­tán, az alapítvány elnöke lapunk­nak elmondta, hogy ha minden jól megy, januárban megkaphatják az otthon működési engedélyét, és februárban elindulhat az intéz­mény. A működtetésre az állam, il­letve a dél-dunántúli régió megyé­inek finanszírozásában kerülhet sor, mivel a három megye a tervek szerint szerződést köt majd az ala­pítvánnyal a feladat ellátására. Az alapítvány elnöke elmondta: úttö­rő kezdeményezésről van szó, hi­szen ilyen jellegű speciális otthon még nem működik az országban. Mindenütt van, de irtják egészségügy A lakosság is sokat tehet a „patkánymentességért” Az igen kellemetlen, be­tegségeket terjesztő pat­kányok irtása a települési önkormányzatok feladata. Ugyanakkor a lakosság is sokat tehet azért, hogy ne biztosítson ingyen lako­mát és szállást a kárté­kony rágcsálóknak. Venter Marianna tolna megye Minden nagyobb városban gondot okoznak jelen­létükkel a patkányok. A kellemet­len rágcsálók számos betegséget terjesztenek, arról már nem is szólva, hogy a legtöbb emberből ösztönös undort váltanak ki. A patkány, mint minden élőlény, ott ver tanyát, ahol szálláshoz és fő­ként élelemhez jut. A patkányir­tás a helyi önkormányzatok fel­adata, a kapott tájékoztatás sze­rint e feladatnak igyekeznek is eleget tenni. Bonyhádon nem jel­lemző a patkányok elszaporodá­sa. Vállalkozóval kötött szerződés alapján évente két alkalommal a teljes csatornahálózatot, az ön- kormányzati bérlakásokat és a hulladéklerakókat is megtisztít­ják. Amennyiben lakossági beje­lentés érkezik, rendkívüli rágcsá­lóirtást is megrendelnek. Éves szinten 200 ezer forintot költe­nek rá, ebbe egy rendkívüli meg­rendelés is belefér. Dombóváron szintén szerződés alapján irtják a rágcsálókat, negyedévenként, né­hány napja éppen a belvárost mentesítették. Évente mintegy 350 ezer forintot fordítanak rá. Pakson évente kétszer, ősszel és tavasszal irtják a kártékony rág­csálókat, illetve itt is, bejelentés alapján rendkívüli mentesítést is tartanak. Minderre félmillió fo­rintot költ a város. Szekszárdon évente mintegy 3 millió forint költséggel jár a város patkány­mentesítése. Bár a mentesítés az önkormány­zatok feladata, abban, hogy a patká­nyok elszaporodnak, a lakók egy része is hibás. Ha saját portánkon, környékünkön rendet tartunk, nem szemetelünk, akkor nem ván­dorolnak oda a rágcsálók az ingyen lakomára. Az állampolgárok legfő­képpen azzal segíthetnek, hogy nem „etetik” a rágcsálókat TOLNÁBAN A-TOL Z-IG Attala AJÁNDÉK A GYEREKEKNEK Zsúfolásig telt a kultúrház Attalán a hétvégi Mikulás-ünnepségen. A hangulatos műsor után a tíz éven aluli gyerekek ajándékot kaptak az önkormányzattól, (vem) Bátaszék támogatják Pécset A bátaszéki képviselők meg­vitatták, hogy támogassák-e Pécs pályázatát az „Európa kulturális fővárosa 2010” címre. A testület egyhangúan támogatja a Baranya megyei várost törek­vésében. (bk) Csibrák JÁTSZÓTERET SZERET­NÉNEK A futballpálya és az iskola közötti területen játszóteret szeretne létesíteni a falu. A 4,5 millió forintos beruházás anyagi fedezetének előteremtésére pályá­zatot adott be a községi önkor­mányzat. (vem) Bonyhád mikulás-kupán mérték össze ügyességüket a bonyhádi óvodák nagycsoportosai. Mint Markovics Mihályné óvoda­vezető mondta, a programot hagyományossá szeretnék tenni. Szándékuk, a mozgás, a sport megszerettetése mellett, hogy a város különböző intézményeinek óvodásai megismerkedjenek egy­mással. (pá) CsikÓStŐttŐS KONCERTTEL ÜNNE­PELNEK A felújított Hunyadi teret és a külső tatarozáson átesett ró­mai katolikus templomot ünnepé­lyes keretek között adják át a tele­pülésnek december 17-én. Az ün­nepséget karácsonyi templomi kon­cert követi. (vem) Dalmand TANYAGONDNOK Novem­berben befejeződött a településen a hét hónapos közmunkaprogram, melynek keretében tíz személyt fog­lalkoztatott az önkormányzat. Közü­lük öten azonban még három hó­napig tovább dolgozhatnak. Tevé­kenykedik a lassan egyéves tanya­gondnoki szolgálat is, beváltva ez­zel a hozzáfűzött reményeket. A szolgálat kisbusza nagy segítséget jelent a külterületeken élő gyerekek és idősek szállításában, m Dombóvár karácsony idén is megrendezik a városban a mindenki karácsonyát, amihez tár­sadalmi szervezetek együttműkö­dését várja az önkormányzat. Az esemény december 21-én két hely­színen zajlik majd. A belvárosban karácsonyi műsorral köszöntik az ünneplőket, a JAM-csarnokban pe­dig ajándékot és ételt osztanak a rászorulóknak. mi Döbrököz KÖZMEGHALLGATÁS lesz ma 18 órai kezdettel az iskola tornacsarnokában, ahol Szily Lajosné polgármester tájé­koztatja a lakosságot az ön- kormányzat és intézményeinek idei munkájáról, valamint a falu életének fontosabb eseményeiről, mint például a kábeltévé bevezeté­séről. (ihi) Gyulaj A TELEPÜLÉS JÖVŐJÉÉRT Megbeszélés lesz ma a települé­sen, ahova meghívták az országos cigány kisebbségi önkormányzat vezetőit, a megyében működő több kisebbségi önkormányzat és a kis­térségi társulás vezetőit, az oktatá­si minisztérium képviselőjét. A köz­ség segítséget szeretne kérni a te­lepülés legnagyobb problémáinak a megoldásához. Ilyen például a felső iskola felújítására benyújtott 147 milliós pályázat, a Kossuth és az Árpád utcai út- és járdaépítés, vagy a több éve megműveletlen földte­rületek, illetve a megszüntetni ter­vezett autóbuszjáratok sorsa - tá­jékoztatta lapunkat Nemes László polgármester, w Kapospula ÜNNEPI Fények Lám­pákkal díszítette az önkormányzat a közterületeken lévő élő fenyőfá­kat a polgármesteri hivatal előtt, a főtéren és az egyik buszmegálló­ban. A gyorsan tönkrement izzók cseréje után a templom újbóli külső megvilágítására napokon belül sor kerül, ez azonban az ünnepek után is ékesíti majd a települést, mi Kaposszekcső együtt ünnepel­tek A Diakóniai Otthon idős lakói­hoz is ellátogatott a Mikulás az is­kola harmadik osztályosai szemé­lyében. A meglepetést jó hangulatú ünnepi műsorral és az otthon abla­kainak feldíszítésével tették teljes­sé. Viszonzásul a nyugdíjasok saját készítésű Mikulásaival térhettek haza a kisdiákok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom