Tolnai Népújság, 2004. december (15. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-07 / 285. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2004. DECEMBER 7., KEDD SPORT 13 Focisuli Varga Trans-Fer módra gólverseny Pádár Anita „túllőtte” a gólkirály Nagy Anettet Bökk Katalin (jobbról) három gólt rúgott a gyulaiak elleni nyitányon Vasárnap a szekszárdi városi sportcsarnokban fogadta csoportellenfeleit az NB I-es női futsal- bajnokság középdöntőjében a Varga Trans-Fer Szekszárd csapata. Aki kilátogatott a tornára, nem csalódott, a hazai gárda ugyanis parádés focival lepte meg egyre növekvő közönségét. Rónai Gábor Igazságtalanok lennénk, ha a Gyula és a PMFC csapatairól szót sem ejtenénk, de tény, a két „kicsi” igencsak háttérbe került a magyar női teremfoci két legjobb csapata, a Varga Trans-Fer és a Veszta Székesfehérvár mellett a középdöntő nyitó fordulójában. Aki kicsit is ért a női futsalhoz, az előzetesen is számított rá, hogy az említett csapatok a pofozógép szerepét fogják betölteni az óriások mellett, s nem is lett másképp. A Pécs 19, a Gyula 21 gólt szedett be a két favorittól, amely egymás elleni csatája az egész női idény legjobb ütközetét hozta. A hazai pálya előnyét élvező szekszárdiak sosem látott erős csapattal várták a tavaly még REAC-Postás néven szereplő ellenfelüket, a Varga Trans soraiban ott volt Pádár, Kovácsévá, Bökk, Sebestyén, Schantz, Lucacu és Bilicsné. Igaz, a rivális sem panaszkodhatott, hiszen náluk a legjobb magyar, Nagy Anett mellett szerepet kapott a korábban Szentesen parádézó Zentai és Rosta. Az izgalmas, | fordulatos ütközetet a Varga ‘ Trans úgy nyerte meg, hogy a Veszta kétszer is vezetett, miközben a szekszárdiak büntetőt hibáztak. A győztes gólt két perccel az utolsó dudaszó előtt az a Pádár Anita rúgta, aki 10 találatával a forduló legjobb góllövője lett, megelőzve a 9 gólig jutó Nagy Anettet. Eredmények: Varga Trans- Fer Szekszárd-Gyula 11-3 (G: Bökk K. 3, Pádár A. 3, Kovácsévá 2, Bilicsné, Schatz R., Sebestyén Gy.), Veszta Székesfe- hérvár-Pécsi MFC 9-0, Gyula-Pécsi MFC 4-2, Varga Trans- Fer Szekszárd-Veszta Székesfehérvár 6-5 (G: Pádár A. 3, Kovácsévá 2, Sebestyén Gy.), Veszta Székesfehérvár-Gyula 10-4, Varga Trans-Fer Szek- szárd-Pécsi MFC 10-2 (G: Pádár A. 4, Kovácsévá 2, Schatz R. 2, Bilicsné, Sebestyén Gy.). Az állás: 1. Varga Trans-Fer Szekszárd 9 (27-10), 2. Veszta Székesfehérvár 6 (24-9), 3. Gyula 3 (11-23), 4. Pécsi MFC 0 (4-23) ponttal. A következő forduló mérkőzéseit 2005. február 6-án Gyulán rendezik. A tét a legjobb 16 közé jutás Varga László A Simontornyai TC NB Il-es férfi kézilabdacsapata újabb nagy erőpróba előtt áll: Farkas Attila edző gárdája győzelem vagy döntetlen esetén az ország legjobb 16 csapata közé juthat a Magyar Kupában. A simontornyaiak ellenfele az Alba Regia NB I/B-s együttese, a fehérváriak pillanatnyilag csoportjuk 5. helyén állnak, s egyáltalán nem tűnnek legyőzhetetlennek. Csak emlékeztetőül: az NB II délnyugati csoportjában az ötödik pozícióban telelő STC két második vonalbeli csapatot már elbúcsúztatott a kupából, legutóbb például a dobogós helyen tanyázó Rinyamenti KC gárdáját A bajnokságnak ugyan vége, a simontornyaiak azonban további edzésekkel igyekeznek „szinten” tartani magukat. Mint azt az STC mestere, Farkas Attila elmondta, nem feltett kézzel lépnek a pályára - illetve csak védekezésben! -, s mindent megtesznek majd az újabb bravúrért A találkozó ma este 18 órakor kezdődik a várqsi sportcsarnokban. Pécsre látogat a Ferencváros MTI-információ Szerdán este kialakul a negyeddöntő mezőnye a labdarúgó Magyar Kupában, miután a Ferencváros lejátssza UEFA Kupa-érdekeltsége miatt november 24-ről elhalasztott pécsi mérkőzését. A találkozó 18:30 órakor kezdődik, a játékvezető Megyebíró János lesz. A két együttes a bajnokságban az Üllői úton csapott össze, s november 10-én meglepetésre 1-1-es eredmény született. Most Bíró Adrián rúgott hatot válasz A Fritt játékosa postafordultával felelt Benczének Bíró Adrián postafordultával felelt Bencze Balázs múlt heti hatosára. A Fritt Kft. fiatal játékosa hat gólt rúgott az Aranynád csapatának a XIX. Alta Ripa teremlabdarúgó-torna hatodik fordulójában, s holtversenyben a góllövőlista élére ugrott. TN-információ Bíró Adrián teljesítményének értékét növeli, hogy az Aranynád bombaerős csapattal állt fel, többek között Búzás Attilát és Fejes Zoltánt is csatába dobták, ám a megye „kettes” Szedres mester- lövészét képtelenség volt tartani. Bírónak szinte minden bejött, mint ahogy csapatának is, amely egyre inkább jön fel a tabellán. A forduló legérdekesebb mérkőzése (egyben az egész idény egyik legjobb meccse) a Vörösker és a Bowden Centrum csatája volt, melyet az újonc nyert meg 3-2-re (Araczki Antal két gólt lőtt), így tovább tapad az éllovas Két Kovácsra, míg a bow- denesek kissé leszakadtak a' listavezetőtől. A második vonalban a Tolnatej Gemenc Bau elleni biztos sikere érdemel említést, no meg az, hogy ketten is három gólt értek el: Bíró Norbert (Viliár Pí) és Répás Román (1. FC TWT) is triplázott. A legalsó vonalban is akadtak kiugró egyéni produkciók: a Tolna VFC ifi és az Izomix ütközetén Pesti Viktor a győztes, Drészer László a vesztes félben ért el négy gólt, de ugyanennyit lőtt Krepsz Krisztián (ISO-Szer), míg Kalmár Ferenc (Rózsaszín Párduc) és Misóczki Béla (Misó FC) három találatot jegyzett. A szenior osztályban a Ber-Tar feltámadása érdemel említést, a „mélyépítők” ugyanis az éllovas Gerjen skalpját gyűjtötték be. Eredmények, I. osztály: K.O.- Ber-Tar 4-3, Tolnabau-Dinamo Allah 3-3, Fritt Kft.-Aranynád 8-4, Vörösker Madocsa-Bow- den Centrum 3-2, Két Kovács- Ép-Fém 3-2. Az állás: 1. Két Kovács 18 (33-7), 2. Vörösker Madocsa 16 (32-12), 3. Bowden Centrum 12 (20-13), 4. Ép-Fém 9 (23-12), 5. Fritt Kft. 9 (26-22), 6. K.O. 7 (13-14), 7. Tolnabau 7 (13-19), 8. Ber-Tar 3 (15-26), 9. Aranynád 3 (13-29), 10. Dinamo Allah 1 (9-37) ponttal. A góllövőlista élcsoportja, 13 gólos: Bencze Balázs (Bowden Centrum), Bíró Adrián (Fritt Kft.), 11 gólos: Araczki Antal (Vörösker Madocsa). n. osztály: Club '77-Solio 4- 3, Tolnatej-Gemenc Bau 2-0, Viliár Pí-Alimentál '91 5-1, 1. FC TWT-Fadd SE 4-3, Golden Boys-Dynamic 7-2. Az állás: 1. Viliár Pí 16 (39-18), 2. Club 77 13 (29-24), 3. Gemenc Bau 10 (21-12), 4. Golden Boys 10 (21-17), 5. Tolnatej 9 (17-14), 6.1. FC TWT 9 (14-16), 7. Dynamic 8 (24-23), 8. Solio 6 (12-14), 9. Fadd SE 3 (15-32), 10. Alimentál '91 3 (8-30) ponttal. A góllövőlista élcsoportja, 13 gólos: Szegfű Attila (Gemenc Bau), 11 gólos: Dér Gábor (Tolnatej). Hl. osztály: Tolna VFC ifí- Izomix 6-5, ISO-Szer Kft.-Favo- rit 10-1, Rózsaszín Párduc Sörö- ző-Csel-Szí 6-3, Misó FC-Ne- gatív 8-3, O-Portó-Sördögök 5- 2. Az állás: 1. ISO-Szer 16 (48-8), 2. Rózsaszín Párduc Söröző 16 (26-13), 3. O-Portó 15 (29-15), 4. Sördögök 11 (21-13), 5. Tolna VFC ifi 8 (21-27), 6. Csel-Szí 7 (17-20), 7. Favorit 5 (16-23), 8. a Misó FC 4 (20-23), 9. Negatív 3 I (12-38), 10. Izomix 0 (12-41) | ponttal. É A góllövőlista élcsoportja, 14 | gólos: Kocsis László (O-Portó), £ 13 gólos: Krepsz Krisztián (ISO- Szer), 10 gólos: Pesti Viktor (Tolna VFC ifi). Szeniorok: Cerbona-Anony- mus 2-1, Ber-Tar-Gerjen 4-3. Az Öreg Lövészek csapata szabadnapos volt, a Fadd szenior- Dunaszentgyörgy találkozót elhalasztották. Az állás: 1. Gerjen 9 (32-11), 2. Fadd szenior 9 (20-13), 3. Cerbona 9 (9-5), 4. Dunaszent- györgy 7 (14-5), 5. Öreg Lövészek 3 (11-19), 6. Ber-Tar szenior 3 (10-24), 7. Anonymus 1 (10-29) ponttal. A góllövőlista élmezőnye, 8 gólos: Vucsák Tibor (Gerjen), Vörös József (Fadd szenior), Szendrei István (Gerjen). Bíró Adrián (a labdával) gyorsan felelt Bencze múlt heti hatosára. Az Aranynád játékosai képtelenek voltak tartani a Fritt mesterlövészét ASE-siker a Nyírségben fiatalok Papp és Szabó újabb pontja Kisebb rangadónak számított az Atomerőmű SE nyíregyházi vendégszereplése az élvonalbeli sakkcsapatbajnokság hét végi, negyedik fordulójában. Molnár Béla Piremon SE-Atomerőmű SE 5:7. A tavaly megszűnt miskolci csapat krémjével (nagymestereivel) erősítő, frissen feljutott nyírségi együttes ugyan eddigi szereplése alapján nincs a közvetlen élvonalban, ám otthonában veszélyes ellenfél, ezért a paksiak a legerősebb összeállításban ültek asztalhoz. Ez azt jelentette, hogy a Berkes, Ács nagymester-sort a román nagymester, Nevednichy követte, aki - élve a lehetőséggel - győzelemmel hálálta meg a bizalmat. A 7:5 arányú paksi sikert továbbra is a „gólerős” fiatalok, Papp Gábor (4 mérkőzésből 3.5 pont) és Szabó Krisztián (4/4) segítették, toVábbá az idén jó formát mutató Vidéki Sándor (4/3) nemzetközi mester. Döntetlennel zárult Berkes, Ács, Csőm, dr. Hazai, Tóth és Pataki játszmája. A paksi csapat győzelme ellenére egy helyet visszacsúszott a tabellán, miután az elmaradt Zalaegerszeg-Vasas találkozón 9.5-2.5 arányú zalai siker született, s ezzel a tavalyi bajnok ismét az élre ugrott. A forduló meglepetését a Statisztika csapata szállította 11:1 arányú kiütéses győzelmével a sereghajtó Postás ellen. Az ASE negyedik helye a lejátszott mérkőzések alapján jó rajtnak számít, hiszen a Du- na-partiak négy győzelemmel nyitottak, s a hajrában játszhat majd a biztos kieső Vasas és Postás ellen. Az atomosok következő ellenfele december 19-én a Szombathelyi Haladás együttese lesz. Á bajnokság állása: 1. Zalaegerszeg 32, 2. Statisztika 32, 3. Nagykanizsa 31.5, 4. Atomerőmű SE 29.5, 5. Hajdúböszörmény 26.5, 6. Makó 24.5, 7. Honvéd 23, 8. Piremon SE 22.5,9. Haladás 20.5,10. BEAC 19, 11. Vasas-Novák 14, 12. Postás-Matáv SE 13 ponttal. Paksiak az All Star-gálán ötös Mészáros és Czigler egyaránt a kezdőcsapatban kapott helyet December 11-én ismét a honi kosárlabda csillagai adnak egymásnak randevút a Papp László Budapest Sportarénában. TN-információ Idén is megrendezésre kerül a Kelet-Nyugat gála, a hazai kosárlabdaélet legnagyobb eseménye, melynek keretében egész napra szóló látványos programot kínálnak a szervezők valamennyi korosztály számára. A kosárlabda-fesztivál a 10 és 14 óra között megrendezésre kerülő Jam Sessional veszi kezdetét, délután már az év újonc válogatottjai veszik birtokukba a parkettet az Arénában, majd a hölgyek All Star csapatai mérkőznek meg egymással. A hagyományoknak megfelelően a gála a férfiak Kelet- Nyugat rangadójával zárul. Az esti mérkőzésekről a Sport 1 televízió közvetít. A férfiak gálamérkőzésén a szurkolók szavazatai alapján Kelet válogatottjának kezdőcsapatában kapott helyet a paksi Atomerőmű SE két válogatott játékosa, Mészáros Zalán és Czigler László is. Az ötös egyébként a kecskeméti McClendon, Bradford duóval - utóbbi a 2003-as All Star gála legértékesebb játékosa (MVP) volt -, és a debreceni Lee-vel válik teljessé. A keletiek kispadján Zsoldos András, a paksiak mestere, és Robert Reid, a Debreceni Vad-kakasok egykor az NBA-ben is pattogtató amerikai trénere foglal majd helyet. Aki netán még csak ezután venné meg a belépőjét a gálára, az a Ticketpro jegyirodáit keresse, vagy hívja a központi versenyirodát (06/30-270- 7179), ahol útbaigazítást kaphatnak. A gálával kapcsolatos további hírek a www.streetball- nethu internetes portálon olvashatók. Nyolc mérkőzés a BL-ben Ma nyolc mérkőzéssel folytatódnak a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmei. A 6. forduló első játéknapjának programja. E-csoport Pa- nathinaikosz (görög)-PSV Eindhoven (holland), Arsenal (angol)-Rosenborg (norvég). A csoport állása: 1. PSV 10 pont (már továbbjutott), 2. Arsenal 7, 3. Panathinaikosz 6, 4. Rosenborg 2. F-csoport: Sahtyor Donyeck (ukrán)-FC Barcelona (spanyol), Celtic (skót)-AC Milan (olasz). A csoport állása: 1. AC Milan 12 pont, 2. FC Barcelona 10 (mindkettő továbbjutott), 3. Celtic 4,4. Sahtyor Donyeck 3. G-csoport: Internazionale (olasz)-Anderlecht (belga), FC Valencia (spanyol)-Werder Bremen (német). A csoport állása: 1. Internazionale 11 pont (már továbbjutott), 2. Bremen 10, 3. Valencia 7,4. Anderlecht 0. H-csoport: Paris Saint- Germain (francia)-CSZKA Moszkva (orosz), FC Porto (portugál)-Chelsea (angol). A csoport állása: 1. Chelsea 13 pont (már továbbjutott), 2. FC Porto és PSG 5-5,4. CSZKA Moszkva 4. t