Tolnai Népújság, 2004. december (15. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-04 / 283. szám

TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2004. DECEMBER 4., SZOMBAT BŰNÜGYI TUDÓSÍTÁSOK Tanár fékezte meg a késsel hadonászót megtámadta egy férfi vita­partnerét a megyaszói kocs­mában. A késsel hadonászó tettes elől áldozata a közeli is­kolába menekült A támadót az iskola egyik tanára fékezte meg, aki a helyi polgárőrség parancsnoka is. (ned) Vesztegetni próbált a büntetlenségéért megpróbált megveszteget­ni egy rendőrt egy 46 éves férfi a fővárosban. Azért ajánlott fel pénzt a vele szemben ittas vezetés miatt intézkedőknek, hogy tekint­senek el a vérvételtől, (jj) Nyolcezer liter szesz a teherautó rakterében LEFOGLALTAK a vámosok húszmillió forint értékű szeszt pénteken az M3-as autópályán. A 96,8 százalé­kos alkoholt egy teherautó rakterében, közúti ellenőr­zés során találták, (szí) Rendőrre támadt a hamis bejelentő előállították azt a 41 éves férfit, aki valótlan bejelenté­seket tett. A gyanúsított ele­inte álnéven jelentkezett be, majd saját lakására riasztot­ta a hatóságokat. Amikor ki­mentek, a férfi szidalmazni kezdte őket, egyiküket pe­dig megrángatta, (jj) Sátor Lajost nálunk is keresik mészárlás A dunaszerdahelyi gyilkosság értelmi szerzőjének nyoma veszett Öt évvel a dunaszerda­helyi mészárlás után sincs ítélet. Egy vádlott már sza­bad, a két fővádlóit jövő nyáron szabadulhat. Az ér­telmi szerző, Sátor Lajos három éve még feltűnt Győrben, Budapesten, majd nyoma veszett. Szemán László Öt évvel ezelőtt, 1999. március 25-én a dunaszerdahelyi Fontana bárba három, azóta is ismeretlen bérgyilkos lépett be. Kalasnyi- kovokból összesen 113 lövést lead­va kivégezték az egyik teremben mulató, a Csallóközt uraló Pápay- klán főnökét és kilenc emberét. A szlovák rendőrség a mészárlás­ban való részvétel miatt bíróság elé állíttatta az R. testvéreket, Szilárdot és Csabát, valamint Sz. Árpádot Utóbbira 25 évet, a test­vérekre életfogytiglant kért az ügyész. A per immár negyedik éve tart, ám a befejezés várat ma­gára. Eddig négy bíró adta vissza az ügyet különböző okok miatt. A negyedik lemondását azonban már nem fogadták el. Szeptem­berben szabadlábra kellett helyez­ni Sz. Árpádot, és jövő nyáron sza­badulhatnak az R. testvérek is. Nekik is lejár a fogva tartásukra megengedett, ötéves határidő. Magyarországra is átért a Pápay bűnszövetkezet hatásköre, ám 1999-ben itt, a dunaszerdahelyi Fontana bárban tízen haltak meg közülük A mészárlás értelmi szerzőjét, Sátor Lajost ma sem találják. A szlovák rendőrség nemzetkö­zi körözésében szerepel, hogy vélhetően Győr környékén buj­kál. Dr. Anton Kulich, szlovák or­szágos rendőrfőkapitány kérdé­sünkre nem árulta el, hogy miért gondolnak Győrre mint Sátor búvóhelyére. Mint mond­ta, nemcsak nálunk keresik és kerestetik, hanem más orszá­gokban is. Részleteket azonban nem árult el. Három éve semmilyen infor­máció nem merült fel arról, hogy Sátor Lajos Magyarország terü­letén bujkálna. Ennek ellenére az Országos Rendőr-főkapitány­ság fejvadászai ma is keresik. sátor Lajos a szlovák rendőrség szerint legalább huszonegy, maximum negyven gyilkosságért fele­lős. Többek között ő rendelte megjozef Rohactól az Aranykéz utcai robbantást. Csakúgy, mint Rohác, Sátor is jó kapcsolatban íllt a Meciar-féle titkosszolgálattal, az SIS-sel. Sátort három éve majdnem elkapták egy galántai járásbeli tanyán, de lelépett. Ek­kor jöhetett át hazánkba. Győr környé­kén, majd Budapesten is látni vélték. TOLNÁBAN TÖRTÉNT Társasházi betörések dombóváron és a környező vá­rosokban az elmúlt napokban több lakásbetörés is történt. Az elkövetők célpontjai olyan tár­sasházi lakások, ahol védelmül csak hengerzár van. A lépcső­házak bezárt ajtói sem jelente­nek akadályt, a tolvajok külön­böző ürüggyel csengetnek be a lakókhoz. A hiszékenyebbek be is engedik az alkalmi szere­lőket, újságterjesztőket, akik­nek innentől “szabad a pálya”. Négyen sérültek meg az útkereszteződésben három személy könnyebben, egy fő súlyosan sérült abban a balesetben, mely a 6-os út és a 65-ös út kereszteződésében történt. A karambol az elsőbb­ség meg nem adása miatt kö­vetkezett be. Könnyebb sérülés a csúszós úton megcsúszott és felborult a vi­zes úton Dunafóldváron egy se­gédmotor-kerékpáros. A jármű vezetője könnyebb sérülést szenvedett. Feltekerték és elvitték az alumínium légkábelt közel 250 ezer forintot ért az az alumínium légkábel, melyet ismeretien tettesek vittek ma­gukkal Tolnán. A kárvallottak megtették a feljelentést. Buszmegállói bevetésen a táskakönnyítő zsebtolvaj több tízezer forint volt abban a pénztárcában, melyet Dombó­vár buszmegállójában egy táská­ból emelt ki egy ismeretlen tettes. Csapórúdtörő vontató a sorompónál A fényjelző készülék tilos jelzé­se ellenére az átjáróba hajtott Pin­cehelyen egy nyergesvontató, majd letörte a lecsukódó félsorom­pó csapórúdját Ezután megállás nélkül továbbhajtott a helyszínről. Már lakat alatt van a régóta körözött férfi A szeged) Rendőrkapitányság adott ki elfogató parancsot az ellen a végegyházai lakhellyel rendelkező férfi ellen, akit a Ta­mási Rendőrkapitányság mun­katársai füleltek le. Lezárták a húsvillás szurkálók nyomozását Befejezte a rendőrség a nyomozást húsvillával mellkason szúrták. Az H. József és D. K. István ügyében, áldozat a helyszínen életét vesz- A gyanúsítottak februárban meg- tette. A tettesek ellen vádemelési támadtak egy férfit Budapesten és javaslatot tett a rendőrség. Letartóztatták a makói kettős emberölés tettesét rablás A környéken élt a gyilkos Nagy E. D. Elfogta a rendőrség a makói ket­tős gyilkosság tettesét, ám ma­gyar állampolgárságán kívül nem árulnak el róla semmit. Ezt is feltehetően csak azért közölték, mert korábban felmerült, hogy a 78 éves anyával és 51 éves lányá­val egy román állampolgár vég­zett. Hasonló bűncselekményre évekkel ezelőtt már akadt példa, a helybeliek ezért gyanakodtak külföldire. A tettes állítólag a kör­nyéken élt. A település közismert autóke­reskedőjének édesanyját és hú­gát, úgy tudjuk, nem csak meg­ölte a gyanúsított, de ki is rabol­ta. Információinkat azonban - a nyomozás érdekeire hivatkozva - nem erősítette meg a rendőr­ség. A gyanúsítottat csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezte a Szegedi Városi Bíróság. Felmerült az is, hogy az elköve­tő elsődleges célpontja nem a két helybeli nő volt, hanem a ház má­sik felében működő valutaváltó. Egy biztos: mindkét áldozatával végzett. A holttesteket egy, a la­kásba érkező rokon találta meg. Ő értesítette a hatóságokat. Egy nap alatt négy járókelőt gázoltak el tragédiák A balesetek tíz százalékát a gyalogosok okozzák Egy nap alatt négy gyalogosgázo­lás történt a fővárosban. Mind a négy halálos volt. A gyalogosok hi­bájából. Mind a négyen szabályta­lanul akartak átkelni az úton, ez okozta a tragédiát Kiss Csaba, az Országos Baleset-megelőzési Bi­zottság titkára lapunknak azt mondta: a balesetek tíz százalékát a gyalogosok okozzák. Kérdésünk­re, hogy mit tesznek ez ellen, csak a megelőzést hangoztatta. Bár len­ne lehetőségük a rendőröknek akár tízezer forintos helyszíni bír­ságot is kiszabni, mégsem teszik ezt Kiss szerint társadalmi felhá­borodás lenne, ha megbüntetnék a gyalogosokat És nem is ez az el­sődleges cél, hanem a figyelemfel­keltés. A csütörtöki tragédiákban öt­ven év felettiek vesztették életü­ket. Kiss szerint a fiatalok között is sok a szabálytalankodó, csak ők gyorsabban mozognak, ha­marabb átérnek az úttesten. A gyalogosgázolások és a karácso­nyi bevásárlások miatt a főváros­ban több rendőr teljesít szolgála­tot az áruházak környékén. FORGALOMKORLÁTOZÁS Burkolatjavítás miatt a 61. sz. dunaföldvár-dombóvár- nagykanizsai főúton, Nagykónyi belterületén útszűkület és 30 km/h sebességkorlátozás érvé­nyes, előzni tilos. Járdaépítés miatt a szálka- mőcsényi összekötő úton, Szálka belterületén útszűkület és 30 km/h sebességkorlátozás érvé­nyes, előzni tilos. ★ További felvilágosítás a nap 24 órájában a 74/412-011 telefon­számon. rekordkamat a két hónapra lekötött betétre egyszerű, kockázatmentes ** most akár még több bankszámla díjkedvezménnyel I Bonyhád, Szabadság tér 1. (06 74) 550 570 Paks, Dózsa Gy. út 21. (06 75) 519134 Dombóvár, Szabadság út 21. (06 74) 566 020 Szekszárd. Széchenyi u. 18-20.(06 74) 528 500 | Dunaföldvár. Béke tér 13. (06 75) 542 960 Tamási. Szabadság u. 60-62 (06 74) 573 990 Akciónk 2004 november 2-tól december (5-íg tart *K amacsjániatunk december t-tól dec«mb$r íÍ|§Í 2 hónapo* fetarnktefö £xv* kamat - KSH Trmat lekötött betétre vonackox-k. EBKM^.5% t mifkö forint felért. HBKM*B.75% 500 OOO íj ía* Elett A&tftfca* * > « vs «.k, t f- *mj ■ <* «refetm Fafeétek ­A promóciós játék- részleteit a K&H novemberi betéti játék a twnkftóMcban ói * honlapon tekinthető meg. díjkedvezmények feltététel és mértéke a vonatkozó Hirdetményben találhatóak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom