Tolnai Népújság, 2004. december (15. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-04 / 283. szám

I MEGYEI TŰKOR TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2004. DECEMBER 4., SZOMBAT Mérleg balról és jobbról költségvetés A pénzügyi bizottság elutasította a büdzsét Szeri Árpád szekszárd A megye gazdálko­dásának eddigi, háromnegyed éves mérlegét erős András ked­vezően vonta meg. A gazda­sági bizottság szocialista el­nöke szerint a kitűzött célok teljesültek, a Tolna megyei önkormányzat pénzügyi hely­zete stabil. Mindennél többet mond, hogy a megye teljesítette a hatszázalékos közalkalmazot­ti keresetkiegészítést. Az intéz­mények pénzügyi helyzetét ösz- szegző kimutatásban a támasz­tott igény és az önkormányzat által biztosítandó összeg az el­Terítéken az ifjúsági táborok Pál Ágnes bonyhád Áttekintette az önkor­mányzat a gyermek-, ifjúsági és sportbizottság javaslatára az if­júsági táborok és sportlétesít­mények üzemeltetését. Ónodi Szabolcs, a bizottság elnökének véleménye szerint erre azért van szükség, mert az Arany Já­nos Általános Iskola igazgatójá­nak vezetői megbízása 2005- ben lejár. A város ehhez az in­tézményhez csatoltan működte­ti a sportcsarnokot, három lab­darúgópályát és három ifjúsági táborát. Mivel a szabadtéri lab­darúgópályák üzemeltetése nem köthetők az iskola pedagó­giai programjához, meg kell vizsgálni azok más formában történő fenntartását. Megje­gyezte, hogy az igazgatói pályá­zat kiírása februárban esedé­kes. Erre az időpontra ki kell de­rülnie, milyen feltételekkel jele­nik meg, a pályázónak ugyanis jó tudnia, milyen feladatokat el­látó intézmény vezetésére vál­lalkozik. Fábián Béla képviselő hangot adott annak a vélemé­nyének, hogy a táborok működ­tetése a jelenleginél lényegesen több gazdasági haszonnal jár­hatna a városnak vállalkozói alapon működtetve. A megoldá­sokra több alternatíva felmerült. Konkrét döntés abban született, hogy a labdarúgópályákat és tá­borokat 2005-ben elválasztják az Arany János Iskolától. múlt tizennégy évben még soha ilyen közel nem állt egymás­hoz. A jövő évi költségvetési koncepció ugyanakkor rejt ma­gában bizonytalansági tényező­ket, de az intézményi működő- képességet nem fenyegeti ve­szély. holtai tamás, a megye pénz­ügyi bizottságának fiatal de­mokrata elnö­ke a gazdálko­dásról szólva örömmel nyug­tázta, hogy a megyei önkor­mányzat visz- szafizette hitel- .4 állományát. Ezt az eredményt az előző ciklusban a „befoltoz­zuk a megye zsákján található lyukakat” célkitűzés alapján el­kezdett és most is folytatott ész- szerűsítési kezdeményezések­nek tulajdonította. A pénzügyi bizottság viszont a jövő évi koncepciót taglaló előterjesztést tárgyalásra alkal­matlannak minősítette. - A koncepció potom egymilliárd forint nagyságrendű hiányt is kilátásba helyez és drámai in­tézkedéssorozatot javasol, melyben tömeges leépítés, in­tézménybezárás is szerepelhet. Ilyen koncepcióra nem adhat­juk áldásunkat. KŐFALVI ARANKA pénzügyi OSZ- tályvezető a há­romnegyed éves gazdálkodást ér­tékelve elmond­ta: a bevételek­nél többletforrá­sok képződtek, a kiadások idő­arányosan teljesültek, az idei költségvetési év biztonsággal zárható. A jövő évi költségvetési koncepcióval kapcsolatban az osztályveze­tő így fogalmazott: az erről zajló vita politikai kérdés. Tisztább helyzetet teremt az országos költségvetés elfogadása, nem kizárt néhány kedvező módosí­tás sem. Bevételek, kiadások Megyei bevétel szeptember 30-ig: Megyei kiadás szeptember 30-ig: Bevételi teljesítés: Kiadási teljesítés: 11 milliárd 500 millió forint 10 milliárd 700 millió forint 75,1 százalék 69,5 százalék Szívből gyűjtöttek Vikinek adni jó Csokiról, kóláról mondtak le a gyerekek F. Kováts Éva szekszárd Két kedves, mosolygó gyerek, egy fiú és egy lány, sima TAMÁS és várhelyi kata, a szek­szárdi Babits Mihály Általános Is­kola ó. a osztályos diákjai. Tele se­gítő szándékkal, empátiával. Ők azok, akiknek fe­jében megszületett az ötlet, valamiképpen ők is segíthetnének az új szívre váró Csankó Vikinek.- Anyukám orvos, a megyei kórház kardiológiai osztá­lyán dolgozik, tőle hal­lottam Vikiről, hogy j| kisgyermekkorában leukémiát kapott, : amiből kigyógyult, i de a kezelésre kapott gyógyszerektől tönkrement a szíve. Az apukája meghalt, nagyon rossz körülmé­nyek között élnek Bátán, egy életveszé­lyessé nyil- v á ­nított házban az anyukájával és a testvérével. Új szívre lenne szüksége, hogy életben maradjon, de a transzplantáció csak akkor lehet sikeres, ha új házba költöznek, ahol van fürdőszoba. Ezt elmesél­tem az osztálytársaimnak és Katával elhatároztuk, hogy valamilyen módon mi is segíteni fogunk.- Először az osztályfőnökünknek, majd a diák­tanács elnökének szóltunk, aztán az igazgató néninek, hogy mit szeret­nénk. Mindannyian nagyon segítő­készek voltak. Az osztálypénzből rögtön felajánlottunk ötezer forintot. Ezután felhívást tettünk közzé, hogy pénzt gyűjtünk Vikinek. Meg­kértük az iskola tanulóit, hogy tá­mogassák az ötletet, azt a pénzt, amit egy nap alatt elköltenének a büfében csokira, kólára, chipsre, arról mondjanak le, és ajánlják fel. A szülőket is adakozásra szólítottuk fel. Az iskola aulájában felállított perselyben két hét alatt 60 ezer forint gyűlt össze, volt benne 10-20 fo­rintos, de akadt 1 ezer, sőt 5 ezer forintos is.- Jelképes ez a hatvanezer forint, nem sok ah­hoz képest amennyire valójában szükség lenne, de nagyon remélem, hogy gyerekeink adománya hozzájárul Viki gyógyulásához - mondta Kutasi Annamária, hozzá fűzve, hogy a pénzt még kará­csony előtt szeretnék átadni Csankó Viktóriának. Romlott Viki állapota I November közepén áthelyeztük Budapestre utókeze­lésre Csankó Vikit a Korányi Intézet kardiológiai osztályára, de sajnos nincs jobban, a korábbihoz képest romlott az állapota - tájékoztatta lapun­kat dr. Józan-Jilling Mihály megyei kardiológus főorvos. Hozzáfűzte: a kislány nagyon várja az új szívet. Jönnek a „nyári kutyák" állatotthon Különleges díszek a menhelyi karácsonyfán A szekszárdi Állatotthon forgalma késő ősszel min­den évben megnő. Speciá­lis szekszárdi jelenséggel állunk szemben: megér­keznek a tanyai kutyák. Venter Marianna szekszárd Nyári kutyáknak hív­ják a szekszárdi állatotthonban azokat a jobb sorsra érdemes ebeket, amelyek évente menet­rend szerint érkeznek hozzájuk. Mint az Fiáth Szilvia, a menhe- lyet működtető Tolna Megyei Ál­lat- és Természetvédelmi Alapít­vány elnöke elmondta, ez a fi noman szólva is felelőtlen ebtartói mentalitás igen jel­lemző a megyeszékhelyre. Arról van szó, hogy a szőlő­birtokot őrző kutyák üyen- kor ősszel teherré válnak, a tulajdonosnak nincs kedve két-három naponta kijárni etetni és itatni a kutyát, így szélnek eresztik őket. Az otthonban jelenleg 194 kutya tartózkodik, s a tél közeledtével minden támogatást, adományt j szívesen fogadnak, nem csak élelmiszert, hanem kiselejtezett takarókat, nagykabátokat is, ami meleget ad a gazdátlan kutyusoknak. Ha kicsi­ben is, de itt is van a bu­dapesti állatkert akciójá­hoz hasonló névleges örökbefogadás. Minden állatbarátot várnak szombatonként a nyílt napon, mert jól jönnek a segítő kezek és az állatoknak is szüksé­gük van a törődésre. Akinek nincs lehetősége arra, hogy ku­tyát tartson otthon, kiválaszthat egyet a menhelyi kutyák közül és rendszeresen látogathatja, be­segíthet gondozásába és ellátásá­ba. Aki adományt akar juttatni az Állatotthonnak - akár anyagi, akár természetbeni formában r- megteheti személyesen a szom­bati nyílt napokon, illetve beje­lentkezhet a 74/412-237-es, vagy a 06-20-98-10-558-as telefonon. Az állatotthon lakóit képletesen örök­Virsli a fán A hagyományokhoz hűen az idén is állítanak karácsonyfát az Állatott­honban. A fán nemcsak hagyomá­nyos karácsonyfadíszek lesznek, ha­nem speciális kutya-dekoráció is, mégpedig virsliből. A különleges dí­szeket az otthon lakói fogják később nagy örömmel elfogyasztani. r All a német ajándék fenyő adományok Uniós fa könnyen jön át Vida Tünde németkér Kicsik és nagyok együtt igyekeztek tegnap felállí­tani a falu közepén azt a hatal­mas fenyőt, amely Büchenbach- ból érkezett. Tizennégy éve az ünnep előtt hetekig készülődnek a község német partnertelepülé­sén, adományokat gyűjtenek, majd kivágnak egy hatalmas fe­nyőt és karácsony közeledtével útra kelnek, hogy megajándé­kozzák a németkérieket. Az eu­rópai uniós csatlakozás előtt ez nem volt mindig egyszerű, körül­ményes volt a határt átlépni a mázsányi játékkal és a fenyővel, mindig problémás volt a vám­ügyintézés. Ez most már nem okozott gondot, meggyűlt viszont a társaság gondja a fenyő felállí­tásával, traktorral emelték, s mint a Répamesében, húzták- vonták, míg ott büszkélkedett a központban a többméteres fa. Közben forralt borral melenget­ték magukat, s jó hangulatban telt az idő. - Olyan mintha haza­jönnénk - mondta a két falu köz­ti kapcsolat németországi ápoló­ja, Eugen Hüttner. Idén igazán bőkezűek voltak a testvértelepü­lésen élők, olyan sok játékot gyűjtöttek össze, hogy nem fért el a hét utánfutóra. így hát úgy döntöttek, tavasszal ismét meglá­togatják németkéri barátaikat. Báta GYALOGTÚRA A bátai iskola ta­nulói Bergmann Mariann vezetésé­vel gyalogtúrán vettek részt. A reg­geli órákban autóbusszal érkeztek Mőcsénybe, innen gyalog folytatták útjukat, Zsibrákon, Cikón és Hida­son keresztül. A kis csapat csodála­tosan érezte magát, mivel gyönyörű­en sütött a nap. m> Bátaszék kevesebb támogatás a legutóbbi testületi ülésen a képvise­lők elfogadták a Cikádor Média Kht. jövő évi üzleti tervét. A 2005-ös költ­ségvetési koncepció szerint azon­ban körülbelül másfélmillió forinttal kevesebb támogatást kap majd a kht. így elmaradnak például a vidéki labdarúgó-közvetítések, m Bonyhád lakbérek A képviselő- testület döntése szerint az önkor­mányzati tulajdonú szociális és munkaviszonyhoz kötött bérlakások lakbére 2005 március 1-jétől emel­kedik. Az összkomfortos és egyedi gázfűtéses komfortos lakások ese­tében 200-ról 220 forintra emelke­dik a négyzetméterenként havonta fizetendő lakbér, ipái Bonyhád FOGLALKOZTATÁS az ön­kormányzat a „Dél-Pannon Esély” Szociális Fejlesztési Program kereté­ben kiírt pályázathoz szükséges ön­részt biztosította. A program két fő 2005. december 31-ig történő fog­lalkoztatását támogatja és további másfél év továbbfoglalkoztatási kö­telezettséggel jár. (pái BogyíSZlÓ MEGÁLLNAK A BUSZOK? Elkészültek az új buszmegállók Bogyiszlón, amelyek közül az M9-es út bogyiszlói csomópontjánál he­lyeztek el. A polgármester most tár­gyalásokat kezdeményez az M9- esen szállító Volán-társaságokkal, hogy járataikat a jövőben állítsák meg Bogyiszlónál. <sw Dombóvár új orvosi eszközök Két defibrillátort és sürgősségi orvosi táskát adott át a Dombóvár és Kör­nyéke Többcélú Kistérségi Társulás tegnapi ülése előtt az orvosi ügyelet­nek a társulás elnöke Szabó Loránd polgármester. Az orvosi eszközök beszerzésére belügyminisztériumi • pályázat teremtett lehetőséget. <m>) Fadd NINCS KÉPVISELET Nem kap önkormányzati bizottsági képvisele­tet az Együtt Domboriért Egyesület (EDE) - döntöttek a faddi képviselők. Az elutasítással kapcsolatban han­goztatott legfőbb érv az volt, hogy ha az EDE kapna bizottsági tagságot, akkor valamennyi faddi civil szerve­zet is joggal tartana igényt arra. Az EDE képviselője továbbra is csak ta­nácskozási joggal vehet részt az ön- kormányzati üléseken, rsw Hőgyész mongol karácsony a hőgyészi százharminc fős mongol ka lónia karácsonyra készül. A közösség fiatal tagjai december 29-én műsor­ral lepik meg honfitársaikat. m> Kajdacs KÜLDÖTTSÉG A teleház hu­szonöt fős belorusz küldöttséget lá­tott vendégül. A delegáció tagjai a teleházak működését jöttek tanul­mányozni Magyarországra. Boda János teleházvezető tartott elő­adást az intézmény működéséről, programjairól, majd egy angol nyel­vű tájékoztatót adott át minden vendégnek, mi KÖleSd NYUGDÍJASOK KÖSZÖNTÉ­SE Valamennyi kólesdi nyugdíjas hi­vatalos volt arra az idősek részére szervezett hagyományos program­ra, amely tegnap délután zajlott a helyi művelődési házban. A kölesdi iskolások, a néptáncosok, az ének­kar műsora mellett Kocsis György polgármester is köszöntötte az idő­seket, majd szerény vendéglátás melletti beszélgetésre került sor. (s« Murga KARÁCSONYI MEGLEPETÉS Karácsonyi meglepetésként a mur- gai önkormányzat a falu óvodásait, iskolásait mikulás csomaggal, a fel­nőtteket pedig egy kilogramm sza­loncukorral ajándékozza meg. <m Ozora ZENEI SIKEREK A Simontornyán megtartott népdalkö­rök, népzeneegyüttesek 13. orszá­gos minősítő versenyén szép sikert értek el az ozoraiak. Az ifjúsági ci­terazenekar bronz, míg a Napraforgó Dalkör arany minősítést szerzett, m Paks KÖNYVBEMUTATÓ A refor­mátus egyház gyülekezeti ter­mében Gutái István történelmi drámáit ismerhették meg az érdek­lődők. Az est a Ha véget ér egyszer az a nap címet kapta. Elsőként Serdültné Benke Éva mutatta be a Gróf Batthyány Lajos főbenjáró pere és vértanúsága, valamint az Aradi tizenhárom című drámákat, majd a két műből hangzottak el részletek, mi Szakály FRIO BOHÓC Mikulás- és karácsonyi ajándékként a szakályi önkormányzat a Frici bohóc című színházi előadással lepi meg a gyerekeket. Az előadás december 3-án 14 órakor lesz a községi kultúrházban. im r i

Next

/
Oldalképek
Tartalom