Tolnai Népújság, 2004. december (15. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-11 / 289. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2004. DECEMBER 11, SZOMBAT 9 CSALAD&NEVELES Az önállóság nem rosszaság nevelés Helyesen cselekszünk, ha az évek múlásával egyre több dologban engedjük egyadüj>dönteni gyermekünket Ha felismerjük, hogy gyermekünk makacssága, akaratossága nem rosszaság, hanem az önállósodási törekvés egyik formája, türelemmel és belátással kiegyensúlyozottabbá tehetjük kapcsolatunkat. Mohácsi Edit A nevelés legnehezebb kérdései, hogy mikor és mit engedhetünk meg. A gyerek pedig igényli, sőt követeli az önállóságot. Két-há- rom éves korban a dackorszak a személyiség fejlődésének első szakasza. Ekkor fedezi fel a gyermek, hogy saját akarata van. Felébred benne a vágy, hogy önállóan tegyen meg dolgokat, és ki is próbálja, mire képes. Szeretne maga fürödni, öltözködni, enni, utánozza a háztartási munkát végző édesanyját. Ha valamit sikerül egyedül megcsinálnia, az sikerélmény számára. Az énfejlődés második nehéz időszaka 12 és 14 év között a kiskamaszkor, míg 14-18 évesen a kamaszkor következik, a teljes önállósodás. Ezek a szakaszok soha nem mentesek a nézeteltérésektől. Ha a szülő tudja, miért viselkedik úgy a gyerek ahogy, megértőbben viseli majd furcsa dolgait. Búza Ildikó pszichológus szerint a szülők kétféleképpen ronthatják el a gyerek nevelését. Ha túlságosan féltik, és ha nem veszik tudomásul az önállósodását. Nem helyes, ha parancsolgatunk, inkább győzzük meg a gyereket.- Jó, ha felkínáljuk számára a választás lehetőségét - mondja a szakértő. - A kétévestől megkérdezhetjük, hogy fél vagy A kisgyermek vágyik az önállóságra. Már a háromévesnek is megengedhetjük, hogy egyedül öltözködjön. egész pohár tejet kér, a nyolcévestől, hogy balettozni vagy úszni akar. Ezáltal megtanul dönteni és felelősséget vállal tetteiért. Fontos azonban, hogy mi szabjuk meg, miről határozhat. Az önállóságra nevelés kihat a felnőttkorra is, hiszen gyerekként tanuljuk meg kinyilvánítani szándékainkat, küzdeni céljaink eléréséért. Életkor (év) Engedjük Ne engedjük 2-3 Egyedül ehet, öltözködhet Nem sodorhatja veszélybe magát Rendet rakhat Ne mondja meg, mit 3-4 a szobájában, eldöntheti, vegyünk és mit ne mit vesz fel 6-8 Eldöntheti, mire költi a zsebpénzét Nem járhat egyedül az iskolába 8-10 Megválaszthatja Nem döntheti el egyedül, a barátai hová mehet 12-14 Beoszthatja a szabadidejét Nem mehet el engedély nélkül bárhová 14-18 Megmondhatja, hol szeretne tanulni Közbe kell lépni, ha valóban 1 rossz társaságba keveredik Döntési toplista brit kutatók 657 nyolc és tizennégy év közötti gyereket kérdeztek meg arról, miben szeretnének a legjobban önállóan dönteni. A felmérés alapján az alábbi fontossági sorrendet állították fel: 1 Zsebpénz elköltése 2 Barátok kiválasztása 3 Tanulási idő beosztása 4 Háziállat tartása, kiválasztása 5 Öltözködés 6 Szabadidő eltöltése X 7 Gyerekszoba berendezése 18 Rendrakás ideje j 9 Lefekvés időpontja io Hajviselet Gyógyít a gyengéd, megnyugtató érintés csecsemőmasszázs A síró babákat gyorsan lecsillapítja A simogatás erősíti a kapcsolatot Sokszor nem tudjuk pontosan, miért nyugtalan a csecsemő. Ilyenkor sokat segíthet a finom masszírozás. Mohácsi E. Felmérések szerint azok a csecsemők, akik szoros testi kapcsolatban állnak szüleikkel, aki ket gyakran simogatnak, gyorsabban fejlődnek társaiknál. A rendszeres masszírozás növeli a baba rugalmasságát, erősíti szervezete ellenálló képességét. A kicsi kapcsolata is kiegyensúlyozottabb lesz a szüleivel. Használhatjuk a masz- százst székrekedés, kiütések, álSokféle bajra gyógyír álmatlanságra Kezdjünk a baba vállárnál, ujjainkat mozgassuk a hüvelykujj irányába. Haladjunk lefelé. nehéz légzésre Egyik kezünket tegyük a mellkasra, a másikkal a test többi részét masz- szímzzuk. Ez arra ösztönzi az agyat, hogy növelje a tüdő térfogatát, ezáltal a baba mélyebbeket lélegzik. sírásra Vegyük kézbe a babát úgy, hogy hozzáférjünk a gerincéhez. Két ujjunkkal tapogassuk végig a gerincoszlop mindkét oldalát, nyaktól lefelé. matlanság, nehezített légzés ellen, de a sírás csillapítására is. Masszírozás előtt mossunk kezet, vegyünk le minden ékszert, körmünket vágjuk rövidre. A baba feküdjön biztonságos helyen. Fejét támasszuk meg törülközővel, hogy ne billenjen oldalra. Mi is kényelmes pózt válasszunk, ne görnyedjünk össze, mert nem tudunk a masszázsra összpontosítani.'Dörzsöljük ösz- sze a tenyerünket, hogy meleg kézzel éjünk a baba testéhez. Egyéves kor alatt semmiféle olajat ne tegyünk a baba arcára, illóolajat pedig csak hat év felett csöpögtes- sünk a masszázsolajba. Evés után fél óráig, oltást követően három napig ne masszírozzuk a kicsit. HÍREK - ÚJDONSÁGOK Rovatunk heti oldalainak témái KEDD egeszseg szerda AUTCMVtOTOR CSÜTÖRTÖK DIGITÁLIS VILÁG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK ♦SZOMBAT CSALAD&NEVELÉS Aranyág-mozgalom a jótékonyság jegyében IDÉN IS JELENTKEZIK az Aranyág Alapítvány karácsonyi jótékonysági műsora, méghozzá december 11-én, szombaton a Magyar Televízió 1-es csatornáján. Az alapítvány nagyon sikeres évet zárhat. Segítségükkel egyebek között az Országos Mentőszolgálat kapott új, korszerű gyermekmentő-autót. Verekedéssel végződött a másfél órás villámfrigy FOCiMECCS hosszúságúra, illetve rövidségűre sikeredett egy brit pár házassága. A 23 éves vőlegény és a 40 esztendős menyasszony másfél órás házassága azonban, cseppet sem volt unalmas. Jól kiverekedték magukat a lakodalom helyszínéül szolgáló kocsmában. Szabad a csók a fagyöngy alatt állva lógjon fagyöngy az ajtó fölött és akkor szabad a csók, egy breton-hagyomány szerint. Ha a szerelmespár megcsókolja egymást egy fagyöngycsokor alatt, akkor mindketten szerencsével és termékenységgel számolhatnak. A hűvös britek hiedelme úgy tartja, hogy még a puszi évében összekötik életüket. Szerencsét és termékenységet hoz a pároknak a fagyöngy @ további érdekességek: www.reggel.hu Itáliában is vége az örök szerelemnek válságba jutott az örök szerelem mítosza Itáliában. Tíz olasz pár közül hét nem hisz a nemes érzelem örökkévalóságában. Egy felmérés szerint a szerelem a kapcsolatok kétharmadában átmeneti érzés. Beadta a válópert a lottónyertes felesége otthagyta férjét az amerikai Iris Rodriguez, miután a férfi 149 millió dollárt nyert a lottón. Az asszony tizenhét év házasság után, tíz nappal a hatalmas nyereményt követően adta be a válókeresetet. Magyarországon is sok pénzhez jut, aki megüti a főnyereményt Havi ötszáz dollárt megér a családi béke NYUGALMA ÉRDEKÉBEN Ötszáz dollárt fizet havonta egy román üzletember élete párjának. Cserébe annyit kér, hogy amikor hazaér, otthona a béke szigete legyen. Mindenki szeretné, ha őt is szeretnék VÁGYUNK A SZERETETRE, de tudjuk is, miként szerezhetjük meg ezt a kincset? A Gyöngy decemberi száma jó útmutatást nyújt ehhez. KÉRDÉS - FELELET A zsarolás nem vezet jóra Tíz éve vagyunk házasok, de nem született gyerekünk. A férjem hallani sem akar az örökbefogadásról, azt mondja, nem tudná szeretni más gyerekét. Tóthné Béres Ibolya, Zalaegerszeg CSOKONÁNÉ VÍZKELETI ILDIKÓ PSZICHOLÓGUS: Zsarolással, erőszakkal semmire ne kényszerítse a férjét. Próbálja rávenni, hogy menjenek el egy olyan intézménybe, ahol örökbefogadásra váró gyermekek élnek. Hangsúlyozza, hogy a látogatás nem kötelezi őt semmire. Keressenek fel egy szakértőt, aki tanácsot adhat. Ha van a családjukban kicsi gyermek, a vele való találkozás és kapcsolattartás segítségükre lehet. Ha bővebb tanácsra, információra, lelki segítségre lenne szüksége, keressen fel problémájával egy pszichológust. (Humán Szolgáltató Központ 1117 Budapest, Bogdánjy u. 7/D) Kérdéseivel, gondjaival forduljon szakértőinkhez! INFO: REGGEL, ÉLET&STÍLUS ROVAT 1122 Budapest, Városmajor u. 12-14. 4 k 4