Tolnai Népújság, 2004. december (15. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-10 / 288. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2004. DECEMBER 10., PÉNTEK KÉK TÜKÖR A BCB Rt. csődbüntettével kapcsolatos vádak miatt Sümeghy Csaba lemond az országgyűlési képviselőként őt megillető mentelmi jogról Társa vallott a képviselőre csődbűntett Egy politikus apja is a gyanúsítottak között van W. Tamás vallomása alapján fogják meggyanúsítani Sümeghy Csabát. A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal (KÜNYH) szerint az országgyűlési képviselő csődbűntettet és ebhez kapcsolódó közokirathamisítást követett el. Szemén László Blődségnek nevezte a Békés Megyei Hírlapnak nyilatkozó dr. Sümeghy Csaba a BCB Egyesült Textil Művek (BCB) Rt. csődbűntettével kapcsolatos vádakat. - Tisztázom magamat, és a rágalmazókat beperelem - mondta a Fidesz-MPP országos listájáról az országgyűlésbe került képviselő. Keresztes Imre, a KÜNYH vezetője közölte, 2000-ben a másfél milliárdos tartozással rendelkező céget csődeljárás alá vonták. Ingatlanjait azonban eladták meghatározott társaságoknak és magánszemélyeknek. A vevők fizetség nélkül jutottak tulajdonjoghoz. Sümeghy így tulajdonosa lett egy általa ingyen bérelt ingatlannak. Keresztes szerint a képviselő közrejátszott abban, hogy meghiúsuljon a békéscsabai BCB Rt. hitelezőinek kifizetése. Terhére körülbelül 50 millió forint róható. Mint azt megtudtuk, Sümeghy ellen idősebb W. Tamás tett terhelő vallomást, amit szakértői iratok is alátámasztanak. A vallomás és az iratok birtokunkban vannak, ám részleteket egyelőre nem közlünk belőlük. W. Tamás egyébként egy ismert politikus édesapja, ám a fiának nincs köze a bűn- cselekményhez. A csődbűntettnek eddig tíz gyanúsítottja van. Köztük az a W. László is, akit Szlávy Bulcsú meggyilkoltatásával gyanúsítanak. Sümeghy Csaba kijelentette, hogy lemond mentelmi jogáról. Háziőrizetbe került A BCB RT, Csődje miatt 2001 októberében Békés megyében indult nyomozás. W. TAMÁST csak idén áprilisban tartóztatta le a bíróság. Egy hónapra rá a KÜNYH magához vonta a nyomozást, miután felmerült az ügyben Sümeghy Csaba neve is. W. Tamást októberben, vallomása után a bíróság az ügyészség fellebbezése ellenére jogerősen háziőrizetbe helyezte. TOLNÁBAN TÖRTÉNT Megkerült az elveszett fiú A dombóvári Rendőrkapitányság munkatársai megtalálták azt a 13 éves fiút, akit eltűnés miatt a Szekszárdi Rendőrkapitányság keresett. A fiút az intézkedő járőrök előállították, majd elhelyezéséről gondoskodtak. Erkélyen át jutottak a lakásba beszorult egy idős, beteg asszony Szekszárdon a harmadik emeleti lakásába. A hölgy szociális gondozója értesítésére a helyszínre érkező tűzoltók az erkélyajtót befeszítve jutottak be a lakásba és engedték be a mentősöket Másfél mázsa vasat loptak százötven kilogramm vasárut loptak el, feltehetően kedden délután, Szekszárdon egy családi ház udvarából. A feljelentést a sértettek szerdán reggel tették meg. Nem az útviszonynak megfelelően vezetett a 6YÖNKI elágazóban egy személygépkocsi a balra ívelő útkanyarban megcsúszott, áttért a szemben lévő sávba, ahol összeütközött az ott Hőgyész irányába közlekedő személyautóval. A baleset során személyi sérülés nem történt, a két autóban 800 ezer forint kár keletkezett. < Kaszát, fűrészt vittek el bátaszéken egy lakóház nyitva hagyott garázsából elvittek egy stílfűrészt és egy motoros kaszát. A kár 250 ezer forint Vandál utas a vonaton ISMERETLEN személy ellen tett feljelentést a MÁV Rt. rendészeti vezetője. A bejelentés szerint a vasút tulajdonában lévő egyik vagon két ülését vágta fel a vandál utas. Több a rongálási, mint a lopási kár ajtót, ablakot betörve hatoltak be Simontornyán a Vöröshadsereg utcai ABC-be ismeretlenek. A betörők felvágottat és italt vittek el. A lopási kár 43 ezer forint, a rongálási 60 ezer forint Vadorzó garázdálkodott agyönki határban ismeretlen személy december 5-9-e között Gyönk külterületén három szarvast lőtt le és vitt el, egy harmadikat pedig megsebzett. Az esetet a gyönki vadásztársaság jelentette. A lopási kár 850 ezer forint. Ma reggel 7 órától 13 óráig koncentrált, fokozott ellenőrzés lesz a 60s főúton. Szerencseösszeállítás HELLÓ BÉCIIi Tudora, mennyire tetszett neked a múltkor az egyik új autónk. Gondoltam, szólok, hogy DECEMBER 10-ÉN (pénteken) tényleg muszáj ötöslottóznod, mert'8-i8 óra között ÓR ÁNKÉNT nyerhetsz te is egy ILYET. Eredményközlés óránként a Sláger rádióban. December 10-én ismét egy szerencsés nap elé nézhetünk. A szerencsenapon az óránkénti sorsolásokon gazdára talál 10 db Opel Astra Njoy személygépkocsi azok között, akik 8 és 18 óra között játszanak az ötös lottón legalább 600 Ft értékben. A játékosok többek között a Sláger Rádióból, valamint az átvevőhelyeken kifüggesztett nyereményjegyzékből tájékozódhatnak a nyertes átvételi igazolások adatairól. És ne felejtsék el, hogy „Bármikor bejöhet!”. Állati szerencse Dombóváron egy szerencsés játékos az Állatbébik sorsjeggyel 200 ezer forintot nyert. Gratulálunk nyereményéhez. A széles sorsjegyválasztékból mindenki kedvére válogathat, melyeken milliós nyeremények várnak gazdára. Hallatlan nyeremény karácsonyra A Szerencsejáték Rt. novemberi, „Hallatlan nyeremények” jel- mondatú egyhetes akciósorozatában egy szerencsés nagyharsányi hölgyjátékos férjével nyerte az egyik Toyota Corolla típusú személygépkocsit. A nyeremény hivatalos átadására december 2-án került sor Budapesten. Alig hittek a fülüknek, amikor a villányi trafikból felhívta őket az eladóhölgy, hogy valószínűleg az ő szelvényük lehet a nyertes, mert abban az időpontban ott adták fel ötös lottójukat. Nagy volt a család öröme, hiszep karácsonyra egy új autóval gazdagodtak, meglévő 4 éves autójukat pedig fiúk „örökölte” meg. Továbbra is lelkesen játszanak az ötös- és hatos lottón, de nem ragaszkodnak állandó számokhoz, hanem a gépre és Fortunára bízzák a szerencsét. Ebből is látszik, hogy érdemes játszani, mert „Bármikor bejöhgtl”. Decemberben is „Legyen malaca” Decemberben a hónap sorsjegye a népszerű Legyen malaca elnevezésű sorsjegy. A sorsjegy kedves grafikája játékra ösztönző, 1,5 millió forintos főnyereménye pedig csalogató, hiszen ezzel megnyerhetik a karácsonyi ajándékra valót. A játék egyszerű menetével, a két kaparófelület segítségével könnyen megállapítható a nyeremény összege. És ne felejtsék el, „Bármikor bejöhet!”. Várható főnyeremények az 50. héten Ötös lottó Hatos lottó: Joker: Luxor határszámon belül: Határszámon túl: Totó: Góltotó: 600 millió forint 37 millió forint 90 millió forint 43 millió forint 12 millió forint 4 millió forint 1,4 millió forint A Skandináv lottó várható főnyereménye az 51. héten: 30 millió forint. * Az összeállítás a Szerencsejáték Rt. támogatásával készült