Tolnai Népújság, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-20 / 271. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2004. NOVEMBER 20., SZOMBAT SPORT 15 Jó befejezésben bíznak idényzáró Három pontért utazik a PSE A labdarúgó NB II Nyugati csoportjában a Paksi SE együttese Nagyberkiben, a Kaposvölgye otthonában zárja - Lengyel Ferenc edző reményei szerint „pontosan”- az idényt. TN-információ Kaposvölgye-Nagyberki- Paksi SE: vasárnap, 13 óra. Lengyel Ferenc: - A Celldö- mölk ellen végig irányítottuk a mérkőzést, a pályaviszonyokhoz remekül alkalmazkodtunk, és igazi csapatként arattunk értékes sikert riválisunk ellen. A Kaposvölgye ellen is hasonló hozzáállást és produkciót várok, ezt a heti edzésmunka predesztinálja. Soros ellenfelünk a kezdeti nehézségek és edzőcsere után egyre inkább magára talált, s most már tagja az igen sűrű középmezőnynek. További előrelépését azonban mi szeretnénk megakadályozni, formánk alapján úgy érzem, akár mindhárom pontot elhozhatjuk a hazai pályán mindenkire veszélyes somogyiak otthonából. Egyedüli gondot Kiss Tamás három sárga miatti automatikus eltiltása okoz, úgy gondolom azonban, hogy keretünk elég erős és bő ahhoz, hogy megtaláljuk középpályásunk helyettesét. Örömteli, hogy hosszú kihagyás után Barics Péter ismét edzésbe állt. A várható kezdőcsapat: Kovács A.- Tóth P., Benedeczki, Pintér, Vizdár- Tóth J., Osz- termájer, Mészáros, Búzás, Bán- Böde D. Amennyiben Nagyberkiben nyernek a sötét mezes paksiak (Jobbról Mészáros és Tóth P.), üldözőből akár üldözötté is válhatnak A HÉT VÉGE SPORTMŰSORA SZOMBAT Asztalitenisz: Női NB I/B: Akvaplast Kft.-Szekszárd AC II-Közgáz SC, Pécsi AE-Fast- ron AC Tolna II11. NB II, nők: Beremend-Akvaplast Kft.- SZAC III 11. Férfiak: Komló- Nagymányoki SE 111. Kézilabda: Női NB I/B, Nyugati csoport: Győri ETO II- Fino-Tamási KC 16. Női NB II, Délnyugati csoport: Kozármis- leny-Varga Trans-Fer UKSE Szekszárd 16, Pécsvárad- Cece-Simontornya KC 17. Kosárlabda: Férfi NB I: Gunaras KC Dombóvár-ZTE KK, Atomerőmű SE-Marc- Körmend 18. Nők: Labdarúgás: NB III, Dráva- csoport: Tamási SE-Mohács 13. Megyei I. osztály: Duna- szentgyörgy-Dunafóldvár FC (Rácz G.), Őcsény-Kajdacs (Kardos B.) 13. Megyei III. osztály, Északi csoport: Pince- hely-Györköny (Horváth T.) 13. Megyei IV. osztály: Decsi SK-Závod (Csapó Gy.) 13. Utánpótlás-bajnokság: NB I (U-15, U-13): Paksi ASE-Szent István 11, 13. Teremfoci: XIX. Alta Ripa torna a tolnai sportcsarnokban (III. osztály, szeniorok), 9. VASÁRNAP Kézilabda: Női NB I/B, Nyugati csoport: Veszprém-Tolna KC 16. Férfi NB II, Délnyugati csoport: Simontornyai TC- Bácska 17.30. Kosárlabda: Női NB I: Atomerőmű-KSC Szekszárd- Szeviép-Szeged 18. Női labdarúgás: Győri ETO- Völgység NSE Bonyhád 13. Női teremfoci: NB I-es serdülő (U-15) bajnokság fordulója Tolnán, 11. Teke: NB I: Nagyberki- Attala Tengeriszem-Moson- magyaróvár, 10. LABDARÚGÁS NB n, Hummel-csopoit Kaposvölgye-Nagyberki-Paksi SE 13. NB ül, Dráva-csoport Lengyeltóti-Dombóvári FC-Rutin, Beremend-Szekszárdi UFC 13. Megyei I. osztály: Duna- kömlőd-Bátaszék (Vincze I.), Tevel-Kéty (Dunai V), Döbrö- köz-Bölcske (Éreth Á.), Ozo- ra-Majos (Albert J.), Simon- tornya-Kakasd (Csobot L.), Tolna-Nagymányok (Molnár I.) 13. Megyei n. osztály: Kisdo- rog-Bátaapáti (Takács Z.), Gerjen-Bogyiszló (Fazekas G.), Sióagárd-Pusztahencse (Wirth J.), Nagydorog-Cikó (Mihálovics), Hőgyész-Mado- csa (Vígh R.), Aparhant-Ten- gelic (Tóth T.), Szedres-Decs KSE (Bajor G.), Mórágy- Gyönk (Horváth G.) 13. Megyei ül. osztály, Déli csoport Dalmand-Kurd (Bauer I.) 13. Északi csoport Pálfa- Újireg (Kiss F.), Felsőnyék- Iregszemcse (Stefik R.), Tolna- némedi-Magyarkeszi (Besen- czi Z.), Dunafóldvár STE-Né- metkér (Ignácz) 13. Megyei IV. osztály: Bony- hádvarasd-Szakcs (Dvorák), Harc-Szálka (Petrovics J.), Iz- mény-Kocsola (Palkó L.) 13. Duplán fontos dombóvári derbi visszatérők Az egykori szekszárdiak most a Szegedet erősítik Az élvonalbeli kosárlabdabajnokság hét végi fordulójában mindhárom csapatunk saját közönsége előtt lép pályára: a dombóváriak a rivábs Zalaegerszeget, a paksiak a Körmendet fogadják, míg az Atomerőmű- KSC az egykor a szekszárdiakat erősítő edzővel és játékosokkal felálló Szeged együttesét látja vendégül. TN-információ FÉRFI NB I. Gunaras KC-Dom- bóvár-ZTE KK: szombat, 18 óra. Bálind Józsefi - A Kaposvár ellen értékes sikert arattunk, de a büntetők tekintetében nem lehetek elégedett, ugyanis ha a vonalról pontosabban célzunk, nem lett volna szükség a hosz- szabbításra. A szomszédvári rangadón a csapat bebizonyította, hogy tud védekezni, Forbes érkezésével pedig jobban megoszlottak a terhek. A magyarok közül Panta remek játékot produkált, és a többiek is hozzátették a saját részüket. Ha így játszunk, akkor bármelyik csapatnak méltó ellenfelei lehetünk. A ZTE elleni találkozó talán még fontosabb, mint a somogyiak elleni csata, hiszen az Eger- szeg rivális, így ellene minden pont duplán számít. Ha ezt a meccset nem tudjuk megnyerni, akkor a Kaposvár elleni siker semmit sem ér. A zalaiak játékstílusa nem fekszik nekünk - legutóbbi találkozónkon is vért izzadtunk a győzelemért -, ezért nekünk kell saját játékunkat az ellenfelünkre erőltetni. A ZTE fiatal, ambiciózus társaság. Döntőnek ígérkezik, hogy a zalaiak centerét, Csaplár-Nagyot, és a válogatott bedobót, Kámánt sikerül-e. semlegesítenünk, de figyelnünk kell a Paksról érkezett Cseszlaira is. A héten teljes kerettel edzettünk, és maximális elszántsággal várjuk a szombati összecsapást Atomerőmű SE-Marc-Kör- mend: szombat, 18 óra. Zsoldos András: - A találkozó legnagyobb részében kezünkben tartottuk az irányítást, a csapat idei legjobb teljesítményét nyújtotta, s bár nem játszottunk hibátlanul, mégsem érdemeltünk vereséget. Sajnos a végjátékbeli ellentétes bírói ítéletek miatt kicsúszott kezünkből a győzelem. Az embernek nehéz feldolgoznia, hogy bizonyos szituációkban tehetetlen. Az utóbbi időben több hasonlóban volt részem, s ezeket egyre nehezebben dolgozom fel. Soros ellenfelünk, a Körmend a hagyományokhoz hűen idén is jó csapattal bír, így szombaton újabb rangadó vár ránk. Sajnos Sitku sérülése nem jött rendbe, ezért rá nem számíthatok, Smith lába viszont bírta a terhelést Kecskeméten, így a kanadai ismét sokat tehet az ASE sikeréért. 1. Albacomp 3 2. Debrecen 4 3. PVSK 5 4. ASE 4 5. Univer 5 6. Kaposvár 4 7. Körmend 4 8. Szolnok 4 9. ZTE KK 3 10. Falco 3 ll.MAFC 4 12. Dombóvár 4 13. Nyíregyh. 5 14. Eger 4 3289-233 1.000 4327-278 1.000 4 1 452-388 0.900 3 1 353-281 .875 3 2 410-389 .800 2 2 358-315 .750 2 2 288-281 .750 2 2 291-299 .750 1 2 230-260 .667 1 2 240-253 .667 1 3 317-349 .625 1 3 304-359 .625 1 4 370-453 .6004 269-360 .500 NŐI NB I. Atomerőmű-KSC Szekszárd-Szeviép Szeged: vaSitku Ernő (15) sérülés miatt nem léphet pályára a Körmend ellen sámap, 18 óra. Vertetics István:- A BEAC elleni múlt szombati mérkőzés kísértetiesen hasonlított az elmúlt szezonbelihez, hiszen ezúttal is a záró negyed gyenge támadójátéka okozta vereségünket. Sajnos, éppen a legfontosabb mérkőzésen maradt el a csapat teljesítménye a várttól. Igaz, hogy kevesen vagyunk - Koncz például immár zsinórban a negyedik találkozón játszik negyven percet -, ám így is nyerhettünk volna. Soros ellenfelünk, a Szeged a nemzetközi kupában is jól szerepel, kerete erős, szerkezete jó, így újabb nehéz összecsapás vár ránk. Iskolai elfoglaltság, illetve betegség és sérülés miatt kevesen edzettünk. Pozitívum, hogy a műtéten átesett játékosaink közül Hofmann vasárnap már csapatban lesz, Bukovszki térdéből pedig kivették a varratokat, s már gyógytornászhoz jár. 1. Pécs 7 7 2. E. Sopron 7 7 3. Szolnok 7 5 4. Diósgyőr 7 5 5. Szeged 7 4 6. BSE 7 3 7. Z.egerszeg 7 2 8. BEAC 7 1 9. Szekszárd 7 1 10. F. Sopron 7 - 574-345 1.000- 605-443 1.000 2 560-408 0.857 2 557-512 .857 3 470-509 .786 4 512-526 .714 5 445-520 .643 6 430-600 .571 6 393-528 .571 7 374-529 .500 Tamási: három pont az ezüstért elvárható Lengyeltótiban dobogóra léphet a DFC Az NB Ill-as labdarúgóbajnokság idei utolsó fordulójában - miután a Bonyhád szabadnapos - csak három csapatunk érdekelt. Közülük a hazai pályán játszó Tamásitól és a sereghajtó otthonába' látogató Dombóvártól elvárható (lenne) a három pont begyűjtése, míg a tartalékos szekszárdiak esetében Beremenden ez bravúrnak számítana. TN-információ Tamási SE-Mohács: szombat, 13 óra. Molnár László: - Az elmúlt héten Nagyárpádon nehéz mérkőzést játszottunk, mivel ellenfelünk szívósan védekezett, és veszélyesen kontrázott, ráadásul a pálya talajával is meg kellett küzdenünk. Megszolgált győzelmünk ennek fényében igen értékes. Az utolsó két találkozóra hat pontot terveztünk, ha ez teljesül, biztosan ezüstérmes pozícióban zárhatjuk az őszt. Ehhez azonban le kell győzni a mohácsiakat, akiket a tabellán elfoglalt helyüknél jobb csapatnak tartok, ezért nem szabad őket félvállról venni. A mi együttesünk azonban erősebb, így hazai pályán csak a győzelem az elfogadható eredmény. Több sérültünk van, ráadásul eltiltás miatt Schell és Herr nem léphet pályára. A sok kérdőjel miatt a kezdőcsapatot csak a mérkőzés előtt jelölöm ki. Lengyeltóti-Dombóvári FC- Rutin: vasárnap, 13 óra. Horváth Árpád: - A Nagyatád ellen ki-ki mérkőzést vívtunk az elmúlt héten, s miután mi jobban alkalmazkodtunk a nehéz talajhoz, minimális különbséggel ugyan, de megérdemelten nyertünk. Idegenbeli mérkőzéssel zárjuk a szezont a sereghajtó Lengyeltóti otthonában. Nem szabad lebecsülnünk ellenfelünket, hiszen korábban Bogláron sem sikerült pontot szereznünk. Amennyiben a Nagyatád elleni küzdőszellemet át tudjuk menteni, akkor sikerrel szerepelhetünk. Igyekszünk végig nyomás alatt tartani őket, s mihamarabb megszerezni a vezetést. Lassú a héten már edzett, Pest viszont sérülés miatt hagyott ki tréninget. A várható kezdőcsapat Szabados- Hopp, Várai, Banai- Nagy, Lassú- Farkas, Pest, Sza- botin vagy»Kovács- Kása, Fábián. Beremend-Szekszárdi UFC: vasárnap, 13 óra. Máté Csaba: A körülményeket, a rossz pályát és a hiányzóinkat figyelembe véve a Kozármisleny elleni egy pont reális. Örömteli, hogy hosszú idő után végre nem kaptunk gólt, talán ez visszaadja Csende Roland letöltötte eltiltását, és visszatérhet az UFC-be majd a fiúk önbizalmát. A Beremend pontjainak zömét otthon gyűjtötte, ezért a védelmünkre ezúttal is nagy főszerep hárul majd. Döntőnek ígérkezik, hogy az ellenfél magas embereit hogyan tudjuk semlegesíteni a pontrúgásoknál. Ahhoz, hogy elmondhassuk, jó szezont zártunk, vasárnap pontot, pontokat kell(ene) szereznünk. Ku-tasi, Csende Imre és Tóth A. is begyűjtötte harmadik sárga lapját, így ők nem léphetnek pályára, Pulcz és Csende Roland viszont letöltötte eltiltását. A várható kezdőcsapat Horváth B.- Hegedűs P., Mosonyi, Pulcz, Torma- Ranga vagy Hegedűs J., Horváth J., Dienes, Domonkos vagy Dömötör- Máté, Csende R. TEREMFOCI Szombaton Kölyök Kupa elnevezéssel utánpótlás terem- labdarúgó tornát rendeznek Bátaszéken. A 9 órakor kezdődő viadalon mohácsi, tolnai, őcsényi, bonyhádi, várdombi és bátaszéki iskolák 9-10 éves diákjai lépnek pályára. A decemberi, magyarországi női kézilabda Európa-bajnok- ságra készülő magyar válogatott pénteken döntetlent játszott az olimpiai bronzérmes ukránokkal Gyulán. Magyarország-Ukrajna 26-26 (16-14). Ld: Radulo- vics 10 (5), Pálffy 4, Kirsner 3, Kulcsár 3, ill. Ljapina 7 (2), Burmisztrova 5, Borogyi- na 4, Tatarenko 4. Az ukránok húsz másodperccel a találkozó vége előtt, hétméteresből egyenlítettek. A két együttes csütörtökön Békéscsabán találkozott egymással, akkor a hazaiak - Kiss Szilárd szövetségi kapitány debütálása alkalmával - 25- 21-re nyertek. A magyar válogatott jövő héten Zalaegerszegen edzőtáborozik, ahol csütörtökön és pénteken Szlovénia csapatával mérkőzik. Utóbbi ösz- szecsapás zárt kapus lesz.