Tolnai Népújság, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-20 / 271. szám
12 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2004. NOVEMBER 20., SZOMBAT SZOLGALTATAS HAJDAN November 20-án 445 éve, 1559-ben először említik a források a szekszárdi szandzsák új vezetőjét, Dur Ali béget. 100 éve, 1904-ben a Tolnavármegye tudatta, hogy a megyeszékhelyen „a korcsolyázó közönségnek pompás jég áll rendelkezésére“. 80 éve, 1924-ben elhunyt Fraknói Vilmos akadémikus, a szekszárdi apátság első történetírója. November 21-én 265 éve, 1739-ben az alispán írta a pestishelyzetről: „a paksi lakosok egyformán rabolják a keresztény és a zsidó halottak bútorait s alighogy meghal valaki, azonki- fosztják“. 95 éve, 1909-ben Bátaszéken kántorrá választották Hant szülöttét, Szende Ferencet, a későbbi híres operaénekest. Diákok EPOSZ-a A DECSs Általános Iskola 43 hetedikes és nyolcadikos tanulója ötnapos balatonfüredi táborozáson vett részt a Magyar Drámapedagógiai Társaság által szervezett Impulsus táborban. Megalapították az Emberi Problémákat Orvosoló Szolgálatot, az EPOSZ-t, s ennek égisze alatt szituációkat játszottak el, majd elemezték a helyzetet, a szereplők cselekedeteit. A sok játék mellett a fiatalok problémái is szóba kerültek, s nem utolsósorban a résztvevők jobban megismerték egymást és saját magukat iS. (vm) Vetélkedő ifjak szekszárd Tizenhat csapat jelentkezett Tolna megyéből a Hős Rákóczi népe címmel arra az országos történelmi és művelődéstörténeti vetélkedőre, melyet a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Honismereti Szövetséghirdetett meg középiskolák számára. A tolnai csapatok közül hat jutott el a megyei döntőig, mely szombaton délelőtt lesz Szekszárdon, a Bezerédj István Szakközépiskolában. A legeredményesebb háromfős csapat a dunántúli vetélkedőn fogja képviselni Tolna megyét. m Megfázásra csipkebogyó, zöldségleves, kivi Ha valaki náthás, influenzás a családban, mindig az a legnagyobb kérdés, milyen élelmiszert kapjon a beteg, hogy mihamarabb meggyógyuljon. alapszabályok: Többet igyon, mint egyen! A „penzum”: napi két-három liter (nem jéghideg) ásványvíz, vagy langyos csipkebogyótea. Ne kapjon zsíros ételt, mert a zsír terheli az emésztőszerveket. Náthásnak „gyógyszere” a tyúkhúsleves. Fogyasszon minél többet belőle, mert sok cinket tartalmaz, és erősíti az immunrendszert. A jó tyúkhúsleves egyébként is erőt ad a betegnek, kiváltképp akkor, ha a forró leves gőzét kortyolgatás közben mélyen belélegzi. A napi étrendben szerepeljen egy fél hagyma, hiszen annak illóolaja gyulladáscsökkentő hatású, pusztítja a baktériumokat, tisztítja a léguta- kat. Kapjon olyan gyümölcsöket és zöldségeket, amelyekben sok a C-vitamin, például: citrusfélék, kivi, paprika, brokkoli, káposzta, petrezselyem, stb. Különösen ajánlható a savanyú káposzta. A C-vi- taminon kívül tej savbaktériumot tartalmaz, ami az emésztőrendszerben megakadályozza a káros baktériumok és vírusok szaporodását. * Kövecses Olivér, 5. a. oszt. tanulónak! Nagyon régen éreztem késztetést, hogy kiollózzak egy újságcikket, de a Falfehérkét nem tudom odaadni a papírgyűjtőknek, sem begyújtani vele. Egyszerűen ÓRIÁSI!!! Köszönöm. Kérhetek valamit? Ne hagyd abba az írást! Kár lenne. Üdv: Disztichon. * Szüléinknek 35. házassági évfordulójuk alkalmából kívánunk sok boldogságot, jó egészséget. A gyerekek. * Decsre, Békési Mihálynénak névnapja és születésnapja alkalmából, szívből gratulálunk: Novák család. * Özv. Illés Imrénének Magyar- keszire boldog névnapot kívánnak: Marikáék. Éj* * Szia szépszemű! Boldog névnapot kíván. Jani. * Drága menyünknek Faddra nagyon sok boldogságot kíván Simontornyáról apósod és anyósod. * Drága sógornőnknek Faddra nagyon sok boldogságot és örömökben gazdag hosszú életet kíván: sógornője, Erzsi, Slezák és Kara család. * Jégszív! Teljesen normálisnak kellene lennie, hogy az ember türelmes, elfogadó, őszinte, számít neki az adott szó, az erkölcs, az etika. SMS-ROVAT De nézz körül, a mai világban ez különös! Több művészeti ág képviselője vagyok, de ez már lassan öndicséretnek számít, ami pedig köztudottan büdös. Pedig így van. Az viszont gond, hogy hét év van köztünk/33/, arról nem is beszélve, hogy épp tegnap vesztette aktualitását a társkeresésem. Boldog szülinapot! Jégoldó. * Györkönyben, Bözsi mamát neve- napján sok szeretettel köszönti az egész család! * Névnapja alkalmából sok boldogságot kívánnak Péter Andrásnénak kolléganői Diósberényből. * Nem felejtettünk el, boldog névnapot kíván feleséged és a gyermekeid. * Kedves B.! Én nem tudom, hogy nekem írtad-e: sokszor gondolsz rám és újra kezdenéd! Fia adsz pri- vit, jelentkezem! G. * 0.! Ki vagy? És miért hiszed, hogy te lennél, akit keresek? Sötétben kutatsz! Gondolod, megtalálsz? Próbáld meg! Magas falak állnak utadba! Démon. * NEUO! Nem azt írtam, hogy a tökéletes férfit keresem, csak azt, hogy Őt! Nem véletlenül fura a hozzáállásom. Régebben érző lény voltam, mára Démonná korcsosul- tam...D. * „Shadow"! Kérlek, adj elérhetőséget! „Csillag”. * „Én is remélek” jeligére! Tapasztaltam, hogy valaki közbeavatkozott. Fia mégis változna a helyzet, a számom: 0620gmmd+gj. Már remélSavanyú káposzta Növeli az ellenállást. A savanyú káposzta tartalmaz C-, B6- és B12-vitamint, folsavat, ezenkívül vasat, kalciumot és foszfort - télen tehát különösen célszerű fogyasztani: javítja a szervezet ellenálló képességét. Ráadásul a benne található tejsav serkenti az emésztést és javítja az anyagcserét. Vásárláskor ügyeljen a világos színre. Nagyon hasznos a cékla. Akár nyersen, akár savanyítva, - minél többet egyen belőle. A lábadozás idején a náthás, influenzás beteg kapjon egy jó erős zöldséglevest, amelybe tegyen egy evőkanál zabpelyhet és sok petrezselymet. SZAMUNK: 30/303-0272 tem. Boldogságot kívánok, üdvözlöm. Vak szerelem, találj már rám....jeligéről, Erzsiké. * 39 éves, független, diplomás, sportos férfi keresi a társát csinos, nem dohányzó, gyermektelen, szekszárdi hölgy személyében. Sms-t várok a 20/3763148 t.számra. * Szia Dia! Jólesik, hogy így látod. Mi van veled? Rég hallattál magadról... Dekia. * Köszönöm ó napfény neked, hogy élek veled! Köszönöm, hogy beragyogod az életemet. Nem kérek mást, csak maradj még velem, s tündökölj még sok hosszú éveken át nekem! Macskaszemű. * SENKI: Olyan lányt keres, aki elfogad egy beteg srácot, aki vidám, de magányos, tartós kapcsolatra, ezen a számon: +ma+jlpjmgp várja azt, aki szeretni tudja. * 165/63/45 éves, káros szenvedélyektől mentes, független férfi keres olyan átlagos hölgyet 40-45 év között, aki házias, független és őszinte, tartós kapcsolatra vágyik. Tel.: +MA+ JD1 D+GD. * Szia! Kedves, csinos, karcsú, szőke, 34 éves nő vagyok. Gyermekem is van. Hiányzik egy tök normális, igényes pasi. * Babát várok! Az apuka felvállalná, az orvos megmondta nekem, most vagy SOHA! De nem vagyok olyan helyzetben, hogy világra hozzam! Mit tegyek? Adjatok tanácsot! „Remény". * Szia Cica! 19 éves kandúr megismerkedne veled. Számom: 20/egdcml0. * 170/85/43 éves, független, magára és környezetére igényes hölgy, intelligens, kedves társát keresi 50 éves korig, Bonyhádról, 180 cm magas, 90-110 kg. Zsu! * A „valaki", 30-as, elvált pasi száma: OmdOmdllmlp. * Ha van olyan 55 év körüli józan életű, özvegy férfi, aki szeretne őszinte, tartós kapcsolatot, légy bátor és hívj egy 55 éves özvegy nőt! Nekem hiányzik a szeretet. Bonyhád környékéről, ne legyen kifogás a távolság! „Fáj a magány!” 06-20-452- 0207. * November jeligére: egy hölgy, aki társra vágyik. Tel: 06309872312. * November Sz. jeligére! Kérlek, írj elérhetőséget! * November SZ: Nem vagyok ötven, tele hibával, átlag külsővel, humán érdeklődéssel. Kiegyensúlyozottan már egyedül élem életem. Mivel foglalkozói? RÁK. * Szia „Mackóm”! Nagyon rég jelentkeztél. Fogva tart a kastély varázsa? Cicó. * Skorpió! Szerintem nincs igazad! Miért ne mehetnének egyedül a nők szórakozni? Ismerek is ilyeneket, és nem foglalkoznak azzal, hogy másoknak mi a véleménye erről. A férfiak nem mindig figyelnek a jelekre, így „nem veszik észre” a nőket. O.Z. * Szia Tina! Örvendek. Ha komolyan gondolod, írd mega számod, és majd jelentkezem. Üdv. O.Z. Kisebbfajta lakodalom DUNAFötwÁs? Évente egy-egy alkalommal találkoznak a cecei és a dunafóldvári nyugdíjasok, legutóbb a földváriak voltak a vendéglátók. Az asszonyok sütöttek, a férfiak kontyalávalót hoztak, kisebbfajta lakodalom kerekedett - jellemezte a találkozó hangulatát dr. Velis Béláné, Vali néni a helyi nyugdíjasklub elnöke. A kellemes délután vége felé a vendéglátók bemutatták értékes gyűjtésük darabjait, régi földvári népdalokat, majd a szintén népdalok ritmusára faragott csasztuskái- kat és amire különösen büszkék, saját indulójukat &gi ijfnk'i aM aE TÓT? óm Napi szerkesztő: Tóth Ferenc A Tolnai Népújsággal együttműködő újságírók: Szekszárdon: Budavári Kata 511-505, F. Kováts Éva 511-527,06/30/650-3014; Ihárosi Ibolya 511-520,06/30/ 650-3016; Mauthner Ilona 511- 527,06/30/650-3020; Szeri Árpád 511-526,06/30/650-3017; Venter Marianna 511-513,06/30/ 650-3015. Fax.: 511-514. Bonyhá- don: Pál Ágnes 74/550-369, 06/30/650-3024; Pakson: Rákosi Gusztáv 75/510-790, 06/30/650- 3021; Vida Tünde 06/20/398- 4504. Simontornyán: Varga László, 06/30/4186616. Tolnán: Steinbach Zsolt 440-660; 06/30/650-3023. Szekszárd, Panoráma nagyterem, november 20,21: Sok flúg disznót győz (szinkronizált, amerikai vígjáték) 17.30, 20.00. Bonyhád, november 21: A hazugsággyáros (feF iratos, amerikai-kanadai film) 19.00. Paks, november 21: A halál a ragadozó ellen (feliratos, amerikai-kanadai-cseh-német sci-fi) 19.00. Tamási, november 20,21: Én, a robot (amerikai scFfi) 19.00. Partner T«-Mobile Kommunikációs partnerünk Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár -78 cm, Paks 52 cm, Dombori 67 cm, Árvízkapu 456 cm. A Sió Palánknál 200 cm. (Adatok: Középdunántúli és Környezetvédelmi Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnöksége.) Tolnai Népújság Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft Tolna Megyei Irodája Főszerkesztő: Kamarás Györgyné Online szerkesztő: Árki Attila A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/51.1-514 Kiadóvezető: Molnár György Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu Készült: Déli Nyomda Kft., 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/243-700. Telefax: 72/243-704. Felelős vezető: Futó Imre ISSN szám: 0865-9028. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztési vezető: Szabó Ferenc Telefon: 74/511-538 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10404601-46017376 pénz- forgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra: 1395 Ft, negyed évre 4185 Ft, fél évre 8370 Ft, egy évre 16 740 Ft. Hirdetésvezető: Szakálli Hajnalka, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534, 511-540. E-mail: hird.tolna@axels.hu A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon és rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személye- sen, írásban, telefonon, SMSóen, interneten, emaiben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik, (Axel Springer Budapest Kiadói Kft, Axel Springer Magyarország Kft, Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt, Petőfi Lap-és Könyvkiadó Kft, Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses megrendelését tejesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről felhasználásuk módjáról és céljáról és bármikor kérhetik azok helyesbítését felhasználásuk korlátozását illetve törlését Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Palacsintatallérok túróval "ÉTrC" E0Y",PI)S Elm*Es HOZZÁVALÓK kb. 25 darabhoz. A töltelékhez: 25 dkg túró, 1 evőkanál mazsola, 2 tojás, 6 dkg cukor, 1 tasak vaníliás cukor, 1 kávéskanál reszelt citromhéj. A tésztához: 2 tojás, 12 dkg liszt, 2 dkg cukor, 2 dl tej. A sütéshez: olaj. A díszítéshez: citromfűlevél. előkészítés: A töltelékhez villával alaposan összetörjük a túrót. Kevés vízbe beáztatjuk a mazsolát. A tojást szétválasztjuk, a sárgáját habosra keverjük a cukorral, a vaníliás cukorral, a reszelt citromhéjjal, és összekeverjük a túróval. A mazsoláról leöntjük a vizet, és a masszába keverjük. Letakarjuk, a hűtőbe félretesszük, elkészítés: A tésztához szétválasztjuk a tojásokat. A sárgáját, a lisztet, a cukrot, a tejet 1 csipet sóval simára kikeverjük. A tojások fehérjéből habot verünk, és lazán a tésztába keverjük. Palacsintasütőben, nem túl forró olajon, evőkanáUal kicsi korongokat alakítunk ki, és mindkét oldalukat kíméletesen megsütjük. A megsült tallérokat tányérra tesszük, és rátesz- szük a túrókrémet, és citromfűvel díszítve tálaljuk. ÍÜlii hőmérséklet + déli felhőzet r ... \ Tá másí:c n re \-4 ”C Paks-■ Sf “C,—-"Á Dombóvár •2X,W iEÁAS EWS ^0nyí*'icí S'zekszard ^ \ 4’C : \ -3"C ,,4 Tolna megyében ma zömmel ragyogó napsütés lesz. Élénk nyugatias szél fúj. A hőmérséklet kora délutánra +4, vasárnap reggelre -3 fok köré várható, A legvalószínűbb folytatás: vasárnap: erősen szeles, hideg, de nagyobbrészt napos Idő várható, legfeljebb egy-egy hőzáporral, hétfőn: egynapos enyhülés, éjszaka kiadós eső valószínű, kedden: újabb hidegfrontra, szélviharra, lehűlésre kell számítanunk, Vizhőmérséklet Duna 7-8‘C Tisza 7-9 X Balaton 7 °C Velencei-tó Fertő 5”C hétvégére: ismét enyhülésre van kilátás. Orvosmeteorológia; erős hidegfronti hatás. Közlekedés-meteorológia; az időjárásnak napközben már nem lesz különösebb hatása a közlekedésre. Tisza-tő wsm Tengerek Antalya 23 °C Bibiene 1» További folyamatos, helyfüggő előrejelzés, a T-Mobile-WAP portálján ( http://t-zon88.hu ). Costa Brava 17 °C \ i