Tolnai Népújság, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-16 / 267. szám
14 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2004. NOVEMBER 16., KEDD ELET & STILUS OLVASTAM BUDAVÁRI KATA Fogd a nyuszira! Letartóztattak egy floridai tolószékes asszonyt, mert állítólag leharapta a szomszédasszonya pitonjának a fejét. Hiába, nem minden nyavalya egyforma! A Spring Hill-i Cynthia Christensen barátaival volt, amikor az eset történt. A negyvenhatéves nő megkérte egyik barátnőjét, hogy fogja meg a pitont, és közölte a társasággal, hogy le fogja harapni a kígyó fejét. Arról ugyan nem szól a fáma, hogy miért. Amikor a kígyó gazdája néhány másodperc múlva megfordult, a kígyó Christensen kezében lógott, és hiányzott a feje. A tulajdonos nem látta, mi történt, de a barátja, aki a szomszédból figyelte az eseményeket, a rendőrségnek elmondta, hogy látta, amint Christensen megharapta a kígyót. Az asszony először azt mesélte a rendőröknek, hogy a kígyó harapta meg őt, később megváltoztatta a sztorit és azt állította, hogy egy kutya támadta meg a kígyót. Bár alapvetően rettegek a kígyóktól, ilyet azért én sem tennék. A döglött kígyó ugyanis semmivel sem szívderítőbb látvány, mint az élő. Hogy mit vétett szegény pára, az persze nem derül ki a történetből, az viszont igen, hogy a nő nem egészen normális és végtelenül következetlen. Az, hogy harapós, még rendjén is volna. De hogy miért nagy közönség előtt hódol „szenvedélyének”, és miért nem a „nyuszira” fogja, hát, tudja a fene. HUMOR Kocsmában Jani bácsi bemegy a kocsmába, és elkezd inni. Miközben bent iszik, az ajtó elől ellopják a szekerét, csak a lovát hagyják ott. Hajnalban az öreg kijön, körülnéz, majd így szól:- Ha én vagyok a Jani bácsi, akkor ellopták a szekeremet. Viszont, ha nem én vagyok, akkor találtam egy lovat! Nyaralás Feri hazatér az ausztráliai nyaralásból:- Mindenünk megvolt, ami csak kellett: nekem a bárok, a feleségemnek a napsütés, a gyerekeknek a strand és az anyósomnak a cápák. Katonaság A durvaságáról és kegyetlenkedéseiről közismert őrmester ráförmed az egyik újoncra:- Nem akarok még egyszer magára szólni, mert a végén úgy megutál, hogy ha meghalok, eljön a síromhoz, és lekö- pi!- Én biztosan nem - feleli a kiskatona. - Nem szeretek órákig sorban állni! Színésznők Két színésznő beszélget:- Hallom, újra férjhez mentél! És kihez?- Várj egy pillanatig! Itt a névjegye a táskámban. GERIHALUWELL MAGARA TflLALT SZÓLÓBAN. Sokat küszködött a súlyfeleslegével a volt fűszerlány, Geri Halliwell. A hírek szerint azonban az utóbbi időben már kerekebben is megtalálta önmagát, s azóta önbizalma is visszatért. Ezt láthatta a közönség is a hétvégi fellépésén Londonban. fotő;epa Félszemtelen csaló Négyszer vakult meg egy amerikai férfi, mindig a jobb szemére. De csak papíron, biztosítási csalás céljából. A 48 éves Brian Calen először 1985-ben veszítette el jobb szeme világát egy hajóbalesetben. Hét évre rá megint megvakult, akkor egy teleszkóp fényszűrője kiesett a készülékből, és emiatt a gonosz napsugár megperzselte retináját. Ezek után következett egy pezsgősüveg dugója, majd pedig egy lemez repült a szemébe. A jobbszemére balszerencsés férfi mindig utazás közben vakult meg, és összesen több mint 1 millió dollárt (200 millió forintot) zsebelt be „félvilágtalan- ság” címén a biztosítótársaságoktól. A legutolsó alkalommal azonban a biztosító utánanézett Calen jobbszemének, és amikor megvilágosodott, hogy már negyedszer vakult meg, beperelte. Ha bűnösnek találtatik, 15 évig is nézegetheti a börtön rácsait - mindkét szemével. KELETI KARÁCSONY, MIKULÁSOS HANGULATBAN TÉLANVŐ ÉS TÉLAPÓ. Első látásra talán meglepő, de a Mikulás-mítosz egyéb amerikai őrületekkel együtt betört a Távol-Keletre. Már a karácsony előtt másfél hónappal ünnepi édességeket kínálnak Hongkong egyik luxus-édességboltjában az idegen szokások jelmezeibe öltözött eladók. epa foiú E-vitamin: életet rövidít vagy megelőzi a rákot? Amerikai kutatók arra figyelmeztetnek: az E-vitamin túladagolása vagy nagy dózisban szedése lerövidíti életünket. Egy amerikai tanulmány szerint jelentősen növekvő halálozási kockázattal jár, ha kiegészítőként naponta 400 nemzetközi egységnyi E-vitamin mennyiségnél többet fogyasztunk. Az E-vitamint sokan kedvelik antioxidáns tulajdonságai miatt. Egyes vizsgálatok szerint hasznos a rák megállításában, csökkenti a gyulladásokat és erősíti az immunrendszert is. Évekkel ezelőtt az E-vitaminról elterjedt, hogy hatásos lehet a szívinfarktus ellen, de további vizsgálatok ezt nem támasztottak alá. A mostani tanulmány készítését irányító dr. Edgar Miller, a baltimore-i John Hop- kins Orvosintézet kutatója elmondta: eredményei alapján nem javasolják senkinek E-vitamin szedését nagy adagokban. Ha valaki multivitamint fogyaszt, győződjön meg arról, hogy az csak kis mennyiségben tártál- j máz E-vitamint. Egy másik új kutatásról készült jelentés szerint ráadásul ahhoz, hogy a vitamin kedvezően hasson a szervezetre, ételekben Az ajánlott mennyiség parányi ■ 1 nemzetközi egység E-vitamin 0,67 milligrammnak felel meg. Már közepes nagyságrendű, 200 egységnyinél több vitamin szedése is kockázatokkal jár a kutatók vizsgálatai alapján. ■ A patikákban, különböző üzletekben kapható egyes szerek E-vitamin tartalma a 400-800 nemzetközi egységet is elérheti kapszulánként. A javasolt napi adag a vitaminból mindössze 15 egységnyi. kell magunkhoz vennünk. Kutatók önként vállalkozókat vizsgáltak, akik reggelire zabpelyhet, ku- * koricapelyhet, egyéb gabonatartalmú ételeket ettek. A táplálék E- vitamin tartalma szervezetükben hatékonyan felszívódott. Viszont szinte semmi pozi: tív eredmény nem mutatkozott akkor, amikor E-vitamin tablettákat (kapszulákat) vettek be egy pohár tejjel. Amikor pedig a gabonaételtől elkülönítve vették be a tablettát, az eredmények 'ellentmondóak voltak. A fiatalok szetnullanak a mobiljuk nélkül A fiatal nemzedék kórosan függővé vált a mobiltól. Egy kísérletben kiderült: a készülékeiktől megfosztott tizen- és huszonévesek addigi társadalmi életvitele rövid idő alatt teljesen szétesett. Brit szakértők a 15-24 év közötti korcsoportban, önkéntesekkel végrehajtott vizsgálat során a részvevőktől két hétre elvették mobiltelefonjukat. A kísérletet szervező Manning Gottlieb elmondta: a csoport bizarr élményként élte meg a mobilnélküliséget, a kísérleti alanyoknak ugyanis alapjaiban kellett újjászervezniük életüket. Az egyik legnagyobb változás az volt, hogy a részvevőknek - a korcsoport számára eddig ismeretien módon - a mobil által lehetővé tett pillanatnyiság helyett előre meg kellett szervezniük programjaikat. Egyebek mellett előzetesen meg kellett beszélniük, ha barátaikkal találkozni akartak. A másik merőben új tapasztalat az volt, hogy mindenhova időben kellett elindulni, hiszen nem volt olyan eszköz kéznél, amellyel a késésről értesíteni lehetett volna a többieket. Hasonló újdonságként élték meg a mobiltalanított fiatalok, hogy kénytelenek voltak élőszóban érintkezni saját szüleikkel, és mivel nem lehetett az utcáról SMS-ezni, hogy „itt vagyok, gyere le”, be kellett kopogni az ismerősök ajtaján, ami azzal a mellékhatással járt, hogy esetenként a barátok szüleivel is beszélgetésbe kellett elegyedni. Mint kiderült, a fiatal nemzedék életében ennél sokkal komolyabb (és bizonyos szempontból embertelenebb) szerepe is van a mobilnak: lehetővé teszi a konfliktusok négyszemközti rendezésének elkerülését, például általános jelenséggé vált az SMS révén történő szakítás. (Más kutatásokból tudni, az ilyen „válás” évekig feldolgozatlan, elmérgesedő sebeket hagy maga után.) A vizsgálatban részt vevő lan- casteri egyetem kísérletvezető professzora, Michael Hulme elmondta: általánosan megállapítható, hogy mobiltelefon sok tekintetben infantilizálja a fiatalok érintkezési módját, beszélgetéseik színvonala az esetek zömében például „rendkívül gyermeteg”. A kísérlet legáltalánosabb tanulságát maguk az alanyok vonták le: saját bevallásuk szerint a vizsgálat idején ismerték fel, hogy életük teljesen függővé vált a mobiltól. Lábra fújt harisnyán is felszalad a szem A férfiszem továbbra is felfut a légharisnyán, de luk nem lesz rajta. Csák be kell fújni a lábat egy különleges spray-vel, és máris felöltözöttnek tűnünk. A különleges spray tulajdonképpen egy többféle árnyalatban kapható selyemfényű krémpúder. Ha a lemosható spray-vel befújjuk a lábat, olyan hatást kelt, mintha harisnya lenne valakin. Előnye, hogy tökéletesen elfedi az apró borhibákat, ereket, foltokat is, de sebes lábra nem szabad ráfújni. A Légharisnya névre hallgató találmány a selymes- ség és a szabadság érzetét kelti, és persze nem is gyúródik. Ugyanakkor nem hagy nyomot a ruhán. Sportolásnál, hivatalban eleganciát kölcsönöz a lábnak. Egy flakon akár 30 alkalommal is elég egy közepes alkatú nő lábára. A légharisnya különösen Japánban népszerű, ahol a harisnya viselése társaságban minden körülmények között kötelező.