Tolnai Népújság, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-13 / 240. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2004. OKTÓBER 13., SZERDA SPORT 13 Horváth Bálint lehúzta a „rolót” betonvédelem Ötödik mérkőzésén nem kapott gólt a Szekszárdi UFC Az idény rajtja előtt sokan biztos kiesőnek titulálták őket, ezzel szemben legszebb napjait idézi az utóbbi hetekben a Szekszárdi UFC gárdája. A Máté Csaba dirigálta egylet öt mérkőzés óta veretlen, mi több még gólt sem kapott ezen fellépései alatt. Rónai Gábor A hét végén a Dombóvár ellen nyertek megyei rangadót a szekszárdiak (2-0), akik olyan futballal rukkolnak elő hétről hétre, ami nem egy „lesajnált” kiscsapatnak, de egy bajnoki címre esélyes gárdának is dicsőségére válna. A menetelést az 5. fordulóban a Tamási SE elleni 0-0-val kezdte meg a Szek- szárd, amely pillanatnyilag úgy áll a tabella 6. helyén, hogy a legkevesebb gólt kapta a mezőnyben, mi több, a hat NB III-as csoport közül is csak a bakonyi régió- a ban élen álló r jj Ajka (2 gólt kaptak) mondhatja el magáról, hogy jobban zár a védelme. A remek szereplés egyik letéteményese a kapus, Horváth Bálint (képünkön), aki legutóbb szeptember 5-én a Bonyhád ellen volt kénytelen kiszedni kapujából a labdát. Akkor a völgységiek 19 perc alatt hármat rámoltak be az UFC-nek, ám az azóta eltelt 521 perc alatt senkinek sem sikerült lemásolnia Bíró Norbert és Czékmány Tamás produkcióját.- Kétségkívül remek szériát kaptunk el - kezdi Horváth Bálint. - Hogy mi a titkunk? A nyáron igazolt rutinos játékosok és a fiatalok jól megértik egymást, utóbbiak ráadásul egy év rutinnal a hátuk mögött vághattak neki a bajnokságnak. Az edzőmeccseinken még nem ment olyan jól, de mostanra úgy érzem összeállt a csapat, mindenki tudja mi a feladata, s ez a fegyelmezett játék eredménnyel is párosul. MagamMáté Csabát és csapatát nem köny- nyű megállítani ról annyit: a többiek nélkül nem mondhatnám el, hogy több mint öt mérkőzés óta nem kaptam gólt, a védelemtől a középpályán át a támadókig mindenkinek szerepe van a menetelésben. Arra a kérdésre, hogy meddig tarthat a remek sorozat, Horváth Bálint nem tudott felelni, azt azonban elmondta, nem szállnak el a sikerektől, továbbra is az a céljuk, hogy az első tízben végezzenek. Úgy gondolom, ezt a lendületet ki tudjuk haszm nálni, s , Ä 7 titkon remélem, hogy egy előkelő helyezés elérésére is képesek leszünk - zárja Horváth Bálint. - Messze még a vége, s biztosan érnek még pofonok minket, de remélem több okunk lesz majd az örömre, mint a szomorkodásra. Mi is azt reméljük, hogy a hét végén Marcaliban is nevető szekszárdi futballisták jönnek majd ki az öltözőből. Elhunyt Pálinkás Csaba Hétfő éjjel, 45 éves korában elhunyt Pálinkás Csaba, egykori olimpikon kerékpáros. Pálinkás 14 évesen kezdett versenyszerűen bringázni a Szekszárdi Spartacusban. Schneider Konrád mester keze alatt két év alatt utánpótlás válogatott sportoló vált belőle, s a különböző korosztályokban húsznál több magyar bajnoki címet szerzett. Rajthoz állt az első Gemenci Nagydíjon, és 16 évesen mindjárt a második legjobb részhajrásnak bizonyult. A bravúrt egy évvel később megismételte, majd kivételes tehetségét 1977-ben és 78- ban a háztömbkörüli kritériumverseny megnyerésével bizonyította. Tizennyolc esztendősen ötödik lett a junior világbajnokság 1000 m-es sprintszámában, és tagja volt az országúti viadalon nyolcadik helyezett magyar válogatottnak, melyet csupa szekszárdi bringás, Halász László, Halász Zoltán és Liska Pál alkotott. Pályafutása csúcsaként részt vett az 1980-as moszkvai olimpiai játékokon, ahol tagja volt a 4000 m-es üldözőversenyben induló magyar csapatnak. A szekszárdi évek után versenyzett pécsi és székes- fehérvári színekben is, de imádott sportágától az aktív versenyzés befejezése után sem szakadt el. TOTOTIPPEK 1. Matáv-Sopron-Debrecen x 2. MTK-Győri ETO 1 3. Bayern M.-Schalke 1 4. Hertha-Leverkusen x 5. Mainz-Werder Bremen 1 6. Stuttgart-Dortmund 1 7. Hannover-Wolfsburg 2 8. M'gladbach-K'lautern 1 9. Livorno-AS Roma 2 10. Juventus-Messina 1 11. Cagliari-AC Milan 2 12. Inter-Udinese 1 13. Lazio-Chievo x Pluszmérkőzés 14. Újpest-Ferencváros 1 Junior vb, paksi dzsúdóssal Csütörtöktől vasárnapig a Papp László Sportarénában kerül sor a junior cselgáncs-világbajnokságra, amelyen egy kivételével mind a 14 súlycsoportban lesz magyar induló. Az esemény keddi sajtótájékoztatóján Tóth László, az MJSZ elnöke elmondta, hogy miután a rendezés veszélybe került, a Sportminisztérium segítségképpen az állami napok közé iktatta a csarnok hétvégi bérlését, s így már nem volt akadálya a lebonyolításnak. Tóth László hozzátette: egy érmet és egy pontszerző helyet várnak a hazai dzsúdósoktól. Hangyási László, a szövetség szakmai alelnöke, a paksi Atomerőmű SE mesteredzője kifejtette, hogy a rendhagyó menetrend miatt a nemzetközi vezetés afféle próbaversenynek tekinti a budapesti viadalt. A tévéközvetítések kedvéért ugyanis csütörtökön és pénteken csak az előcsatározások, szombaton és vasárnap pedig a helyosztók lesznek műsoron. A vb során - melynek díszvendége a sportág élő legendája, a több mint 10 éven át veretlen, olimpiai és világbajnok japán Jamasita lesz - 65 ország mintegy 600 cselgáncsozója lép a Sportarénában lefektetett négy tatamira, a küzdőtér körül pedig mintegy 5-6 ezer néző foglalhat helyet. Hangyási László barcelonai aranyérmes tanítványára, Kovács Antalra is kitért, mondván, hogy a 32 éves paksi klasszis még nem vonul vissza: csütörtökön a nehézsúlyban induló Bor Barna edzőpartnere lesz, december 4-én pedig elindul a szintén Budapesten sorra kerülő abszolút Európa-bajnokságon. Az ASE nehézsúlyú junior Európa-bajnokával, Bor Barnával készült beszélgetésünket lapunk csütörtöki számában olvashatják. Hengerelt az UKSE a megyein Az NB Il-es kézilabda-bajnokság délnyugati csoportjának hét végi fordulójában a hölgyek megyei rangadóján a szekszárdi fiatalok kiütéses győzelmet arattak a Ce-Si ellen, míg a Simontornyai TC férfi együttese otthonában szenvedett vereséget a bajnokesélyes Harkánytól. Varga László, Fekete László Varga Trans-Fer UKSE Szek- szárd-Cece-Simontomya KC 52-16 (28-11). Szek- szárd, 100 néző. V: Ropo- li, Salamon. UKSE: Nagy T.- Németh 7, Weitner N. 10, Szilágyi 4, Eszter- bauer 3, Tischler 9, Bálint 10. Csere: Kovács 4, Kubatovics 2, Brunner 2, Varjú 1, Szabó, Lengi. Edző: Tabajdi Ferenc. Ce- Si: Szabó- Dolovai 1, Kapinya 1, Nagy A. 3, Szeip 3, Baski 6, Cseh 2. Csere: Végh (kapus), Dallos, Tibor É. Edző: Dravecz Károly. Az 5. percig, 3-3-ig Baski tartotta versenyben a vendégeket, ám miután a Ce-Si legjobbját a hazaiak emberfogással kikapcsolták a játékból, ellépett ellenfelétől a sokáig percenként a kapuba találó UKSE (24. p.: 24-9). Az első félidő hajrájában tartani tudta a lépést riválisával az ezúttal Killert és Tatárt is nélkülöző vendégcsapat, ám a fordulást követően gyorsan húsz gólosra hízott a szekszárdiak előnye. Tabajdi edző a 40. percben, 37-13-nál öt játékosát is lecserélte, s később a mezőny legeredményesebbjének, Weitner Nórának is pihenőt adott. A hátralévő időben ugyan a „gólsűrűség” csökkent, Nagy Tünde bravúrjainak köszönhetően azonban a különbség tovább nőtt. Jók: Nagy T., Weitner N., Németh, Bálint, illetve Szeip. Ifi: 37-30. Simontornyai TC-Harkány 31-36 (13-17). Simontornya, 150 néző. V: Markhard, Rákóczi. Simontornya: Pech- Nacsa, Varga L. 5, Simigh 3, Varga A. 5, Takács 7, Gráber 11. Cserék: Reichert (kapus), Papp, Bóvári, Pásztor, Teimel Zs. Edző: Farkas Attila. Az első hét perc (4-4) után hatperces gólszünetet tartottak a hazaiak, míg a vendégek ezen idő alatt háromszor is betaláltak. Negyedóra elteltével egy gólra felzárkózott ugyan az STC, ám a remek átlövőkkel rendelkező Harkány a 21. percben már öt góllal vezetett (8-13). Habár a hazaiak játéka igen csak „egyoldalú” volt - a jobbszélsők képtelenek voltak a kapuba találni -, az 50. percben mégis felcsillant a remény, hiszen három gólra felzárkózott a Simontornya. Ennél közelebb azonban nem került ellenfeléhez, mert a bajnokjelölt Harkány mindig újítani tudott. Jó iramú, színvonalas mérkőzésen a sérülések miatt tartalékos STC helytállt, de erejéből ezúttal csak ennyire futotta. lók: Gráber, Varga A., Simigh, Takács. Ifi: 97-1. Tischler Petra (a labdával) 9 gólt dobott a Ce-Si-nek Idegenben is otthonosan Győzelemmel folytatta szereplését az Atomerőmű SE gárdája a NB I-es sakk csapatbajnokság második fordulójában: a paksiak ezúttal idegenben, a Honvéd együttese ellen nyertek. Molnár Béla Honvéd-ASE 4.5:7.5. A találkozó jól indult a vendégek számára, miután Vidéki Sándor ellenfele egy ismért megnyitási csapdába esett, s már az ötödik(!) lépésben feladásra kényszerült. A hazaiak még fel sem ocsúdtak a meglepetéstől, amikor félórán belül újabb paksi „gól” született. Györkös Lajos egy váratlan közbeiktatott sakkal tisztelőnyhöz jutott, és nem sokkal később ő is fogadhatta ellenfele gratulációját. A kitűnő kezdést követően nagy küzdelem folyt a táblákon, a hazai csapat kétségbeesetten próbálta elkerülni a kiütéses vereséget, ami végül (részben) sikerült is. BERKES FERENC (képünkön) ugyan az első táblán látványosan mattolta a vietnámi Cao Shangot, de teljes pontot szerzett a fiatalabb „hadrendhez" tartozó Pataki Győző, Szabó Krisztián és az újoncként most debütáló Mácsik Tamás is. A játékidő végén - az időzavarok árnyékában - több ígéretes állást rontottak az atomosok, s így végül is méretes zakó nélkül maradt a „Honvédség”. A pontosztozkodással ezúttal csínján bántak a felek, mindössze három játszma végződött remivel: Ács Péter, Papp Gábor és Tóth András osztozott a ponton. Az állás: 1. Nagykanizsa 16, 2. Atomerőmű SE 15, 3. Statisztika 14, 4. Hajdúböszörmény 13.5, 5. Pi- remon SE 12, 6. Makó 12,- 7. Haladás 11.5, 8. Honvéd 11, 9. Zalaegerszeg 10.5 (12), 10. BEAC 10, 11. Postás MSE 4, 12. Vasas-Novák 2.5 (12) pont. Tolnán zárult az idény Tolnatext-kupa maratoni kajak-kenu idényzáró verseny, Tolna. Az Alois Dallmayr- Tolnatext KKSC és az Atomerőmű SE sportolóinak eredményei: Férfiak. Felnőtt K-l, 10 km: 1. Jámbor Attila, 2. Szakály Viktor, 3. Mátrai Zsolt (mind Tolna). C-l, 10 km: 5. Prancz Zoltán (Atom). Ifjúsági K-l, 10 km: 1. Felki Balázs, 2. Szajki Balázs (mindkettő Tolna). Serdülő K-l, 10 km: 1. Bauer Dániel (Tolna), 3. Pinczés János, 8. Cziczer Viktor, 12. Bor Alexander (mind Atom), 16. Kalamár László (Tolna). K-2, 10 km: 2. Nagy Dávid-Mátyás Kristóf (Tolna). C-l, 10 km: 5. Dejcző Balázs (Atom). Kölyök K-l, 5 km, IV. évf.: 4. Bor Dániel (Atom), 8. Kapfinger Bálint (Tolna), 10. Csányi Tibor (Atom), ül. évf.: 1. Bucher Barnabás (Tolna), 10. Fejes István (Atom). K-2,5 km: 1. Somorácz Tamás-Fejes István (Atom), 3. Herbstsommer György-Kapfinger Bálint (Tolna), 9. Reich Roland-Csá- nyi Tibor (Atom), 12. Busbach Roland-Nagy Attila (Tolna). MK-1,5 km: 5. Herbstsommer György, 11. Tengölics Ádám (mindkettő Tolna), 12. Keszthelyi Gábor, 13. Szabó Attila (mindkettő Atom). C-l, 5 km, IV. évf.: 3. Kaiser Adrián (Tolna), 4. Dejcző Bálint, 5. Soho- nyai Zoltán (Atom). Él. évf.: 1. Kaiser Jonatán (Tolna), 2. Csipszer Bertalan, 4. Sáfrány Gyula (mindkettő Atom). Gyermek MK-1, 2 km, II. évf.: 2. Somorácz Tamás (Atom), 5. Zörényi Márk, 6. Pálinkás Máté, 9. Kurúcz Gábor, 12. Szekretár Endre (mind Tolna). I. évf.: 4. Balogh Csaba, 8. Klézli Barna (mindkettő Tolna), 10. Sárközi Márk (Atom). MK-1, 2 km, kezdők (92/93): 1. Széperdei Renátó, 11. Feil Kornél, 13. Turánszki János (mind Atom), 15. Rikk Márk (Tolna), 23. Sziklásy Zsolt (Atom). Kezdők (94/95): 11. Németh Ferenc, 21. Árki Dávid (Atom). MK-2, 2 km: 5. Oláh Gábor-Szegleti Bence, Balogh Csaba-Klézli Barna, Ádám Erik-Tóth Gergő, Vastag Bálint-Solymár Ákos (mind Tolna). MK-1, 2 km (9^95): 1. Solymár Ákos, 2. Rikk Márk, 3. Tóth Gergő, 4. Vastag Bálint, 5. Lerch Gábor, 6. Jelics Bálint, 7. Oláh Szabolcs, 8. Varga Levente, 9. Szigetfalvi János, 10. Pálinkás Bence (mind Tolna). K-2, 2 km: 1. Zörényi Márk-Pálinkás Máté, 4. Adorján Balázs-Tóth Gergő, 5. Kurucz Gábor-Szek- retár Endre (mind Tolna) Masters K-l, 5 km: 6. Szecsei Imre, 16. Odor Tibor (mindkettő Tolna). C-l, 5 km: 1. Kaiser János (Tolna). Nők. Felnőtt K-l, 10 km: 1. Bartha Diána (Tolna). Serdülő K-l, 10 km: 8. Szőke Enikő (Tolna), 11. Járfás Tímea (Atom). Kölyök MK-1,5 km, IV. évf.: 7. Pupp Edina (Atom), 10. Sárközi Réka (Atom). EL évf.: 4. Prantner Anikó, 6. Pinczés Sztella, 11. Blazsek Zsófia (mind Atom). Gyermek MK-1, 5 km, n. évf.: 5. Magyar Nikolett (Atom). MK-2, 2 km: 1. Tóth Kinga- Freund Fanni, 3. Fauszt Alexandra-Mozbacher Rita, 5. Kosztolányi Adrienn-Szom- mer Anita (mind Tolna). MK- 1, 2 km, kezdők: 5. Fenyvesi Réka (Atom), 7. Persies Mariann (Tolna), 11. Bor Andrea, Német Judit (mindkettő Atom), 20. Mozbacher Fanni (Tolna), 21. Kaluzsnyi Lee, 25. Csipszer Betti (mindkettő Atom). MK-1, 2 km (91/95): 1. Solymár Anna, 3. Tóth Kinga, 4. Freund Fanni, 5. Fauszt Alexandra, 6. Mozbacher Rita, 7. Persies Mariann, 8. Kosztolányi Adrienn, 9. Mozbacher Fanni, 10. Lénárt Eszter (mind Tolna). i