Tolnai Népújság, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-06 / 208. szám

10. OLDAL SPORT 2004. SZEPTEMBER 6., HÉTFŐ Sima vereséget szenvedett világbajnoki selejtező mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott Zágrábban Vb-selejtezők Rileyt hibáztatjuk, de ez a realitás Tíz perc alatt szertefoszlott az álom. Hiába reménykedett egy bravúros sikerben (de legalább pontszerzésben) az a mintegy 4000 (!) magyar drukker, aki útra kelt Zágrábba, hogy a helyszínen buzdítsa nemzeti csapatunkat, Huszti kiállítása után a Mattháus-gárda minden esélye elszállt egy jó eredmény elérésére. A hor- vát csapat könnyedén nyert 3-0-ra, s utólag nem nagy kockázat kijelenteni: egy teljes magyar válogatottat is két vállra fektetett volna. Nem hiába tartottunk Dado Prso-tól (jobbról), a hazaiak klasszis csatárát Juhász (4) és Molnár (7) is csak együttes erővel tudta szerelni. Más kérdés, hogy utóbbi előbb gólpasszt adott a horvátnak... fotó, era Megmozdult az ország. Régen látott nagy népvándorlás indult meg szombaton a horvát főváros felé: jöttek a drukkerek délről, keletről, sőt északról is, s vala­mennyien azzal a céllal vállalták a nem kis kockázattal (is) járó utat, hogy Lothar Matthäus válogatottját győzelembe haj­szolják déli szomszédaink csapata ellen. A Mattháus-gárda rá is szolgált a biza­lomra. Előbb az 1954-es találkozó „visz- szavágóján” Kaiserslauternben győzte le (2-0) a német válogatottat, alig két hete pedig Glasgowban ütötte ki (3-0) parádés játékkal a skót együttest. Nem csoda, hogy reménykedett a nép: most aztán megmu­tatjuk a világnak, hogy mit tudunk. Az országos lapok egész héten mást sem írtak, mint, hogy több ezer szurkoló buzdítja majd Zágrábban a mieinket, ám hogy ilyen sokan lesznek kint a „nagy meccsen”, talán senki sem gondolta ko­molyan... Először akkor döbbent meg az ember, amikor a horvát főváros bevezető útján belebotlott az első magyar konvojba. Éneklő, dudáló, zászlókat lobogtató, nemzeti mezbe öltözött fiatalok (és idő­sek) százai várták a bebocsátást Zágráb­ba. Igen, a bebocsátást, hiszen a horvát A lelkes magyar szurkolók némelyike szombaton még a rendőrrel is koccintott szervezők semmit sem bíztak a véletlen­re, s rendőri kíséretet vezényeltek honfi­aink mellé. Bizonyára felrémlett emléke­ikben a pepita-mezesek nem is oly régi pécsi látogatása („Folyt a vér és a sör” - írta akkor a Nemzeti Sport), s nem akar­tak hasonló látvánnyal szembesülni. A drukkerek így biztonságban vonulhattak a városba, szó sem lehetett így összetű­zésekről, megdobált autókról, betört fe­jekről... Le a kalappal a házigazdák előtt a re­mek ötletért, hát még azért, hogy azt is kiötlötték: buszokkal szállítják a magya­rokat a stadionba. A jó nép tehát épség­ben megérkezett, igaz a vendéglátó talán megbánta a buszozást, hisz jó párat kel­lett fordulniuk szegény csuklósoknak. Az első drukkerek már öt óra magassá­gában elfoglalták helyüket az üres stadi­onban (ekkor tűnt fel igazán, hogy jócs­kán lenne mit szépíteni az ütött-kopott lé­tesítményen), s jobb elfoglaltságuk nem lévén, önmagukat szórakoztatták. No meg azt a mintegy 100 biztonsági őrt és rohamrendőrt, akik a mieink biztonságá­ért feleltek. Zengett a „Ria, Ria, Hungá­ria” és a „Magyarok, magyarok!" csataki­áltás, s bizony sokakban felötlött, hogy ha így folytatják a srácok, a meccs kezde­tére elfogy a hangjuk. Nos, ez a veszély ' nem állt fenn, hisz a tábor percről percre nőttön nőtt, hét órakor már mintegy két­ezren lehettek, amikor pedig a magyar já­tékosok kifutottak a gyepre majd 3000 (!) magyar torokból harsant fel a „Mindent bele!”. Gyűltek a horvátok is, s ahogy egyre többen lettek, ők is kieresztették hangju­kat. Nem könnyű a Dinamo híres tábo­rát, a Bad Blue Boys-ot túlharsogni, de becsületükre legyen mondva, a magyar szurkolóknak sikerült. Fél kilenc előtt né­hány perccel már közel 4000 (!) magyar vívott hangpárbajt a 25 ezernél is több hazai drukkerrel, elképzelhető tehát, hogy milyen pokoli hangulatban kezdő­dött a Mattháus-gárda első tétre menő üt­közete. Az angol Michael Riley sípszavára fél kilenc után négy perccel indult útjára a labda, hogy aztán a derék brit sípos - aki már az Európa-bajnokságon is főszere­pet vállalt, amikor a német-lett meccsen elfelejtett három jogos 11-est megadni Verpakovskiséknak - alig tíz percnyi já­ték után magára haragítsa az egyébként szelíd magyar drukkereket. Huszti Szabolcs (még a horvát kapitány szerint is elhamarkodott) kiállításával nagy előnyt adott a hazai gárdának, amely sok­kal jobb csapat annál mint, hogy kihagyja a ziccert. A N. Kovac-Kranjcar-Prso ten­gely vezérelte piros-kékek nagy fölényben futballozták végig a hátralévő 80 percet, s végül simán, 3-0-ra győztek, megfosztva a magyar játékosokat egy bravúrtól, a szur­kolókat pedig egy szép emléktől. A lefújás után azért kijárt a taps a mieinknek, no meg Lothar-kapitánynak, ám ez a taps más volt, mint amire számítottunk: ezúttal il­lendőségből ünnepelte a tábor a mieinket. Ettől függetlenül tény: a szurkolók nagyon szeretik az új válogatottat, s annak vala­mennyi játékosát, még ha közülük sokan (Tóth A., Molnár B„ Rósa D.) nem is tud­tak felnőni a feladathoz. Csüggedésre persze nincs ok, szerdán Izland ellen lehet javítani. Sőt, kötelező javítani. Máskülönben csak a német és a skót meccs emléke marad nekünk... RÓNAI GÁBOR Emlékeztető, 8. csoport Horvátország-Magyarország 3-0 (1-0) Maksimir-stadion, 30 ezer néző. V: Riley (angol). Horvátország: Butina- R. Kovac, Tudor, Simunic- Srna(Mornar, 84.), Vranjes, N. Kovac, Babic- Kranjcar (Leko, 76.)- Klasnic, Prso (Olic, 74.) Szövetségi kapitány: Zlatko Kranjcar. Magyarország: Király- Juhász, Stark, (Gyepes, 59.), Tóth A. (Kovács R, 82.)- Bodnár, Rósa D., Molnár, Huszti- Simek(Lőw, 18.), Gera- Szabics. Szövetségi kapitány: Lothar Matthäus. Gól: Prso (32.), Klasnic (57.), Gyepes (80., öngól). Kiállítva: Huszti (11.). Lothar Matthäus szövetségi kapitány: - Egyes játékosok képességeik alatt teljesítettek, ráadásul a piros lap kizökkentett minket, és ettől kezdve nem tudtunk támadólag fellépni. Véleményem szerint a játékvezető nem ugyanúgy bírálta el a horvátok szabálytalanságait, mint a mieinket. A legnagyobb bajunk azonban az volt, hogy a középpályán pontatlanul játszottunk, így nem jutottunk el az ellenfél kapujáig. Gratulálok a horvátoknak. További eredmények: Málta-Svédország 0-7 (G: Ibrahimovic 4, Ljungberg 2, H. Larsson). Izland - Bu Igária 1 -3 (G: Gudjohnsen, illetve Berbatov 2, Janev). Következik: Magyarország-Izland (szerda, 21.15), Svédország-Horvátország (szerda, 20.15). 1. CSOPORT Finnország-Andorra 3-0 (1-0). G: Eremenko (42., 64.), Riihilah- ti (58.). Románia-Macedónia 2-1 (1-0). G: Pancu (16.), Mutu (88.), illetve Vasovski (75.). Kiállítva: Sumolokovski (89., macedón) 2. CSOPORT Albánia-Görögország 2-1 (2-1). G: Murati (3.), Aliaj (10.), illetve Jannakopulosz (38.). Törökország-Grúzia 1-1 (0-0). G: Tekke (49.), illetve Aszatjani (84.). Kiállítva: Hasan Sas (török, 58.). Dánia-Ukrajna 1-1 (1-0). G: Jörgensen (9.), illetve Huszin (56.). 3. CSOPORT Észtország-Luxemburg 4-0 (2-0). G: Teever (7.), Schauls (4L, öngól), Oper (61.), Viikmae (66.). Kiállítva: Huss (34., luxembur­gi)­Lettország-Portugália 0-2 (0-0). G: C. Ronaldo (58.), Pau- leta (59.). Oroszország-Szlovákia 1-1 (1-0). G: Bulykin (14.), illetve Vittek (87.). 4. CSOPORT Írország-Ciprus 3-0 (2-0). G: Morrison (33.), Reid (38.), Robbie Keane (55.). Svájc-Feröer-szigetek 6-0 (4-0). G: Vonlanthen (10., 14., 57.), Rey (29., 44., 55.). Franciaország-Izrael 0-0. 5. CSOPORT Szlovénia-Moldova 3-0 (3-0). G: Acimovic (6., 28., 49.). Olaszország-Norvégia 2-1 (1-1). G: de Rossi (8.), Toni (80.), illetve Carew (1.). 6. CSOPORT Észak-írország-Lengyelország 0-3 (0-2). G: Zurawski (4.), Wlodarczyk (37.), Krzynówek (57.). Kiállítva: Wlodarczyk (len­gyel, 79.). Azerbajdzsán-Wales 1-1 (0-0). G: Szadigov (56.), illetve Speed (48.). Ausztria-Anglia 2-2 (0-1). G: Kollmann (71.), Ivanschitz (73.), illetve Lampard (24.), Gerrard (64.). A találkozót köve­tően tömegverekedés tört ki Bécs belvárosában, két vendégszurko­ló megsebesült. 7. CSOPORT Belgium-Litvánia 1-1 (0-0). G: Sonck (61.), illetve Jankauskas (72.). San Marino-Szerbia és Mon­tenegró 0-3 (0-2). G: Vukic (4.), Jestrovic (15., 83.). ■ HORVÁT-MAGYAR LABDARÚGÓ VB-SELEJTEZŐ Kajak-kenu: Három versenyen több mint 200 kilométert evezett a tolnai kajakos Matthäus a bírót is okolja Lothar Matthäus, a magyar labdarúgó-válogatott szövetsé­gi kapitánya úgy véli, hogy az angol Michael Riley játékveze­tő nem egyenlő mércével mér­te a horvát és a magyar futbal­listákat a szombat esti világ­bajnoki selejtezőn, s ez zel je­lentősen hozzájárult a hazai­ak 3-0-ás győzelméhez. „Túl határozott, rossz döntés volt a piros lap. Ez kizökkentette játé­kosaimat, ráadásul a kiállítás mi­att Simeket le kellett cserélnem, így pedig nem tudtunk a megbe­széltek szerint offenzíven játsza­ni. Sajnos ezúttal nem ugyanúgy bírálták el a két fél szabálytalan­ságait, s ez a horvát futball presz­tízsének köszönhető. ígérem, azon leszünk, hogy ezt mi is ki­vívjuk magunknak.” - mondta a zágrábi találkozó legvitatottabb momentumáról a 11. percben tör­tént Huszü-kiállításról a német szakember. A játékosként 150-szeres válo­gatott tréner nem csak a bírói té­vedésekben látja a kudarc okát. Véleménye szerint a középpá­lyán nagyon pontatlanok voltak a magyarok, s ezzel magyarázható, hogy mindössze egyszer jutottak el a horvátok kapujáig. „Riválisunk az egyik legjobb csapat Európában, ezért úgy gon­dolom, vendégként ki lehet kapni a csoport egyik favoritjától” - zár­ta szavait Matthäus. A mérkőzés negatív hőse, a ki­állítás sorsára jutott Huszti Sza­bolcs rendkívül csalódott és elke­seredett volt a találkozót követően. „Nem voltam szabálytalan. Csak a labdára figyeltem, azt se tudtam, hol van Srna, mivel nem foglalkoztam vele. Nem ütöttem, egyszerűen védekezésből mindig így ugrok fel” - bizonygatta ártat­lanságát a Ferencváros fiatal te­hetsége. Gera Zoltán, a magyar csapat legjobbja sem talált magyarázatot arra, hogy miért csak egyszer si­került eljutni Tomislav Butina ka­pujáig. „Kevesebben voltunk, ráadásul pontatlanul is játszottunk. Az egyetlen helyzetünkről pedig csak annyit, hogy ilyenkor ezek­ből gólt kell szerezni, hiszen való­színűsíthető, hogy nem sok ilyen alkalom adódik még. Az izlandiak ellen nehéz mérkőzésre számí­tok, de nyernünk kell” - tekintett előre a Szusza Ferenc-stadionban szerdán 21.15-kor kezdődő mérkő­zésre a csapatkapitány. Matthäus együttese még éjsza­ka hazarepült, s a német szakem­ber tegnap délelőtt már ismét a Vízművek-pályán tartott átmoz- gató edzést. _______ ■ Sz akály Viktor kemény erőpróbái Miközben társai ilyen tájt az idény fáradalmait pihenik ki, ő az évad legkeményebb versenyein „kínozza” magát A tolnai Szakály Viktor évek óta visszajáró vendége a spanyol és portugál vizeken zajló nemzetközi megméretéseknek, így borítékolható volt, hogy az Alois Dallmayr-Tolnatext KKSC kajakosa idén is ott lesz a mezőnyben. Nem is történt másképp, a világbajnoki bronz­érmes kajakos korábbi párosbeli társával, Bauer Gyulával három rangos nemzetközi via­dal részese volt az elmúlt hetekben. A nem kis megméretést jelentő „túra” Spanyolországban kezdődött, s Portugáliában folytatódott.- A hagyományos Sella-maratonon ültünk hajóba először - tekint vissza a versenyekre Szakály Viktor. - Az Ariondas és Pontevedra között, a Sella-folyón zajló viadalon több mint ezer indulóval kellett összemérnünk erőnket, szinte a világ minden tájáról, Brazíliától Dél-Af- rikán át Argentínától Svédországig bezárólag érkeztek kajakosok a regattára. Mondanom sem kell, hogy nem volt leányálom, hiszen rop­pant gyors folyású, sziklákkal sűrűn „benőtt” pálya várt ránk. Nagyon megszenvedtünk, de végül sikerült a 9. helyen célba érkeznünk. Hogy ki nyert? Természetesen egy spanyol egység aratta le a babért, de például a világbaj­nok Busto és partnere a második helyen zárt. Martinezék már hatodik alkalommal végeztek az élen, s bizonyára még sok versenyt nyernek a jövőben, hiszen a hazaiakat sosem könnyű legyőzni a „messziről jöttéknek”.- Következő versenyünkre már Portugáliá­ban került sor Porto Santo üdülőszigetén - folytatja élménybeszámolóját Szakály. - A há­rom szakaszból álló viadalon két nap alatt 46 kilométert eveztünk. Örömmel mondhatom, hogy két szakaszt is megnyertünk, egyet pe­dig második helyen zártunk, így a tavalyi má­sodik helyünk után idén sikerült győznünk. Pedig nem volt könnyű, hiszen a szervezők­től kapott hajókat be kellett járatnunk. Úgy tűnik, hogy sikerült...- Néhány nap múlva visszatértünk Madeira szigetére, arra a hatnapos versenyre, amelyet tavaly már sikerült megnyernünk - vág bele az újabb viadal felelevenítésébe a tolnai kajakos. - Sajnos idén nem sikerült megvédenünk címün­ket, de a második helyre azért odaértünk. Na­pi 25 kilométert eveztünk, s a hat szakaszból ötben a második, míg egyben a harmadik he­lyen értünk célba. A viadalt végül egy portugál páros nyerte meg, akiknek az egyik evezős édesapja készített speciális hajót. Ezt az előnyt természetesen ki is használták a hazaiak. Mi három ponttal maradtunk le az elsőtől, míg a harmadikat két egységgel előztük meg. Örülök a második helynek, hisz a lényeg, hogy ismét sikerült végigmennünk, jövőre pedig újfent megcélozzuk májd az első helyet. (rónaii (Szakály Viktor szereplését a Xintex Hunga­ry Kft. és a Main Systems Hungary Kft. támo­gatta). ______________________________■ Sz akály Viktor (elöl) és Bauer Gyula a három viadalon több mint 200 kilométert evezett Á t 4 \

Next

/
Oldalképek
Tartalom