Tolnai Népújság, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-16 / 217. szám

TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2004. SZEPTEMBER 16., CSÜTÖRTÖK 5 Áfa: többet fizetünk, mint amennyit visszakapunk Tolna megyében mintegy 7 mil­liárd forintos pozitívumot mu­tat az első félév áfa-bevallásai alapján a befizetendő és vissza­igényelhető adó egyenlege - kö­zölte az APEH megyei igazgató­ja szerdán sajtótájékoztatón Szekszárdon. A befizetendő adó összege a bázisidőszaki 5,6 milliárd fo­rintról 10,8 milliárdra emelke­dett. A visszaigényelhető adó ezzel szemben 36,7 százalék­kal csökkent, 6,3 milliárd fo­rintról 3,9 milliárdra - ismertet­te Bíró Zoltán. Tájékoztatá­sa szerint az APEH Tolna Megyei Igazgatóságának az összes értékesítés nagysága szerint felállított első félévi tízes toplistáján az első he­lyen egy 44 milliárd, az utolsón pedig egy 2 milli­árd forintos árbevételű vál­lalkozás áll. A területi elosz­lást tekintve ebbe a megha­tározó körbe három megye- székhelyi adózó került be, s erősödött ilyen szempont­ból Dombóvár és környéke, ahonnan szintén hárman szere­pelnek a listán - tette hozzá. A megyei szervezet igazgatója szólt a május 1-jétől érvényes közösségi adószám alakulásáról is. Rámutatott: folyamatosan emelkedik az európai közösség tagállamainak adóalanyaival kereskedelmi kapcsolatot beje­lentő, közösségi adószámmal rendelkező társaságok, illetve egyéni vállalkozók száma, az el­ső félév végi 446-tal szemben je­lenleg 941-et tartanak számon. Végrehajtás, felszámolás Kovács Gabriella végrehajtási és felszámolási igazgatóhelyettes a tartozások behajtásáról beszámol­va elmondta, hogy tevékenységük eredményeképp augusztus végéig 2 milliárd forint folyt be, ez 277 millió forinttal, azaz 16,3 száza­lékkal haladta meg az előző év azonos időszakának adatát. Nincs egyezség a közös vagyonról Tóth Ferenc Továbbra sincs megegyezés az egykori közös tanácsi vagyon­ról Nagykónyi, Értény és Koppányszántó között. Amennyiben nem jön létre megállapodás, a bíróság által megállapított hányadban jut­nak tulajdonrészhez a volt társtelepülések az összesen 112 millió forintos értéken nyilvántartott nagykónyi ön- kormányzati ingatlanokban. Ez azt jelenti, hogy hét önkor­mányzati épületben körülbelül egyötöd-egyötöd részt lesz tu­lajdonos a két szomszédos fa­lu. Az ez év áprilisában szüle­tett bírósági döntés után Nagykónyi Koppányszántónak a fogászati rendelőt és a rend­őrlakást kínálta fel, Érténynek pedig egy négylakásos társas­házat, illetve még egy szolgála­ti lakast. A szobán forgo épüle­tek közé tartozik a polgármes­teri hivatal és az idősek gondo­zóháza is. Az ajánlatra Kop­pányszántó válaszolt, Értény eddig nem. Szabó Péter, Nagykónyi polgármestere el­mondta: a község készpénzben nem tudná kifizetni a volt társ­községek tulajdoni hányadát, hiszen az önkormányzat idén 14 millió forintos hiánnyal mű­ködik. A polgármester szerint ugyanakkor az is problémákat vet fel, ha nem sikerül megál­lapodni az épületek elosztásá­ról, a felújítások, pályázatok vitára adhatnak okot, és az in­gatlanok romlásnak indulhat­nak. Kérdéses az is, hogy a szolgálati lakások, vagy intéz­mények épületének tulajdonjo­gával mit kezdenek majd a szomszédos önkormányzatok, megtartják, vagy értékesítik. MEGYEI TÜKÖR Az elhízottak országában is jó útra térhetünk MEGFIZETHETŐ Nem könnyű átállni az egészséges táplálkozásra Bg&jp] A túlsúly nem pusztán esztétikai kategória. A plusz kilókat cipelő' ízüle­tek hamarabb kopnak, na­gyobb a szív terhelése, el- zsírosodik a vér, az erek fala, hamarosan ott a ma­gas vérnyomás és a cukor­baj. Egészségesen táplál­kozni erőfeszítésekkel jár és gyakran drágább is. Venter Marianna A fejlett országokban nagyon könnyű elhízni, s ez ma már nem a gazdagok „kiváltsága”, mint évezredeken keresztül. Magyarország a legelhízottabb nemzetek ranglistáján az ötö­dik helyet foglalja el. A hagyo­mányos magyar konyha a zsí­merszik meg. A hagyományos ételekhez szokott gyomor nehe­zen áll át a kisebb kalóriatartal­mú és kisebb mennyiségű fogá­sokra. Ugyanakkor nem mu­száj a legdrágább impontétele- ket enni, ma már egész évben kapható zöldség-gyümölcs, nem is megfizethetetlen áron. A vöröshagyma, a káposzta és az alma egész évben megtalál­ható a boltokban, akik megter­melik az egyéb zöldség-gyü­mölcsféléket, azok pedig általá­ban lefagyaszt­ják, tehát szintén egész évben hozzájut­nak. Az egészsé- g e s táplálko­zásra való áttéréshez tulajdon­Mennyi az annyi? KALORIATABLAZATUNKBAN A SZILARD ETELÉKBŐL 5 DEKAGRAMMOT. A FOLYÉKONY ETELÉKBŐL PEDIG 2.5 DECILITERT SZÁMÍTOTTUNK: Camam bért sajt 151 kcal Karfiol 11 kcal Szőlő 35 kcal Trappista sajt 189 kcal Brokkoli 14 kcal Kivi 30 kcal Tőkehal 72 kcal Káposzta 13 kcal Barack 21 kcal Zsíros marhahús 155 kcal Főtt kukorica 53 kcal Sovány joghurt 144 kcal Sovány sertéshús 126 kcal Karalábé 14 kcal Gyümölcsös joghurt 232 kcal Sült sertésborda 138 kcal Hagyma 19 kcal Tejföl 492 kcal Rántott csirkecomb 120 kcal Alma 29 kcal Rozskenyér 117 kcal Pulykamell 72 kcal Banán 45 kcal Fehér kenyér 121 kcal jétől. Kis lépésekkel és egysze­rű dolgokkal kell indulni. Ha a húsféléket tészta és krumpli he­lyett zöldséggel, salátákkal ennénk, már az is sokat számíta­na. Az egészsé­ges táp­lálkozásra való áttérés szemléletvál- to­Ami egészséges, finom is lehet kon is változtatni kell, több mozgásra lenne szükség. Gyak­ran hallani azt a véleményt, hogy a szerényebb jövedelem­mel rendelkezők nem tudják fi­nanszírozni az egészséges éte­leket. A szalonna valóban ol­csóbb, mint a pulykamell, de ha alaposan utánanézünk, rájö­vünk: a kenyéren, tésztán, édességen, cukros üdítőitalon megspórolt pénzből bőven fut­ná zöldségre, gyümölcsre és so­vány húsra. Akiben megszüle­tett a nagy elhatározás, bátran forduljon az ÁNTSZ egészség- fejlesztési osztályá­nak munkatár­saihoz, akik szíve­sen segítenek a cél elérésé­ben. ros, fűszeres, sok húst és tésztát fel­használó fo­gásokról is­képpen csak elhatározás kell - tudtuk meg dr. Vendég Magdol­nától, az ÁNTSZ me- j gyei intézeté­J||i I nek osztály­knj ' ff vezető­zast kivan, ami bizony nem köny- nyű. Ráadásul nemcsak az étke­zésünkön, hanem az életmó- dun­fkJt Friss zöldség és gyümölcs egész évben kapható TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG Madocsa SZÉPÜLŐ GÖDRÖK a te­reprendezéssel folytatódik a Göd­rök elnevezésű terület parkosítása, majd a füvesítés és a cserjék, fák ültetése következik. A munkára 300 ezer forintot nyert az önkor­mányzat a Gazdasági és Közleke­dési Minisztérium turizmusfejlesz­tési pályázatán. Az eredeti befeje­zési határidő augusztus 30. volt, ám a minisztérium nem küldte meg időben a szerződést, így azt január 31-re módosították. (rg> Németkér ajándék az újjáépített óvodában feleslegessé vált, de még jó állapotú berendezéseket az erdélyi testvértelepülésnek, Csittszentivánnak ajándékozta az önkormányzat. A mosdók, WC-k be­rendezéseit már el is vitték a Ma­ros megyei településre, az öltöző- szekrényeket, bútorokat a hónap végén juttatják el. ogi Őcsény ŐSZI RÓZSA Megtartotta nyitó foglalkozását az őcsényi Őszi Rózsa Klub. A körülbelül negyven nyugdíjassal Dávid Kálmán, a klub elnöke ismertette az első félév pénzügyi mérlegét, valamint az év végéig várható feladatokat és prog­ramokat. (bk) Paks támogatás Megalakítják a Kézdivásárhelyiek Baráti Körét A civil szervezet létrehozását annak a paksi delegációnak a tagjai kezde­ményezték, amely az elmúlt hét vé­gén járt az erdélyi városban. A ba­ráti kör a Kézdivásárhelyen élők­nek, főként a gyerekeknek kíván segítséget nyújtani, mi Paks PÁLYÁZAT Az önkormányzat ifjúsági, sport- és esélyegyenlőségi bizottsága pályázatot írt ki a város­ban működő civil szervezetek, ala­pítványok, közösségek számára di­ák- és szabadidősport-programok, hátrányos helyzetűek vagy fogyaté­kosok részvételével zajló közösségi programok, gyermekek és fiatalok aktív részvételével rendezett ese­mények támogatására. A nemzet­közi eredményeket elért verseny­zők felkészülésük támogatására egyénileg is pályázhatnak. A pályá­zat benyújtásának határideje októ­ber 15. (rg) PáHa KIRÁNDULÁS A pálfai nyugdí­jasok Pécsre, Harkányba, Mária- gyüdre utaztak tegnap. A kirándulást a nyugdíjasklub szervezte, élén az új elnökkel, Rácz Józsefnével. A pécsi úton nemcsak a klub tagjai, hanem minden pálfai nyugdíjas részt vehe­tett. Az utazás költségeit az önkor­mányzat finanszírozta. (vt> Sárszentlörinc szlovák vendé­gek Két szlovákiai roma aktivista vendégeskedik Sárszentlőrincen egy héten keresz­tül. A vendégek az Autonómia Alapítvány szervezésében egy hó­napot töltenek Magyarországon, ahol a roma programokkal ismer­kednek. Sárszentlőrincen a Zsivora György Népfőiskolái Alapítvány lesz a vendéglátó, az általuk szervezett programokon túl a környék civil szervezeteinek hasonló kezdemé­nyezéseivel is megismerkednek a szlovák vendégek, mi Pusztahencse vendégszereplés Harkányban, a szüreti fesztiválon lépett fel a falu Vadvirág néptánccsoportja. A táncosok szín­padon is bemutatkoztak, és részt vettek a menettáncban, nagy si­kert aratva. (rg> Simontornya ezren tanulnak a város lakosságának közel egyötöde tanuló vagy óvodás. A 2004-2005- ös oktatási évet 992 fő kezdte meg. Két új angoltanárral és egy szakoktatóval színesedett az oktatógárda. A pedagóguslétszám ennek ellenére nyugdíjazások és elköltözések miatt nem emelke­dett. M) Szekszárd széktulajdonosok Már több mint száz cég és magán- személy „vásárolt” széket a Babits művelődési ház színháztermébe, a Szekszárd Színházi Kultúrájáért Alapítvány közvetítésével. A felaján­lott összeg mintegy kétharmadát már be is fizették, m Tamási szakmát szereztek Har­minchatan tettek könnyűgépkeze­lői vizsgát a napokban a rácvölgyi közösségi házban. A munkaügyi központ által támogatott két hóna­pos tanfolyamon képzettséggel nem rendelkezők vettek részt. Egy másik tanfolyamon fakiterme­lői képzettséget szerezhetnek a résztvevők, ez októberben zárul vizsgával, m Tolna TELEPÍTÉS Halat telepítenek a tolnai Felső-holtágba csütörtö­kön. A Tolnai Horgász Egyesület 20 mázsa méretes pontyot helyez ki az általa kezelt vízterületre. A tele­pítés a gyárkút környékén lesz, horgászati tilalom csak csütörtökre és kizárólag a kajakház és a víziszínpad közötti területre vonat­kozik. (sk) (További települési információk: www.tolnainepujsag.hu )

Next

/
Oldalképek
Tartalom