Tolnai Népújság, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-11 / 213. szám
ALMANACH 2004 7 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2004. SZEPTEMBER 11., SZOMBAT SÁRPILIS Sárpilis a Sárköz legkisebb települése. Vályi András szerint ,Pilis Magyar Mezőváros Tolna vármegyében, földes Ura a Báthai Apáturaság, lakosai katolikusok és reformátusok, fekszik a Földvári járásban, határjának földgyei termékenyek, szőlője jó borokat terem, hajón eladásra van módgyok, mivel a Duna és a Sárvize között fekszik, s mivel az áradások is gyakran károkat tesznek fok gyein, második osztálybéli.” A község képviselő-testülete 1902. november 23-ai ülésén döntött -„...arra való tekintettel, hogy Pilis község a Sárközben fekszik,... legyen 1903-tól Sárpilis.” Sárpilis mai feluképe a XIX. század második felében egy hatalmas tűzvész után alakult ki. Azóta minden utcája szilárd burkolatú. Iskolája modem, ahol az óvoda is helyet kapott A sárpilisi ho-ho-hók Bár nincs „saját vizük”, a Sárpilisi Horgász Egyesület tagjait azért nem kell sajnálni, hiszen horgászni enélkül is tudnak. Olyannyira, hogy évente általában két versenyt is meg tudnak szervezni. Rendhagyó horgászverseny megszervezésére készül az egyesület az idén ősszel. A hagyományos tavaszi és őszi megmérettetések mellett egy, a sárközi települések egyesületei által megrendezett versenyen szerepelhetnek majd a sárpilisiek, és nemcsak mint versenyzők, hanem mint szervezők is. Hagyományos őszi versenyüket egyébként szep- te m b e r huszon- Marsi Gábor ötödikén tartják. Marsi Gábor, a sárpilisi egyesület vezetője elmondta, hogy emellett évente két fővel képviseltetik magukat a horgászok megyei ifjúsági táborában. „Fő tevékenységük” mégis az, hogy ellátják munkával a nyugdíjasklub tagjait, hiszen a sárpilisi ho-ho-hók által kifogott halat rendszerint az úgynevezett „öreglányoknak” kell megfőzniük, még gyakrabban megsütniük. Zenész és polgármester Kis lépésekben kell haladnia Sárpilisnek Végzett előadóművész, aki megjárta már Amerikát, Kanadát és Dél-Af- rikát is. Dolgozhatna Új- Zélandon, de úgy döntött, itthon marad, mivel szereti Sárpilist, és szeret polgármester lenni. Nincsenek eget rengető elképzelései a falu fejlődésével kapcsolatban, kis lépésekkel szeretne haladni. Hegedűs János, Sárpilis polgár- mestere rendhagyó módon, még ma is űzi eredeti szakmáját, gyakran lép fel a faluban, és járja az országot is. Hegedűs János először nem akart magáról beszélni, mondván: Sárpilisen úgyis ismeri őt mindenki, de kár lett volna kihagyni ezt a rendhagyó beszélgetést, így némi unszolás után kötélnek állt. Hegedűs János többdiplomás, világlátott ember, aki korábban zenéléssel kereste a kenyerét, többek közt a tengeren túl. Csakhogy, saját bevallása szerint, ő eltér az általunk is ismert zenész képétől, aki iszik, mulat, csajozik hajnalig. így aztán nem esik nehezére visszautasítani azokat az ajánlatokat, melyeket még ma is kap. Mehetne például Új-Zélandra, de nem megy. Hegedűs János ugyanis szereti Sárpilist és a munkáját. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy nem mondott le a zenélésről, hol spontán, hol szervezett körülmények között, ma is szórakoztatja például a sárpilisi nagyérdeműt. Közben, a zenésznek éppen nincs zongorája, de ez valószínűleg csak múló állapot, Hegedűs János életében zongorák jönnek, és mennek, egyszer például, amerikai útja előtt két nappal vett egy hangszert, melyet másnap el is adott egy barátjának. Maradt a sport és a tanulás is. Polgármesterként nem töri a fejét elérhetetlen célokon, jelenleg ő és kollégái a falu szépítésén dolgoznak. Az önkormányzat felvásárolja a romos ingatlanokat Sárpilisen, és eldózerolja őket A későbbiekben pedig reklámkampányt indítanak, hogy minél többen költözzenek a településre. Sárpilis mellett szól, hogy szinte nincsenek is vagyon elleni bűncselekmények, szép az iskola, közel van Szekszárd, és a falu minden infrastruktúrával el van látva, jelenleg pedig folyik a csatornázás. Hegedűs János Az önállóság egyben felelősség is Táncosok, akik országos hírűvé tették Sárpilist A sárpilisi „Gerlice- madár” Hagyomány- őrző Néptánc Egyesület 2001-ben alakult. Természetesen nem előzmények nélkül, hiszen a sárközi hagyományoknak az ötvenes években Bogár István már jó hírét keltette az országban. A néptanító munkájának köszönhetőn ebben az időben dalárda, népdalkor, majd tánccsoport alakult Sárpilisen, sőt, Ösz- szegyűjtötte a tárgyi emlékeket is, a míves főkötőtől a mezőgazdasági eszközökig. Ezeket ma a „Bogár-tanya” néven ismert, és a lánya, Bogár Éva által gondozott gyűjteményben láthatják az érdeklődők. Az együttes az ötvenes évektől változó létszámmal működik, Szabó Mónika a fiatalokat fogta össze, és felújított néhány feledésbe ment táncot, majd Ács Jánosné vette át a csoportot. Ő egyébként nemcsak fáradhatatlanul tanított, hanem az együttes ruhatárát is karbantartotta. Az ő munkáját vette át Kecskeméti Eszter, Fülöp Ferenc-díjas táncos. Mint azt Kolbert Margittól, az egyesület elnökétől megtudtuk, az egyesületté alakulás önállóságot jelent, de egyben nagy felelősséget is. A csoportban egyébként nemcsak sárpilisiek, hanem a közeli településeken élő fiatalok is táncolnak. A csapat idén júliusban az erdélyi testvértelepülésen, Kilyénben szerepelt nagy sikerrel az ottani falunapon, és nem mellékes, hogy ez volt az első külföldi útjuk. Az öt nap alatt persze jutott idő kirándulásra, szalonnasütésre, és a csoport tagjai jó néhány barátra is szert tettek. A környéken és otthon rendszeresen fellépnek a sárpilisiek, nevezhetnénk őket akár elmaradhatatlan tartozékoknak is, mely nélkül a sárközi fesztiválok és ünnepségek fogaskereke bizony döcög. Kész tény, már nem is terv, hogy ott lesznek a Szekszárdi Szüreti Fesztiválon, Bárban és Kajda- cson lépnek fel valamint vendégül látják kilyéni barátaikat is. Az együttes tagjainak sokoldalúságát pedig mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy márciusban az attalai népdaléneklési verseny után a decsi gála szereplői voltak. Kolbert Margit Nem zavartatják magukat Szerencsére viszonylag sok gyerek születik Sárpilisen, így aztán ovisból mindig van utánpótlás. Ráadásul, ha innen kikerülnek a gyerekek, nem kell egy teljesen új intézményt megszokniuk, hiszen egy épületben „laknak” az iskolásokkal. Hogy előny vagy hátrány-e, hogy a tanító néni már az első tanítási nap előtt ismeri „viselt dolgaikat”, arról a kicsik nem nyilatkoztak, hiszen, mint az a képen is látszik, el- mélyülten hallgatják az óvónőt, Januskóné Salgó Évát, aki épp mesél nekik. A falu szakácsai Gyorsabban megy a munka, ha közben beszélgetni is lehet A Sárpilisi Nyugdíjas Klub havonta egyszer „ülésezik”. Csakhogy, ez a kijelentés így nem állja meg a helyét, hiszen összejöveteleiket jobb vigasságnak nevezni, amúgy pedig a tagok napi kapcsolatban állnak egymással. Munkakapcsolatban. Ez a nyár végi, ősz eleji időszakban leginkább közös befőzést jelent. Hogy „kajából” mi a jó a Sárpilisi Nyugdíjas Klub tagjai szerint, arra a legegyszerűbb, ha azt mondjuk: minden, amit jó falusi módra készítenek. A sárpilisi nyugdíjasoknak persze nem is annyira az evésből, persze abból is, mint inkább a sütésből, főzésből jut ki. Egyrészt, havonta tartanak egy mulatságot, ami vacsora nélkül nem lenne az igazi. És ott vannak még a horgászok, akik ellátják őket munkával, meg persze az unokák, és maga a falu is, elsősorban sátoros ünnepekkor. Szerencsére az idős asszonyok ezt egy csöppet se bánják, és ha véget ért a konyhai munka, „letáncolják” még a tinédzsereket is. Ez utóbbi nem véletlen, hiszen a tagok Medveczki Józsefné nem is tudja milyen érzés volt látni magát tizennyolc évesen, amint táncol. Ezzel kapcsolatban persze az sem utolsó, hogy a néprajzkutató néhány lépést a film segítségével tanított meg a budapesti egyetemistáknak. Tóth Ferencné és Medveczki Józsefné persze A sárpilisi együttes az Operaház színpadán, 1952-ben közt találunk jó néhányat, aki a Bogár István vezette tánccsoportban ropta annak idején. Például Rákosi Mátyás hatvanadik születésnapján az Operaházban, vagy az első Sárköz Napon, melyet Sárpilisen rendeztek. Nem is olyan régen Taba Csaba néprajzkutató járt a sárpilisi nyugdíjasoknál, hogy egy 1952-ből származó filmet mutasson meg nekik. Tóth Ferencné, a nyugdíjasklub tagja elmondta, hogy nem érnek rá mindig nosztalgiázni, hiszen sok munkát adnak az unokák, utóbbinak a dédunokák is, nem is beszélvé a kertről, és az egyéb tennivalókról. Ott jártunkkor a két idős asszony a befőzés kellős közepén állt, akkor Tóth Ferencnénél éppen. A sárpilisi nyugdíjasoknál nem ritka, hogy a ház körüli teendőkbe besegítenek egymásnak, a munka is gyorsabban megy, és közben beszélgetni is lehet. Dudos szoknya és egy nem mindennapi kép Nem mindennapi kinccsel büszkélkedhet a sárpilisi Mózes néni: egy képpel, mely őt ábrázolja fiatalasszony korában. A képet egy műszaki főtanácsos, név szerint Horváth Lajos festette, és már sokan szemet vetettek erre az alkotásra. Az idős asszony viszont semmi pénzért nem adja, annak okán, hogy élete talán legboldogabb időszakára emlékezteti. Az idős hölgy persze más szempontból sem mindennapi, egyrészt, mert hajlott kora ellenére szellemileg teljesen friss, másrészt, mert ő az egyik utolsó „viseletes” asszony. A népviseletről egyébként Mózes néni azt mondta, hogy bár igen mutatós öltözet, nem túl egészséges, ő maga nem is érti a mai fiatal néptáncosok, hogy tudják viselni úgy, hogy alapvetően nincsenek hozzászokva. Az idős asszony leánykorában persze szintén azt szerette, ha minél „dudosabb” a szoknya, vagyis, ha hat-hét alsószoknya volt rajta. Az egyik utolsó viseletes asszony ma és fiatalasz- szony korában A falu kulturális központja: az iskola A sárpilisi iskolások hamar beletaBernád Enikő, Juhászné Böröcz Anita tanárnő és persze a sárpilisi iskolások nulnak abba, hogyan is keli a színpadon viselkedni. Nincsenek ugyanis túl sokan, egészen pontosan tizennyolcán kezdték el idén a tanévet, viszont a településen hagyományossá vált az az elvárás, hogy az ünnepségeken feltétlenül nekik kell szerepelniük. Ebben nagy segítségükre van, hogy Kecskeméti Eszter, aki a gerlicék néptáncoktatója is, péntekenként őket vezeti be a tánc rejtelmeibe. Az intézmény más szempontból is a falu kulturális központja, tudtuk meg Bernád Enikőtől, az iskola igazgatójától. Az iskolában található ugyanis Sárpilis könyvtára, melynek első számú látogatói persze a gyerekek. Igaz, nemcsak olvasásra, kölcsönzésre használják ezt a komoly termet, hanem játékra is. Ráadásul itt még számítógépezni is lehet.
