Tolnai Népújság, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-11 / 213. szám
4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2004. SZEPTEMBER 11, SZOMBAT MEGYEI TÜKÖR Halálos közlekedési baleset történt Szekszárd határában, a hatos úton Két ember meghalt, három súlyosan megsérült abban a súlyos közlekedési balesetben, melynek során öt autó ütközött össze tegnap reggel Szekszárd határában, a hatos főközlekedési út Pécs felé vezető szakaszán. F. Kováts Éva A rendőrség tájékoztatása szerint a négysávos úttest szélén Pécs irányában műszaki okok miatt állt egy terepjáró, mögötte egy furgon. A két gépjármű sofőrje kiszállt az autóból és a vontatókötelet akarta feltenni, amikor a Szekszárd irányából érkező Iveco tehergépkocsi - eddig ismeretlen okból - nekiütközött a furgonnak, melyet a terepjárónak tolt. Az ütközés következtében a terepjáró kivágódott a szemközti sávba, ahol a Pécs irányából érkező Opel személygépkocsinak, az pedig egy Pécs felé haladó Peugeot személygépkocsinak ütközött. A baleset során az egyik férfi a helyszínen, a másik pedig a kórházba szállítás után életét veszítette, további három személy súlyos sérülést szenvedett. A baleset után alig tíz, tizenöt perccel értünk a helyszínre fotós kollégámmal, éppen riportot felvenni igyekeztünk volna vidékre. A forgalom áll, a mentők, tűzoltók, katasztrófavédelmisek már ott vannak, teszik a dolgukat. A négysávos Pécs felé vezető út külső sávjában a balesetet okozó, leszakadt elejű teherautó, előtte véres az aszfalt, mellette a füvön összetört rendszámtábla, cigarettás doboz, műanyag öngyújtó. Az árokban a kitört szélvédőjű furgon, hátsó kereke alatt rövidnadrágos férfi élettelen teste. Sportcipője leszakadva a lábáról, arrébb hever. A kisteherautó anyósülésén idős, ősz hajú férfi, beszorult, ölében a fél műszerfal. Az út másik oldalán, szemben, bordó Opel Vectra áll félig az árokba lógva, eleje összetört, hátulja is sérült. A véres első ülés mellett színes plüsstigris. Az egyik súlyos sérültet már elszállították, a másik bekötözött fejjel ül a mentőautóban, a harmadikat most látják el a rohamkocsiban. Az Opel mellett az árokban, négy kerekével az ég felé, a Mitsubishi terepjáró, a tűzoltók éppen azt nézik, van-e valaki benne. Kollégáik közben az út másik oldalán feszítővassal szabadítják ki a kisteherautóban rekedt idős férfit. Mentősök egyensúlyoznak a meredek árokparton a hordággyal, ráfektetik a nyöszörgő sérültet, felvágják bal lábán a vértől tocsogó nadrágját, ellátják, aztán szirénázva indulnak a kórházba. Helyüket elfoglalják a helyszínelők. Amikor délután egy órakor visszafelé jövünk, már csak a homokkal beszórt vérfoltok utalnak a reggeli tragédiára. Hogy vannak a sérültek? A három súlyos sérült állapota kielégítő, tudtuk meg dr. Mohás Andrástól, a szekszárdi megyei kórház baleseti osztályának ügyeletes orvosától csütörtökön délután. A furgonból kimentett idős férfinek, aki lágyrészsérüléseket szenvedett, nyugtatót is adtak, miután közölték vele, hogy fia a balesetben elhunyt. FOTÓ: GOTTVALD KÁfiOLY A baleset miatt dugóba kerültek döbbenten figyelték a mentést Az elnökök maradtak, az elnökségek változtak Ihárosi Ibolya Újraválasztották a városi MSZP-elnököket Tolna megyében. Bonyhádon ismét Pogátsa Alajos, Dombóváron Radochay Imre, Pakson Faller Dezső, Szekszárdon Schoek Károly, Tamásiban pedig Bakó Béla vezeti tovább a városi elnökséget. Ezzel szemben az elnökségi tagok körében jelentős volt a változás, mindenütt fiatalok kerültek funkcióba, tájékoztatta lapunkat Knopf Attila megyei irodavezető. Szekszárdon például az elnökkel együtt héttagú vezetőségbe négy új, és egyben harminc év alatti fiatalt választottak meg. Jövő pénteken délután lesz a megyei küldött- értekezlet. Úgy tűnik, a jelenlegi megyei pártelnöknek, Právics Józsefnek nem akad kihívója, de a jelölő bizottság hétfőn még ülésezik. Elsősegélynyújtás: Budavári Kata Magyarországon második alkalommal rendezik meg minden megyében az Elsősegélynyújtás-világnapot. A megyei rendezvénynek a faddi iskola adott otthont pénteken délután. A Vöröskereszt megyei szervezete arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy a segítség- nyújtás nemcsak sebellátásból lélekben is áll, hanem lelki támogatásból is. A program dr. Németh Líviának, a Tolna Megyei Vöröskereszt elnökének köszöntőjével kezdődött, majd élőlánccal, ismeretterjesztő és játékos programokkal folytatódott. A rendezvény szervezésében és lebonyolításában részt vett a Tolna Megyei Rendőrfőkapitányság és a megyei katasztrófavédelem is. ■ Élje ót a zoom-zoom élményt! Jöjjön el márkakereskedésünkbe és próbálja ki ólmai Mazdáját! Ráadásul most a legtöbb modell 0% THM-mel elvihető. Mazda nyílt hétvége: szeptember 17-19 H1LCZ ÉS FIfi KFT. 7122 KfiKflSD, KOSSUTH U. 8/0. TEL/FAX; 74/431-908, 431-825 E-MAIL MflZD8@HILCZ.HU WWW.HILCZ-AUTOHAZ.HU www.mozdo.hu íumm TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG Bátaszék kirándulás BUSSZAL, HINTÓVAL. Buszos kirándulásra mentek tegnap a Német Hagyományőrző Egyesület tagjai. A csapat a Hertelendy kastélyszállóban ebédelt, majd hintóval járták be a környéket. Ráadásul jutott idő egy kaposvári városnézésre is. (bk) BogyíSZlÓ TEHERFUVAR. Bogyiszló lakóinak évek óta jelentős problémát okoz a településen áthaladó, a dunai kikötő felé irányuló teherforgalom. A községet elkerülő utak kialakítása érdekében már történtek jelentős lépések, de az építés még nem kezdődött meg. Addig is jó hír a helybélieknek, hogy a kikötőt üzemeltető Blóker Rt. igyekszik úgy szervezni a fuvarokat, hogy - ha az idő engedi - a Bogyiszlói majdan déli irányból elkerülő, az M9-es csomópontjától a kikötőig tartó leendő út nyomvonalán húzódó földúton történjen a terményszállítás jelentős része, (sk) Bonyhád jönnek a gépek. Eredményesnek bizonyult a Vörösmarty Mihály Általános Iskola „Multimédia” pályázata. Az intézmény 1,2 millió forintos támogatásról kapott értesítést, amely lehetővé teszi, hogy öt számítógéppel és multimédiás szoftverrel bővítsék az iskola informatikai rendszerét. (pá) Dombóvár egészségvédelem. Elfogadta a képviselő-testület a város egészségügyi szakmai programját. Az igen alapos tanulmány a helyzet elemzéséből indul ki, s tartalmazza a célokat, a megvalósításhoz vezető utakat és mindennek az anyagi fedezetét. A stratégiai célok közt megfogalmazódik például a családorvos centrális szerepének megerősítése, a minőségbiztosítás, az adat- és információáramlás megszervezése, társadalmi összefogás a betegségek megelőzése érdekében, a kórház szakmai programjának megvalósítása, a kistérségi háziorvosi ügyelet megszervezése, au Fadd-Dombori közmüvesíteNEK. Domboriban, a főút „túlsó” oldalán fekvő telkek közművesítéséhez társulatot kell alakítaniuk a tulajdonosoknak. A nemrég megalakult Együtt Dombodért Egyesület vállalta, hogy a szervezőmunkában segítséget nyújt az érintetteknek. A civil szervezet várja a telektulajdonosok jelentkezését az „ede2004@vipmail.hu” e-mail címen, vagy a 70/216-10-42-es telefonszámon. (sk) Högyész hármak találkozója. A franciaországi Ambazac városába utazott a héten Gyetvai László, Hőgyész polgármestere francia, magyar, német baráti találkozóra. Ambazac Hőgyész német partnertelepülésének, Eckentalnak a testvérvárosa. A mostani találkozón a Németországból és Magyarországról érkezett polgármesterek a kapcsolatok kibővítésének lehetőségéről tárgyalnak francia kollégájukkal és megtekintik Ambazac város intézményhálózatát, tanulmányozzák azok működését. Az első hármas találkozó tavaly volt Eckentalban, a következőt Hőgyészen tervezik 2005-ben. (tké) Iregszemcse csőtörés. Vízhiányt okozott tegnap délelőtt I regszemcsén egy csőtörés. A Rákóczi utcában valószínűleg anyag- fáradás miatt hibásodon meg egy 150 milliméteres nyomócső. A Tamási Közös Vízmű Kft. délre állította helyre az ivóvíz-szolgáltatást. itt) Kistormás több forrásból. A kistormási iskolaépület fűtéskorszerűsítésére, Kossuth utcai járdafelújításra, a közmunkaprogram keretében történő nagy értékű gépbeszerzésre, valamint a faluház és az orvosi rendelő akadálymentesítésére is pályázik a helyi önkormányzat, megyei, regionális és országos állami forrásokból. (sk) Kölesd VADÁSZVIGALOM. Tavaly rendezték meg első alkalommal a Diána-napi vadászvigalom elnevezésű megyei rendezvényt, Kölesden. A program nagysikert aratott vadászkörökben, így a Kölesd-Dalmand Vadásztársaság idén is megrendezi az eseményt. Az előkészületek már folynak, a vadászokat egy hét múlva várják a kölesdi művelődési ház-borok házába. (sk) Medina borovóba mentek. Teg nap 5 fős medinai delegáció utazott a horvátországi Borovóba. A horvátországi szerb település és Medina jó kapcsolatokat ápol, a mostani meghívás a borovói városi ünnepre szólt, amelynek keretében halászléfőző versenyre is sor kerül. A medinai csapat Szalai László polgármester vezetésével indult a megmérettetésen, rsw 4 I Két halott, három súlyos sérült, öt autó ütközött Az Opel Vectra elöl-hátul összetört Mentik a furgonba szorult sérültet A két vétlen autó, a Mitsubishi az árokban