Tolnai Népújság, 2004. augusztus (15. évfolyam,179-203. szám)

2004-08-25 / 198. szám

10. OLDAL KÉK 2004. Augusztus 25., szerda filfliHK Tömegbaleset Tizennégyen sérültek meg, kö­zülük ketten súlyosabban egy kedd délutáni közlekedési bal­esetben Miskolcon, ahol egy kü­lönjáratú Ikarus típusú autó­busz eddig ismeretlen okból belecsúszott az előtte lévő ka­mionba a Csaba vezér úton. mti Önrablás Saját magát raboltatta ki az a 20 éves postás, akit hét­főn Budapesten leütöttek és elvitték a nála lévő pénzt - kö­zölte a rendőrség. A postás a támadást 21 éves budapesti is­merősével előre kitervelten követte el, az elrabolt pénzből saját szükségleteik kielégítésé­re felhasználtak egy kisebb összeget, mti Mackósok Feltörtek egy páncélszekrényt keddre virradó éjjel az egyik nyíregyházi telephelyen; a be­jelentés szerint a széfből több millió forint készpénzt vittek el. Az ismeretlen tettes vagy tettesek felkutatására az ügy­ben eljáró helyi kapitányság megtette a szükséges intézke­déseket. MTI Embercsempész Emberkereskedelemmel és lo­pással gyanúsított férfit fog­tak el Óbudán. A 34 éves edelényi férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Terrorelhárító Szolgálat munkatársai kapták el hétfőn este a III. kerületben - monda Danes Róbert százados. A fér­fi ellen a Borsod-Abaúj-Zemp- lén Megyei Rendőr-főkapi­tányság emberkereskedelem és kerítés miatt adott ki elfogatóparancsot, a BRFK XV. kerületi kapitánysága lo­pás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság Büntetés­végrehajtási Csoportja pedig azért kereste, mert a férfi nem vonult be a börtönbe le­tölteni a büntetését, mti. Zsarolni próbált Bíróság elé állítását tervezi a tapolcai kapitányság annak a 44 éves férfinak, aki egy meghiúsult állás miatt zsarol­ta meg az egyik helyi bizton­sági cég vezetőjét. P, J. azzal adott nyomatékot követelésé­nek, hogy feljelentést tesz a cég vezetője ellen a rendőr­ségnél, ahol elmondja: a cég­vezető az ő felvétele kapcsán kialakult vitában könnyű testi sértést okozva megverte őt, ám eltekint a feljelentéstől, amennyiben egymillió forin­tot kifizet neki. europress Kitelepítés Kiegyenesítette a kanyart, majd egy gázcsonkot letarolva a Dózsa György út egyik csa­ládi házának kerítésén állt meg egy kis teherautó keddre virradó éjjel Csórón. A Hun- day Pony Van vezetője mind­ezek után utasát és az autót hátrahagyva elmenekült a helyszínről, europress Hűtött kacsák égtek Tűz ütött ki a zalaegerszegi hűtőházban kedd délután. A 20-szor 70 méteres alapterüle­tű üzemcsarnokban három hű­tőkamra - benne ezer tonna mélyhűtött kacsával - teljesen kiégett, beomlott a tetőszerke­zet, és megrongálódtak az acél tartószerkezetek, mti Kamionba csúszott Tizennégyen sérültek meg, kö­zülük ketten súlyosabban egy kedd délutáni közlekedési bal­esetben Miskolcon. Egy külön­járatú Ikarus típusú autóbusz eddig ismeretlen okból belecsú­szott az előtte lévő kamionba Miskolc hejőcsabai-városrészé­ben, a Csaba vezér úton. mti Megdöbbentő emberölésről számolt be Salgótarjánban Dávid Gyula rendőrezredes, rendőrségi főtanácsos, Nógrád megyei megyei bűnügyi igazgató; egy fiatalkorú lány a barátjával brutálisan meggyilkolta az édesanyját Mátranovák- G. Béláné 57 éves, nyugdíjas mátranováki lakos eltűnését augusztus 20-án délelőtt testvére jelentette be a bátönyterenyei rendőrkapitányságon - kezdte a bűnügy ismertetését Dávid Gyula. - Ugyanezen a napon dél­után az eltűnt lánya, a 16 éves G. Judit már nemcsak szóban, hanem írásban is megerősítette, hogy édesanyja eltűnt, egyúttal fényképet is adott róla. A bátönyterenyei rendőrök megkezdték az adatok gyűjtését. El is jutottak egy mátranováki la­kótelepi lakáshoz. A lépcsőház­ban a lakók bűzre panaszkodtak. A rendőrség kinyitotta az ajtót, ahol egy holttestet találtak mész­szel leöntve, ruhákkal letakarva, a fején nejlonzacskóval.- A vizsgálat eredményeként őrizetbe vettük a sértett leányát, G. Judit 16 éves, büntetlen előéle­tű mátranováki középiskolást, va­lamint K. Dénes 20 éves, büntet­len előéletű, foglalkozás nélküli budapesti lakost. Ő nemrégiben költözött le Mátranovákra, egy internetes társkereső révén is­merkedtek meg egymással. Kide­rült, hogy Judit apjának négy év­vel ezelőtti halála után az anya és leánya közötti addigi jó viszony megromlott, s az évek során tett- legességig fajult: az anya gyakor­ta megverte leányát - mondta Dávid Gyula. Az ezredes cáfolta az egyes saj­tóorgánumokban megjelent hírt, hogy a lány sátánista: nem sá­tánista, hanem rocker volt, s en­nek megfelelően öltözködött, ilyen zenéket hallgatott. Társával gyakorta járt éjszakai koncertek­re, ahol alkoholt igen, de kábító­szert nem fogyasztott. K. Dénest érettségi után egy műszaki főis­kolára vették fel, villamosmér­nöknek készült, tanulási problé­mái miatt azonban az idén feb­ruárban eltanácsolták a főiskolá­ról, ezért szülei kirúgták buda­pesti otthonukból. A fiatalok rendszeresen megtárgyalták, mi­lyenek a szüleik. G. Judit rávette az anyját, hogy adják ki a lakóte­lepi lakást albérletbe K. Dénesnek havi 36 ezer forintért és rezsiért; a fiatalember augusztus 8-án be is költözött. Augusztus 12-én a későbbi áldozat leányával elment a lakbérért, s hogy elvégezze a házimunkát. A fiatalember egy­két nap türelmet kért. A sértett azonban szitkozódni kezdett.- A veszekedés elfajult: a lány fojtogatni kezdte az anyját - is­mertette Dávid Gyula. - K. Dénes egy húsklopfolóval több nagy ere­jű ütést mért az asszony fejére és homlokára. Az áldozat azonban szívósan védekezett, próbált el­szabadulni. A két órán át tartó horroriszükus jelenet során a fia­tal pár késsel többször nyakon és hasba szúrta, összevagdalta az édesanya kezét, hogy ne tudjon fogni. Még a kávéfőzővel is több nagy erejű ütést mértek rá, sőt egy másik késsel is elkezdték szurkálni, ütötték, rúgták. S bár a sértett ereje egyre fogyott, még mindig védekezett, ezért a szom­széd helyiségből áthoztak egy va­salózsinórt, amelyet nagy harcok árán tudtak a nyakára tekerni, s kétoldalról húzni kezdték. Ez okozta végül a sértett halálát. Ezt követően levették a ruháju­kat, lezuhanyoztak, majd eltávoz­tak a lakásból, s azon tanakodtak, hogyan lehetne eltüntetni a holt­testet. Megpróbálták elvinni, de erre fizikailag nem voltak képe­sek, annál is inkább, mert a nagy meleg miatt egy-két napon belül olyan állapotba került, hogy nem tudták megfogni. Ruhákkal takar­ták le, hogy elnyomják a szago­kat, meszet öntöttek rá, gondol­ván, az elmarja majd a szövete­ket, s a csontokkal könnyebben boldogulnak. A rendőr ezredes hozzátette: a gyanúsítottak beismerő vallomást tettek, de még a kihallgatások so­rán is érezhető volt a szülő iránti gyűlölet. A vizsgálat az emberölés bűntettén túl kiterjed az előre megfontolt szándékra, a különös kegyetlenségre, illetve az anyagi haszonszerzésre is. Arra a kérdésre, hogy mennyit kaphat a leány az emberölésért, Dávid Gyula elmondta: mivel fia­talkorú gyanúsítottról van szó, a hatályos törvények alapján maxi­mum 15 év szabadságvesztéssel sújtható. A másik gyanúsított a törvények szerint akár életfogytig tartó szabadságvesztést is kaphat. HEGEDŰS ERZSÉBET Molesztálókat ítéltek el Kecskemét Apákat ítélt el szemérem elleni erőszak miatt a Bács-Kiskun Megyei Bíróság. Az első fokú ítéletek szerint mindkét férfi kis­korú lányát molesztálta, méghozzá több alkalommal. végig tagadó P. Ferencet hét évi fegyházbüntetésre ítélte a bí­róság. A másik büntetőügy vádlott­ja az 50 esztendős E. András volt. A lajosmizsei férfi 1988- ban kötött házasságot. A kap­csolatból négy gyermek szüle­tett, köztük a most kilencéves sértett kislány. Albérletben élt a család egy felsőlajosi tanyán, ahol az egyetlen szobában, há­rom ágyon együtt aludtak. A vádlott felesége 2002 novembe­rében dolgozni ment, a férfi pe­dig a gyerekekkel otthonma­radt. A kislányt ekkor maga mellé hívta az ágyra. A gyere­ket az alsóneműn keresztül si­mogatta, végül fajtalankodott vele. A Kiskunhalas közelében, egy alsóöregszőlői tanyán élő 47 esztendős P. Ferenc felesé­gével közösen nevelte 1991-ben született kislányát. Az asszony azonban 2001-ben meghalt, és a gyermeknevelés kizáró­lag csak a férfi feladata ma­radt. Ő azonban nem törődött a kislány élelmezésével és a gon­dozásával, majd 2001-től kez­dődően éjszakánként a saját ágyába fektette a kicsit. Az íté­let szerint arra kényszerítette, hogy nemi vágyainak kielégí­tése érdekében simogatásait eltűrje. A sorozatos molesztá- lásoknak a gyámhatóság ve­tett véget. A bűnösségét mind­A bíróság szerint 2003. július 15-én megismétlődött az eset. Akkor a délutáni órákban tar­tózkodott egyedül a gyerekek­kel a tanyán a férfi. Ismét magá­hoz hívta a kislányát, és fogdos- ni kezdte. Ezúttal azonban nem jutott tovább, mert a helyiségbe lépett az egyik kisfiú. A lajos­mizsei férfinak az elsőfokú döntés értelmében hat évet kell fegyházban töltenie. Egyik ítélet sem jogerős: a, vádlottak és a védőik is felmen­tésért fellebbeztek, míg az ügyészség a lajosmizsei férfi esetében súlyosbítást kért. A bí­róság mindkét ítéletben fontos­nak tartotta kihangsúlyozni, hogy sajnos a hasonló bűncse­lekmények az utóbbi időben rendkívül megszaporodtak a Bács-Kiskun' megyei tanyavi­lágban. NOSZLOPY NAGY MIKLÓS MEGÖLTE ÉLETTÁRSÁT ÉS LAKÓTÁRSÁT. A rendőrök elfogták azt a budapesti férfit, akit élettársá­nak és lakótársuknak megölésével gyanúsítanak. A nő szőnyegbe csomagolt holttestére és a szintén meg- gyilkolt férfi lakótársára Budapesten, az Üllői út 648. számú házban találtak rá. ________fotó; europress Va salózsinór volt a fegyver A fiatalkorú lány két órán át gyilkolta édesanyját SOROZATOS LOPÁSOK. Szekszárdon, egy táskából pénztárcát, Tolnán mobiltelefont, Csibrákon, egy háztól kerékpárt, készpénzt és használati tárgyakat loptak el ismeretlen tettesek. LÁBA KELT A SZERSZÁMOKNAK. Építéshez használt szerszá­mok, építőanyagok tűntek el Sióagárdon egy vállalat raktárából. A kár több százezer forint. ŐZBALESET. Őzet gázolt el egy autó Őcsény közelében. Az állat egy kukoricásból ugrott a kocsi elé, a baleset miatt elpusztult. Szemé­lyi sérülés nem történt. GUMISZURKÁLÓK. Mőcsényben egy garázsban álló autó kerekeit ismeretlenek kiszúrták, jelentős kárt okozva a tulajdonosnak. LEFESZÍTETTÉK A SZÚNYOGHÁLÓT. Ismeretlen tettes letépte a szúnyoghálót, majd bemászott egy lakásba, ahonnan nyolcezer fo­rintot és egy faliórát lopott el. A kár harmincezer forint. Dombóváron a Kórház utcában szintén csak a nyitott ablakon lévő szúnyogháló áll­ta az útját a betörőnek, aki két mobiltelefont és nyolcezer forintot lo­pott el. JELENTŐS KÁR DALMANDON. A melléképület lakatját lefeszítve két motoros fűrészt lopott el a még ismeretlen tettes. A kár közel négyszázezer forint. BETÖRÉS DOMBÓVÁRON. A tettes bemászott a kerítésen, majd az üvegezett veranda bukóablakát beszakítva jutott be a Kórház ut­cában egy házba, ahonnan hetvenezer forintot és ékszereket lopott el. A kár mintegy százezer forint.____________________________■ NY ITRAI AUTÓHÁZ Fees, jsMI fa? u. 5. Tel: ?2£?M27.270-028 Használtautó kínálata: R.Sen.RXE.kl.1.4-16V,5a. '9910 2.799EFt R. Meg. Alize;1.4-16V,4a, '01.« 2.399EFt R. Meg. RN;1.6-16V,5a, w 02o3 2.350EFt R. Thalia Exp.;1.5DcDa 02o«2.179EFt Ren.Scen. RT.;1.9TD,5a '97 «2.099EFt Renault Clio RN;1.4,5a 00 «1.630EFt Renault Megane CL;1.6,4a.’97 1.329EFt R.Megane RN.;1.4,5 a '96 io 1.229E Ft R.Laguna RN.; 1.8, ki.5 a 94u1.179E Ft Renault 5; 1.2,3 a. '86 260E Ft P. 406 Coupe;2.0-16V,ki 3a'99 o73.350EFt Citroen Xsara;1.6-16V,5a,ki04oi3.299E Ft Fiat Marea SX;1.6,4a '98 1.320E Ft Opel Astra Classic; 1.4 5a'99 1.199E Ft Fiat Brava SX; 1.4-12V, 5a 97 1.180E Ft 93 '00 Daewoo Matiz; 0.8, 5a Suz.Swift GL; 1.3,5a Opel Astra GL;1.4,5a Fiat Brava SX 1.6,5a VW Golf Ili 1.6,5a Toyota Corolla 1.4,5a Skoda F. Pick Up 1.3,3a Suz. S. Van 1.3 ,3a. gázos, Daewoo Nexia 1.5,5a, gázos‘97 Suzuki Swift GLX 1.3,5a. 95 Opel Astra GL;1,6,3a 92 VW Passat CL; 1.8,4 a 89 Toyota Cor. GT;1.6-16V,5a '89 499E Ft Mazda 323,1.33 a. '89 349E Ft Peugeot 309,1.15 a, '88 329E Ft Mazda 121 1.43 a '88 1 39E Ft Hyundai H1; MD.6sam.T9k 981.799E Ft 991.049E Ft 99 1.039E Ft 95 979E Ft 96 949E Ft 899E Ft 880E Ft| 820E Ft 799EFt 790E Ft 779E Ft 599E Ft 599E Ft Autó4argoKfl,JlL HASZNÁLTAUTÓ KÍNÁLATA: Pécs, Vadász u. 83. Tel.: (72) 236-220 20/9228-424, 20/9767-767 Citroen C5 Break 2.0 HDi SX '02.12, ABS. dupla digitklima, 6 légzsák, gyári rádió el. ablak, szervó, alukorék.esőérzékelö, tolatóradar, fedélzeti számítógép, keréknyomás ellenőrző, elektromos ülésállítás, 28 E km, centrálzár, részletre is! 4.150E Ft Renault Scenic li 1.6-16V Kaleido '03.04, ABS, digit kiima. szervó, 6 légzsák, kp.zár, alufelni, 25 E Km, részletre is! 3.390E Ft Citroen Xsara 1.4i Max '01.05, ABS, aut. kiima,, 4 légzsák, gyári rádió­magnóul. ablak, szervó, alukerék, spoiler, riasztó, centrálzár,részletre is! 2.150E Ft Chrysler Stratus Cabrio 2.5 V6 '96.12, full extra, bőr, automata részletre is! 1.990E Ft Fiat Punto HLX '00.10, kiima, légzsákok, szeivó, el. ablak,-tükör, szép állapotban, ezüstmetál. 29 E Km, részletre is! 1.670E Ft Citroen Berlingo 1.4 '99.03, központi zár, részletre is! 1.650E Ft VW Golf 1.4i Trend '97.10., szervó, légzsák.central, spoiler, piros el. ablak, k. fém felni, 89 Ekm, részi, is 1.510E Ft Suzuki Swift '02. szerű ízkönyv, rádió, 35 E Km. autóbeszámitás, 5 ajtós, részletre is! 70/314-1817 1.48QE Ft Deawoo Matiz 0.8 SE '99.03., Szervizkönyv. törésmentes szép állapotban , 42 E Km, részletre is! 1.048E Ft Ford Escort 1.3 '95.12., rádió, központizár. rcszlclre is! 850E Ft Toyota Tercel '85.06., el. tetőablak, rádió, 2. túl., fényszórómosó, garázsos, nagyon megkímélt 200E Ft Mitsubishi L200 Pajero P. 2.5 TD 4WD '01.07, klíma, légzsák, szervokormány, fényszóró- mosó, el. ablak-tükör, alufelni, új gumik, króm küszöb, króm tükör, felező, részletre is! 3.750E Ft +ÄFA Citroen Jumper 35LH 2.5TD ’Ö0.08, szervo, részletre is! 1.850E Ft +AFA Raktérburkolat. E l AuTÓSZÍqET I Pécs, Siklósi út 122. ** Tal.: 72M50-S05, 446-85S, 30/957-9836 PEUGEOT www.peugeot.autosziget.hu HASZNÁLTAUTÓ KÍNÁLATA: Peugeot 807 Supreme ;2.2 HDi 02 6.690E Ft ^ kiima, ABS, A/rbag, E$P...stb Peugeot 307 Premium ;2.0 HDi 02 3.899E Ft <* klíma, ABS,BX Airbag, ESP Peugeot 307Premium;2.0i-16V01 2.980E Ft ^kiírna,ABS,6X Airbag Peugeot 206 Presence 1.1 i '99 1 699E Ft Peug. 106 XN;953ccm '99 1.150E Ft Peug.306 XN Sedan;1.4í 96 980E Ft Audi A6 1.9 Tdi 98 3.880E Ft fí* Airbag, ABS. Kiírna Ford Ka Sport 1.6Í-16V 03 2.299E Ft Airbag, ABS, Alufelni Opel Astra G Caravan; 1.6-16V '99 1 790E Ft kiima, Airbag Citroen Xsara; 1,4i '98 1.499E Ft Fial Brava SX; 1.2Í-16V '99 1.450E Ft Fiat Punto S;1.2i '00 1.390E Ft Suzuki Sedan GLX; 1.3i '99 1.260E Ft Suzuki Swift GC; 1.3i 01 1.249E Ft Opel Astra Caravan; 1.41 '96 1 099E Ft VW Golf III GL; 1 4i '94 9S0E Ft Ford Escort; 1.8D '93 699E Ft Citroén ZX; 1.41 '93 680E Ft Ford Escort; 1.8D '92 649E Ft Ford Orion; 1.8D '91 599E Ft Daewoo Tico; 756 ccm '96 599E Ft Ford Escort 1.8D '89 260E Ft Peug. Boxer 350 LH; 2.8 HDi '01 2.450E^fe plató + ponyva Peugeot Partner; 2.0 HDi 01 1.760E-ofa MWKM i I Peugeot 206 Presence (75 LE)1.4 04 3.120 OOOFt helyett 2.800.000 FI Peugeot 307 Presence! .6-16V 04 4.050.000FI hetyett 3.350,000 FI Peugeot 307 CC Sport (180 LE)2.0-16V 04 6.980.000Ft helyett 6.450.000 Ft Citroen Szekszárd citroen HASZNÁLTAUTÓ KÍNÁLATA: Szekszárd, Bor u. 8. Tel.: (74) 512-233 20/9739-411, 30/398-5001 Citroén Xsara Picasso 1.6i SX ’03.07, klíma, szeivókormány, gyári CD, központi zár, el. ablak, légzsákok, ködlámpa, szervízkónyv, Szahara ezüstmetál, hitelre is! 3.350E Ft Citroen C3 1.6-16V Exclusive (Szalon autó) ABS, ESP, vezető-, utas-, oldal- és fuggönylégzsákok, kp. zár. el. ablak, szenté, aut.klima. tempómat. 15 colos keréktárcsa, kormányról vezérelhető gyári CD, Lucia kék metál, hitelre is! 3.320E Ft Citroen C21.1i SX (Szalon autó) ABS, 4 légzsák, távirányítós kp. zár, el. ablak, szervé, kormányról vezérelhető gyári CD, első ködlámpa, korallezüst metál, hitelre is! 2.800E Ft Nissan Terrano II 2.7 TDi S (2 szem tgk) '98.11, fekete, sötétített üveg, 135 E Km, első túl., műszaki: 2005 12-ig, törésmentes, hitelre is! 2.490E Fti VW Polo 1.4M6V Comfortline ’02.07, 5 ajtós, padlizsánlila, 20 E Km, első túl., szervizk.önyv, hitelre is! 2.290E Ft Renault Megane 1.9 RT Tdi ’98.03., el. ablak, szervokormány,vezető oldali légzsák, kormányról vezérelhető rádiósmagnó, távirányítós központizár, plüss belső, Mo.-i, hitelre is! 1.820E Fti Citroen Berlingo 1.9D SX '99.10, egy tolóajtó, szervokormány, elektromos ablak, központizér, fordulatszámmérö, rádiósmagnó, hitelre is! 1.790E Ft Honda Civic Kombi 1.4i '98.07, kiima, szervó..ezüstmetál, elektromos, ablak, központizár, jó állapotban, hitelre is! 1.63QE R Citroen Xsara 1.4i SX '98.05,5 ajtós, szervo, elektromos, ablak, központizár, rádiosmagno. szervizkönyv, vonóhorog, légzsák, jó állapotban, hitelre is! 1.390E Ft VW Transporter 2.4 TD (T4) '02.11, szervo, rádiósmagnó, alufelni, vonóhorog, ködlámpa, hitelre is! 1.300E Ft Opel Astra 1.4 GL (b-g) '94,05, 5 ajtós, egy év műszakival 740E Ft Ford Escort Combi 1.3 '93, friss műszakival, fehér, hitelre is! 630E Ft Tolnában történt ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig

Next

/
Oldalképek
Tartalom