Tolnai Népújság, 2004. augusztus (15. évfolyam,179-203. szám)

2004-08-18 / 193. szám

Kill SIH 2004- AUGUSZTUS 18., SZERDA 5. OLDAL MEGYEI TÜKÖR Olvasni jó, gyerekek! Kiszedték a parlagfüvet a Perczel kertben Bonyhád A városi könyvtár hűvös he­lyiségeiben gyermekek soka­sága talál elfoglaltságot a nyár folyamán. Tegnap a Zomba- paradicsompusztai Berkes János Gyógypedagógiai Intéz­mény csoportja látogatott az intézménybe. A Solymár Imre Városi Könyvtár vasárnap kivételével a hét minden napján nyitva áll az olvasók előtt. Az intézmény szakemberei a gye­rekekre különös gondot fordíta­nak. Számítógépek, internet, tár­sasjátékok sokasága, válogatott olvasnivaló tömkelegé áll rendel­kezésükre, s a kézműves foglal­kozások is gyakoriak. Élnek is a lehetőséggel a város apróságai. Nem lehet úgy betérni a könyv­tárba, hogy 15-20 kisebb-na- gyobb fiú és lány ne nyüzsögne a polcok között. Mint Matisz Nóra gyermekkönyvtáros mondta, a programok alakításánál a gyer­mekek ötleteit is figyelembe ve­szik. Egy kis olvasójuk javaslatára például közös parlagfűirtást szer­veztek. Tizenöten gyepálták a kártékony gazt a Perczel kertben. Előzetes bejelentkezés alapján csoportokat is szívesen fogadnak. Tegnap délután a Zomba-paradi- csompusztai Berkes János Gyógypedagógiai Intézmény kö­zel 20 állami gondozott tanulója vendégeskedett a bibliotékában. Ki számítógép elé ült, ki kifes­tőkönyvet színezett, ki a kiállítá­sokat, bábozást szolgáló emelvé­nyen előadóművészi tehetségét próbálta ki. Mint a gyermekeket kísérő pedagógus mondta, gon­dozottjaikat egész nyáron igye­keznek maradandó élményekkel gazdagítani. Több alkalommal több napos táborozásokon vettek és vesznek részt. Az egymást há­rom naponta váltó pedagógusok pedig tarkábbnál tarkább progra­mokat szerveznek számúiba.-pá­Megkérdeztük olvasóinkat Mennyit ér egy aranyérem? Az olimpián szereplő sportolók teljesítményét országonként más-más mértékben, de mindenhol honorálják. Görögország­ban az aranyérmesek közel 70 millió forintnak, az osztrákok­nál 2,7 millió forintnak megfelelő eurót, míg a magyar arany­érmesek 10 millió forintot kapnak. Olvasóinktól azt kérdez­tük: szerintük mennyit ér egy aranyérem? Ifj. Lendvai Zoltán, Nagydorog: - Tízmillió forintot biztosan meg­ér. Rengeteg munka, néha még az egészségük is rámegy a sok edzés­re. Alig marad idejük másra a sporton kívül. Szefcsik András, Szekszárdi - Nem tartom soknak a tízmilliót, és meg is érdemlik, de nem vagyok biztos benne, hogy csak pénzben le­het a hálát kifejezni. Piri Lajosné, Szekszárdi - Megérdemlik, mert nem azt a pár per­cet fizetik meg vele, amíg a verseny tart, hanem a stresszt, a készülődést, a családtól való távollétet és azt, hogy méltón képviselték hazánkat. Csötönyi István, Szekszárdi - Megfizethetetlen az a sok munka, melynek eredménye, ha valaki kijut az olimpiára. Ha rajtam múlna, sokkal többet is adnék, például életjáradékot. Szavazhat az interneten: www.tolnainepujsag.hu és SMS üzenetben: 20/454-36-64 Ön mit vár: hoz-e fordulatot Medgyessy tervezett kormányátalakítása? Előző kérdésünk: Ön egyet- ért-e azzal, hogy a dopping­vétségen ért versenyzőt azonnal kizárják az olimpiá­ról? Szavazóink 89%-a sze­rint ez így helyes. MAI KÉRDÉSÜNK: Gyümölcsből lesz a jó pálinka Nem szabad egy kupicával sem megkínálni a vendéget? Leérett a sárgabarack, de még roskadoz­nak a kertekben a szilva- és körtefák, egyre több a hullott gyümölcs az ősziba­rackfa alatt is. Az előrelátó gazda az oda­készített edényekbe gyűjti a hullott gyü­mölcsöt és várja, hogy végre nyissanak a szeszfőzdék. dóba, vagy edénybe (pántos műanyag hordót bármely mezőgazdasági szakboltban lehet kapni), majd ha az tele lett, a forrás megindulása után 3-4 nappal zárjuk le. Szekszárd-Budapest-Pécs Ritkán terem ennyi gyümölcs mint az idén, így ki kell használni a lehetőséget a cefrekészí­téshez. Császár Antal, a Gyümölcspálinka-fő­zők Országos Egyesületének főtitkára szerint semmi szükség nincs arra, hogy a cefrekészí­tés során cukrot, cukorszirupot tegyünk az anyagba. Bár a pálinka mennyisége cukorral növelhető, az akció egyrészt tilos, másrészt a kívülről bevitt cukor minden grammja rontja a pálinka minőségét. Karcossá teszi. A technoló­gia egyszerű: a lepotyogott, jól érett, tiszta gyü­mölcsöt (lehetőleg ne legyen sáros és rothadt) felvagdosva kell összegyűjteni jól zárható hor­Nem kell félni a szét­robbanástól, inkább attól, ha nincs jól lezár­va, a szesz elpárolog. A lezárt hordóban „for­dul az anyag” és ak­kor lesz készen, ha teljesen letisztul. Jó tudni a végelszá­molásnál, hogy hozzávetőlegesen 10 liter cefréből lesz 1 liter 50 fo­kos pálinka. Császár An­tal elmondta, az egyesület azon mun­A bérfőzetés utáni adófizetés: Változott a bérfőzetés is, illetve annak adója. Ez azt jelenti, hogy évente, háztartásonként maximum 50 liter 86 térfogat­százalékos (ez kb. 90 liter pálinkának felel meg) mennyiségig vehető igénybe a kedvezmény. Az 50 liter 86 térfogat-száza­lékos mennyiségig (43 hl fok) az adóalap 96 ezer forint, az efölötti szeszadó 192 ezer forint. Nézzünk egy példát: egy gyümölcstermelőnek a cefréjéből 37 liter pálinkát főztek ki, mely 52 szeszfokos, így 19,24 liter­nek felel meg. De a 86 térfogatszázalékkal számolva ebből lesz 22,37 liter, melynek a szeszadója 18470 forint. Ezzel a bonyolult számítással tudjuk meg, mennyi adót (ebben nincs benne a bérfőzetés munkadija) kell fizetnünk. kálkodik, hogy a jövedéki törvényt a Pénzügy­minisztérium mielőbb módosítsa. Ugyanis el­képesztő a helyzet: miközben a görögök aján­dékozhatják az ouzót, az olaszok a grappát, nálunk a pálinka ajándékozása törvénysértő. Ad abszurdum: még az is jogszerűtlen, ha egyet­len kupicával kínálja meg a gazda a vendégét. Savanya Géza, a Snapsz szeszfőz­de tulajdonosa elmondta: a gazdákat megzavarta az a ren-. delet, miszerint le kell adni a törkölyt. Ez az intézkedés csak a 80 hektoliternél nagyobb mennyiségű bor után maradt törkölyre vonat­kozik. A kisebb mennyiséggel rendelkező szőlősgazdák to­vábbra is úgy szüretelnek, ahogy eddig, nem kell a tör­kölyt sehol leadniuk. A szesz­főzdék egyébként szeptember elején nyitnak. Tolna megyé­ben 16 szeszfőzde működik, míg Magyarországon 630, és csak érdekességként említem, Ausztriában több mint 60 ezer. A szomszédos országban ugyanis az foglalkozik vele, aki­nek kedve van, csupán kérvé­nyeznie kell és természetesen megfizetni az adót. Adót a hazai gazda is fizet bőven, melynek bonyolult kiszámítását külön le­vezettük. Ez azonban még nem tartalmazza a bérfőzetés árát, a Tíz liter cefréből lesz egy liter 50 fokos pálinka literje 760 és 1000 forint pálinka, mondta Savanya Géza között mozog. FOTO: GOTTVALD KAROLY KOZMA - MAUTHNER Szerencsét hoz a tizenharmadik? Elnöki sörcsapolás a Thelena Fesztiválon jelek kísérték, hiszen nemrég még úgy tűnt, a rendezvényt - ez­zel a névvel legalábbis - meg sem tartják. Az anyagi természetű problé­mák azonban mára úgy tűnik, nagyrészt megoldódtak, és nem lesz akadálya, hogy idén is a meg­szokott közönségsikert arassa a Duna-parti program- sorozat. A mostani fesztivált Frankné dr. Kovács Szilvia, a me­gyei közgyűlés elnöke nyitotta meg, mi több, a hagyományos (in­gyen) sörcsapolásban is főszerepet játszott, a tolnai polgármester­rel együtt. Tegnap a tolnai zeneiskola fú­vósai, Pecze István együttese, a GHB és Ferencz Orsolya szó­rakoztatta a közönsé­get. A mai program húzónevei a Tuki Trió, továbbá a „ba­nánhéjas” Maróth Vi­ki és a Nova Kultúr zenekar lesznek. FOTÓI GOTTVALD KÁROLY SK Rendhagyó tanévnyitó _______ Gyulaj____________ Re ndhagyó tanévnyitó lesz az idén az iskolában, tájékoztatta lapunkat Kollárics Ferenc, az is­kola igazgatója. Augusztus 22- én, vasárnap este fél hatkor ke­rül sor a tanév szabályos, ünne­pélyes megnyitására. Ezt köve­tően a felső iskola udvarán kö­zös szalonnasütés következik. E programban részt vesznek a gyerekek és a szülők mellett az iskola vendégei, partnerei is, hogy a kötetlen formában érté­keljék az elmúlt tanév tapaszta­latait és szót váltsanak az idei feladatokról. A meghívottak között szere­pel például az erdőgazdaság és a döbröközi plébánia. A kérdésre, hogy melyek az előző tanév legfontosabb ta­pasztalatai, az iskolaigazgató el­mondta, hogy az önként vállalt program nagyon fárasztó volt, de az életben először a pedagó­gusok plusz munkáját meg is fi­zették. Mint ismeretes, a hátrá­nyos helyzetű gyerekek integrá­cióját segítő programjukra pá­lyázaton nyertek pénzt, amely­ben kivételesen ez a tétel is sze­repeik _________________ JM) Kapospula - Hat hét szünet után, augusztus 23-án nyit ki a település óvodája. Az elmúlt tanévben öt- venhét iskolás járt be Dombóvár­ra, akiknek a bérletét az önkor­mányzat kifizette. Az idén a képvi­selő-testület még nem döntött ar­ról, hogy müyen tanévkezdési tá­mogatást kapnak a gyerekek, m Kurd - Felkészültek a tanév indítá­sára a településen. Elvégezték az oktatási intézményekben a fes­tést, mázolást, megjavították a pa­dokat. Az iskola udvarán lévő be- tonpadlábakat is felújították. Az ünnepek után sorra kerülő testü­leti ülésen döntenek arról, hogy az idén a helyi gyermekvédelmi ren­delet előírásain túl müyen támo­gatást kapnak a szülők az iskola- kezdéshez. an Nagymányok - A művelődési ház­ban ma nyitják meg ünnepélyes keretek között a II. Iparosok, Ke­reskedők és Gazdák Napját. A szakkiállításon és vásáron tizenöt egyéni és társas vállalkozó, gaz­dálkodó mutatkozik be. <&> Nak - Felkészülten várja a település óvodája, általános iskolája és ebé­delést is biztosító főzőkonyhája a tanévkezdést. Mindhárom hely­színen megtörtént a takarítás, kar­bantartás és tisztasági meszelés. A naki önkormányzat emellett teg­nap szállíttatta házhoz azt a ked­vezményes áron megvásárolt, hat­vanöt hulladékgyűjtő edényt, me­lyek tovább egységesítik a telepü­lés arculatát. (szA) Paks - Másodszor hirdetik meg a Paksi Duna Parti Családi Napok keretében a hóbortos hajózást, melyre bármilyen saját készítésű vízi eszközzel lehet nevezni. Ed­dig kilencen jelentkeztek a Paksi Sportegyesületnél, nekik a szerve­zők által kijelölt egy küométeres szakaszt keü megtenni. Ezalatt a zsűri és a közönség is értékeli a tá­kolmányokat, melyek közül a leg­jobbakat jutalmazzák. A hóbor­tos hajózást augusztus 20-án fél hat és hat óra között tartják, mi Szakos - Többszáz látogatója volt a hét végén a regionális fogathaj­tó versenyeknek, ahol négyes és kettes fogatok szerepeltek. Pénte­ken rendezték az iskolai sportpá­lyán a díjhajtást, szombaton ke­rült sor a maraton- és terephajtás­ra, vasárnap délelőtt mutatkoztak be amatőr akadályhajtók, délután tartották a megyei bajnokság ne­gyedik fordulóját. Szakcsról egy induló volt: az amatőrök között szerepelt akadályhajtásban Balas- kó Zoltán. A programot csikósbe­mutató és a puszta ötös bemuta­tója színesítette. m Szedres - Tizedik jubüeumához érkezett a szedresi cigány önkor­mányzat által rendezett roma em­léknap. A tizedik rendezvényre várják mások mellett Teleki László cigányügyi államtitkárt, Daróczi Ágnest, a Magyar Művelődési Inté­zet munkatársát, Bogdán Bélát, a Gandhi Gimnázium Alapítvány el­nökét, Balogh Józsefet, az OCO al- elnökét is. A programra e hét szombaton kerül sor. m Szekszárd - Az okmányirodán a nyári időszakban a megnöve­kedett ügyfélforgalomra tekintettel hétfőnként 13 órától este 18 óráig van ügyfélfogadás valamennyi ügytípusban. Az eredeti ügyfélfo­gadási rend visszaállításáról, ami­kor is 12.00-16.00 óráig fogadták az ügyfeleket a későbbiekben döntenek, s várhatóan szeptem­ber közepén áll vissza a korábbi ügyfélfogadási rend. m Tamási - Két TFC-pályázatot ter­vez benyújtani a tamási önkor­mányzat a közeljövőben. Az egyik iparterület kialakítására, a másik ipartelepi infrastrukturális fejlesztésre vonatkozik. A kérdés­ben jövő héten várható testületi döntés. (sk) TengeÜC - Történetének eddigi legnagyobb önhiki támogatását nyerte el a tengelici önkormány­zat az államtól. Az önhibáján kí­vül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok megsegítését célzó támogatásként idén 35,472 mülió forintot kap Tengelic. A té­nyékhez hozzátartozik, hogy a község működési forráshiánya is ebben az évben a legnagyobb, az elnyert önhiki támogatás sem oldja meg teljesen a település anyagi gondjait. m Tolna - A Vöröskereszt tolnai alap­szervezete kiállítást szervez A Tolna Megyei Vöröskereszt kró­nikája napjainkig címmel. Az alapszervezet kéri, hogy ameny- nyiben valakinek birtokában van bármilyen, e témára vonatkozó dokumentum (fotó, kitüntetés, újság, stb.), és azt a kiállítás idejé­re nélkülözni tudja, jelezze sze­mélyesen, vagy a tolnai alapszer­vezet telefonján. (Varga Zoltán VK titkár. Tolna, Festetics u. 124. Tel: 06/30-360-6300). rsw Várong - Befejeződött az aratás, ebből az alkatomból tegnap 16 órától aratási bankettet tartottak a munka résztvevői a Várong Pan­zió borozójában. A mintegy har­minc résztvevőt dr. Fehérvári Sán­dor, a várongi Agro-Tur '99 ügyve­zetője köszöntötte. isas; Zomba - „Összetartással” készül­nek az új tanévre - egyben bú­csúztatják a nyarat - a zombai és a felsőnánai társulási formában mű­ködő iskola pedagógusai. Az intéz­mények dolgozói hamarosan kö­zös erdélyi kiránduláson vesznek részt. (sk) További települési információk: www.tolnainepujsag.hu t * A megyei közgyűlés elnöke nyitotta meg az idei Thelena Fesztivált Frankné dr. Kovács Szilvia szerint a hatnapos tol­nai programsorozat rendkívül színvonalas, és kellemes meg­lepetéseket is tartogat Tolna- Bízom benne, hogy a 13. Thelena Fesztivál-szerencsét hoz, már ami az időjárást és a közön­ség hangulatát illeti - mondta dr. Szilák Mihály, Tolna polgármes­tere a fesztivál tegnap délutáni nyitányán. Ami azt illeti, ha nem is a számmisztika, de a tények alapján a 13. Thelenát baljós elő-

Next

/
Oldalképek
Tartalom