Tolnai Népújság, 2004. augusztus (15. évfolyam,179-203. szám)
2004-08-09 / 185. szám
14. OLDAL ÉLET - STÍLUS 2004. Augusztus 9., Hétfő FÜRÖDJÖN. OLVASSON| Dunaföldvár belbékéje Akárhogy is nézzük, mégis csak nagy dolog az, ha egy helységgel az Országgyűlés foglalkozik. így érezhette ezt Szluha István is, akiről még az 1905-ben kiadott balpárti album is mindössze annyit tudott érdemül elmondani, hogy „1896. június 8- án a millenáris díszfelvonulásnál a korona és koronázási jelvények vitelére rendelt országgyűlési küldöttség tagja volt”. Pedig ekkor már 12 éve képviselte kerületét... Odaadását mutatja, hogy 1903. december 30- án interpellációt adott be „Dunaföldvár nagyközségben tűrhetetlenné vált közigazgatási állapotok tárgyában”. Választ 1904. augusztus 11-én kapott Tisza István belügyminiszter-miniszterelnöktől. „Ezrekkel kellett károsodniok az adóügyi jegyzőnek éveken át folytatott visszaélései következtében” - hangzott az egyik panasz. Csupán két ügyfelet károsított meg 265 koronával, de a helység többi lakóit nem, mégis már 1903 októberében elbocsátották, szólt a válasz. „Építési engedélyezés címén a bíró és a jegyző megsarcolja a lakosságot, s a panaszok is nagyon hanyagul intézteinek el” - volt a további vád. Bár az ügy még folyamatban van, a vizsgálat szerint mindez alaptalannak látszik, csupán a vásárbiztosok díjazásánál állapítottak meg formai hibát. Tisza István ennyivel akár be is fejezhette volna, jónak látta mégis, ha kicsit a tények mögé néz: „Ezek után egész röviden csak azt kell megjegyeznem, hogy az illető községi jegyző régi, érdemes tisztviselője Dunaföldvár községének, aki közbe- csülésben és köztiszteletben áll, és akivel szemben hosszú hivataloskodása alatt panasz soha be nem adatott, egészen az utóbbi időkig, amidőn előfordult az, hogy a község akkori bírája megvesztegetési kísérleten éretett, és fegyelmi úton állásától el- mozdíttatott. Ez az elmozdított bíró és ennek bizonyos nexusai, bizonyos pártja kavarja azóta a békét a községben, és igyekszik a legképtelenebb vádakkal hatóságok és bíróságok előtt kellemetlenségeket okozni...” A miniszter zárszavában még megjegyezte: „itt tényleg alaptalan vádaskodások egész rendszerével állunk szemben”, a tisztelt képviselő úr „zavaros forrásból meríti információit”, s ez „elegendő sokszor arra, hogy egy interpelláció által egy egész községnek s érdemes tisztviselőinek jó hírneve alaptalan és indokolatlan módon meghur- coltassék”. Szluha azonban mindezt nem hallotta, mivel éppen nem tartózkodott az ülésteremben. Minő véletlen: a történelem nemcsak ebben ismételte önmagát... DR. TÖTTÖS GÁBOR Mozi Bonyhád: Csak Ön után! (francia vígjáték) 19.00. Kiállítás Szekszárd, Dienes Valéria Általános Iskola, folyosógaléria: Fusz Mátyás kiállítása. Az Alisca Enteriőr Bt. bizományi' boltjában (Széchenyi utca 23.) Macskássy Izolda selyem képei láthatók. Bonyhád, városi könyvtár: „A Fa” pályázatra érkezett fotó- és képzőművészeti alkotások kiállítása 10-18. Völgységi Múzeum: Losoncz József fényképezőgépgyűjteményének kiállítása 10-16. Tamási Vályi Péter Szakképző Iskola, Kindl Kupolagaléria: kiállítás az iskola diákjainak alkotásaiból, látható hétköznap 8-16. Paks, könyvtár galéria: Kecsmár Anna gyöngyfűző kiállítása. Ozora: Elő népművészet, Tolna megyei népművészeti kiállítás a várban. Simontomya, vármúzeum: Meggyes László-emlékkiállí- tás október 10-ig, hétfő kivételével naponta látható. Báta, Fő u. 58.: Szodorainé Móhr Szilvia keramikus kiállítása. ■ BÉKÜLÉKENY ASSZONYKA Valami apróságon összekap a Mángold házaspár. Az asszony kimegy a konyhába ebédet főzni, de közben arra gondol, jobb lenne kibékülni, fölösleges a harag ilyen apró-cseprő dolog miatt. Amikor visszatér a szobába, a férje komoran ül az asztalnál. Az asszonyka békülékeny hangon megszólal:- Drágám, mit tegyek a tésztára?- A fedőt. A KÉNYELMES MŰVÉSZ Két piktor beszélget.- Milyen képeket festesz mostanában? - kérdezi az egyik.- Tájképeket.- És megélsz belőle?- Meg, mert csak naplementét meg napfelkeltét festek. Egy naplementéért tízezer forintot kérek, a napfelkeltéért tizenötöt.- És miért kérsz a napfelkeltéért ötezerrel többet?- Mert ahhoz nagyon korán kell felkelnem. ■ Előttünk áll egy esélyekben gazdag hét: összesen 111 millió forint és 12 autó keresi szerencsés nyertesét! A kenő, joker, Skandináv lottó, hatoslottó vagy ötöslottó játékosai a Nagy Sansz hetében reggel nyolctól este hatig minden órában milliós nyereményekhez juthatnak! A szerencsés szelvények adatait óránként bemondja a Sláger Rádió. Az akció további részleteit keresse a lottózókban kihelyezett szórólapokon és a www.szerencsejatek.hu honlapon! S.O.S. Lelki Segélytelefon Szolgálat: naponta 18-06-ig 06-80- 505-518 Ifjúsági Segélytelefonos Szolgálat: hétfő-szerda-péntek 18-21-ig 06-80-204-075 ■ Gunar-asi strandfürdőire! WMM "Af ils B ömrandbelépőhöz ^ggpuisáq jár! •*' a iihl J| Keresse a irorífékotj .. . . 4 az újságban iRészleteké strandon! Olvastam - Láttam - Hallottam SZERI ÁRPÁD EU-s határidő Azt még csak-csak megértem, hogy Záhonynál három órát kell várni az Ukrajnába való belépésre. Ennek az országnak a határőrei kézzel végzik a regisztrálást, ami nagyon időigényes. Felmerül persze a kérdés, hogy mennyire komoly annak az államnak az EU-hoz való közelítése, mely a fénysebességű adatátvitel korában is manufakturális módon intézi az ügyeket a határátkelőnél. Persze, érdemes visszafogottan kezelni a bírálatot, hiszen a túlszélen, Hegyeshalomnál ugyanez a helyzet, illetve ugyanez volt a múlt hét végén. Akárcsak Záhonynál, itt is kereken három óráig tartott, míg valaki osztrák oldalról beléphetett hozzánk. Ebben az esetben viszont már nem hivatkozhatunk semmire, mármint mi, osztrák és magyar EU- s tagállamok. Ugyanis azt hallottuk, hogy hazánk EU-s csatlakozása után megszűnnek a (nyugati) határok, néha még útlevél sem kell, az osztrák-magyar határőr unottan fog inteni, hogy haladjunk tovább mielőbb. Ezzel szemben az EU-s nyugati, illetve a nem EU-s keleti határátkelőnél egymást túllicitálva zajlik a rostokoljunk minél tovább egyhelyben című játék. Egykoron a rendszerváltás előtt kígyóztak hosszú sorok a nyugati határnál: de akkor azzal mindenki számolt, hiszen senki sem úszkálta meg a tüzetes átvizsgálást. Ez a múlté, a kígyózó sorok mégis megmaradtak. Forgalomkorlátozások Mit üzen az olvaso' Ma elküldi, holnap megjelenik SMS szamunk: 20/454-36-64 (ROVATUNKBAN HIRDETÉS-JELLEGŰ SMS-EKET NEM KÖZLÜNK!) Csomópontépítés miatt: a 6. sz. Budapest- Pécs-Barcs főközlekedési úton, Dunaföldvár határában, a baloldalon félpályás útlezárás és 40 km/h sebességkorlátozás érvényes, jelzőlámpás forgalomirányítással, előzni tilos. Hézagkiöntés miatt: a 6. sz. Budapest-Pécs- Barcs főközlekedési úton, Paks határában, úton folyó munkák, útszűkület és 60-40 km/h sebességkorlátozás, jelzőőrös forgalomirányítás, előzni tilos. Burkolatszélesítés miatt: az 55. sz. Szeged-Baja-Bátaszék főközlekedési úton, Bátaszék belterületén, mindkét irányban útszűkület és 30 km/h sebességkorlátozás érvényes, előzni tilos. Szennyvízcsatorna építése miatt: a 61. sz. Dunaföldvár-Dombóvár- Nagykanizsa főközlekedési úton, Tamási belterületén, félpályás útlezárás és 30 km/h sebességkorlátozás érvényes, jelzőlámpás forgalomirányítással, előzni tilos. Burkolatjavítás miatt: a 63. sz. Szekszárd-Székesfehérvár fő- közlekedési úton, Szedres határában, útszűkület és 40 km/h sebességkorlátozás érvényes, jelzőőrös forgalomirányítással, előzni tilos. Padkarendezés miatt: a 65. sz. Szekszárd- Tamási-Siófok főközlekedési úton, Kétytől a murgai bekötőútig, szakaszosan útszűkület és 60-40 km/h sebességkorlátozás érvényes, előzni tilos. Körforgalmi csomópont építése miatt: az 5111. sz. Dunaföldvár-Dunakömlőd összekötő úton, Dunaföldvár belterületén félpályás útlezárás és 30 km/h sebességkorlátozás érvényes. Felületi bevonat készítése miatt: a 6233. sz. Paks-Kölesd összekötő úton, Hegyespuszta és Tengelic-szőlőhegy térségében, útszűkület és 6040 km/h sebességkorlátozás érvényes jelzőőrös forgalomirányítással, előzni tilos, a 6317. sz. Szekszárd-Simon- tornya összekötő úton, Llzd és Sárszentlőrinc térségében, szakaszosan félpályás útlezárás és 40-30 km/h sebességkorlátozás érvényes, jelzőőrös forgalomirányítással, előzni tilos, a 6407. sz. Simontornya-Nagyszokony-lreg- szemcse összekötő úton, Nagyszokoly belterületén, szakaszosan félpályás útlezárás és 30 km/h sebességkorlátozás érvényes jelzőőrös forgalomirányítással, előzni tilos, a 65161. sz. Szentivánpusztai bekötőúton szakaszosan félpályás útlezárás és 30 km/h sebességkorlátozás érvényes jelzőőrös forgalomirányítással, előzni tilos. Közműakna szintre emelése miatt: a 6535. sz. Bonyhád-Tevel- Murga összekötő úton, Bonyhád határában, útszűkület és 30 km/h sebességkorlátozás érvényes, előzni tilos. További felvilágosítás a nap 24 órájában a 74/412-011 telefonszá- mon. _______________________■ * Szekszárdra Szőts Erikának sok boldog szünnapot kíván 2 őrült barátnője: Gitta & Hajni. Sok-sok puszi! Szeretünk! * P. Bettinek boldog névnapot kívánunk! Apa, anya, Tibiké. * Nagyon boldog névnapot kívánunk Mészáros Ferencnének, Sióagárdra a Zrínyi utcába! Mónika, Norbi, Fecó, apa! * Névnapod alkalmából sok boldogságot kívánunk BIBUKA! Férjed és lányaid, Gréta és Fanni. * Szekszárdon Laudon Ibolyának, névnapja alkalmából sok boldogságot kívánnak: Szerettei. * Közelebbről is gyönyörködnék szépségedben! A triatlonverseny útvonalbiztosítója voltál szombaton, Faddon az utolsó buszmegállónál. Van remény? Hans. * V/JDTSMAA jeligére válasz: Én megfelelnék neked. Kérlek, smsezz a 06/20/5434- 526 számra. * Éjjel, ha fekszem az ágyamon magányosan, s nézem a négy falat, oldalra fordulok, lehunyom két szemem, és érzem, itt vagy velem. Cirógatsz kedvesen. Mondd, miért kell, hogy így legyen? Te ott, én itt, szenvedünk csendesen! Ezt akartad?! Hát legyen! Hiányod megszokom..,majd! Addig meg szenvedek, csendesen! Isten veled! Kedves-M! * „Szeretet”! Kérhetnék elérhetőséget? A privát tulajdonságaimról jobb lenne így beszélnem! d0/jdmtg0p. „Gordon”. * Köszönet a Csengeri, Ferkelt, Koleszár, Kákonyi, Újlaky, Véner szülőknek és Szukács Juditkának a versenyen nyújtott segítségért! Játszani jó! * A szedresi „Unatkozók" II. nyári akadály- versenyén nagyon jól szórakoztunk! Az első VÍZÁLLÁSJELENTÉS Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 39 cm, Paks 98 cm, Dombod 105 cm, Árvízkapu 478 cm. A Sió Palánknál 170 cm. (A Közép-dunántúli és Környezetvédelmi Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmér- nökségétől kapott adatok.) ■ helyet a Hegyi Viperák, a másodikat Isten Ostorai nyerték. Gratulálunk! A szülők. * Kötetlen kapcsolat céljából várom szekszárdi hölgy üzenetét 38 éves korig! 06a0adahhtt. * Olyan 31-38 éves férfit keresek, aki szeretni tudna egy Szekszárd környéki molett lányt. Én 173/78/31 vagyok. „Hiányzol”. * „Reménysugár” jeligére! S.vörös démon számára üzenem, hogy az üzije rövid volt, de izgalmas. Bennem a férfi jelzett, hogy írjak, pedig nem szokásom. Az üzidnek mondanivalója van, és egyben a kíváncsiságot is felkeltetted bennem. Talán a kívánatos tested miatt vagy az üzeneted miatt, de felcsigáztál. „Wajd”. * S. vörös, molett hölgynek, aki pénteken hirdetett, az elérhetőségem: pO wgaadta. Egy 30-as pasi. * Janyapuszta környékén élő Zsuzsika! Egy éwel ezelőtt kétszer vittelek el a szomszéd faluba. Szeretnélek megismerni! Fehér autós fiú. 202293897 * Koszi a péntek estit. Hallgattam. Mikor küldesz üzenetet a telcsimre? M. * Kedves 28-33 közti, huncut, csinos, szekszárdi, református, elvált hölgy! Adj elérhetőséget egy érzékeny művészlé- leknek, akivel elfeledhetnéd ezt a rovatot! Nagyon várom! * 164/57/42 éves, elvált férfi barátnőt keres komoly kapcsolat reményében! 06- 20-2429865. * Varasdra küldjük annak a 2 srácnak, akiket szívből szeretünk, és őmiattuk járunk ennyit! Ha ráismertek magatokra, remélem tudjátok kik voltunk!!!! Trafrpax Ma 8.30-11.20-ig a 63-as főúton, Szedres belterületén, 11.30-12.00- ig a 63-as főúton, Jánosmajor területén, 8.30-09.15-ig az 56-os főúton, Várdomb belterületén, 09.30-12.00-ig pedig az 55-ös főúton, Pörböly területén várható sebességmérés. _____________■ mos t jól „tejel” a TARKA BET AIV. bonyhádi Tarka Fesztivál alkalmából a 3 hónapos lekötés hozama elérheti a 11.05%°' *3 hónapos lekötésű, változó kamatozású számláb étét konstrukció. Leköthető legkisebb összeg: 100.000,- Ft Éves kamatláb: 10,9% (EBKM: 11,05%) Az akció 2004. augusztus 9-töl visszavonásig tart. Tavibb!» it várjuk kKenSettséoemkbOT: Bonyhád. Szekszárd, Dombóvár. Magyarszék. Sitit Mágo«. Szászvár level. Lengyel. Vásárosdambi. :a. Egyhfeaskozir. Kárász, Kapesszekcsö, Péesvárad Programok ma Tolna megyei anekdotatár Segélytelefonok Humor