Tolnai Népújság, 2004. augusztus (15. évfolyam,179-203. szám)
2004-08-07 / 184. szám
PUSZTAHENCSE 7. OLDAL ' -111 2004. AUGUSZTUS 7., SZOMBAT ALMANACH 2004 Szerényen, de magabiztosan fejlődik a falu A szennyvízcsatorna jelentheti a következő lépést Ha a dombok nem takarnák, szabad szemmel is látható lenne az ország egyik legjelentősebb ipari létesítménye, az atomerőmű. Az ember azt gondolhatná, ez gazdagságot jelent a településnek, pedig sajnos nem így van, Pusztahencse is az átlagos magyar falvak nehézségeivel küzd, évről évre, napról napra. A takaros főutcán sorjázó szép házak azonban jelzik, ha szerényen is, de a község élni akar, megtartva a többször elvesztett, de mindig visz- szaszerzett önállóságát. Nehéz eldönteni, vajon jó-e vagy sem, hogy a falu a közelmúltban kiesett a hátrányos helyzetű települések listájáról. Öröm azért, mert csökkent a munkanélküliség - ez az alapvető feltétele a besorolásnak - bánat, mert az amúgy is hiányos költségvetés egy forrása eldugult. Igazán jelentős vállalkozás, amely munkát adhatna az itt lakóknak nincs, az egyetlen ipari üzem, gyakorta változó tulajdonossal a vasöntöde, két mezőgazda- sági cég működik még, a volt termelőszövetkezet és az egykori Paksi Állami Gazdaság tehenészeti telepének utódjai, utóbbi nem is a faluban, hanem a közigazgatásilag ide tartozó Földespusztán. Néhány mezőgazdasági vállalkozó, kereskedő létezik még, ők többnyire azonban csak családtagjaikat foglalkoztatják. Idegenforgalmi nevezetesség sincs, hiszen a templom is csak alig másfél évtizede épült. A falu népe azonban bízik a jövőben, mint ahogy Lengyel Jánosné polgár- mester asszony is. Panaszok helyett az eredményeket sorolja inkább. Minden utcában szilárd útburkolat van, a földgázt is bevezették tavaly abba az egy utcába is, amelyben még nem volt. Két éve a kábeltévét is kiépítették. Sokéves hiábavaló próbálkozás után úgy tűnik, hamarosan szennyvízcsatorna is lesz, már elkészültek a tervek, be- Csendes délelőtt a adták a pályázatot a cél- támogatásra. Jó esély van arra, hogy meg is kapják, hiszen előnyt élveznek azáltal, hogy a meglévő, öt és fél kilométerre lévő tengelici tisztítótelepre kötnének rá. Ha megvalósul, a 370 millió forintos beruházás, minden idők legnagyobb puszta- hencsei programja lesz. Addig is számolni kell azonban a realitásokkal, az önkormányzat életében két fontos esemény is nyugodt faluban történt az elmúlt egy-két hónapban. Az első, hogy beléptek a Paks - Dunaföldvár Többcélú Kistérségi Társulásba, amely a jövőt jelentheti, bár a kormányzat által meghatározandó keretek egyelőre még eléggé képlékenyek. Ezzel függ össze azonban a másik, az elmúlt hét végén döntött a testület arról, hogy iskolafenntartó társulást alakítanak a szomszédos Györkönnyel és Bikáccsal. Gazdasági okok indokolták a döntést, többlettámogatás jár így, és mivel a központi normatívákat eddig is ki kellett egészíteni a falu költségvetéséből, ez nem mindegy. Az iskola önállóságát ez nem veszélyeztetheti - állítja a polgármester asszony - hiszen ez fontos kérdés a falu életében, már csak a korábbi emlékek miatt is. ■ Boszorkányos futballmúlt A kocsmáros bízik a csapatban A szekéren mindenkinek helye van A cigánykérdésről kritikával és megértéssel Éppen negyedszázada, hogy a falu az országos érdeklődés középpontjába került egy tévéfilm nyomán. Kétes dicsőség volt, hiszen arról szólt, hogy néhány falubeli bűverőt tulajdonított az akkor már nyolcvanon túl lévő Vica néninek. A történet ma már csak mosolyra készteti az embereket, a „boszorkány” emlékét mindössze egy kocsma és a falain lévő képek őrzik. Füller József tizenöt esztendős kitérő után tért haza szülőfalujába, öccsével együtt öt éve sörözőt nyitott. Hol másutt, mint a fut- ballpálya közelében, hiszen a sportág szeretetéről is közismert. A névválasztást egy régi történet indokolta, amelyet ma már csak az emlékezet és a videoszalag őriz, no és a kocsma falaira festett boszorkányos képek, Füller József barátja, a két esztendeje elhunyt paksi festő, Halász Róbert keze munkája. Nehéz volt a kezdet - emlékezik a kocsmáros - a nyitáskor mindjárt utcabált hirdettünk, persze meg is jött az eső. A gazdák azóta is kémek aszályos időben, rendezzek már újra bált. A söröző ennek ellenére megáll a lábán, az pedig természetes, hogy a meccs után nézők, játékosok itt vitatják meg a történteket, hiszen a tulaj is nagy drukker és tagja az egyesület felügyelő bizottságának is. Segíti is a csapatot, apróságokkal, üdítővel, szódavízzel, sörrel. Szép négy évet zárt a csapat - értékeli a közelmúltat -, most viszont a főszponzor kiválásával nehéz időszak jöhet. Bizakodni azonban muszáj, biztos vagyok abban, hogy a lelkesedés átsegít a nehézségeken és ott leszünk az első tízben a megyei másodosztályban. Kár lenne tagadni, hogy a cigánykérdés Pusztahencsén is létezik. A faluba betelepült romák egy kisebb csoportjának cselekedetei időnként felborzolják a kedélyeket. Akad valaki azonban, aki a többségtől eltérő módon közelíti meg ezt a problémát. Gerzsei Ferencné, Anikó Nagy- dorogon lakik ugyan, de napjai nagy részét itt tölti tizenkét esztendeje. Nem is akármilyen környezetben, a Bagó-hegyen van a kis élelmiszerboltja. Á puszta- hencsei cigányok is itt élnek, másokkal együtt, akik szintén nem számítanak tehetősnek. Naponta találkozik velük, alaposan ismeri őket. Két-három renitens családon keresztül ítélik meg a bagóhegyi romákat - mondja Anikó. Én közelről ismerem őket, látom a szomorú sorsokat, látom hogy a fiataloknak szinte esélyük sincs. Alapvetően, egyenként rendesek, formálhatóak. Ezért is kezdett érdekelni a múltjuk, a magyarországi cigányság története, helyzete. Itt, helyben kezdtem felkutatni a Balogh család történetét, felkutattam a családfájukat. 1945 után még a hagyományaiknak megfelelő vásározásból, hulladékgyűjtésből éltek tisztességgel, majd segédmunkások lettek az ország nagy építkezésein, majd elvesztették munkalehetőségeiket, sodródni kezdtek. Ezt látni kell, tudomásul venni, hogy együtt élnek velünk, együtt kell megoldanunk a gondokat. Ez a falu egy olyan nagy szekér, amelyet sokan húznak, tolnak, vannak kerékkötői is, de mindenkinek helyet kell biztosítani rajta. Előbb vagy utóbb, mindenki lendíteni fog a haladásán. Anikó a télen előadást tartott a falu népfőiskoláján a Balogh család történetéről, a cigányság sorsáról. Kritikával és megértéssel. Elmentek romák is néhányan meghallgatni, volt ellenvéleményük is, de végül szót értettek. Mint ahogy hétköznap is, mint ahogy erre törekszik a polgár- mester asszony, a képviselő-testület többsége is - mondja Anikó. Tudja persze, hogy apró lépésekkel, lassan tartó, nehéz folyamat ez, de abban is biztos: megéri. Még emlékeznek Vica nénire Rögtönzött „értekezlet” Bagóhegyen Értékek, érzelmek grafikákon Mélyen kötődik a családhoz, a közösséghez Csak a pozíciót vesztette el Ott kell lennem, ahol szükség van rám Nehéz manapság a „készség- tárgyak” tanítása. A heti egy rajzóra az értékek felismertetésére is kevés, hol marad a művészettörténet, az esztétika tanítása. Gazdag Ferenc, az iskola rajztanára mégis megpróbálja átadni a gyermekeknek mindezt - ha nem megy az órákon, hát pótolja alkotásaival. A pünkösdi falunapon kiállítást rendeztek az iskolában, helyi alkotók munkáiból. A szép számmal érkező látogatók többsége igencsak rácsodálkozott néhány, a falon függő grafikára. Az érzelmek kavarodásában értékek sorjáznak - fogalmaztam magamban a képek láttán, majd még inkább meglepődtem az alkotóval Gazdag Ferenccel találkozva. Egy szerény, csendes, minden szót megfontolva kiejtő emberrel ültem szemben - első látásra szöges ellentétben állva grafikáival. Lassan azonban szavakkal is kifejezi azt, amit a képeken látni, a tanítás iránti elkötelezettséget, a hitet, hogy a változó világban is meg lehet őrizni a múlt értékeit, szeretni lehet, sőt kell a természetet, amelynek középpontjában az ember áll. Mély a kötődésem a családhoz, rajta keresztül a faluhoz - vallja Gazdag Ferenc. Itt tanultam ötödikes koromig, majd Nagydorogra jártam az iskola körzetesítése után. A főiskolát Szekszárdon végeztem, speciális kollégiumként a rajzot választva, hiszen gyermekkorom óta ceruzával, ecsettel próbálom kifejezni magam. Olyan tanáraim voltak, mint Farkas Pál, Baky Péter, Fusz György. Tanítani hazatértem, az akkori igazgatónak, Kelemen Bélának köszönhetően. Tanítok azóta is, mert ez teszi teljessé az életem, közben folyamatosan tanulok, Kaposváron szereztem tanári diplomát, az idén fejeztem be Székesfehérváron a német szakot, jeles eredménnyel. Hogy művész vagyok-e nem tudom, nem nekem kell eldönteni. Képet nem adtam el, de a barátaimnak szívesen rajzolok, festek. r. g. Tökéletesen egyetértek az iskolafenntartó társulás megalakításával, mert a jövő fontosabb, mint a saját pozícióm - mondja Weil Adámné, aki tizenhárom esztendőn át igazgatóhelyettes volt az iskolában, mostanáig. A nevelés, a közösségalkotás a legfontosabb szempont, nem az egyéni karrier - fogalmazza meg véleményét az elmúlt napokban Györkönnyel és Bikáccsal kötött iskolafenntartási társulásról Weil Adámné, Erika, aki eddig az általános iskola igazgatóhelyettese volt. Mostantól „csak” testnevelést fogok tanítani és folytatom mindazt, amit korábban tettem, az ünnepségek szervezését, a szakszervezeti munkát, a pályázatok írását, a drogmegelőzési tevékenységet, a kirándulásokat, kerékpártúrákat a gyerekekkel. Persze a helyi közélet iránti érdeklődésemet sem adom fel, ott vagyok minden testületi ülésen, hiszen tizenhét éve élek itt, fontos minden, ami a faluban történik. A szomszédos Györ- könyben nőtt fel, édesapja könyvelő volt, Erikát is erre a pályára szánta. Nekem az túl száraz volt - mondja, és nem bántam meg, hogy pedagógus lettem. Egy remek tantestület, jó közösség alakult ki itt az iskolában. Hívtak haza, Györkönybe többször is, de mindig maradtam, mert vallom, hogy ott kell lennem, ahol ér- zem, hogy szükség van rám. ■ Történelem dióhéjban Pusztahencse területe ősidők óta lakott. Erről árulkodnak a római korból és a középkorból származó használati tárgyak darabjai, az épületmaradványok és a kisebb-na- gyobb cserépüsttöredékek. Már a késő Árpád-korban templommal rendelkezett, melynek szomszédságában temető húzódott. Első okleveles említése 1343-ból való, amely szerint a falu visszakerült a Bikács nemzetség tulajdonába. A későbbi századokban népes falu volt, még a török idők kezdetén is. Az 1600- as évek végére azonban teljesen elnéptelenedett, majd pedig elhagyottá vált. Ekkor lett a pusztává alakult Hencse egy részének birtokosa Béri Balogh Ádám kuruc generális. Telepítések következtében azonban lassú ütemben benépesedett, rövid ideig Kajdacs, majd Fadd közigazgatása alá került. A pusztát több középbirtokos mondhatta magáénak, a XIX. században közülük kiemelkedik a Gőzsy és a Bartal család. 1914-re a helység önálló kisközséggé fejlődött, ekkor kapta a Pusztahencse összefoglaló nevet. Hencse egyes részei ugyanis egyesültek Bagó-heggyel és Bibicz-heggyel. A lakosság nagy többsége hosszú időn át cseléd, napszámos vagy béres volt. Az önállóság nem tartott sokáig: 1929-ben Györköny- höz, majd újabb átmeneti függetlenség után az 1970-es években Nagydoroghoz csatolták. 1990-ben a község újra önálló lett (ifj. Laták István, a Pusztahencse története című, idén megjelent helytörténeti kötet szerzője). Templom és iskola A rendszerváltást megelőző években elemi erővel támadt fel a lakosság igénye az Önállóságra. A község akkor Nagydoroghoz tartozott, a függetlenségi törekvések élére az azóta elhunyt Hahn János, a közös tanács tagja, ké- I sőbb a fa- * lu polgárTemplom és iskola nélkül nincs összetartó közösség - ismerték fel a hencseiek, így, még a történelmet alakító nagy politikai fordulat előtt felépítették mindkettőt, példamutató összefogással. Jellemző, hogy a három felekezet - a római katolikus, az evangélikus és a református - akkori lelkészei, a hívek vita nélkül egy ökumenikus templom építéséről döntöttek, majd eszerint is cselekedtek. A szép kis templom azóta is az együttélés-tanításra érdemes szimbóluma, amelyet a faluban egykor tanító Bazsonyi Arany festőművész alkotása, az oltár mögött látható szekkó is jelképez.
