Tolnai Népújság, 2004. augusztus (15. évfolyam,179-203. szám)

2004-08-06 / 183. szám

9. OLDAL Rt .ftMód Tolná Népújság Megették a bűnjeleket Szerelmem, Afrika Az ékszerektől a galambo­kig mindent lopott a nyíregy­házi bűnbanda. 10. oldal A Kenyában élő fehérek, alkalmi munkából élők, művé­szek intim titkai. 11. oldal Labdarúgás Fehér Csaba az idén nyáron klubot cserélt. 13. oldal FIATALOKNAK Igazmondó kanapé Te a hiphopot szereted, ő a rockot. Te be­szélgetésre vágysz, ő hallgatna. Te ket­tesben lennél vele, ő a haverjaival akar találkozni. A kapcsolatokban rejlő prob­lémák sokfélék. Felkértünk három párt egy kis görcsoldó beszélgetésre... Kati szerint Ivánon túlságosan gyorsan ki­ütközik a féltékenység. Emiatt nagyon so­kat veszekedtek már. Azóta a srác azon fá­radozik, hogy lazábban álljon ehhez a kér­déshez. Kati viszont úgy érzi, hogy még mindig a kedvese agyára megy, ha találko­zik a srácokkal a haveri köréből, vagy ha velük SMS-ezik. Pedig egy ideje már sok­kal ritkábban jár el egyedül, hogy elkerül­je a veszélyes helyzeteket, és bebizonyít­sa, Ivánnak nem kell aggódnia. A srác az eltelt idő alatt rájött, hogy a féltékenysége időnként túlzott volt, hiszen számíthat Katira. Ami viszont még mindig zavarja: úgy érzi, hogy kedvese nem meri bevalla­ni, ha ki akarnak kezdeni vele a srácok. Terápiatipp: a féltékenység együtt jár a szerelemmel, és megmutatja - amíg bizo­nyos keretek között marad -, milyen fon­tos az ember számára a másik. De a part­ner elvesztésétől való félelem miatt sokan túlzásba viszik a féltékenykedést. Iván mindenhol potenciális konkurenst lát, aminek nem sok köze van Kati viselkedé­séhez. Iván féltékenysége sokkal inkább az önmagában való kételkedésen alapul, illetve a belső bizonytalanságán. Ezért kell a fiúnak az önbizalma megerősítésén dol­goznia. Katinak pedig meg kellene próbál­nia azt éreztetni Ivánnal, hogy ő a leg­fontosabb az életében. Feloldható ellentétek Niki nem dohányzik, és nagyon zavarja, hogy párja, Peti cigizik. De almikor nyafog emiatt, mindig valami buta magyarázatot kap válaszul. Nemrég mutatott kedvesének egy fotót Kylie Minogue-ról, amelyen az énekesnő egy rettenetes ruhában pózolt. Amikor Niki jót nevetett a képen, Peti csak annyit mondott: „Teljesen mindegy lenne, mi van rajta, ha találkoznék vele...” És van még valami, ami idegesíti a lányt: Peti tudja róla, hogy nagy Ferrari-rajongó, ezért foly­ton beszól, vagy a BMW-ről áradozik. Per­sze Peti véleménye egészen más a történ­tekről. Számára az a dolog Kylie Minogue-gal csak vicc volt! A szája nagy, de mint tudjuk, amelyik ku­tya ugat, az nem harap. Niki Ferra- ri-őrületét pedig egyszerűen csak mulatságosnak találja. Szórakoz­tatja, hogy fel tudja őt húzni. A cigi­zés kérdésében pedig megpróbál tekintettel lenni a párjára: ha kettes­ben vannak, Peti már nem gyújt rá. Terápiatipp: az ellentétek vonz­zák egymást - ez Nikire és Petire is igaz. Mindketten különböző érdek­lődésűek, és mást szeretnek. Végül is nem a kedvteléseik ellenére, ha­nem azokkal együtt, a saját egyéni­ségük miatt szeretik egymást. A mindkét fél részéről érkező cikizé­sek gyakran a vonzalom kifejeződé­sei. Ráadásul életben tartják a kapcsolatot. Ennek ellenére Nikinek és Petinek oda kel­lene figyelnie arra, hogy ne vigye túlzásba a piszkálódást. Éppen az ilyen apró-cseprő problémákból kerekedhetnek a végén óriási veszekedések. Az ő esetükben igaz: ha tudnak komolyan is beszélgetni, el­kerülhetik a nagyobb összezördüléseket. Segít a távolság Dávidnak egy kicsit nagyobb szabadságra van szüksége, annak ellenére, hogy nem tudja elképzelni az életét Linda nélkül. De ha egyedül akar elmenni a haverjaival, az akár komoly problémát is okozhat kö­zöttük. Először rossz lelkiismeretet akar benne kelteni a lány - persze az ő kedves módján. Ha pedig a srác már elindult, fel­hívja vagy SMS-t ír neki. Amikor kettes­ben mennek valahová, Linda folyton Dávidon lóg, ami még inkább arra sar­kallja a fiút, hogy egyedül menjen el szó­rakozni. Linda viszont úgy érzi, hogy Dá­vidnak magától sosem jutna eszébe, hogy megkérdezze, csináljanak-e kettesben valamit. Társaságban pedig arra vágyik a lány, hogy szerelme mutassa ki mások előtt is, hogy összetartoznak. Terápiatipp: minél jobban ragaszkodik Linda, annál jobban szabadulna Dávid. Ezért Lindának fel kell hagynia azzal, hogy lelki nyomás alatt tart­ja a kedvesét. Valódi közelség ugyanis csak akkor tud kialakulni, ha néha-néha távol kerülnek egymástól a felek - fizikailag és gondolatban is! Fontos, hogy időnként más emberekkel és dolgokkal is foglalkoz­zunk! így Linda megtanulná, hogyan lazít­son, Dávid pedig kitombolhatná magát a haverjaival, és még inkább örülne a barát­nőjének cl következő találkozáskor. ■ Filmajánló Én és a herce; Az átlagos amerikai egyetemista lány prototípusa, Julia Stiles maradt a kaptafánál. Az sem túl meglepő, hogy szerelmes lesz egy iskolatársába, aki feltűnően jól ismeri Shakespeare-t, és kü­lönösen sokat tud a dán hercegekről. A csaj a kémialeckében segít, dúl a szerelem, és boldogan élnek, míg... a valóságból mese nem lesz. Eddie-ről ugyanis kiderül, hogy valójában ö a dán trónörökös, akinek az élete a lányéhoz képest cseppet sem „mindennapi”. Paige felkerekedik hát, hogy megnézze az öreg kontinenst közelebbről. Bemutató: augusztus 5. Könyvajánló Tracy Chevalier: A hölgy és az egyszarvú Jean Le Viste, a XV. századi nemesúr, a király bizalmas embere felkér egy becsvágyó művészt, tervezzen számára faliszőnyegeket, amelyek a hírnevét dicsőítik. A tehetséges miniatűrfestő, Nicolas des Innocents épp csak magához tér a nagy megtiszteltetéstől, amikor megpillantja a nemesúr gyönyörű lányát, Claude-ot. E perctől fogva nincs más vágya, mint megkapni a szépsé­ges hölgyet. Az írónő tollából eddig olyan művek születtek, mint a Leány gyöngy fülbevalóval (amelyből a nagy sikerű film készült) és a Hulló angyalok. (Geopen Könyvkiadó) Kiss Róbert Richard: A világ legszebb szigetei Bora Bora, Seychelles, Maldív-szigetek, Mauritius... Mesébe illő szépségű szigetek, amelyekre eljutva az utazó igazi vízi paradicsomba kerül. A szerző saját tapasztalatain alapuló rangsora összesen 35 csodá­latos helyszínt tartalmaz. A szigetek között külön­böző szempontok (látvány, összhang, érdekesség, szórakozási lehetőségek és biztonság) alapján állí­tott fel sorrendet, amelynek jogosságáról a fényképeket látva mi is meggyőződhetünk. Aztán jöhet az álmodozás... (MediaCom Kft.) Igazi zene - igazi djuice-osoknak A Sziget Fesztivál első napján forradalmi szolgáltatást indított el a Pannon GSM: a minden eddig ismertnél jobb hanghűségű zeneszámok mobiltelefonra történő nagy sebességű letöltését biztosító ’djuice zene’ segítségével akár komplett albumokat is a mobiljukra költöztethetnek az előfizetők - ha úgy tetszik, a lemezborítóval együtt. Agyő truetone csengőhangok: a djuice európai szinten is újdon­ságnak számító szolgáltatása mindkét műfajnál jobbat kínál. A zenei és szórakoztató piacot forradalmasító ’djuice zene’ al­kalmazás révén hihetetlenül gyorsan, megdöbbentő minőség­ben tölthető le a legjobb slágerek­től kezdve a klasszikusokon át az örökzöldekig a wapon kategóriák szerint rendezett zenemű. A ’djuice zenén’ keresztül kez­detben a Warner Music lemez­kiadó választéka válik elérhetővé a djuice-előfizetők számára. A kí­nálat a további kiadói szerződé­sek megkötésével majd tízezerre bővül még az idén. Egy zene­szám letöltésének díja 600 forint, és mivel ez legális vásárlásnak minősül, az előfizető korlátlan al­kalommal meghallgathatja a tele­fonján - vagy annak memóriakár­tyáján - tárolt dalokat. A zeneszá­mok ugyanakkor nem küldhetők át másik telefonszámra: kizárólag akkor játszhatók le, ha a készü­lékbe az eredeti megrendelő SIM- kártyáját helyezik be. A teljes számok letöltése mel­lett a szolgáltatás arra is lehetősé­get nyújt, hogy azok rövidített változatát csengőhangként ment­Sztárhírek sék el az előfizetők, vagy az adott album borítóját háttérképként megrendeljék. Ősztől mindkét szolgáltatás ára bruttó 475 forint, azonban a nyár végéig a Pannon GSM és a djuice előfizetői ingye­nesen használhatják és élvez­hetik a ’djuice zenét’. „A ’djuice zene’ a bizonyíték arra, hogy a Pannon GSM aktív fiataloknak szánt márkája való­ban képes különleges, személyes igényeket kielégítő szolgáltatáso­kat biztosítani” - nyilatkozta Somlyai Dóra, a Pannon GSM kommunikációs igazgatója. Egy, a djuice, illetve a Pannon GSM WAP-oldalairól díjmentesen letölthető program segítségével a Nokia 3650, 3660, 6600 és N- Gage; a Siemens SX1, valamint a SonyEricsson P800 és P900 tulaj­donosai hordozható zenegéppé alakíthatják mobiltelefonjukat, a A mozirajongókat eddig sem kellett félteni, de most a hiphop-fanatikusok is megnyugodhatnak: nem maradnak WILL SMITH nélkül. A sztár úgy terve­zi, hogy karácsony tájára elkészül új albumával. Legutóbb 2002-ben Born To Reign címmel készített lemezt, de most ismét stúdióba vonult. „Általában olyankor készítek zenét - nyilatkozta a színész -, amikor a moziügyeim rendben vannak, és úgyis csak várakoznék. Az Én, a robot (hazai bemutató: szeptember 9.) című sci-fi elkészítése nagyon nagy meló volt. Fantasztikus filmnek indult, de a forga­tás közben egyre inkább akciófilmmé változott. Nagyon sok kaszkadőrjelenetet, bunyót kellett vé­gigcsinálnom hozzá. Most viszont csak ülök tétle­nül, és arra várok, hogy mit szól majd a közönség a filmhez. Az ilyenfajta várakozás nagyon izgalmas: ez hozza az igazi ihletet. Ilyenkor kell zenélni.” # MARIO WINANS (képünkön) 1 Don’t Wanna Know című dala tagadhatatlanul a nyár egyik legnagyobb slágere. Az Enyával és P. Diddyvel rögzített felvétel Mario Hurt No More című albumán található. Az énekes úgy érzi, lemeze segít mindazoknak, akik nem éppen felhőtlen szerelmi kapcsolatban élnek, és megérteti a hölgyekkel, hogy a férfiaknak is van szívük, amely könnyen sebezhető. A komoly és né­ha szomorú témák ellenére a srácnak helyén van a humorérzéke. Az MTV kérdésére, miszerint szex, drog vagy rock & roll? te melyiket választanád?, ezt válaszolta: „mármint a szex, drog és hiphopra gon­doltál? Hát a szexet, mert így még több csemetével gyarapíthatnánk a hiphop-rajongók táborát!” Hama­rosan érkezik Mario következő dala, a Never Really Was, amelyhez - az I Don’t Wanna Know-hoz hason- lóan - ismerős zenei alapot használt. ___________■ Kér dezz, felelek! Várjuk leveleiteket a szerkesztő­ség címén: Kérdezz, felelek! Lelki tanácsadónk e-mail címe: 10O x szep@axels.hu „Undorodom a fiúktól” Szépnek és vonzónak tartanak, és azt mondják: egy ilyen gyö­nyörű lánynak nem lehet prob­lémája a fiúkkal. Pedig van! Plázacicának néznek, és senki nem hinné el, hogy még szűz vagyok. Nincs egy normális kapcsolatom, mert mindegyik azzal ért véget, hogy a fiúk sze­xeim akartak, én pedig nem. Undorodom az egész témától. Nem izgatnak fel pikáns fény­képek vagy filmek a férfiakról, mint a többi lányt. (i6 évesi Nyugi, van még időd! Gondolod, hogy ez már mindig így lesz? Hova rohannak a mai 16 évesek? Miért hiszik, hogy le­késnek valamiről, ha nem csi­nálnak olyan dolgokat, amik esetleg 5-10 év múlva válnak igénnyé, vággyá, természetessé? Jól teszed, ha nem vagy ebből a szempontból „trendi”. Nem vagy rendellenes, és nem kell magányosnak lenned. Járkálj to­vábbra is a barátaiddal, érezd jól magad. A fizikai szépség néha ugyanolyan teher, mintha elége­detlen lennél a külsőddel. Nem vagy átlagos, attól még tisztel­niük kell a fiúknak azt, hogy ne­ked más a tempód. Csak olya­nokkal állj szóba, akik nem csupán a külcsínt látják, hanem a belső értékeidet is. Akkor előbb-utóbb találkozol az igazi szerelemmel, és nem fog gondot okozni a testiség sem. Lapszemle hm A Yeah című száma klipjében vadul rohangál fel és alá. A Bum című aktuális slágeré­ben viszont olyan gyengéden énekel, mint egy Idsbárány. Usher látszólag elég ellent­mondásos figura. Kezes bá­rány vagy gonosz farkas? Mi rejtőzik a valóságban a srác hűséges szemében? Találkoz­tunk a 25 éves énekessel, és megállapítottuk: ezt a pasit nem lehet beskatulyázni. Az interjúból továbbá az is ki­derül, hogy Usher megtanul­ta: a szerelem mindig fáj. Minden negatív tapasztalat ellenére azonban hisz a nagy szerelemben, és az igazira vár. A vele készített beszél­getést elolvashatjátok az au­gusztusi lOOxSzépben. Barátságot, szerelmet ígér­nek, és közben kifosztanak! Az SMS-flörtvonalak mosta­nában igen népszerűek a fiatalok körében. Azt, hogy mindeközben szépen ki­zsebelik őket, sok tinédzser csak akkor veszi észre, ami­kor már túl késő - mint pél­dául a 16 éves Kati. A tévé­ben látott egy reklámot, és beütötte a számot. Aztán je­lentkezett az elbűvölő Dani. Kezdettől fogva udvarolt, és mindig nagyon hamar vála­szolt. De amikor a lány né­hány forró SMS után tele­fonon is beszélni akart a lo­vagjával, sosem sikerült el­érnie. Ekkor már gyanakod­nia kellett volna. A ta­nulságos történet folytatá­sát megtaláljátok a Pop- cornban. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom