Tolnai Népújság, 2004. augusztus (15. évfolyam,179-203. szám)
2004-08-18 / 193. szám
10. OLDAL KÉK 2004. Augusztus 18., szedra HBHH T U KÖR Hadianyagok robbanhattak Törökbálint Hadseregnél használt robbanóanyagok okozták a törökbálinti detonációt a pirotechnikai raktárban. A szakértők TNT-, he- xogén- és nitro-penta maradványokat találtak a robbanás helyszínén. A Magyar Bányászati Hivatal szerint az országban egyetlen polgári intézményben sem tárolnak hexogént és nitro-pen- tát, hiszen azokat szinte kizárólag csak katonai célokra használják. Matyuc Péter, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője azt közölte: a hadseregnek nincs hexogén- ja, a TNT-vel és a nitro-pentával pedig el tud számolni. A törökbálinti robbanásban három em- ber meghalt, tíz megsérült. ■ ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Gázolás Elgázoltak egy embert a pusz- tazámori szemétégetőben. A férfi súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A Pest megyei község szemétégetőjének területén 10 és 11 óra között egy munkagép ütötte el az áldozatot. A sérültet mentőhelikopterrel szállították kórházba, mti Agyonverte párját Halált okozó testi sértés miatt őrizetbe vett egy 50 éves férfit a rendőrség Budapesten. A férfi előző nap úgy megverte 49 esztendős élettársát, hogy a nő éjszaka belehalt sérüléseibe, mti Öt áldozat Immár öt áldozata van a Polgár melletti balesetnek, a kórházban ugyanis meghalt az ötödik utas is, egy 17 éves fiatalember. Két gépkocsi vasárnap ütközött össze a 35. és a 36. számú út találkozásánál. Négyen bennégtek a vétkes autóban, amelynek vezetője nem adta meg az elsőbbséget, mti Tűz Tűz ütött ki Budapesten, a Diana utca egyik használaton kívüli, hajléktalanok lakta földszintes családi házban. Az épület több helyisége és tetőszerkezete égett. Nem zárható ki, hogy szándékos gyújtogatás történt, mti Szög a fejben Szöggel a fejében hoztak le a fővárosi tűzoltók a Roosevelt téri építkezés darujáról egy román férfit. Az 51 méter magas daru tetején kiabáló férfi homlokának közepéből egy 100-as szög állt ki. A mentők nem húzták ki a szöget, bekötötték a férfi fejét, és így szállították kórházba, mti Kettős halál Ketten meghaltak, amikor egy kamion és egy személyautó ütközött össze a 8-as főúton, Herend közelében. A balesetben a személyautó két utasa vesztette életét; a holttesteket a tűzoltóknak feszítővágó segítségével kellett kiemelni a roncsok közül. MTI Gyilkos asszony Halálra verte élettársát egy 57 éves kótaji nő, akinek tettére az igazságügyi orvos szakértői vizsgálat derített fényt. Az asz- szony múlt pénteken olyan súlyosan bántalmazta 54 éves társát, hogy a férfi a helyszínen életét vesztette. Akkor a haláleset ügyében államigazgatási eljárás indult, de a szakértői vélemény megállapította, hogy gyilkosság történt, mti Gyerekcsontok Egy gyerek maradványaira bukkantak az építőmunkások Budakeszi és Páty között. A testmaradvány egy-másfél hónapos lehet, a csontok mellett állat- fogakat is találtak, europress ■ Veszélyes anyagok a telepen Veszélyes hordók, viszonylag védett körülmények fotó: europress/kerék ágnes Zsinórban közlekednek a teherautók, folyamatban vannak a lebontási munkálatok a Buda lakk cég újpesti gyárkertjében. A felszámolás alatt álló festékgyártó vállalat telephelyén az udvaron - a szakemberek szerint - viszonylag védett körülmények között tárolják azt a kétezer fémhordót, amelyben festékgyártásból származó veszélyes hulladék van. Budapest A felszámolást végző cég, a Reorg Gazdasági és Pénzügyi Rt. tavasszal kapta kézhez a határozatot, amely arra kötelezi, hogy a veszélyes anyagokat elszállíttassa erre engedéllyel rendelkező céggel, de ez idáig nem tett eleget a felhívásnak, a határozatot megfellebbezte. Az illegális tárolásra egyébként úgy derült fény, hogy elkezdték a hordókat engedély nélkül elszállítani egy pető- fibányai fafeldolgozó cég telephelyére. A fémhordók tartalmát lakossági bejelentés alapján vizsgálták át a szakértők. Őri István, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára közölte: a Reorg céget másodfokú határozat is arra kötelezi, hogy 30 napon belül szállítsák el a régi festéket, oldószert, műgyanta beszáradt maradékait, olajat és festékiszapot tartalmazó 2 ezer darab 200 literes hordót. A hulladék kezelésének költsége, az ártalmatlanítás valószínűleg meghaladja a 100 millió forintot. A szennyező ezen felül több tízmillió forintos bírságra is számíthat. Amennyiben nem kezdődik meg napokon belül a hordók legális elszállítása, akkor a környezetvédelmi hatóságok azonnal beavatkoznak. Őri István a tűzoltósági vizsgálatra hivatkozva hozzáfűzte: nincs robbanásveszély, ám egyes hordók annyira megrozsdásodtak, hogy esetenként át kell csomagolni őket, mert a veszélyes anyagok a talajba kerülve szennyezhetik a talajvizet. NAGY VAJDA ZSUZSA Illegális cigaretták nyomában Az elmúlt években a magyar dohányipar termékeként forgalomba hozott évi 21-22 milliárdos cigarettafogyasztás mintegy 15 millrárdra esett vissza, Aki ennek a drasztikus csökkenésnek azért örül, mert úgy véli, ennyien szoktak le a dohányzásról, az téved! Budapest- Naponta tartóztatunk fel nagyobb és még nagyobb külföldről érkező illegális cigarettaszállítmányokat - magyarázza dr. Helyes János, a Vám- és Pénzügyőrség Bűnüldözési Parancsnokságának osztályvezetője. Az Ukrajnából és Romániából érkező, kevésbé jó minőségű dohányárut az itthon gyártottnál olcsóbban árulják a feketepiacon, és még így is tetemes haszonra tesznek szert. Nyugat felől pedig többnyire tranzitként érkeznek a világszerte elismert jó márkák.- Az elkobzott cigarettákat megsemmisítik. A világmárkákat nem lehetne inkább forgalomba hozni?- Arról, hogy nem hamisítványok, csak akkor lehetne meggyőződni, ha kibontanánk minden dobozt. Ez pedig megoldhatatlah.- Az EU-csatlakozás igényelt-e valami újat a módszereikben?- Kidolgoztuk azt a kockázatelemzési módszert, hogy a harmadik országból érkező szállítmányokat milyen szempontok alapján érdemes vizsgálni. A bevezetését követő napon Kínából vasúton Gyékényesre érkező konténerben, amely az iratok szerint autók részére gumiszőnyeget szállított, vámosaink találtak 44 ezer karton cigarettát. Megállapítottuk, hogy a címre már korábban is jött szállítmány. Felkerestük a fuvarozócéget, ahol kiderült, hogy a következő napra is rendeltek konténerszállítást Gyékényesről. Összesen több mint 100 ezer karton cigarettát tudtunk lefoglalni. Értéke több mint 500 millió forint. De ami még ennél is fontosabb, hogy nyomozati munkánk segítségével Horvátországban a társaság fejéig is eljutottak.- Kiderült, ki volt a magyar fogadóállomás végén?- Egy román vállalkozás.- Beváltak a nagy várakozással forgalomba állított röntgenbuszok? Vámosok újabb nagy fogása Összesen 34 ezer karton zárjegy hélküli cigarettát foglaltak le a vámnyomozók a letenyei vámhivatalnál. A szállítmány értéke csaknem 160 millió forint. A román kamion Fiúméból szállított audioberendezéseket Budapestre. A pénzügyőrök a rakomány tételes vizsgálata során a fuvarokmányokon feltüntetett 2700 magnetofon helyett csak 240-et találtak. A többi magnósdobozban mintegy 34 ezer karton magyar adó- és zárjegy nélküli cigaretta lapult. A vámhivatal a szállítmányt lefoglalta, a két román gépkocsi- vezető ellen csempészet alapos gyanúja miatt eljárás indult.- Elég látványosak, tehát mesz- sziről észlelni lehet őket. Ha például az ártándi határ előtt észreveszik, nem tart semeddig átmenni Csengersimára. Ezért olyan útszakaszokra állítjuk le őket, amelyekről ha már észreveszik is, nem lehet letérni. Nagy előnye a mobilitás, mindig ott teremhet, ahol szükség van rá. KOÓSTAMÁS Tolnában történt Sodronyt loptak Harmincezer forintot érő alumínium sodronyt hurcoltak el illetéktelenek Tolnán, egy vállalat telephelyéről. A tettesek előzőleg kivágták a kerítést. Kiürítették a telephelyet Harcon is egy telephelyen jártak tolvajok. Az eddig még ismeretlen tettesek több száz cserepet, aknafedeleket, vasrácsokat vittek el, ezzel mintegy százezer forint lopási kárt okoztak. Felborult a tejesautó A 6-os főút M 9-es elágazójánál lévő körforgalmi csomópontban egy tejet szállító tehergépkocsi nekihajtott a szalagkorlátnak és felborult. A balesetben egy személy súlyosan, egy pedig könnyebben megsérült. Kiemelték a kocsi ablakát Dombóváron, egy nyaraló előtt parkolt az a személygépkocsi, amelynek egyik ablakát kiemelték, és a kocsiból iratokat, valamint több száz eurót tulajdonítottak el. Bántalmazta a családtagjait Az intézkedő rendőrre is rátámadt az a pálfai férfi, aki a családtagjait bántalmazta, ezért hívták ki a rendőrséget. A férfi közben öngyilkossággal is fenyegetőzött. Ezek után a rendőrök lefogták, majd a mentők kórházba szállították. Kirámolták a házat Magyarkesziben, egy német állampolgár tulajdonában lévő házba törtek be eddig még ismeretlen tettesek, ahonnan arany ékszereket, hasz- nálati tárgyakat loptak el, és ezzel igen jelentős kárt okoztak. ______■ El szökött az otthonból, a rendőrség keresi SZEKSZÁRD A képen látható 15 esztendős Penti András megszökött a faddi nevelőotthonból, a rendőrség államigazgatási eljárást folytat eltűnése miatt. 2004. július 21-én a fiú engedély nélkül távozott az intézetből és azóta ismeretlen helyen tartózkodik. A rendőrség kéri a lakosságot, hogy aki Penti András tartózkodási helyével kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a szekszárdi rendőrkapitányságon vagy hívja a 112- es segélykérő telefont.______■ Pécsi Ildikó balesete Polgár Súlyos balesetet szenvedett Pécsi Ildikó. A Jászai Mari- díjas színésznő az M3-as autópályán defektet kapott, és autójával a szalagkorlátnak csapódott. Pécsi Ildikó medencecsontja eltörött, várhatóan másfél hétig kell kórházban feküdnie. Az orvos szerint a színésznő állapota stabil. Hétfő este Suzukijával az M3-as autópálya Mogyoród melletti szakaszánál járt a színésznő, amikor autója defektet kapott, az autógumi szétrobbant. A kocsi a gödöllői lehajtónál a szalagkorlátnak csapódott, és totálkárosra tört. A színésznőt medencecsonttörés gyanújával a budapesti Honvéd Kórházba szállították. Pécsi Ildikó végig eszméleténél volt, rajta kívül senki nem ült az autóban. Zsíros Lajos, a Honvéd Kórház osztályvezető főorvosa a Független Hírügynökségnek azt mondta: a művésznő több zú- zódásos, horzsolásos sérülést szenvedett, és eltörött a medencecsontjának jobb oldala. Állapota stabil, de 8-10 napot még biztosan bent kell töltenie a kórházban. Az orvos szerint körülbelül 3 hónap kell a teljes felépüléshez, de lehet, hogy 6-8 hét is elegendő a gyógyuláshoz. EUROPRESS HÁROM HALOTT. Frontálisan ütközött tegnap délután az 55. számú főúton, Pörböly és Baja között egy üres kamion a Group 4 Security előzés közben lévő pénzszállító autójával, amely az árokba borult, és három utasa életét vesztette. A teherautó vezetője súlyos, utasa könnyebb sérülést szenvedett. FOTÓ: TOLNAI NÉPÚJSÁG/BAKÓ JENŐ Repülővel jönnek haza Budapest Az Eurotours fizetésképtelenné válása nyomán eddig 659 kárbejelentés érkezett. Ez összesen mintegy 1500-1700 károsultat jelent. Az Atlasz Biztosító Rt. megkeresésére a Malév hozza haza szerdán a 180 krétai és rodoszi, s még a héten a mallorcai és a maiagai utasokat is.- A 168 turista kitölti a nyaralási időt a görög szigeteken, és csak a befizetett út utolsó napján hozzuk haza őket. Összesen 12 személy jön egy héttel korábban haza - közölte Krebsz Adrienn, a Malév szóvivője. Csütörtökön Korfuról és Palma de Mallorcáról érkezik egy járat, szombaton pedig Malagáról. Horváth Péter, az Atlasz Biztosító utazási ágazatának igazgatója leszögezte: először- a hazautazásokat kell megszervezni, azt követően a fennmaradó ösz- szeg ismeretében derül ki, hogy elegendő-e a teljes kártérítésre, vagy csak arányosan tudják a károsultak igényeit kielégíteni. A fizetésképtelenné vált Eurotours vagyoni biztosítéka összesen 172 millió forint, az utasok haza- szállítását és kártérítését ebből finanszírozzák. Az Eurotours cégcsoport három irodája múlt csütörtökön jelentette be a fizetésképtelenséget. Az Atlasz segítségével a hét végén mintegy 60 utast hoztak haza Olaszországból és Bulgáriából. Az utazási iroda szervezésében mintegy ezer utas tartózkodott külföldön. A nyaralók egy részének hazahozatalát az utazásszervezéssel foglalkozó TŰI magyarországi leányvállalata oldja meg.__________________■ i I b é