Tolnai Népújság, 2004. augusztus (15. évfolyam,179-203. szám)
2004-08-17 / 192. szám
14. OLDAL ELET STÍLUS 2004. Augusztus 17., kedd Vörös posztó a vörös hús A vörös húsokban, fehér lisztben és cukorban gazdag nyugati táplálkozás jelentős mértékben növeli a különböző egészségügyi problémák, köztük előkelő helyen a szélütés, a stroke kockázatát Erről tanúskodik a Harvard Egyetem Közegészségügyi Intézetének kutatócsoportja által a közelmúltban végzett felmérés. A több mint 71 ezer amerikai nő körében elvégezett tanulmány rámutatott: azok, akik odafigyelnek a táplálkozásra, és előnyben részesítik a gyümölcsöket, zöldségeket, a hüvelyeseket, a halat és a teljes kiőrlésű gabonaféléket, jóval kisebb valószínűséggel kapnak stroke-ot, mint azok, akik kitartanak a tipikus amerikai táplálkozási szokások mellett. Ez volt az első ilyen jellegű tanulmány, amely általánosságban vizsgálta a táplálkozási szokások és a stroke kockázata közötti összefüggéseket. Egészségügyi szakértők már korábban, számos alkalommal felhívták a figyelmet arra, hogy az állati zsírokban, különösen a vörös húsokban gazdag, valamint a rostban, gyümölcsökben és zöldségekben szegény táplálkozás számottevő mértékben megnöveli a stroke kockázatát. „E kockázatok csökkentése érdekében elengedhetetlen a táplálkozási szokások módosítása”, jelentette ki Theresa Fung, a felmérést végző kutatócsoport vezetője. Fung asz- szony figyelmeztetett arra is, hogy mivel az élelmiszereket és a tápanyagokat együttesen fogyasztjuk, ezek helytelen kombinációja növelheti a stroke kockázatát. Az 1984-ben kezdődött és 1998-ig tartó kutatás alanyai 38 és 63 év közöttiek voltak, s kivétel nélkül olyanok, akiknek a vizsgálat kezdetekor semmilyen keringési problémájuk nem volt és cukorbetegek sem voltak. Az évtizedek során vizsgált személyeket két csoportra osztották, az egyik csoportba tartoztak azok, akik igyekeztek körültekintően táplálkozni, a másikba pedig azok, akik minderre nem fordítottak gondot. A vizsgálat végéig az érintett személyek körében összesen 791 stroke történt. Bebizonyosodott, hogy 58 százalékkal magasabb stroke kockázati aránnyal rendelkeztek azok a nők, akik a legrosz- szabb táplálkozási szokások szerint étkezetek, azokkal szemben, akik a legegészségesebb módon táplálkoztak. A tanulmány rávilágított arra is, hogy a tipikus amerikai táplálkozási szokások szerint étkezők körében jóval magasabb volt a dohányzók száma is, összehasonlíthatatlanul kevesebb vitamint fogyasztottak, és lényegesen keve- sebbet mozogtak. ___________j Olv astam - Láttam - Hallottam SZERI ÁRPÁD Teljesítmény, most Zajlik az élet, méghozzá úgy, hogy az idő múlésáml re jobban belemerülünk. Jönnek a hírek az újabb és újabb találkozókról személyek és csapatok mérkőzéséről vereségekről és győzelmekről Az olimpiáról van szó, arról az eseményről mely minden mást háttérbe szorít és joggal ezekben a napokban. Olvasom, hogy a munkahelyeken is tombol az olimpia láz, főleg on, ahol még rádió, televízió, avagy internet használata is megengedett. Bár ez utóbbi, mármint a net ebben az esetben nem túl nyerő: a legjobb jelen időben látni és hallani azt, hogy miképpen szüíetnek az elképesztő rekordok. Bennünket, magyarokat az olimpia istenasszonya még nem nagyon kényeztetett el igaz, a java még csak ezután következik. Egy aranyérmesünk mindenesetre már van, s jó lenne, ha ez alkabmmal bejönne a szokásos mondatfordulat: mire ezek a sorok megjelennek, már ismét... De ha nem, természetesen akkor is a képernyőre tapadunk, hiszen a játékok alkalmából végre valós teljesítményeknek lehetünk tanúi. Olyan teljesítményeknek, melyek mögött hosszú évek kemény és lemondással teli munkája van. Akik értenek hozzá, tudják, mit tesznek: a siker csak így születhet meg. Ez ösztönözhet bennünket, persze más szinteken a példa követésére. S ezen elgondolkozva mit számít az, hogy az amúgy is sokadik hír arról szól: a magyar miniszterelnök lecserélését sürgeti a koalíciós partner egyik jeles személyisége... HUMOR BOLTBAN- Tessék mondani, van terepszínű köpenyük?- Van, de nem találjuk. SZÉGYENÉRZET NÉLKÜL Tévéjáték ágyjelenetéhez készülődnek a filmesek. A főhősnő meztelenül átvonul a szobán, és bebújik a partnere mellé a franciaágyba. A felvétel után valaki megkérdezi a művésznőtől:- Mondja, nem szégyenkezik, amikor ennyi filmes előtt kell meztelenkednie?- Miért szégyenkeznék? Azok is férfiak! FAPADOS. Ülőeszközöket mutatnak be azon a tárlaton, amely Hamburgban látható, és az ülés művészetéről szól. A látogatók néha megdöbbennek azon, milyen tárgyakat találnak üldögélésre alkalmasnak némelyek, máskor viszont szívesen kipróbálják őket, mint Ivonne a pink szófát. A tárlat egyben az emberek közötti egyenlőségről és rokonságról is szól, ugyanis bármennyi pénze is van valakinek, a szegény és a gazdag is voltaképpen ugyanazon ül - a saját hátsóján._________________________________________________________fotó: epa A filmvásznon dúl a szerelem Hollywood ritkán megy a társadalmi változások elébe, inkább megkésve követi azokat Nincs ez másképp az amerikai társadalomban már bejáratott idősebb nő és fiatalabb férfi közötti kapcsolatokkal sem. A tengerentúli filmesek csak az utóbbi években kezdtek a témával őszintén, előítéletek nélkül foglalkozni. Hollywood híres a prűdségéről és erkölcscsősz szerepéről. A mozikba kerülő filmek tehát azt jelzik, hogy a társadalomban olyan változás állt be, amely drasztikusan lerombolta a korábbi előítéleteket. Új trend született: Hollywood elfogadta a középkorú nők és fiatal fiúk közt fűződő románc létjogf t ltságát. Az többi időkben több olyan film került a mozikba amely nem kritikai felhanggal, hanem erkölcsi ^nógatással ábrázolja az ilyen jellegű kapcsola t. Andie McDowell filmje, a Crush például 40 .örüli, egyedülálló nőkről szól, akik hetente egyszer összeülnek iszogatni dohányozni és édességet majszolni, miközben természetesen kibeszélik a magánéletüket. Egy nap egyikük azzal a hírrel állít be, hogy viszonyba kezdett egy 25 éves fiúval. A Sigourney Weaver főszereplésével készült Tadpole ennél valamivel bonyolultabb cselekményen alapszik: a mostohamamát alakító színésznővel saját nevelt fia kezd ki. Miután elutasítja a 16 éves kamaszfiú közeledését, az a legjobb barátnőjével jön össze. A The Good Girl-ben pedig Jennifer Aniston menekül egy unalmas házasságból fiatal kollégája karjaiba. Felvetette a témát a Lovely & Amazing című Brenda Blethyn-film is, igaz, csak egy mellékszálon. A négy alkotásban azonban közös vonás, hogy a jelenséget szimpátiával és humorral kezeli. Régóta elfogadott dolog, ha egy férfi nála sokkal fiatalabb lánnyal randevúzik. Márpedig az ilyen kapcsolatok egyik mozgatórugója az anyagi biztonság, amit sokáig csak a férfiak tudtak megteremteni a párkapcsolathoz. Az utóbbi évtizedekben azonban nők is kerülhettek olyan pozícióba, amelyben megteremthették biztos anyagi hátterüket. Amerikában szinte nincs olyan téma, amelyről ne írna valaki úgynevezett „self-help” könyvet, ami az embert a személyiségének, kapcsolatainak, pillanatnyi helyzetének értékelésében segíti. Természetesen a középkorú nők és fiatal fiúk közti kapcsolatról is született néhány ilyen alkotás. „Az 50- es, 60-as években nem volt példa arra, hogy idősebb nő fiatalabb férfival létesítsen tartós párkapcsolatot, aminek az az oka, hogy abban az időben a nők anyagilag ki voltak szolgáltatva a férfiaknak, csak kevesen tudták eltartani magukat. Kivéve azokat, akik gazdag férjük halála után özvegyen maradtak”, állítja az egyik önmegvalósító-könyv, a Miért olyanok a férfiak, amilyenek; avagy a férfinő dinamika szerzője, Warren Farrell. Az Idősebb nő/fiatal férfi - új lehetőségek a szerelemben címet viselő másik „segíts magadon” könyvben a nők jogaiért folytatott évszázados harcról ír az egyik szerző, Susan Winter: „A szüfrazsettek még a választójogért küzdöttek, a 80-as években pedig az volt a cél, hogy nők is kerülhessenek a cégek felső vezetésébe. Ma azt kell elfogadtatnunk a társadalommal, hogy egy nő is szerethet fiatalabb férfit anélkül, hogy kritika érné vagy diszkrimináció.” Delnők és srácok m Ralph Fiennes és párja között 22 év van. Az 1962-es születésű angol színész szinte bárkit megkaphatna, akit csak akar, szíve mégis a több, mint két évtizeddel idősebb Francesca Annisra esett, akivel a Hamlet előadása közben bolondultak egymásba. ■ 1958-ben született Madonna, akinek harmadik férje, Guy Ritchie, a Ravasz, az agy és a két füstölgő puskacső szépreményű rendezője csak tíz évvel később, 1968-ban sírt fel először. II Az 1962-es születésű Demi Moore 41 évesen is formás, vagy inkább formázott idomaival cserkészte be a nála 16 évvel fiatalabb Ashton Kutchert. s Cameron Diaz 1972-ben született. Szerelme, akivel a napokban együtt is nyaral, a nála 11 évvel fiatalabb, 1981-es születésű Justin Timberlake. Tévéző punnyadók A mostani 15-17 éves francia fiatalok jóval aktívabbak mint a 18- 20 éves generáció: előbbiek naponta 22 percet, utóbbiak csak 14 percet fordítanak testmozgásra. Mindkét csoport viszont legalább másfél órát ül a tévéképernyők előtt. Az egyik francia szaklap adatai szerint a mai tizenévesek szinte alig sportolnak valamit, s a tendencia egyre romlik az életkor előrehaladásával. A testedzés helyét az izmokat el- lustító tévénézés vette át. Az iskoláskorú ifjúság a tanév ideje alatt legalább napi másfél órát tévézik, hétvégeken, a téli és nyári szünetekben pedig közel három órát, átlagban 2 óra 40 percet bámulja a tévéműsorokat. A testi sportok hanyagolását szellemi tornával sem kompenzálják; és olvasásra naponta legfeljebb negyedórát szánnak. Nyárvégi napveszély Az idei kevés napsütést némelyek néhány nap alatt akarják pótolni külföldön. Sokan megfeledkeznek arról, hogy a nap nyár végén is épp olyan ártalmas lehet, mint egyébként, s a bőrben az ultraibolya sugárzás hatására gyulladás lép fel. Az UV sugárzás három típusa közül az UV-A öregíti a bőrt; az UV-B súlyos égést is okozhat; az UV-C változata pedig a bőrrák veszélyeit hordozza. Az Egyesült Államokban kimutatták, hogy 300-400 ezer új bőrrákos került ki a megszállott napimádók közül. Forgalomkorlátozások Forrónadrágok kora Sztárpletyka Naomi nem ütött. Naomi Campbell tagadta szobalánya, Millicent Burton állítását, aki a napokban arról számolt be, hogy a modell arcul ütötte őt, majd kidobta a pénztárcáját manhattani lakása ajtaján. Campbell ügyvédje szerint Miss Burton tőkét akar kovácsolni a botrányból. A rendőrség mindkét hölgyet kihallgatta, de úgy döntöttek, hogy egyikük ellen sem fognak eljárást indítani. A 34 éves szupermodell Camp- bellnek egyébként nem ez volna az első bántalmazási ügye. ■ Receptekről, főzési tanácsokról, szakácstippekről: www. mindmegette. hu Csomópontépítés miatt: a 6. sz„ Budapest-Pécs-Barcs főközlekedési úton, Dunaföldvár határában, a bal oldalon félpályás útlezárás és 40 km/h sebességkorlátozás érvényes jelzőlámpás forgalomirányítással, előzni tilos. Burkolatszélesítés miatt az 55. sz„ Szeged-Baja-Bátaszék főközlekedési úton, a 119+820-120+105 km-szelvény között, Bátaszék belterületén, mindkét irányban útszűkület és 30 km/h sebességkorlátozás érvényes, előzni tilos. Szennyvízcsatorna építése miatt a 61. sz„ Dunaföldvár-Dombó-vár- Nagykanizsa főközlekedési úton, Tamási belterületén, az 56+661- 57+309 km-szelvények között félpályás útlezárás és 30 km/h sebesség- korlátozás érvényes, jelzőőrös forgalomirányítással, előzni ülos. Burkolatsüllyedés miatt a 61. sz„ Dunaföldvár-Dombóvár-Nagykani- zsa főközlekedési úton, a 91+820 km-szelvénynél, Dombóvár belterületén útszűkület és 30 km/h sebességkorlátozás érvényes, előzni tilos. Körforgalmi csomópont építése miatt: az 5111. sz„ Dunaföldvár- Dunakömlőd összekötő úton, Dunaföldvár belterületén félpályás útlezárás és 30 km/h sebességkorlátozás érvényes. Felületi bevonat készítése miatt: a 6233. sz„ Paks-Kölesd összekötő úton a 7-8 km-szelvény között, Hegyespuszta és Tengelic-szőlő- hegy térségében 60-40 km/h sebességkorlátozás érvényes, előzni tilos. A 6317. sz., Szekszárd-Simontornya összekötő úton a 21-27 km-szelvény között, Űzd és Sárszentlőrinc térségében 40 - 30 km/h sebességkorlátozás érvényes, előzni tilos. A 6407. sz., Simontornya-Nagyszokoly-Ireg- szemcse összekötő úton a 26-28 km-szelvény között, Nagyszokoly belterületén 30 km/h sebességkorlátozás érvényes, előzni tilos. A 65161. sz., Szentivánpusztai bekötő úton a 0 és 3 km-szelvény között 30 km/h sebességkorlátozás érvényes, előzni tilos. A 6533 sz., Bonyhád- Zomba összekötő úton a 3-5 km- szelvény között 60-40 km/h sebességkorlátozás érvényes, előzni tilos. A 6536 sz. Tabód-Kisdorog összekötő úton a 2+200 - 4+500 km-szelvény között 60 - 40 km/h sebesség- korlátozás érvényes, előzni tilos. További felvilágosítás a nap 24 órájában a 74/412-011 telefonszámon. Talán a szíveket forrósítja fel a forrónadrág, vagy a melegre való tekintettel kapta a nevét, nem tudni. Egy biztos: ma is divat Más izgalmas társaival együtt Megjelent a legújabb sziget-nadrág, a capri bugyi. Capri szigete a Tirrén-tengerben, a Nápolyi-öböl déli bejáratának közelében terül el. A dél-olasz sziget Sorrentóval átel- lenben emelkedik ki a tengerből. Meredek sziklafalai, a virágdíszes kertekben megbúvó villák, a lenyűgöző természeti látnivalók - Axel Munthe villája, Augustus császár kertje, a Santo Stefano dóm- igazi turista-vonzerők. A capri bugyi is éppüyen vonzó valami, hiszen meglehetősen felszabott, pikáns női holmi. Szorosan simul a formás testhez, combtőben a megengedettnél is bővebb látványt nyújtva. S ha már a nadrág a téma, említsük meg a Bloomer nadrágot, az 1818-ban született Amelia Bloomer amerikai újságírónő kreációját. A női jogok harcosa a bő törökös térdnadrágot az 1850-es években ajánlotta és terjesztette. A mai Bloomer nadrágnak viszont nagyon kicsi az anyagigénye, ebből következően nem is rejt el semmi felesleget. A forrónadrág - a 70-es évek divatja - ugyancsak máig tartja magát. Ez nem a teltkarcsú hölgyeknek való, bár optikailag előnyösen nyújtja a lábat. k A