Tolnai Népújság, 2004. augusztus (15. évfolyam,179-203. szám)
2004-08-03 / 180. szám
r£3~'U az interneten pprót keresP Nálunk biztosan megtalálja! A lapban megjelenő apróhirdetéseket kereshető formában, rovatonkónti csoportosításban, jóval gyorsabban megtalálja. Hirdessen - az első napon ingyen, egy hétre pedig csak 80 Ft + ÁFA-ért. __________Az ára is apró. ww w.tolnainepuisag.liu Mai számunkból Magyar lány holland egyetemen Mónika ötödéves joghallgató Főzőverseny Tamásiban Borjúpörkölt, halászlé, gánica Horgásztalálkozó Őf és fél kilós amurt fogtak Búvárok kutatják a Dunát Dr. Gaál Attila szekszárdi múzeumigazgató is merül Bizonyára hihetetlen mennyiségű történeti jelentőségű kincset rejt a Duna és a Dráva mélye, hiszen a régmúlt időktől járták a gályák. A héten kezdődik az Európai Unió által is támogatott nagyszabású program: átfésülik a régészek a hazai folyók és a Balaton medrét. Tolna megye Magyarország az európai folyami régészet központjává válhat, hiszen egy most induló, összesen 100 ezer eurós költségvetésű program vezetésével bízták meg. A program koordinátora Tóth János Attila régész, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal főosztályvezetője, aktív résztvevői pedig profi búvárok és búvárkodni tudó régészek. Mint elmondta: hihetetlen mennyiségű „véletlen- szerű lelet” kerülhet elő. Első körben egy hónap alatt a Duna Győr környéki szakaszán dolgoznak. A főosztályvezető határidőket nem mert mondani, de úgy véli, hogy az elkövetkező években szisztelimes LjnwiAI.Hmd ttWfiti'A-dó'Diüil, amclvtw tmintak építitek afotyókétpaFtíta' kMik 25 Mli»OhP#jvnkcni »«amiatt* VAulotnb (AJStitUúA matikusan és tudatosan végig kell nézni a Duna és a Dráva, valamint a Balaton mélyét. A mederkutatásokat fémkeresők, ultrahangos kutatókészülékek segítik. A programban részt vesz a szekszárdi Wosinsky Mór Múzeum igazgatója, dr. Gaál Attila, aki maga is búvárkodik. Szerinte főleg a római erődrendszer, a limes útvonalán rejthet a Duna megannyi csodát, de a kései bronzkortól kezdve a török időkön át sokféle érték pottyanhatott a hazai vizekbe.- Egyelőre azt tudjuk biztosan, hogy épített falak nyúlnak be a vízbe - nyilatkozott lapunknak dr. Gaál Attila, aki Diinas/eU«' jf tIwy,io) kótful (AHínum V Dr. Gaál Attila a Dunán, merülésre készen gusztus 16-20-a között merül a Dunába. - Ezeket az építményeket igyekszünk korrekten felmérni a kollégákkal együtt. Munkatársaink között több specialista található, például van, aki csak a faanyagokkal foglalkozik. Tevékenységünket alapvetően nehezíti, hogy a folyó ezen szakaszán minden mozdulat az iszap felkavarodásával jár együtt: ezért csak nagyon óvatosan szabad megbolygatni a medret. Ha valamit találunk, az természetesen Győr-Sopron-Moson megyét illeti. A megannyi lehetséges kincset egyébként a „maszek” kincsvadászok már jó ideje célba vették és töredékét kihalászva, illegális piacokon értékesítették. De azért maradt még a mélyben. Jellemző, hogy a tavalyi igen sekély vízállás idején több gályamaradvány is kilátszott a folyamból, halásztak ki épen maradt bronzsisakot, oltárkövet. Huszár Zoltán, a Baranyai Múzeumok Igazgatóságának vezetője pedig jelezte, éppen a napokban 30 éve, hogy Dunaszekcsőnél Ife- ráleltek Marcus §g£\ f Aurelius bronzfe- jjj jére, ami világ- PPl®*! szenzáció volt an- «»1 nak idején. SZERI ÁRPÁD Medgyessy: stabilak vagyunk Medgyessy Péter - azután, hogy több órán át, zárt ajtók mögött tárgyalt az MSZP vezetőivel és minisztereivel - kijelentette: Magyarországnak stabil kormánya van, amelynek mandátuma 2006-ig szól. A kormányfő Gál J. Zoltán szóvivő menesztésével kapcsolatban azt mondta, hogy az eddigi reagáló helyett, kezdeményező kommunikációt szeretne, és ehhez új ember kell. Gyurcsány Ferenc hétvégi lemondására Medgyessy Péter úgy reagált, hogy a sportminiszternek most az olimpia előkészítésével kell foglalkoznia, lemondását pedig majd a kormányátalakítás idején, a hónap végén mérlegeli. (Továb- bi részletek a 3. oldalon.) ■ Egy sziréna néma maradt Gyönkön és Szárazdon csak „morogtak” Paks Mindössze egyetlen sziréna maradt néma a Paksi Atomerőmű 30 kilométeres körzetében hétfőn megtartott ellenőrzés során, mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. A lakossági tájékoztató és riasztórendszer havonta esedékes üzembiztossági próbája Tolna megyében 99,3 százalékos eredményt mutatott, a hibás berendezést Pakson észlelték, az okok feltárása folyamatban van - közölte Dobson Tibor ezredes. Hozzátette: a körzetben érintett három megye közül Tolna további két településén, Gyünkön és Szárazdon a szirénák „felmordultak”, azonban a tájékoztató szöveg nem hangzott el. Bács-Kis- kun és Fejér megyében nem je- leztek meghibásodást. ________■ Ol vasótábor táncosokkal Nyelvi nevelés és hagyományok ápolása VÁRALJA Az Illyés Gyula Megyei Könyvtár szervezésében megnyitotta kapuit a német nemzetiségi olvasótábor. A német nemzetiségi olvasótáborba közelről, s távolról - Gara, Hőgyész, Mórágy, Tevel, Zomba, Csávoly, Baja, Nemesnádudvar, Németkér - érkeztek gyerekek és fiatalok. Folkmann Mónika, a tábor vezetője a nyelvi nevelés, a magyarországi német költőkkel, írókkal való személyes kapcsolat- teremtés, a tárgyi és szellemi kultúra ápolásának fontos állomásaként tartja számon a több évtizede rendszeresen megszervezett programot. Véleményét saját tapasztalataira alapozza. Húsz éve a tábor lakója. Először diákként, majd ifi- és csoportvezetőként volt jelen, 1996-tól német nyelvtanárként ő irányítja e hetek szakmai munkáját. Az idei események közül kiemelte Rónai Józsefné német hagyományokról szóló előadását, valamint Németh Tibor és Galluszné Hoffmann Anikó koncertgitáros, énekes estjét. Mint mondta: az idén a nyelv- és a hagyományőrzés mellett az unióhoz kapcsolódó ismeretek közvetítésére is hangsúlyt helyeznek. Szerencsésnek tartja, hogy az olvasótábor időpontja egybeesik a bonyhádi Kränzlein Néptánc Egyesület táborának időpontjával, mert ez még színesebbé teszi a váraljai napokat, -páKEDVES G Mai lapszá az 5. o a Tamási-Si városi oldali ír' :.'v LVASONK! . lmunkban ldalon montornya 1 olvashatja. %(HOLNAP Dombóvár ízelítő a tártál 1. Megnyílt a nemz 2. Új medencék a g 3. Biztonság kellen - mondja a „mezt P keresse oldalunkat! ómból: etközi ifjúsági tábor yógyfürdőben e az embereknek ú képviselő” P - A .\ii Tolnai Népújság Átalakul, arcot vált a volt cipőgyár A gólyáknak örökös, ingyenes bérleti joguk van A cipőgyár, amely valaha kétezer embernek adott kenyeret, a Salamander kivonulásával elcsendesedett. A hatalmas épületegyüttes nagyobb része egyelőre üresen áll, s bizonyosnak látszik, hogy a cipőgyártásnak belátható időn belül nem lesz rá szüksége, másféle hasznosítása az állagmegóvás miatt azonban nem halogatható. Bonyhád A közelmúltban megkezdődtek a volt cipőgyár épületének hasznosítását szolgáló átalakítások. A beruházásról Lovász Tibor elmondta, hogy a jelenleg átépítés alatt álló részben feleslegessé vált szociális helyiségek voltak. Ezek helyén a földszinten és az emeleten közel 700 négyzetméteren üzlethelyiségeket, irodákat alakítanak ki. A jelenleg raktárként szolgáló részek funkcióját - a Forberger utca felőli új bejárat megnyitásával - megtartják. Az átépítés során a városren- _______ dezési elképzelésekre is figyelnek. Olyan építészeti megoldásokat alkalmaznak, amelyekkel feloldják az ingatlan ipari jellegét, megtörik a város felé néző kopár tűzfal egyhangúságát. Lor vász Tibor a további elképzelésekről elmondta: felmerült a gyár területén egy vásárcsarnok, zárt árusítóhely kialakítása, amellyel sók egyéb mellett a piac körüli közlekedési káosz is rendeződhetne. Terveiről tájékoztatta a város vezetését. Megvalósíthatóságáról még nem született döntés. Az átalakítás alatt álló épülethez szorosan hozzátartozik a város talán legrégebbi gólyafészke. A madarak évtizedekkel ezelőtt költöztek ide. Póznák felállításával többször próbálták őket rábírni új otthon teremtésére, sikertelenül. Ragaszkodnak megszokott kéményükhöz, s ez az akarat az építkezőknek szent, a használaton kívüli kémény megmarad. Mint Lovász Tibor megjegyezte: a gólyáknak örökös használati joguk van. Egyetlen feltétel, hogy legalább három fiókát költsenek évente, s. ezt rendre teljesíteni szokták. -PÁ« l 4 i t