Tolnai Népújság, 2004. augusztus (15. évfolyam,179-203. szám)

2004-08-10 / 186. szám

2004. AUGUSZTUS 10., KEDD G A Z D A S Á G I TÜKÖR 7. OLDAL Új a vetőmagrendelet A korai szőlők már színesednek termelőknek legalább a tavalyi árat meg kell kapniuk A A tavalyi évhez képest legalább két héttel később kezdődik az idén a szüret a szekszárdi és a tolnai borvidéken. Ez önmagában nem baj, hiszen a múlt év rendkívülinek számított, az már inkább gondot okoz a termelőknek, hogy a költségesebb növény- védelem mellett vajon mennyit fizetnek majd a fel­dolgozók a szőlőjükért. SZŐLŐÁRAK ÉS ÉVJÁRATOK MEGYÉNKBEN: chardonnay kékfrankos felvásárlási ára 2001-ben 63 Ft/kg 68 Ft/kg 2002-ben 65 Ft/kg 65 Ft/kg 2003-ban 70 Ft/kg 80 Ft/kg Tolna megye Az olcsó borok fele hamisítvány Az olcsó borok 43 százaléka nem felel meg a követelmé­nyeknek, közölte Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkár-helyettese a balatonlellei borászati konfe­rencián. Összesen 210 palackos és kannás bort vizsgáltak meg az Országos Borminősítő Intézet szakemberei. Ezek kö­zött voltak asztali és minőséginek nevezett borok is, melyeket szaküzletekben, Irakatokban szereztek be és 12 borvidéket öleltek fel. A minták 12 százaléka érzékszervi tulajdonságok miatt bukott meg, 19 százaléka pedig nem rendelkezett for­galomba helyezési bizonylattal. A termékek egy része anynyi hozzáadott cukrot tartalmazott, ami hamisításra utal. Az idén, május 1-jével új tör­vény (2003-as LII. törvény) és végrehajtására új rendelet szabályozza a vetőmagok elő­állítását és forgalmazását. Megpróbáltuk összefoglalni a lényegesebb szabályokat. Kiskertekben vagy akár nagyobb gazdálkodás során mindig olyan vetőmagot használjunk, mely fémzárolt és a gyártója a csoma­goláson feltünteti a nevét. így ke­vesebb bosszúság ér bennünket. Az új rendelet szerint hazánkban is minden olyan fajta vetőmagja forgalmazható, amely az EU fajta­listáján szerepel. Ez azt jelenti, hogy a piacon eddig ismeretlen kalászosfajták vetőmagja is meg­jelenhet. Ezeket a fajtákat hazánk­ban nem próbálták ki, termése, időjárási hatások iránti érzékeny­Tolna megye A napraforgó jól bírta eddig az időjárás kihívásait, a ku­korica pedig rendkívüli jó ter­mést ígér. Összességében te­hát eredményesnek ígérkezik az őszi betakarítás. Megyénkben'a szántóföldi növé­nyek közül a legnagyobb területet a kukorica foglalja el, ez azt jelenti, hogy tavaly közel 95 ezer hektáron vettek ebből a növényből. Ez nyil­ván nem véletlen, hiszen a kukori­ca csak a jó minőségű földeken hoz hasznot. Az idei év az átlagos­nál is jobbnak ígérkezik, mert a sok és gyakori csapadék kedvezett a „tengerinek”. A megyei növény- és talajvédelmi szolgálat növény- kórtani szakelőadója, Nemes Zol­tán kérdésünkre elmondta, az idén kevesebb volt az amerikai kukori­cabogár is, mely évek óta jelentős kárt okozott megyénkben. Az sége nem ismert, így felhasználá­sának jogi és gazdasági következ­ményei a vevőt sújtják. Megszűnt a vetőmagtételek időbeli érvé­nyessége is. Ez azt jelenti, hogy a vetőmag addig forgalmazható, ameddig a minősége megfelel a rendeletben feltüntetett határér­téknek. Megváltoztak a vetőmag határértékei. Az új rendelet sze­rint a búzavetőmag csírázóképes­ségének alsó határa 85 százalék. (A régi szabvány határértékei je­lenleg csak ajánlásként működ­nek, itt a csírázóképesség mini­mális értéke 90 százalék volt.) A jogszabályok kötelezővé teszik, hogy a vetőmag előállítója, forgal­mazója tagja legyen a Vetőmag Szövetség és Terméktanácsnak. Ne megszokásból vásároljunk, nézzük meg, olvassuk el a vető- mag kísérőlapját is. __________■ ok ok között szerepel, hogy a tava­lyi mélypont után komolyabban vették a gazdák a vetésváltást, a ta­lajfertőtlenítést, a vetőmagok csá- vázását, illetve nagy felületen légi permetezéssel védekeztek a kárte­vő ellen. Az idén úgy tűnik, mindennek megvan az eredmé­nye, ami nem jelenti azt, hogy nyugodtan hátra lehet dőlni, mert sok még a tennivaló, mondta a szakember. Az is elképzelhető, hogy az idei hűvösebb, csapadéko­sabb időjárás sem kedvezett a bo­gár szaporodásának. A napraforgó­ban (megyénkben 21 ezer 580 hektáron termelik) szépen színe- ződnek a tányérok, és a sok csapa­dék ellenére jelentősebb betegsé­gek nem fenyegetik a termést, igaz a gazdák sokat költöttek védeke­zésre is. A betakarításig hátralévő időben még egy-egy kisebb eső nem ártana egyik növénynek sem, a minőséget tovább javítaná. _______ MAUTHNER Me gyénk 5000 hektárnyi szőlőül­tetvényén az idén szeptember 10-e körül kezdődik majd a korai faj­tákkal a szüret. Az oportó és a zweigelt már színesedik, de tavaly ilyenkor már a szüretre készítették elő a kádakat a termelők. Sárosdi Ferenc szekszárdi borász szerint nincs elkésve semmi, sőt helyre­billent a szüret ideje. Ha az ősz is kellemesen alakulna, kevés csapa­dékkal, akkor akár kiváló évjáratra is lehetne számítani. Dr. Urbán András, a Hegyközsé­gek Nemzeti Tanácsának a főtitkára kérdésünkre elmondta, országosan későbbi időre esik az idén a szüret. A fakadás késve indult, majd a vi­rágzás elhúzódott, így az érésnél is 10 napos késés mutatkozik. Az or­szág minden borvidékén jelentős fürtkárokat regisztráltak, kezdet­ben a peronoszpóra, majd a liszt­harmat (ez utóbbi még ma is gon­dot okoz) gyengítette az idei ter­mést. Ahol kevés levél maradt a tő­kén az említett betegségek miatt, oh kérdéses, hogy a szőlő cukortar­talma hogyan alakul. Hogy valójá­ban mennyi termett, erre vonatko­zóan pontos adatokkal még nem tudott a főtitkár szolgálni, de annyi biztos, szó sincs rekordtermésről. A sok betegség alaposan módosította a kezdeti mennyiségi számokat, mondta Urbán András. Sok esetben a kereskedők arra játszanak, hogy rekordtermésről szóljanak a hírek, hogy a felvásárlási árakat lenyom­hassák. Október elejére mire kide­rülne, hogy kevesebb a szőlő, mint amit reméltek, már az árakon nem lehetne módosítani. Augusztus 18-a után borvidékenként pontos szá­mokkal rendelkeznek a termés- becslést illetően, mondta a Hegy­községek Nemzeti Tanácsának fő­titkára. Egy biztos, a termelőknek jóval többe került az idei növényvé­delem mint a tavalyi, mert többet kelleti permetezniük, drága szerek­kel és a készítmények ára, mint minden évben, az idén is tovább emelkedett. Ennek ismeretében legalább a tavalyi árat meg kell kap­niuk a szőlősgazdáknak, mondta dr. Urbán András főtitkár. A Szekszárdi Borvidéki Hegy­községi Tanács elnöke, Nagy Ist­ván szerint a '99-es évjárat volt ha­sonló, mint az idei. Számításai sze­rint szeptember első hetének vége felé* kezdődhet a szüret a rizling­szilvánival és az oportóval. A fiatal ültetvényeken és a leveleken még mindig mutatja magát a peronosz­póra, ezzel is jelezve, hogy az idén nagy fejtörést okozott a termelők­nek. A permetezések a vége felé tartanak, augusztus 20-át követően már ritkán szoktak védekezni a gazdák, mondta Nagy István. A vé­gére mindenki a rezes növényvé­delmet választja. A borvidéken egyébként átlagos termésre számí­tanak, a szőlő közel 10 százalékát vitték el a gombásbetegségek. Az árakkal a feldolgozók kivárnak, fel- vásárlási szerződéseket augusztus vége felé kötnek majd. mauthner Tavalyi szüret Leányvárban ■ Agrárhírek Megjelent A Magyar Közlöny 98. számában megjelent a 210/2004. (VII. 9.) kor­mányrendelet a termőföld állam ál­tal életjáradék fizetése ellenében történő megszerzéséről. Ugyaneb­ben a számban jelent meg a 114/2004 (VII. 9.) FVM rendelet az Európa Bizottság szakértői által az állategészségügy területén végre­hajtott helyszíni ellenőrzések sza- • bátyairól és a 115/2004 (VII. 9) rendelet az Állat-egészségügyi Sza­bályzat kiadásáról szóló 41/1997 (V.28) FM rendelet módosításáról. Jövedéki elszámolás Augusztus 15-ig (e hét végéig) bo­rász olvasóink ne felejtsék elké­szíteni elszámolásaikat, melyet a Szekszárdi Vámhivatalhoz kell benyújtaniuk. Az elszámolásukat ne felejtsék el megbontani: 2003 december 1-jétől 2003. december 31-ig 5 forint volt literenként a bor­jövedéki adó, 2004. január 1-jétől július 31-ig pedig 8 forint lett lite­renként a jövedéki adó. Most más tennivaló nincs, majd december 15-ig lesz a következő feladat, amikor az elszámolás mellé adó­bevallást is kell készíteni. A vetőmag ára A Vetőmag Szövetség és Termék- tanács kalászos szekcióbizottsága irányárat állapított meg az őszi ka­lászosok II. fokú, csávázott, fém­zárolt vetőmagjára. Az irányár a forgalmazó telephelyére vonatko­zik és nem tartalmazza az áfát. A 2004. évi értékesítési szezonra a Vetőmag Szövetség és Termékta­nács 63.040 Ft/tonna végfelhasz­nálói irányárat állapított meg. Ez az irányár az összes őszi kalászos faj II. fokú, fémzárolt, csávázott vetőmagjára vonatkozik. Vásárok helye Körzetünkben augusztus 22-én, vasárnap lesz Szekszárdön orszá- gos kirakodó- és állatvásár. ■ Növényvédelmi előrejelzés Vörösborosodó régió, milliós károk A dél-dunántúli régió a vörösbor felé fordult, az elmúlt öt év­ben a három megyében alig telepítettek fehérszőlőt. Ezután pe­dig már nem is igen lehet, hiszen az uniós csatlakozás meg­álljt parancsolt új ültetvények kialakításának. Aki az utolsó pillanatra, tavalyra hagyta a telepítések nagy részét, nagyon rosszul járt. Egyesek milliós károkat kénytelenek elkönyvelni. Dél-Dunántúl Régiónk szőlősgazdái igyekeztek kihasználni az uniós csatlakozás előtti utolsó éveket, ám aki tavaly­ra hagyta a munka dandárját, meg­fizetett érte. Ahogy utólag kiderült, szőlőtelepítésre alkalmatlan, ab­szolút szárazságot hozó év volt 2003: ötven-hatvan évenként is rit­kán tapasztalható tavaszi és őszi aszály sújtotta a telepítőket. Aki nem tudta locsolni az ültetvényt - vagy későn ültetett és a nap meg­szívta a fiatal növényeket -, az sok müliót bukott. Egyelőre még hiva­talos felmérés nem készült arról, hogy hány hektár száradt ki, de van olyan gazda, akinél 30 millió forint feletti a kár. Különösen Vil- lányban és Szekszárd környékén szenvedték meg a szárazságot. Tavaly Baranyában 138-an kap­tak állami támogatást szőlőtelepítés­hez és kapcsolódó építési beruházá­sokhoz, összességében 1,3 milliárd forint értékben. Tolna megyében pedig 101 pályázat érkezett be a me­gyei FM hivatalhoz, ebből négyet utasítottak el, mert nem felelt meg a feltételeknek. A befogadott pályáza­tokra összesen 785 millió 358 ezer forint állami támogatás jutott. Nos, aki bukott, annak vagy vissza kell fi­zetnie a támogatást, vagy pótolnia kell a kiszáradt tőkéket. Mindkét verzió költséges, de nincs más kiút. Egyébként az uniós stoptábla nincs lebetonozva: akad némi lehe­tőség a hazai szőlőterületek bővíté­sére. A hazai 92 ezer hektár limithez viszonyítva évi 1,5 százalékra van keretünk, ami nem automatikus, hanem kérvényezni kell. Másrészt a szőlőterületek megújítása a gazda joga: a piac igényeinek megfelelő új fajták követése előtt is nyitott az út. Régiónk az elmúlt öt évben egy­értelműen a vörösborok felé for­dult. Az összes szőlőtelepítések 99 százaléka kékszőlő, élükön a világ­sláger cabernet sauvignonnal, vala­mint a merlot-val és a pinot noir-ral. Jellemző, hogy a legnagyobb terü­leten telepített fehérszőlő-fajta a chardonnay, amelynek a területe alig több mint húsz hektárral bő­vült. Jó is ez, meg nem is. Egy biz­tos: elsődlegesen nem a fröccsivók- nak és az asztali borok fogyasztói­nak érlelik a nektárt a tolná dom­bokon. Inkább odaát, a homokon. Százmilliós EU-támogatás öt dél-dunántúli borúinak VinTour elnevezéssel öt borút ki- áakításáról döntöttek az INTER- REGIIIC program keretében július húszadikán Bécsben. Az öt egyedi arculatú, együtt mégis egységes képet alkotó dél-dunántúli mellett két olasz és egy spanyol borút lét­rehozása is szerepel a tervben. 2005 januárjában indul a három­éves program, melynek összkölt­ségvetése 162 millió forint. Ebből 107 milliót az Európá Unió INTER- REG IIIC áapja biztosít, az ötvenöt­milliós önrészt pedig további pályá- zatokon kívánja előteremteni a há­rom partnerország. Miszler Miklós, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója elmondta, há­rom fő részből áll a projekt. Az első a kínáat bővítése. Második lépés­ként egy új minősítési feltételrend­szert hoznak létre, amely meghatá­rozza majd a bemutatás, kóstoltatás módszerét és a szálláshelyek kiala- kításának módját. Harmadikként pedig egy hatékony menedzsment kialakítása a cél, ami közvetlenül a reklámozásban - kiadványok szer­kesztése, internetes portál létreho­zása -, közvetve pedig a külföldi ta­nulmányutak tapasztalatainak ka­matoztatásában érezteti hatását.- Korábban rendszerint Magyar- ország csatlakozott az uniós pályá­zatokhoz, most a teljes egészében hazai kezdeményezéshez kapcso­lódott az EU - fűzte az elhangzot­takhoz Márton György, az ügynök­ség fejlesztési igazgatóhelyettese. Gascogne-i gazember Féltünk nagyon az uniós csatlako­zás utáni, olcsón beözönlő külföl­di boroktól, ám úgy néz ki, fölös­legesen. A szakemberek szerint egyelőre árversenyben is helytáll a hazai, másrészt a külföldről ér­kező nedűk jó része ismeretlen fajta. Olyan, amitől a borivók je­lentős része húzódozik. Főleg a vörösborokból akad szép kínálat a hazai multik polcain, elfo­gadható áron - négyszáz és nyolc­száz forint között - ausztrál, chilei, dél-afrikai, argentin és califomiai nedűk. Általános tapasztalat: a pa­lackokon nem sokat tudunk meg a magyar nyelvű eligazításból: száraz (édes) vörösbor, a származási or­szág és a behozatali engedély szá­ma. Az ilyen bor a vinotékákban a polcra sem kerül, legfeljebb az üzlet elé, kosárban. A vásárlás nemzetkö­zi borászati ismeretek nélkül lutri. Találtunk egyetlen külhoni fehér­bort is meglehetősen alacsony áron: a francia gascogne vidékén termő Le Filou-t, ami magyarul gazembert, csirkefogót jelent. Jó tudni: ebből a borból akadnak aranyérmes évjára­tok is. ■ Távfűtés: az elszámolás megtörtént A legolcsóbban a paksiak melegednek Július végére készítették el az elszámolásai­kat a távfűtést kezelő cégek. Megyénk három városában - Szekszárdön, Dombóváron és Pakson - kérdeztük meg a szolgáltatók vezető­it arról, hogyan alakultak a fűtés és a meleg­víz költségei, hol fizettek még rá, illetve hol utaltak vissza a befizetett összegből a lakók­nak. Tolna megye A megye legnagyobb távhőszolgáltatója az Al­fa Nova Kft., mely Szekszárdön 5700 lakást lát el meleg vízzel és fűtéssel. Pár száz lakás ki­vételével már mindenhol felszerelték az úgy­nevezett költségelosztót, melynek segítségé­vel mérni lehet, hol mennyi meleget használ­tak el a lakók. Balogh János igazgató kérdé­sünkre elmondta, Szekszárdön az érintett la­kók az elmúlt 3 év fogyasztásának az átlagát fizetik havonta. (Ennek az az oka, vannak hi­degebb, és enyhébb telek, így viszonylag kiegyensúlyo­zott árat fizet a fogyasztó a következő évben.) Az idén is májusban olvasták le a laká­sokban elhelyezett mérőórá­kat, majd ezt követően szá­molták el a költségeket a la­kók felé. A fogyasztóknak közel a fele ráfizetett, míg a másik fele visszakapott a már befizetett pénzből. Balogh János igazgató elmondta: sok múlik azon, melyik lakóépü­let mennyire hőszigetelt, mi­lyen a nyílászárók állapota, van-e redőny a lakáson, de az is számít, hogy az ott élők ha elmennek otthonról, lete- kerik-e a fűtést. Nemcsak azon múlik a fűtésszámla, hogy mennyire volt hideg a tél, de az is csökkentheti a ki­adásokat ha kevés a szél, vagy napsütésesebb a de­cember és a január. A nyári hónapokban kerül sor a kar­bantartásra, ahol szükséges a vezetékek cseréjére. Az idén tízmillió forintot költ az Alfa Nova Kft. a táv­vezetékek cseréjére és azok hőszigetelésének a javítására. A megye többi városában is hasonló a hely­zet. Dombóváron, a Prométheusz Rt. igazga­tója, Fracht Ferenc elmondta: 70 épületet lát­nak el meleg vízzel és fűtéssel. Az elszámolás náluk is megtörtént, a költségek attól is függ­tek, hol milyen hosszú ideig kérték a fűtést, ugyanis ezt is a lakók határozták meg. Az újabb épületekben takarékosabbak voltak a lakók. A paksi Duna Center Therm Kft. igaz­gatója, Kövesdi Lajos elmondta: náluk más a rendszer, mint a megye többi városában. Pak­son ugyanis minden hónap végén elszámolják a költségeket, így mindenki annyit fizet, amennyit fogyasztott. Pakson egyébként még a harmadát sem fizetik a fűtésért, mint mortd- juk Szekszárdön. Itt augusztus 12-től kezdő­dik a karbantartás és szeptember 15-ig tart. HOL MENNYIT FIZETNEK A FŰTÉSÉRT Alapdíj (melegvíz+fűtés) Hődíj 33 e-—-ti s C« *<D 50 100 150 2p0 250 300 350 Szekszárd Paks Dombóvár ÉÉ —— + Szekszárd Paks Dombóvár 200 400 600 800 1000 1200 1400 I

Next

/
Oldalképek
Tartalom