Tolnai Népújság, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-15 / 164. szám

10. OLDAL KÉK TŰKOR 2004. Július 15., csütörtök IHI Megtalálták az anyát Kisvárda Megtalálta a rendőrség azt a kisvárdai anyát, aki még 2003 ja­nuárjában otthon szülte meg gyermekét, ám ellátás hiányá­ban az újszülött életét veszette. Másfél évvel ezelőtt a 25 éves nő tett bejelentést, hogy csecsemő- holttestre bukkant a házuk kö­zelében lévő romos lakóépület­ben. A nyomozás során az asz- szonyra terelődött a gyanú, a nő- gyógyászati vizsgálatok azon­ban nem igazolták, hogy a nő a közelmúltban szült. A rendőrök továbbra is gyanúsnak találták a nőt, ezért az orvosi vélemények ellenére DNS-vizsgálatot kértek, ami igazolta feltételezésüket. Az asszony beismerő vallomást tett. Azt mondta, hogy családi hely­zete miatt nem merte vállalni újabb gyermekét, mivel a negye­diket már nem tudta volna eltar­tani. Az anyát - tekintettel há­rom gyermekére - nem vették őrizetbe, de szabadlábon hagyá­sa mellett eljárást indítottak elle­ne újszülött sérelmére elkövetett emberölés miatt. ■ ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Cserbenhagyás Baleset áldozata lett az a 65 éves férfi, akinek a holttestét egy földúton találták meg Csongrád közelében. Az idős férfi halálát feltehetően egy nagyobb gépjár­mű okozta kedd este. A rendőr­ség ismeretlen tettes ellen indí­tott eljárást halálos közúü bal­eset okozása miatt, és a vizsgá­lat kiterjed arra is, hogy az elkö­vető elmulasztotta-e a segítség- nyújtást. MTI Kigyulladt busz Nem konstrukciós hiba okozta azt a tüzet, amely egy Ikarus-435-ös busz motorteré­ben keletkezett Budapesten. A szakértő szerint egy gázolaj­cső eltörött, és a meleg motor­térben begyulladt az üzem­anyag. A 139-es busz gazdagréti végállomásán kedden az utasok leszállása után gyulladt ki a motortér. Ennél a típusnál ez volt a harmadik tűzeset, mti Holttest a hordóban Egy 38 éves nő hordóba zárt holttestére bukkantak Felső- zsolcán. Az asszony meggyilko­lásával annak 43 éves férjét gyanúsítják. Az áldozat már áp­rilisban eltűnt, azóta keresték. A hordót a miskolci speciális mentők kutyája, Mancs jelezte, majd a rendőrségi búvár találta meg. mti Álbomba az iskolában Gyanús csomagot találtak Budapesten, egy Múzeum körúti iskola II. emeleti mosdójában. A tűzszerészek megvizsgálták a készüléket, a csomagban azon­ban csak egy robbanószerkezet imitációját találták. A BRFK isme­retlen tettes ellen indított nyomo­zást közveszéllyel való fenyege­tés miatt. EUROPRESS Brutális rablók Őrizetbe vett a rendőrség egy 25 éves férfit, aki eddig isme­retlen társával Budapesten, a Külső Szilágyi úti villamos végállomása közelében lévő bokros részen megtámadott és bántalmazott egy jászberé­nyi férfit, és elvette 620 ezer fo­rintját, arany nyakláncát és mobiltelefonját, europress Kényszerítés Ismeretlen tettesek után nyo­moznak a budapesti rendőrök. A két 20-30 év közötti nő és egy 32-35 év közötti férfi ellen, akik a Váci utcában leszólítottak egy kínai férfit, majd gépkocsijukba ültették és egy bank­automatánál arra kényszerítet­ték, hogy pénzt vegyen fel. A kár 232 ezer forint, europress ■ Az ormánsági „Piedone” Kiemelkedő teljesítményt várnak tőle. Dr. Schmidt Henrik, Tóth Roland és dr. Sárközi Ferenc fotó. dunántúli napló/tóth László Sellye Tegnap hivatalosan is megkezdte működését az Ormánság központjában, Sellyén a sokak által megváltóként várt új kör­zeti megbízott. A Piedonét idéző testalkatú rendőr munkába lépésével teljessé lett a baranyai körzeti megbízotti hálózat. Kívánalmai nem voltak min­dennapiak, az ideális jelöltnek legalább egy mázsát kellett nyomnia, és 1,90 volt az elvárt' magasság. A kiválasztott, Tóth Roland a maga 130 kilójával és kétméteres magasságával túl is szárnyalta a követelményeket. Dr. Sárközi Ferenc, a megye rendőrfőkapitánya a tegnapi cere­mónián leszögezte, „Tóth Roland- nak kell elvégeznie a munkát, más ugyanis nem fog odamenni”. Az „ormánsági Piedoneként” emlegetett rendőr lapunk kérdé­sére elmondta, egyelőre ismerke­dik a környékkel, az emberekkel, Még talán soha nem iktattak be olyan nagy csinnadrattával kör­zeti megbízottat hivatalába, mint tegnap Sellyén a Budaörs­ről érkezett Tóth Rolandot. Mi­ként arról beszámoltunk, Förster Gyula, a város polgármestere megelégelte, hogy évtizedek óta nincs a városnak körzeti megbí­zottja, és vélhetően ezzel össze­függésben elszaporodtak a va­gyon elleni bűncselekmények és a garázdaságok. Országos kam­pányba kezdett a megfelelő rendőr kiválasztásához. és várja, hogy az itt élők szemé­lyesen is felkeressék a bűnözéssel kapcsolatos gondjaikkal. A helyiek többsége - legalább­is azok, akikkel beszéltünk - úgy tűnik, örömmel fogadja az új zsa­rut. Bíznak abban, hogy tekin­télyt parancsoló külseje a rossz fiúkra is hatással lesz, ám olyan is akad, aki „az előbb bizonyítson” elvet vallja. Egy munkás például kissé cinikusan úgy fogalmazott: „vasizmokat bármikor formázok drótból, ám agyat már bajosan.” A főképpen kistelepüléseken tevékenykedő megbízottak mun­kájával általában elégedettek a helyiek, ám az önkormányzati vezetők szerint sokszor túlterhel­tek, és a technikai feltételek sem mindig adottak. MÁTÉ BALÁZS A rendőrség becsülete a tét Kecskemét Kényszervallatás, közokirat-hamisítás és hamis tanúzásra felhívás miatt ítélték el - első fokon - a lajosmizsei rendőrőrs egykori parancsnokát. Kétévi börtönbüntetést kapott, felfüg­gesztve négyévi próbaidőre. lönös” kihallgatás. Az őrspa­rancsnok behívta az irodájába a férfit, ahol bántalmazta és fenye­gette. Az ügyészségi vádirat ko­rábban részletesen leírta az állító­lagos ütlegelést. A bíróság ugyan­akkor nem tudta megállapítani az ütések helyét. Azt azonban igen, hogy megtörtént a rendőrségen az erőszak, valamint a fenyegetés is. A bíróság szerint a gyanúsított beismerő vallomásának kikény­szerítése érdekében. A Lajosmizsén 2000-ben még őr­nagyi rendfokozatban szolgáló, 40 éves O. Cs. az ítélet szerint egy előállítást követően bántalmazta a rendőrségen a gyanúsítottat. A rendőrök olyan holmikat, építő­anyagot találtak az illetőnél, ami­ről úgy gondolták, hogy lopott. A folyosón ültették le a sofőrt. A Kecskeméti Városi Bíróság íté­lete szerint ezután történt a „kü­A kecskeméti bíróság elsőfokú ítélete szerint nem csak ez az egy bűncselekmény terheli O. Cs-t. A bántalmazott férfi felesége ugyanis feljelentést tett a történtek után, és megkezdődött a nyomo­zóhivatali vizsgálat. Ennek hírére az őrsparancsnok hamis tanúzás­ra akarta rávenni beosztottjait. A rendőrök elzárkóztak az utasítás­tól. A őrnagy 2001. február 15-én leszerelt. A leszerelt rendőr és vé­dője felmentésért fellebbeztek, míg a Kecskeméü Városi Ügyész­ség képviselője kezdeményezte, hogy végrehajtandó szabadság- vesztést kapjon az egykori őrnagy. NOSZLOPY NAGY MIKLÓS Felgyújtották a halottat Szombat este tüzet észleltek az emberek Göd határában, távol a tanyasi épületektől. Miután a tűzoltók eloltották a lángokat, egy felismerhetetlenségig megégett férfit találtak. A vasárnapi boncolásánál kiderült, hogy hét késszúrással ölték meg, és még a nyakcsigolyáját is eltört. Budapest A tanúkihallgatás során kiderült, hogy délelőtt láttak a tanyák kö­zött egy fekete Nissan autót, majd egy gyalogló nőt. Még fél órája sem dolgoztak a helyszí­nen a nyomozók, amikor egy kö­zeli benzinkútnál egy fekete Nis­san koccant egy autóval, de to­vábbhajtott. A benzinkút kezelő­je feljegyezte az autó rendszá­mát, vezetőjéről pedig a bizton­sági berendezés készített képet. A cserbenhagyó autó tulajdo­nosát beidézték a rendőrségre; ahol a 39 éves F Tímea zavartan viselkedett, azt mondta, sok idegnyugtatót szed, feltehetően ennek tudható be koccanása és cserbenhagyása, amit elismert, és vállalja a következményeket. A gyilkosság nyomozói megje­lentek a nő újpesti lakásán is, ahol megtudták, hogy élettársa, akié a lakás, három nappal ez­előtt Szlovákiába távozott. Lá­nya, a 19’ éves F. Barbara pedig egy XIII. kerületi otthonban él. A műszakiak időközben meg­vizsgálták az autót és az újpesti lakást is. Az autóban az ülésen, a csomagtartóban, a volánon, a lakásban, a kádban, a szőnyege­ken, a felmosórongyon szabad szemmel már nem látható, mert kimosták, de műszerekkel, ve­gyileg kimutatható óriási vérfol­tokat találtak. Hétfőn F. Tímea és F. Barbara kihallgatásukon el­mondták, hogy F. Tímea élettár­si viszonya az utóbbi hónapok­ban rosszabb lett. Szombaton is veszekedtek, a férfi felkapott egy négy centi széles pengéjű kést, és az asszonyra támadt. Dulakodtak, az asszony kicsa­varta a férfi kezéből a kést, majd a férfi a fürdőkád szélébe verte a fejét. Feltételezhető, ekkor tört el a nyakcsigolyája is. A már te­hetetlen férfit F. Tímea hét szú­rással megölte. Ezután elment a lányáért, majd a megölt férfit be­csomagolták a szőnyegbe, és madzaggal átkötötték. A Nissan­nal kivitték Göd határába, fel­gyújtották, ám kevés benzinük volt, így a tervük nem sikerült. F. Tímea, vett egy kanna ben­zint, majd ismét felgyújtotta a holttestet. KOÓS TAMÁS _________________Tolnában történt_________ Le égett egy kínai üzlet Egy 12x12 m-es kínai üzlet gyulladt ki Bonyhádon a Völgység áru­házban. A tűz átterjedt az áruház tetőszerkezetére is. A helyszínre a bonyhádi, szekszárdi és komlói tűzoltók is kivonultak, hét autóval. A lángok megfékezése közel három órát vett igénybe. Hőszigetelő függöny tűnt el Egy kft. dombóvári telephelyéről gumiszalagos hőszigetelő függönyt loptak el ismeretlen tettesek négyszázezer forint értékben. Az elkö­vetőket még keresi a rendőrség. Fűkaszára vetett szemet Fűkaszát és vegyszereket loptak el egy tolnanémedi székhelyű kft.- től. Az ismeretlen tettes másfél millió forint kárt okozott. Újabb méhraj Újabb m’éhrajt kellett befogniuk a bátaszéki önkéntes tűzoltóknak Bátaszéken. Árokba csúszott Egy árokba csúszott személygépkocsihoz kellett kivonulnia a szek­szárdi műszaki alakulatnak Bátán, a Fő utcán. Tűz a kendergyárnál Tegnap 14 óra után Dunaföldváron, a kendergyár melletti területen kigyulladt az avar. A helyszínre a helybeli és a paksi tűzoltók vonul­tak ki, akik negyedóra alatt megfékezték a lángokat. ______■ ÜT KÖZÉS A KÓRHÁZ ELŐTT. Egy személygépkocsi fordult meg tegnap 18 óra körül Szekszárdon, a Béri Balogh Ádám utcában, a kórház közelében. Fordulás közben összeütközött egy segédmotoros kerékpárral, ez utóbbi jármű vezetője megsérült, kórházba szállították. Az eset vizsgálata lapzártakor még tartott._______fotó: gottvald károly Ko ncertszerződés februárra Budapest A botrányos körülmények kö­zött elmaradt Liza Minnelli- koncert szervezői átadták a programmal kapcsolatos do­kumentumokat a rendőrség­nek. Az iratok között volt egy angol nyelvű koncertszerző­dés is, igaz, az februárra szólt. A rendőrség tájékoztatása szerint volt egy angol nyelvű szerződés azok között az iratok között, ame­lyeket az elmaradt Liza Minnellir koncert szervezői adtak át a Bu­dapesti Rendőr-főkapitányság­nak. Kovács József alezredes, a BRFK gazdaságvédelmi osztályá­nak munkatársa szerint a szerve­zők a leveleket Liza Minnelli me­nedzsmentjétől kapták, és a júli­usra meghirdetett koncert - ame­lyen végül Bonnie Tyler lépett fel ­a művésznő februárban elmaradt koncertjének lett volna a pótlása. A februári koncertre vonatkozó dokumentumhoz a szervezők egy e-mail-levelezést is csatoltak, amelyben szerepel a július 10-i dátum, Budapest megnevezése, és a művésznő neve. Kovács alez­redes közölte: a dokumentumo­kat még fordítják. A rendőrség to­vább vizsgálja, megáll-e a csalás gyanúja, ezért tervezik a szerve­zők és a jegyvásárlók tanúkénti kihallgatását. Az egyik napilap­nak Liza Minnelli ügyvédje azt mondta: a művésznőnek nem kel­lett július 10-én fellépnie, mert a koncertről sohasem született szerződés. Allen Arrow szerint tárgyaltak Bona Ágnessel egy kon­certről, de a megbeszélések nem vezettek eredményre. A koncert szervezői bejelentették, két héten belül visszaváltják a jegyeket. EUROPRESS APEH-végrehajtók őrizetben Szolnok Nyomozás indult két adóvég­rehajtó ellen - közölte az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal szerdán a Magyar Távirati Irodával. A Nemzeti Nyomozó Hivatal Pénzügyi Nyomozó Főosztálya az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hiva­tal biztonsági szervezetének belső vizsgálata nyomán több bűncselekmény megalapo­zott gyanúja miatt indított el­járást - áll a közleményben. Az érintett köztisztviselőket a rendőrség szerdán őrizetbe vette Szolnokon; a nyomozási cselek­mények érdekeire való tekintettel bővebb tájékoztatást csak az eljá­rás befejezése után adnak. Az APEH a két köztisztviselőt állásá­ból felfüggesztette. A végrehajtók ellen a hivatalban fegyelmi eljá­rás indult, ezt azonban az ügy rendőrségi vizsgálatának befeje­zéséig szüneteltetik - közölte az adóhivatal, arról viszont nem kaptunk információt, hogy a két végrehajtót a rendőrség mivel gyanúsítja. Molnár András ez­redes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes vezetője, bűnügyi igaz­gatója megerősítette a hírt, hoz­zátéve: az ügyben folynak a ki­hallgatások. Tamásné Czinege Csilla, az APEH Jász-Nagykun-Szolnok me­gyei igazgatója a nyomozás érde­kében nem kívánt elárulni részle­teket. Azt azonban hangsúlyozta: aki adóhivatalnokként bármilyen visszaélést elkövet, annak nincs helye a szervezetben. Megjegyez­te: ezután is mindent megtesz­nek, hogy kiszűrjék a jogellenes cselekményeket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom