Tolnai Népújság, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-07 / 131. szám

2004. Június 7., Hétfő SZOLGA L T A T Á S 13. OLDAL Hajdan Június hetedikén 155 éve, 1849- ben a vesztes kátyi csata után Perczel Mór előtt megjelent a 8. zászlóalj négy huszára, mond­ván: „Tábornok úr, itt a zászlóalj lobogója, maga a zászlóalj nincs többé.” 125 éve, 1879-ben a helyi sajtó Bentz Györgyről írt, aki a boszniai bevonuláskor vízből mentett ki négy embert. 100 éve, 1904-ben a főispán Földvári Mi­hály Baranya megyei allevéltár- nokot nevezte ki Tolna megye fő­levéltárnokává, mert régóta vé­gez már történeti kutatásokat, s emellett több lapot is szerkesz­tett. 90 éve, 1914-ben a gyönki já­rásbíróság felépítésével Diczenty László szekszárdi építészt és Engel Frigyes kölesdi vállalkozót bízta meg a miniszter. _______■ VÍ ZÁLLÁSJELENTÉS Vízállások a Dunán tegnap reg­gel 7 órakor: Dunaföldvár 215 cm, Paks 332 cm, Dombon 348 cm, Árvízkapu 758 cm. A Sió Palánknál 196 cm. (Adatok: Kö­zép-dunántúli és Környezetvé­delmi Vízügyi Igazgatóság Szek- szárdi Szakaszmérnöksége) ■ Ügyeleteseink Napi szerkesztő: Gyuricza Mi­hály. A Tolnai Népújsággal együtt­működő újságírók: Szekszár- don: Budavári Kata 511-505, F. Kováts Éva 511-527, 06/30/650- 3014; Ihárosi Ibolya 511-520, 06/30/650-3016; Mauthner Ilona 511-527, 06/30/650-3020; Szeri Árpád 511-526, 06/30/650-3017; Venter Marianna 511-513, 06/ 30/650-3015. Fax.: 511-514. Bony- hádon: Pál Ágnes 74/550-369, 06/30/650-3024; Pakson: Rákosi Gusztáv 75/510-790, 06/30/650- 3021; Vida Tünde 06/20/398- 4504. Simontomyán: Varga Lász­ló, 06/30/418-6616. Tamásiban: Tóth Ferenc 480-705; 06/30/650- 3022. Tolnán: Steinbach Zsolt 440-660; 06/30/650-3023. ■ Partner Kommunikációs partnerünk Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett férj, édesapa, após, nagyapa, testvér és rokon id. NEINER JÁNOS (szekszárdi lakos) életének 83. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúzta­tása 2004. június 11-én, 15 órakor az aísóvárosi temető­ben lesz. Gyászmise június 11-én, 7.30 órakor a belváro­si templomban. A gyászoló család Mit üzen az olvasó? Ma elküldi, holnap megjelenik '{ROVATUNKBAN HIRDETÉS-JELLEGÜ SMS-EKET NEM KÖZLÜNK!) SMS számunk: 20/454-36-64 * Házassági évfordulótokon szívből gratulálunk, minden jót kívánunk: Anyu és Apu. * Güth Józsefet Váralján születésnap­ja alkalmából köszönti neje, és két fia. * Gerzsei Ferencnét Nagydorogon születésnapja alkalmából szeretné fel- köszönteni, és még jó egészségben hosszú életet kíván: szerető kislánya és családja! * Läufer Papát születésnapja alkalmá­ból köszöntjük! Sok boldogságot kívá­nunk! Teri, Bea, Tamás, Józsi. * Hencsére, Bakonyiné Kádi Beátának születésnapja alkalmából sok boldog­ságot, jó egészséget és hosszú, bol­dog életet kívánnak: Juci néni & Zsu­zsa & Hajni * Szőcs Róbertnek születés- és név­napja alkalmából kívánok minden el­képzelhető jót, és hosszú, boldog éle­tet! Édesanyja Dunaszentgyörgyről. * Horváth Norbertnek névnapja alkal­mából kívánok sok boldog névnapot, hosszú, boldog életet! Emma néni. * Ezúton szeretném üzenni férjemnek, Csábinak, hogy nagyon szeretem és azt, hogy ő és a kisfiúnk, Martin, a leg­fontosabbak nekem ezen a világon! * Egy 22 éves rendetlen fiú várja ren­des lányok üzeneteit. Tel:+mp+ jmdp+ta. * 39 éves, független, értelmiségi férfi vagyok. Keresem a társamat nem do­hányzó, gyermektelen, szd-i vagy kör­nyéki hölgy személyében. Várom sms- edet a 20/3763148 tel. számra. * „Halálosának! Mielőtt az örök élet felé masíroznál, csak egy kérdés: meg­kérdezted tőle, mit gondol, mit érez? Ez lehet a kapcsolat kulcsa, persze nem sms-ben! „H”. * SZIASZTOK! 29 éves, mackós srác 25-35 év közötti lányt keres komoly kapcsolat céljából. Bonyhádiak előny­ben. Tel. számom: 0620gga01 hb. * Kurd ÖTÉ parancsnokától kérek BO­CSÁNATOT a szombati versenyen el­ért pocsék helyért. Bemélem, hogy meg tud nekem valaha bocsátani! Kö­szönöm! * Szia, Cicus! Én 23 vagyok, barna ha­jú, 183 cm magas, jóképűnek mon­dott, és közel lakom Bonyhádhoz. Ha gondolod találkozhatunk. Andrewboy! * Szia, Cicus! 20 éves srác vagyok! Szeretnélek megismerni! Talán ben­ned meglelem az igazit! Ha érdekellek, légy szíves adj elérhetőséget! PusziLArgentum.. * Szia, Cicus! Én egy 22 éves srác va­gyok. Szeretnélek megismerni! A szá­mom: 30/5805123. * Farkaska! Ha A Nőcinek igen fejlett a szépérzéke, igényes, a jóra, szépre vágyik és azért mindent + is tesz, és ki­mondja a véleményét, az mindjárt „őrült” szerintetek!? * „Beménysugár”! Üdv! Ha nem adsz elérhetőséget, nem találok rád soha­sem. „Kakukk". * Szia, Reménysugár! 28 éves pasi va­gyok, ha megismernél, megkedvelnél. Az elérhetőségem: 0630ma0jpmm. * Szia, Tengerszem! Hol tart a párkere­sésed? Puszil egy tisztelőd! 120-as. * 41/176 „aggleány”, nem dekoratív, keres egy „Kacor”-t. „Skorpió". * Napocska 33! OmaOgmpjlwj. Sze- lecske 33. * 39 éves pasinak! „Én is káros szen­vedélyektől mentes vagyok”, de ha gondolod, lehetsz a káros szenvedé­lyem. Mara. * Kis szégyenlős-hazudósnak: Örül­tem volna jelentkezésednek, ha el tud­nálak érni. Vagy rosszul adtad meg a számodat vagy állandóan ki vagy kapcs. Szd-i szomorú 40. * Komoly kapcsolatra keresek 25-35 év közötti lányokat. Rossz egyedül. Számom: 0620ghb01ia. Bonyhádiak előnyben. * Szia „SEXY LADY”! Paksi, 27 éves, szerény, mások által sneidig fiatalem­bernek tartott fiú vagyok. Sajnos ma­gányos is! Ha partnerem akarsz lenni, „bármiben”: 06205445885. * „Anyuka” jeligére! Előbb egy picit ír­hatnál még magadról! Koszi! „40 éves". * 28 éves lány keresi társát, barátját és szerelmét egy személyben. Nem va­gyok tökéletes, de ki az?! Holdfény. * Szeretnék megismerkedni egy ko­moly és őszinte lánnyal, tartós kapcso­lat céljából. Én egy 30 éves fiú vagyok! Szekszárdiak előnyben! Tel.: OmaOgjjntdp. írjatok!!! * Horgászok! Óvjátok a természetet! * Ne temessetek minket, ti, emberek, hiszen élünk. Az élet él és élni akar. Nem látjátok, hogy hajtunk? Persze, sokára lesz olyan szép koronánk, mint volt, és a szeretetetek is jólesik, de ne temessetek minket, mert élünk! A Szé­chenyi utcai fák. * Széchenyi utca eddig hol volt? Most világosság van, minden látszik! Olvasóink kérdeztek az uniós adózásról ,v,v,v.v.v.,v.v.v...w, r • v,r,y,y,y, ■ ■ ,vv.,. ......v,.. ,v.y.vv, r Y,.y , ,v • v,v„ ■■■ ■ ,v, ■ .v., .v,.w., ■ .v.v,v.v, ,v,-, ^v.v.^ Az eurót hogyan kell átváltani? Az adóhivatal munkatársai - Először azt kell megvizsgál­fogadták olvasóink kérdéseit, ezúttal az uniós adózás volt a téma. A kérdésekre dr. Király Katalin, a megyei adóhivatal osztályvezetője válaszolt. A külföldről megkapott számlá­ban szereplő eurót hogyan kell fo­rintra váltani?- A külföldi fizetőeszközben meghatározott ellenértéket az adófizetési kötelezettség időpont­jában érvényes MNB árfolyamon kell forintra átszámítani, ami a tel­jesítés napját követő hónap 15-ei MNB árfolyam alkalmazását je­lenti. Kivéve, ha a számlát ezt megelőzően kibocsátották, ilyen­kor ugyanis a számlakibocsátás időpontjában érvényes MNB árfo­lyamot kell figyelembe venni. Magyar adóalany fuvarozótól egy német adóalany fuvart ren­del. A fuvar Magyarországról in­dul, hogyan kell számlázni? ni, hogy eltér-e a megrendelő székhelye és a fuvar indulási he­lye. Ebben az esetben a megren­delő német, a fuvar Németor­szágban teljesített, amennyiben a német adóalany nem adóalany Magyarországon, úgy az áfát a fordított adózás szabályai szerint a német adóalany fizeti meg né­met adómértékkel, a magyar fu­varozó fővállalkozó pedig nem számít fel áfát. Milyen számlát kell kiállítani, ha egy magyar adóalanytól egy olasz adóalany terméket vásárol, de azt nem viszi ki Magyarország területéről?- Amennyiben a számlán nem szerepel a vevő közösségi adó­száma , illetve ha szerepel ugyan, de a termék nem kerül ki belföld­ről, úgy az értékesítőnek normál belföldi áfamértéket kell felszá­molnia. MAUTHNER Traffipax 9.00-19.00-ig a 6-os főúton várható sebességmérés. _____■ Ki rándulás Kirándulást szervez a vajtai gyógyfürdőbe a mozgássérült­egyesület június 16-án. A jelent­kezést az útra június 9-ig várják a szekszárdi irodában, a 74/510- 780-as telefonon. ifkéi Fogadónap BONYHÁD. Az Országos 56-os Szövetség Tolna Megyei Szerve­zete fogadónapot tart június 7- én, 9-től 12 óráig a művelődési központban.______________■ Köz érdekű telefonok DDGáz: 06-40-22-00-22, 06-40- 40-40-40. Dédász: Ügyfélszolgá­lat: 06-40-345-345, Hibabejelen­tés: 80-205-020 ■ NYÁRI HÉT KÖVETKEZIK Délutáni felvétel 22 X i 12 X Tamási* Paks* / 23 °C -dy 13 *C ír a W Szekszárd V '. arc ■..Xlrs >-CSÍ^N ' 2TC tesemssstsstsssmsHSMmMuttt 2TC \ # ' ' Via«'. 2TC \ 23 13 Ma itt, a Dél-Dunántúlon is jobbára napos idő lesz, de dél­után nem kizártak helyi záporok sem. Élénk északnyu­gati szél fúj. A hőmérséklet 23 fok köré várható. Este 9-kor 15 fok valószínű. Keddtől csütörtökig napos, egyre melegebb, jellegzetes nyári időre van kilátás. Csütörtökön délután már 30 fok köré várható a hőmérséklet. A nagyrészt napos időben délutánonként néhol zivatar is előfordul. Péntektől enyhül a meleg!? Orvosmeteorológia: gyenge melegfronti hatás. Közlekedés-meteorológia: az időjárás most nem nehe­zíti a közúti közlekedést! A prognózis sikerességének valószínűsége: „szerdáig nagy" További totyamatos. helyfüggő infomációk a T-Mobfe WAP portálján, a t-zoneson. a- 2TC 31X Vízhőmérséklet Duna 15-17-C Tisza 17-19°C Balaton 17 C Velencei-tó 19 °C Fertő-tó 17 °C Tisza-tó 19 SC Pollen fűfélék magas külsőtéri penész közepes csaláníélék magas rozs alacsony Tolna megyei anekdotatár Fényes fővárosi elégtétel Ükapáink idejében kezdődött az a folyamat, amelyben a fővárosi saj­tó a vidékről mindenféle rémhírt fölcsipegetett, s azt kellő körülte­kintés nélkül olvasói elé öntötte. Hüledező elődeink nem sokat te­hettek, hacsak nem akadt egy jobbérzésű szerkesztő, aki elismerte és megbánta vétkét. Ilyen ritka kivétel története lapult a Tolnamegyei Közlöny 1879. július 15-i számában egy nyilatkozatban. „A Budapest képes politikai napilap szerkesztősége ezennel kije­lenti, hogy folyó évi 91. számában Végrendelet-hamisítás cím alatt közölt újdonság (mai szóval: hír) miatt Kovács Ferenc nagydorogi közgyám folyamodására a sajtóvizsgálat a szerkesztőség ellen folya­matba tétetvén, az egyik belmunkatársam a tényállás Idderítése vé­gett Nagydorogra küldötte, ki is a helyszínen tett nyomozások által meggyőződött arról, hogy az egész közlemény valótlan volt, hogy Szabó István végrendelete sem Kovács Ferenc által, sem más által meghamisítva nem lett, és hogy Kovács Ferenc nagydorogi közgyám méltán áll a községben és vidékén teljes tiszteletben, tiltott cselek- vénynek még csak gyanúja sem férvén hozzá. Miért is a Budapest szerkesztősége mélyen sajnálja, hogy a tarto­zó felügyeletet elmulasztotta, és a nyílván paraszt suhanc írását mu­tató kézirat alapján a rágalmat tartalmazó közleményt felvette”. Ha meggondoljuk, már ez is szinte megható figyelmesség akkoriban, s külön érdeme, hogy nem hosszas bírósági huzavona után, kényte­len-kelletlen jutott el a napilap idáig. Ámde a csoda tovább is folyta­tódott, akárcsak a nyilatkozat. „A Kovács Ferenc ellen elkövetett eme sértés miatt 50 forint önkénytes bírság a nagydorogi szegényalap ja­vára a szerkesztőség által lefizettetett. Kelt Budapesten, 1879. június hó 4-én Papp László felelős szerkesztő”. Hogy viszonyítási alapunk legyen az összeg korántsem jelképes voltához, érdemes tudnunk, hogy a Tolnamegyei Közlöny egész évi előfizetési díja akkoriban 5 (öt) forint volt. Nagydorog környékén az engesztelésül adott összeg mintegy száz napszám ára lehetett, s en­nek legföljebb töredékét ítélte volna meg a bíróság. Kár, hogy az egy­kori lap és szerkesztője példamutató gesztusát az idők folyamán nem túl sokan követték - és követik... DR. TŐTTŐS GÁBOR Védeni kell a gabonát Az átlagot meghaladó nagy ter­més is lehetséges, azonban a csa­padékos időjárás miatt előtérbe kerül a gabonák gomba elleni vé­delme - fogalmazódott meg az agrárszakemberek általános véle­kedése a Bólyban tartott kalászos Tolnai Népújság Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft Tolna Megyei Irodája Főszerkesztő: Kamarás Györgyné Online szerkesztő: Árki Attila A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-514 Kiadóvezető: Molnár György Telefon: 74/511-537 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu Készült: Déli Nyomda Kft., 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/243-700. Telefax: 72/243-704. Felelős vezető: Futó Imre ISSN szám: 0865-9028. Az előfizetői példányok kézbesí­tését az Axel Springer-Magyaror­szág Kft. Tolna Megyei Irodájá­nak terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztési vezető: Szabó Ferenc Telefon: 74/511-538 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a területi ügynökségeknél és a ki­adó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10404601-46017376 pénz- forgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra: 1395 Ft, negyed évre 4185 Ft, fél évre 8370 Ft, egy évre 16740 Ft. Hirdetésvezető: Szakálli Hajnalka, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534, 74/512-480 E-mail: hird.tolna@axels.hu Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázato­kon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerül­nek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érde­keltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft.,Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvki­adó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését telje­sítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Kéziratokat és fotó­kat nem őrzünk meg és nem kül­dünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült A MATESZ által auditált. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Dőzsölnek a levéltetvek, arat a peronoszpóra Elképesztő mennyiségű levéltetű lepte el a kultúrnövényeket a hosszú ideje tartó párás időjárás eredményeként. A szak­emberek szerint idén jóval többe kerül majd a növényvéde­lem, és ez jelentkezni fog a termények, gyümölcsök árában is. Köszönik, jól vannak a növényi kártevők, üdültek az idei enyhe tél során. Hiányoztak azok a hi­deg napok, amelyek az áttelelő ál­lományt megritkították volna. En­nek is eredménye, hogy ezekben a napokban már tömegesen lep­ték el a fákat, más haszonnövé­nyeket a levéltetvek és -bolhák: valósággal begerjedt e rovarok második generációja. A levéltet­vek főleg az új hajtásokat támad­ják, de már most károsítják a fia­tal gyümölcsök közül elsősorban a sziíva- és körteféléket is. A megelőző védekezést nem végezték el kellő időben és min­denütt. A gazdáknak azt ajánlják a szakemberek, hogy július elejé­ig gyorsan felszívódó szereket használjanak, mert az egymást gyorsan követő esők a másféle ke­mikáliákat anélkül mossák le, hogy azok hatásukat kifejthet­nék. Tóth Béla rovartanos szak­ember szerint vészhelyzetről még nincs szó, 2000-ben nagyjából hasonló méretű volt ebben az időszakban a növényi kártevők rajzása. Idén viszont nemcsak a gyü­mölcsösökben, de a dísznö­vények, parki fák, zöldségfé­lék esetében is számolni kell a levéltetvekkel. A kártevő 10- 14 naponként neveli fel újabb generációit.- Szinte beleszédülnek a sárga színbe a levéltetvek - mondja a szakember, ezért javasolja, hogy úgynevezett sárga ragacslapok ki­rakásával ellenőrizzük, megjelen­tek-e a gyümölcsösben, konyha­kertben, de még a gazda sárga ru­hája is jó jelző lehet. Ha a szár­nyas egyedek már ott vannak, 4-6 nap múlva számíthatunk a tetű- koióniák kialakulására. Jó az úgy­nevezett vizes csapda is, sárga tál­ban kis mosogatószert tartalmazó víz, ez is időben jelzi jelenlétüket. Miután egyéb növényi kárte­vők is szeretik az ilyen párás idő­járást, Tóth Béla úgy véli, a véde­kezés idén jóval többe kerül majd. Az erre a célra fordított költségek természetesen megje­lenhetnek a zöldségfélék, gyü­mölcsök piaci árában is. m. a. Gombák és rovarok Az esős, párás időjárás más növényi kártevőknek is kedvez. Számí­tani lehet a zöldségféléket, borsókat, szóját, kalászosokat és a ku­koricát egyaránt támadó bagolylepkék tömeges megjelenésére. Nagytermetű hernyói egész ágyásokat rághatnak le. A szakembe­rek a szőlömoly elszaporodására is figyelmeztetnek, mint ahogy a szürkepenész elleni védekezést is idén fokozottabban javasolják. Tartani lehet attól, hogy a szőlőkben a megelőzés elmulasztása esetén a peronoszpóra fog aratni. Az időjárási viszonyok eredmé­nyeként gyakorlatilag minden kultúrnövény veszélyben van. fajtabemutatón. A nagy érdeklő­dés mellett megtartott rendez­vény résztvevői szerint az elkö­vetkező időszak legfontosabb fel­adata a mutatkozó hozam mel­lett a gabona minőségének meg­óvása^ _____________■

Next

/
Oldalképek
Tartalom