Tolnai Népújság, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-15 / 138. szám

2. oldal KÖRKÉP 2004. Június 15., kedd Aggódik az Európai Bizottság Brüsszel - Luxemburg Aggasztónak tartja az Európai Bizottság, hogy az újonnan csatlakozott uniós tagországok­ban alacsony volt a részvétel az európai parlamenti választáson - jelentette ki hétfőn az „euró­pai kormány” szóvivője. Probléma volt a szavazók részvé­telével a nemrégiben csatlakozott országokban, Ciprus és Málta, va­lamint két másik ország, Litvánia és Lettország kivételével, ahol a helyzetet még elfogadhatónak mondhatjuk - közölte Reijo Kemppinen szóvivő. A többi újonnan belépett országban a helyzet „aggasztó” és „különös­képpen nem kielégítő” - tette hoz­zá. Ami az Európai Unió 15 régi tagállamát illeti, „a részvételi arány stabil maradt, sőt néhány országban még biztató is”. Bauer Edit és Duka Zólyomi Árpád képviseli majd öt éven át a Magyar Koalíció Pártját az Euró­pai Parlamentben. Az MKP jelö­lőlistáján sorrendben Bauer Edit, a párt parlamenti frakciójának tagja, Berényi József, a Külügy­minisztérium államtitkára, és a szlovák parlamentben szintén mandátummal bíró Duka Zólyo­mi Árpád, a párt első alelnöke szerepelt. Hármójuk közül a Szlovákiának kijáró 14 mandá­tumból Bauer és Duka Zólyomi szerezte meg pártjuk két képvi­selői helyét, mégpedig úgy, hogy Duka Zólyomi Árpád a preferen­ciaszavazatokkal megelőzte a lis­ta második helyén álló Berényi Józsefet. A két évvel ezelőtti par­lamenti választáson Duka Zólyo­mi szintén a preferenciaszavaza­toknak köszönhetően lett ismé­telten a szlovák törvényhozás képviselője. A részvételi arányt illetően két Benelux állam, Belgium és Luxemburg lett a csúcstartó az európai parlamenti választáso­kon: az elsőben a választásra jo­gosultak 90,81, a másodikban pe­dig 90,80 százaléka járult az ur­nákhoz, miközben az európai át­lag csak 44,2 százalék. E kima­gasló eredményeknek az a ma­gyarázata, hogy mindkét ország­ban kötelező a választásokon va­ló részvétel: aki mégsem megy el voksolni, azt pénzbírsággal sújt­hatják. Ráadásul mindkét állam­ban az EP-választással egy idő­ben egy-egy belpolitikai jellegű szavazást is tartottak: Belgium­ban a régiók parlamentjeiről, Lu­xemburgban pedig a nagyher­cegség törvényhozásáról döntöt­tek. Ez nyilván növelte a szavazá­si hajlandóságot. Ha e két, sajá­tos helyzetű országot nem szá­mítjuk, akkor az Európai Unión belül Málta lett a csúcstartó, 82 százalékos választási részvétellel. A ranglista utolsó helyezettje pe­dig Szlovákia, mindössze 16,6 százalékkal. Az EU-tagállamok közel kerül­tek a konszenzushoz az alkotmá­nyos szerződésről dönteni hiva­tott kormányközi konferencián tárgyalt szinte minden kérdésben, kivéve a legtöbbet vitatott intéz­ményi ügyeket; ez utóbbiakról az állam- és kormányfőknek a hét második felében esedékes csú­cson kell majd dönteniük - közöl­te hétfőn Luxemburgban a Kül­ügyminisztérium politikai állam­titkára. Bársony András szerint a körvonalazódó közmegegyezés­nek nincsenek olyan elemei, ame­lyek alapvető magyar érdekek sé­rülésével járnának. A kulcsfontos­ságú intézményi kérdések közül a külügyminiszterek nem érintet­ték a döntéshozatali eljárásokban alkalmazandó szavazási rendszer (a minősített többség) meghatá­rozásának ügyét. Ez a csúcsszintű fordulón kerül napirendre, az Európai Bizottság majdani létszá­mának és összetételének, illetve az Európai Parlament létszámá- nak problémájával együtt. ■ Cseh Gripenek Csehország 14 legújabb gyárt­mányú JAS 39 C/D Gripen va­dászrepülőt bérel 2005-től 2015- ig - erről írtak alá megállapo­dást hétfőn Prágában a Svéd Vé­delmi Beszerzési Hivatal és a cseh védelmi minisztérium il­letékesei. A gépek közül 12 egy- üléses, 2 pedig kétüléses, mti Legija cáfol A Zoran Djindjics életét kioltó merénylet értelmi szerzőjének tartott Milorad Lukovics „Legija” hétfőn cáfolta a bíróság előtt, hogy köze lett volna a gyilkossághoz, és kábítószer­kereskedelemmel vádolta meg a néhai szerb miniszterelnök legközelebbi munkatársait, mti Bagdadi robbantó Öt külföldi vesztette életét a hét­fő reggel Bagdadban elkövetett öngyilkos merényletben. Mind­annyian abban a három terepjá­ró gépkocsiban ültek, amelyek közé behajtott az öngyilkos me­rénylő, majd működésbe hozta a járművébe rejtett robbanó­szerkezetet. MTI Herzl-centenárium Az antiszemitizmussal szem­ben foglalt állást hétfőn Bécs- ben az osztrák elnök a Herzl Tivadar halálának 100. évfor­dulója alkalmából kezdődött nemzetközi szimpóziumon. A csütörtökig tartó rendezvény védnöke Thomas Klestil elnök és Michael Häupl bécsi főpol­gármester. MTI Juncker tarolt Nagyarányú győzelmet aratott Európa legrégebben hivatalban lévő miniszterelnökének, Jean- Claude Junckernek a pártja, a luxemburgi Keresztényszocia­lista Párt (CSV) a nagyherceg­ségben megtartott parlamenti választásokon 36,11 százalékot ért el, ami 20 év óta a legjobb eredménye, mti _____________________■ Eg y hét a férfiak egészségéért A magyar férfiak egészségéért indult egyhetes kampány az Egyesült Államok nagykövetének támogatásával. Míg elődje, Nancy Goodman Brinker az emlőrák elleni küzdelem élére állt, addig George Herbert Walker a prosztatarákszűrések fontos­ságát hangsúlyozza. Budapest A férfiak egészségének hete civil mozgalomként 1994-ben Clinton elnök támogatásával az Egyesült Államokból indult. Magyarország az idén csatlakozott a világszerte terjedő, a férfiak védelmét szol­gáló kezdeményezéshez. Június 14-től Budapesten és az ország 17 városában rendeznek az erősebb nem egészségével foglalkozó szakmai tanácskozásokat, szűrő- vizsgálatokat, sporteseményeket, amelyek többségén maga Walker nagykövet is részt vesz. A szakemberek szerint a legna­gyobb probléma a magyar férfiak stresszel terhelt egészségtelen életmódja, amelynek következté­ben a születéskor várható életko­ruk 68 év, jóval elmarad a fejlett országok átlagától. Különösen magas a 40-64 éves kor közötti halálozás. A legtöbben szív- és ér­rendszeri betegségben halnak meg, s igen magas a rosszindula­tú daganatok előfordulásának gyakorisága is. A férfiak körében ugyancsak jellemző májbetegsé­gek hátterében a túlzott alkohol- fogyasztás húzódik meg. A leg­frissebb szakértői vélemények szerint már a napi 6 deciliternél több sör elfogyasztása is súlyos szervi károsodást okozhat. S mindezt csak tetézi a rossz társa­dalmi szokásként elterjedt do­hányzás. NÉMETH ZSUZSA DIGITÁLIS UJJLENYOMAT A KÖVETSÉGEN. Június 18-tól újabb elem épül be az Egyesült Államok vízumkérelmezési folyamatába: a kérelmezők péntektől úgynevezett biometrikus személyazonosításon is átesnek. A követség munkatársai ezentúl beszkennelik a jelentkező két mutatóujjának lenyomatát, és digitális fényképet is csatolnak a vízumdokumentációhoz. A nagykövetség tájékoztatása szerint erre azért van szükség, hogy a beutazásnál az amerikai hatóság biztos lehessen abban, hogy aki belép az or­szágba, azonos azzal a személlyel, akinek a vízumot kiállították. A berendezés működését George H. Walker, az Egyesült Államok budapesti nagykövete mutatta be. fotó; europress/kallus oyöroy Hírek álláspont ÁRPÁSI ZOLTÁN Egy kampány csődje Ez nem jött be! A szocialisták hiába indították be a politikai gőz­hengert, lőttek ágyúval a puskával színre lépő ellenzékre, s fizet­tek ki százmilliókat újsághirdetésekre, a választást elbukták. A külföldi tanácsadó taktikája - mindent elsöprő kampányt a szavazást megelőző két hétben(l) - nem hozott eredményt, sőt az MSZP támogatottsága 1990 óta nem tapasztalt mélységbe zu­hant. Törvényszerű volt-e a vereség? A válasz egyértelmű igen. Minden józanul gondolkodó ember tudta, látta, hogy durva, lehengerlő stílussal csak veszíteni le­het. Miközben a nagyobbik ellenzéki párt körbeudvarolta az ingadozókat, a szocialisták elhitték, hogy letaglózó üzeneteik hatásosabbak, mint a józan érvek. Elhitték, hogy a társadalom (közel) felének sértegetésével - „állítsuk le a Fidesz hazugság­gyárát”, „csak beszélnek, beszélnek” - híveket szerezhetnek maguknak. Ma már (be)láthatják, nem hogy nem szereztek, hanem elriasztottak vele, mert az emberek békességre vágy­nak. A többség okkal érezte, hogy az MSZP-től ezt nem kapja meg. Döbbenetes, hogy egyetlen szocialista politikus sem akadt, akinek füle lett volna a hirdetéseik miatti felháborodásra. Mit sem törődve kampányuk negatív visszhangjával, mosolyogva és elképesztő magabiztossággal meneteltek végzetük felé. Lehet szépíteni a dolgot, de tény, a legnagyobb kormánypárt vasárnap megalázó vereséget szenvedett. Az időben érkezett pofon azonban akár kijózanító is lehet. Ha képesek szembe­nézni csapnivaló tájékoztatáspolitikájukkal, ha meg tudnak szabadulni elkopott kádereiktől, ha a kritikusaikban nem fel­tétlenül ellenséget látnak, akkor győzelemmel is felérhet a vereség. Különben 2006-ra már most megrendelhetik a költöztető céget. EGYETÉRTEK: 06-90330-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06^0030-304 TAKÁCS ZOLTÁN Kis pártok nagy napja A politológusok egy része a két kisebb parlamenti párt nagy napjának nevezte az esős vasárnapot. Kétségtelen, hogy a legderűlátóbb szakemberek sem feltételezték az SZDSZ közel nyolc százalékát, s hogy az előre lesajnált MDF simán átlépi az 5 százalékos küszöböt. Minek köszönhető a kis pártok előretörése? Az SZDSZ megint a legötletesebb kampánnyal indított, de ezúttal a jó csomagolás mellett hihető üzenetekkel is előrukkolt. Az egyik ilyen a liberalizmus tudatos felvállalása, amit ennyire erő­teljesen talán csak a küencvenes parlamenti választásokon hang­súlyoztak. Ehhez jól illeszkedett az adócsökkentés minden polgár számára könnyen vehető üzenete, amelyet a szocialistákkal az elmúlt parlamenti ciklusban folytatólagosan elkövetett csörtézés még jobban „eladott”. Végül nem mellékes tény, hogy tudatosan vállalták a városok képviseletét, ami a választások város-vidék részvételi arányát figyelembe véve jó húzásnak bizonyult. Az MDF szereplése sokak számára talány, hiszen a „normális Magyarországért”, meg a „nő az esély” jelszavak biztosan nem vonzottak tömegeket az urnákhoz. A legkisebb parlamenti párt Dávid Ibolya mögé bújva vívta meg harcát a „függetlenség nap­jáért”. Talán nem nagy merészség azt feltételezni, hogy szavazó­ik egy része a két nagy pártból kiábrándultán húzta be rájuk az ikszet. Sokan megköszönték, hogy nem hagyták magukat felszí­vatni a Fidesz-porszívóba, mások pedig a nagyobbik kormány­erő csetlését-botlását látva döntöttek mellettük. Mindezek ellenére sem rendeződött át vasárnap a magyar po­litikai pártstruktúra. Legfeljebb annyi történt, hogy a választók jóvoltából ismét „hangosabbak” lehetnek a kicsik. EGYETÉRTEK: 06-90-330-422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330-423 BERKI IMRE Vasárnapi izgalom Bizonyára nem vagyok egyedül tegnapi fáradtságommal és mai levertségemmel. Szó, mi szó, alaposan megviselt az utób­bi napok feszültsége, és persze különösen a vasárnap este. Ta­lán már éjszaka egy óra is volt, amikorra végre valamelyest ol­dódtam. Vártam a nagy csata végét, amelyben csak az utolsó pillanatban derült ki, végül is kik a győztesek, és milyen arányban. Kell-e bánnom, hogy ilyen gondot okoztam önmagámnak? Hiszen bárhogy is alakul a helyzet, az életem nem fog megvál­tozni, nem lesz se jobb, se rosszabb. Legfeljebb a közérzetem javul, erősödik a belső tartásom ,és derűsebben nézek az elkö­vetkezendő napok elé. Ha pedig nem jönnek be a számításaim, akkor erőt vesz rajtam a levertség, a perspektívátlanság. Nos, bevallom őszintén, vasárnap este nem jöttek be a számítá­saim. Igaz, nem tudományos alapokon kalkuláltam ki a vég­eredményt, hanem csak az érzéseim alapján tippeltem és dol­goztam ki több variációt. A lehetőségek közül még néhány nap­ja elsősorban döntetlent saccoltam, hiszen nagyjából két egyen­lő erő csapott össze. Aztán másokkal is beszélgetve kezdtem érezni, hogy nem lesz patthelyzet, vasárnap már a végered­mény előtt biztos is voltam benne. A kérdés már csak az volt, ki győz, és hogy csak kicsit vagy nagyon veri-e meg a másikat. Kimondom kerek perec, nem azok arattak diadalt vasárnap este, akikre számítottam. Az én favoritom talán kissé elbízta magát és nem számított az ellenfél elszántságára, kitartására és ügyességére. Pedig az utolsó pillanatig nekik állt a zászló. Ám a franciák nem adták fel, és a hosszabbítás utolsó három percé­ben két gólt rúgtak az angoloknak a portugáliai foci-Eb-n, eldöntve ezzel a csata kimenetelét. EGYETÉRTEK: 0640-330-305 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 0640-330-306 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft + áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. * 4 i i i *

Next

/
Oldalképek
Tartalom