Tolnai Népújság, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-08 / 132. szám
12. OLDAL S Z O L G Á L T A T Á S 2004. Június 8., kedd Jí Mit üzen az olvasó? Ma elküldi, holnap megjelenik (ROVATUNKBAN HIRDETES-JELLEGU SMS-EKET NEM KÖZLÜNK!) SMS számunk: 20/454-36-64 Hajdan Június nyolcadikán 125 éve, 1879- ben a Tolnamegyei Közlöny vezércikként közölte Garay Alajosnak bátyja költészetéről írt sorait. A lap egy faddi uzsorakamat-eset- tel kapcsolatban elmondta: nyolc százaléknál több még bíróságilag sem kényszeríthető. 100 éve, 1904-ben Wosinsky Mór szekszárdi plébános leleplezett egy „30 éves, jól táplált, borotvált arcú fiatalembert, ki magát üldözött francia presbiternek mutatta be”, végigkéregette Európát. 95 éve, 1909-ben Győrén annak ellenére lett távbeszélő, hogy néhány polgár kifogásolta a bevezetését. 90 éve, 1914-ben elhunyt Juhász Árpád rajzolóművész, aki a Sárköz alakjait örökítette meg. VÍZÁLLÁSJELENTÉS Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 281 cm, Paks 437 cm, Dombori 463 cm, Árvízkapu 823 cm. A Sió Palánknál 247 cm. (A Közép-dunántúli és Környezetvédelmi Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) Traffipax 07.45-12.15-ig a 65-ös főúton, Tamási belterületén és a tamási erdei pihenőnél, 07.45-08.45-ig a 611-es úton, Kaposszekcső belterületén, 09.00-10.00-ig Dombóvár, Nép- köztársaság u., 10.30-11.15-ig Dombóvár, Gorkij u., 11.20-12.00- ig Dombóvár, Szabadság u., 15.15- 17.30-ig a 61-es főúton, Nagykónyi belterületén, 18.0020.15- ig a 65-ös főúton, Tamási belterületén, 15.15-16.15-ig Dombóvár, Népköztársaság u„ 16.30- 17.30-ig a 61-es főúton, Attala belterületén, 18.00-19.00-ig Dombóvár, Szabadság u„ 19.10-20.00-ig Dombóvár, Gorkij u., 15.15-17.30- ig a 64-es főúton, Simontomya belterületén, 18.00-20.00-ig a 61- es főúton, Simontomya belterületén várható sebességmérés. * Decsre, Pusztai Norbertnek egy kicsit megkésve, nagyon sok boldog névnapot kívánnak: Anyu, Apu, Böbi és Nórika! * 120askám! Örömmel közlöm: Háláltam! (Aki keres,..) Nagyon szeretjük egymást, együtt masírozunk örökkön..! Gyengéd, sármos, humoros, ápolt, igényes és nem HAZUDIK! * „120”-nak! Társat nem találtam! Ha gondolod, írj elérhetőséget! „Tengerszem”. * Középkorú férfi egyedülálló és lélekben független hölgyek hívását várja korhatárok nélkül a 06/20/226-7706 telefonszámon. SMSre is válaszolok. * 47 éves, elvált nő társat keres, komoly kapcsolat céljából. Tel. szám: OmaOgmpmfja * A Hunyadi suli 11/b-be üzenjük Hufinak, hogy nagyon tetszik nekünk és kár, hogy nem ismerhetjük meg közelebbről!! Jó lenne, ha válaszolna!! Két Hunyadis csajsziü! * Dugónak üzenjük Tevelre, hogy a nagy „Ő” Csomópontépítés miatt a 6. sz. budapest-pécs-barcsi főközlekedési úton, Dunaföldvár határában, a bal oldalon félpályás útlezárás és 40 km/h sebességkorlátozás érvényes, jelzőőrös forgalomirányítással, előzni tilos. Burkolatjavítás miatt a szekszárd- mohácsi főközlekedési úton, Bátaszék belterületén, félpályás útlezárás és 3 km/h sebességkorlátozás érvényes, jelzőlámpás forgalomirányítással, előzni tilos. Padkarendezés miatt a 65. sz. szekszárd-tamási-siófoki főközlekedési úton a 0-6 km-szelvény között úton folyó munkák, útTolna Megyei Egészségbiztosítási Pénztár: 74/415-722 Tolna Megyei Nyugdíjbiztosítási Pénztár: 74/410-544 Megyei Önkormányzat: 74/ 505-600 ott van előtted csak észre kéne végre venni!! Reméljük sikerül!!!! Szeretünk!!!:-) * 38 éves nő, korban hozzáillő férfit keres komoly kapcsolatra A külső is számít. „Itt a nyár”. * Szia, Holdfény! Én 31 éves vagyok, független, és keresem az igazit hosszú távra. Barna hajú, kék szemű, szintén nem tökéletes, Szekszárd környékéről. „31”. * Holdfénynek! Én 36 vagyok. Sms: 06205562370. * Parancsra lettek csonkítva a fák a Széchenyi utcában, melós ez ellen semmit nem tehet, hanem könnyen munkanélkülivé válhat egy munkás. * 47 éves, szekszárdi, csinos, fiatalos, független nő megismerkedne 44-51 éves férfival, komoly kapcsolat céljából. Tel. sz.: OnbOcOUsOb. * A szép lánynak üzenem: Láttalak Faddon az Ady Endre utcában, jobbat érdemelsz a szűkület, 60-40 km/h sebesség- korlátozás érvényes, előzni tilos. Körforgalmi csomópont építése miatt a Dunaföidvár-Duna- kömlőd összekötő úton, Dunaföldvár belterületén félpályás útlezárás és 30 km/óra sebesség- korlátozás érvényes. Szennyvíz- csatorna építése miatt a mik- lósvári bekötőúton, Tamási belterületén félpályás útlezárás és 30 km/h sebességkorlátozás érvényes, jelzőlámpás forgalomirányítással, előzni tilos. További felvilágosítás a nap 24 órájában a 74/412-011 telefonszámon. APEH Tolná Megyei Igazgatósága: 74/501-400 Tolna Megyei Fogyasztóvédelmi Egyesület: 74/411-565 Rendőrségi zöldszám: 06-80- 200-178 palinál. Ha beszélgetni akarsz, keress a mozibárban! Karesz. * Szia, 28 éves lány! Jóképűnek, humorosnak mondott srác vagyok! Tel. számom: 0630jaajmgt. írj magadról! Nagyon kellesz nekem! * Sziasztok, csajok! Keresem Szekszárd és környékéről azt a szép 20-25 éves hercegnőm, aki tudná szeretni a magányos herceget! Egy gyermek nem akadály. 06205597104. * Andrewboy! Mennyire közel? Sűrűn járkálsz Bonyhádon? Cicus. * Szia, Te 180/87 39 éves, életvidám, káros szenvedélyektől nem mentes pasi! Én egy 167/54/35 éves nő vagyok, aki nem sótlan, hanem édes; akinek a káros szenvedélye: minden ami jó. Hogy dekoratív vagyok-e? Ezt nem nekem kell eldöntenem. Ha úgy gondolod, hogy megismerkednél egy olyan nővel, mint én, hát rajta! „Lady 35". Ügyeleteseink NAPI SZERKESZTŐ: Gyuricza Mihály A Tolnai Népújsággal együttműködő újságírók: Szekszár- don: Budavári Kata 511-505, F. Kováts Éva 511-527, 06/30/650- 3014; Ihárosi Ibolya 511-520, 06/30/650-3016; Mauthner Ilona 511-527, 06/30/650-3020; Szeri Árpád 511-526, 06/30/ 650-3017; Venter Marianna 511513, 06/30/650-3015. Fax.: 511514. Bonyhádon: Pál Ágnes 74/550-369, 06/30/650-3024; Pakson: Rákosi Gusztáv 75/ 510-790, 06/30/650-3021. Vida Tünde 06/20/398-4504. Simon- tornyán: Varga László, 30/418- 6616. Tamásiban: Tóth Ferenc 480-705; 06/30/650-3022. Tolnán: Steinbach Zsolt 440-660; 06/30/650-3023. Partner Kommunikációs partnerünk Forgalomkorlátozás Közérdekű telefonok CSÜTÖRTÖKIG EMELKEDIK, MAJD SÜLLYED A HŐMÉRSÉKLET Délutáni felvétel Támasi* r 27 “C 14 X Dombóvár L °C I 13 X , Paks* \ Szekszárd 27 *1 14 X Készítette: tán Ma itt, a Dél-Dunántúlon - délután némi felhősödéssel, eső 1 ... 2900 arc-. 2TC á?c * wiá arc nélkül - derűs, meleg napunk lesz. Mérsékelt, változó irányú szél fúj. Délután 27, késő estére 20 fok várható. Szerdán hasonlóan alakul az időjárás, de valamivel még magasabbra emelkedik a hőmérséklet. J Csütörtök ígérkezik a legmelegebbnek. Délutánra már 30 fok lehetséges. Péntektől egyre gyakoribb zápor és csökkenő hőmérséklet valószínű. Orvosmeteorolögia: gyenge melegfronti hatás. Közlekedés-meteorológia: ilyen légköri helyzetben romlik a tartós koncentráció! A prognózis sikerességének valószínűsége: „csütörtökig nagy” további folyamatos, helyfüggő információk a T-MoMe WAP portáján, a t-zoneson. Vízhőmérséklet Duna 15-17 CC Tisza 17-19“C Balaton 17 CC Velencei-tő 19 °C Fertő-tó 17 °C Tisza-tó 19 eC Pollen fűfélék magas külsőiért penész Közepes csalánfélék magas rozs alacsony Tolnai Népújság Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodája Főszerkesztő: Kamarás Györgyné Online szerkesztő: Árki Attila A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-514 Kiadóvezető: Molnár György Telefon: 06-74/511-537 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu Készült: Déli Nyomda Kft., 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/243-700. Telefax: 72/243-704. Felelős vezető: Futó Imre ISSN szám: 0865-9028. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztési vezető: Szabó Ferenc Telefon: 74/511-538 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10404601-46017376 pénz- forgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra: 1395 Ft, negyed évre 4185 Ft, fél évre 8370 Ft, egy évre 16 740 Ft. Hirdetésvezető: Szakálli Hajnalka, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534, 512-480. E-mail: hird.tolna@axels.hu Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft.,Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft. Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült A MATESZ által auditált. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Másfélmillió forint plusz- nyeremény, fogadjon az EB ideje alatt is! A Szerencsejáték Rt. Pécsi Területi Igazgatósága ismét gondolt a sportot kedvelő játékosaira, fogadóira és az EB ideje alatt tipp- mix, totó és góltotó játékra szervez akciót, melynek szerencsés nyertesei 1 db házimoziszettet (72 cm TV, DVD- lejátszó, erősítő, hangfalak) vagy a 10 db mobiltelefon egyikét nyerhetik meg, a telefonok mellé egyenként 10.000 forintos Szerencsekártyát is kapnak ajándékba. Mindazok, akik a „Fogadjon plusz nyereményekért az EB alatt” jelmondatú regionális ajándéksorsolásos akció ideje alatt, - 2004. június 14. és július 3. között - Baranya, Somogy, Tolna, Vas, Zala, Veszprém megyék területén tálálható bármelyik gépi (on-line) értékesítőhelyen a meghatározott fogadások (normál és/vagy kombinációs tipp- mix, illetve totó, valamint góltotó) bármelyikéből legalább 300 Ft-ért játszanak, és (nyeretlen, vagy beváltott nyertes) átvételi igazolásukat beküldik, pályázhatnak az akcióra. Pályázási határidő 2004. július 14. A pályázatokat a 7601 Pécs, Pf.: 504-es címre várják. A nyilvános sorsolásra 2004. július 19-én 13.00 órakor, Pécsett az Irgalmasok u. 10. szám alatti lottózóban kerül sor. A nyertesek levélben kapnak értesítést nyereményeikről. : sótTWé Júniusi Szerencsehírek Legyen Malaca! Ez nem egy újévi jókívánság, hanem a Szerencsejáték Rt. legújabb, az idei esztendő második sorsjegyújdonságának, a május 29-én megjelent kaparós sorsjegyének a neve. Az új színes vidám, tréfás külső megjelenéssel rendelkező 150-Ft-os sorsjegy játékmenete egyszerű, így lehetőség kínálkozik a gyors nyerésre. A játékosoknak két kaparófelületet kell ledörzsölniük. Ha a hét malacfigurával „díszített" kaparófelület alatt található hét darab szám valamelyike megegyezik „Az Ön száma" alatti számmal, akkor a játékos nyert. A nyeremény az e számhoz tartozó - számmal és betűvel is kiírt - ösz- szeg névértéke. A 200.-, 500.-, 1.000.-, 100.000 forintos nyeremények mellett a csúcsnyeremény másfél millió forint. A Legyen Malaca elsősorban azoknál számíthat sikerre, akik kedvelik a gyors játékokat, korábban szívesen vásárolták a Pénzes Macska/Tehén sorsjegyet. Gépkocsinyereményátadás! 2004. május 11-14. között megrendezett "Szerencsés belépés" jelmondatú országos szerencseperc típusú akcióban több 10 millió forint értékben kerültek kisorsolásra utazások, készpénznyeremények és gépkocsik. Június 2-án egy szerencsés gyönki nyertes vehette át Citroen Xsara Picasso típusú nyereményautóját. Nyertesünk május 13-án hatos lottó szelvényével nyerte meg a képen látható autót az óránkénti sorsoláson. A fiatalember nagy örömében elmondta, hogy mostanában tervezték a régi Trabantjuk lecserélését, de nem gondolták, hogy mindez pár héten belül valóra válhat. Már öt éve rendszeresen játszik Luxort és totót, valamint állandó számokkal kísérti az ötös és hatos lottó aktuális főnyereményeit, de idáig az ötös lottón nyert kéttalá- latoson kívül nem volt még nyereménye. Mind az országos, mind a regionális pályázásos akciókon aktívan részt vesz a tárgy-, illetve készpénznyereményekért, Skandináv lottót, Kenót és sorsjegyeket is vásárol. A nyereményéhez ezúton is gratulálunk. "Bármikor bejöhet!" „Itt a szerencse órája!’’ Június 8-11. között 50 nyeremény - 85 millió forint készpénz, 10 db Toyota Corolla Hatchback és 10 db VW Tourant Bázis típusú személyii ■ lit 3 Június 8 ári, kedden játssza £ meg bármelyik játékunkon a jokert és óránként 2x3 millió forintot nYe^|jp P Június d ón. szerdán átsszon Skandináv lottót és óránként fa* 2,5 millió torintot nyerhet' H Június 10-én, csütörlókön H játsszon ötöslottót és óránként H Toyota Corollát nyerheti j | Június 11 én. penteken játsszon t* ötöslottót és óránként !?: VW Tourant nyerhet! Eredményközlés ófénként a Sláger Rádióban. További részletek a szórólapokon! ték értéke nem számít bele) küldik játékba ötöslottó játékukat, automatikusan résztvevői lesznek a játékba küldés óráját közvetlenül követő sorsolásnak. Az akcióban bekapcsolódhatnak mindazok, akik terminálon fizetik be egy-, vagy öthetes normál vagy kombinációs szelvényeiket, de részt vehetnek telefonon, interneten vagy SMS-ben beküldött játékokkal is. A nyertes játékok azonosítására szolgáló adatokat óránként bemondja a Sláger Rádió, megte- kintethetők a lottózókban kifüggesztett nyereményjegyzéken, az interneten a www.szerencse- jatek.hu címen, az MTV teletext 874. oldalán, vagy megtudható az SzRt. Teleinfó: 06-1/224-2600 információs számán. "Bármikor bejöhet! ” Munkalehetőség! A karitatív sorsjegyértékesítő hálózat kiépítéséhez, megváltozott munkaképességű, aktív korú munkavállalókat keresünk rész- munkaidős foglalkoztatásra. A jelentkezéseket a 30/9961-269-es telefonszámon várjuk. gépkocsi - a tét! Játsszon naponta 8 és 18 óra között! Mindazok, akik 2004. június 8-án kedden, bármely játékon a Jokert is megjátsszék, játékukkal, SZERENCSEJÁTÉK it- 2004. június 9-én szerdán, egy szelvényen legalább 600 forint értékben (a Joker játék érté- 24. heti főnyeremények: ke nem számít bele) küldik játék- Ötöslottó: 100 millió Ft ba Skandináv lottó játékukat, Hatoslottó; 118 millió Ft- 2004. június 10.-én csütör- Skandináv lottó: 155 millió Ft tökön, egy szelvényen legalább Luxor: 600 forint értékben (a Joker já- határszámon belül 63 millió Ft ték értéke nem számít bele) kül- Határszámon túl 13 millió Ft dik játékba ötöslottó játékukat, Joker: 35 millió Ft- 2004. június 11.-én pénte- Totó: 8 millió Ft ken, egy szelvényen legalább Góltotó; 380.000 Ft 600 forint értékben (a Joker já-