Tolnai Népújság, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-29 / 125. szám

SPORT 15. OLDAL 2004. Május 29., szombat Labdarúgó NB II, Hummel csoport Kell a siker az előzéshez ______________Férfi kosárlabda NB I, döntő, harmadik mérkőzés______________ Most már nem hibázhat az ASE Nincs könnyű helyzetben Zsoldos András, az Atomerő­mű SE vezetőedzője, hiszen csapata az A-csoportos bajnokság döntőjében 0-2-es hátrányban van a Kapos­vár együttesével szemben, ráadásul a párharc harma­dik felvonására szombaton este a somogyi megyeszék­helyen kerül sor. A paksiak az Albacomp elleni elődöntőben már kerültek hasonló helyzetbe. Akkor az ötödik mérkőzésen a fehérváriak meccsel- hettek hazai környezetben a finálét értő to­vábbjutásért, ám az atomosok bravúros tel­jesítményt nyújtva, idegenbeli győzelem­mel biztosították helyüket a nagydöntő­ben. Mészároséknak most valami hasonló extra produkcióra lesz szükségük, ha át akarják húzni a bajnokavatásra készülő so­mogyi publikum számítását. Kaposvári KK-Atomerőmű SE: szom­bat, 18 óra. Zsoldos András: - Szerdai si­kerünk igazán apróságokon múlott, hiszen az átlagnál többször, 63 alkalommal kísér­letezhettünk kosárszerzéssel, ám sajnos nem dobtunk olyan százalékkal, ahogy kel­lett volna. Mind a hárompontos, mind a büntetővonal mögül többször rontottunk, ennek ellenére mindössze egyetlen duplá­val bizonyult jobbnak a Kaposvár. A táma­dójátékunkból hiányzik a korábbi ötletes­ség, a kiemelkedő egyéni teljesítmények is elmaradtak, s miután a somogyiaknál James személyében akadt ilyen produkció, pillanatnyilag ők állnak jobban. A döntő el­ső és második összecsapását is nüanszok döntötték el, a játék képe alapján lehetett volna akár fordítva is, s a párharc állása is lehetne akár 2-0 ide. Mutatott teljesítmé­nyünk alapján nincs okunk a kesergésre, persze egyikünk sem örül, hogy a Kapos­várnak áll a zászló. A legfontosabb, hogy hinnünk kell a sikerben, hinnünk kell ben­ne, hogy 0-2-ről is van visszaút, hiszen a csapatban vannak tartalékok. Hosszú sorozat végén vagyunk, fizikálisán és fejben is fáradtak a játékosok, ám ahogy kétszer sikerült győznünk Fehér­váron, képesek lehetünk rá a jobb erőt képviselő Kaposvár otthonában is. Mészáros Zalán (a labdával) és Zvonimir Ridl (jobbról) jó játékára is szükségük lesz a paksiaknak, ha nyerni akarnak fotó: gottvald Autósport; VI. Nemzetközi Puna-Alba Rallye, Székesfehérvár Túlélték a gyilkos pályákat A Szabó László-Pukszler Attila duó „túlélte” a Fehérvár környéki pályákat A Hummel csoport vasárnapi fordulójában a PSE annak a Pénzügyőrnek lesz a vendége, amelyik az ősszel Pakson is legyőzte Klement István tanít­ványait. Buzásékat nemcsak a visszavágás vágya fűti, hanem az is, hogy jó hajrával akár meg is előzhetik a második helyezett komlóiakat. Ehhez pedig győzniük kell vasárnap. Pénzügyőr-Paksi SE: vasárnap, 18 óra. Klement István: - A Veszprém elleni mérkőzés is iga­zolta, hogy az a csapat tud hosz- szú távon is eredményes lenni, amelyiknek bő kerete van, és azt egytől egyig jó játékosok alkotják. Hét közben tipikus kupameccset játszottunk Kakasdon, ami azt je­lenti, hogy az alacsonyabb osztá­lyú ellenfelünknek is volt esélye a továbbjutásra. Vasárnap olyan együtteshez látogatunk, amely­nek minden pont életkérdés, hi­Megyei rangadót játszanak szombaton Szekszárdon, ahol a kiesés elől menekülő UFC az ezüstéremért hajtó Dom- bóvárt fogadja. A harmadik Tolna megyei gárda, a Bony- hád az éllovas Szentlőrinc otthonában szerepel. Szekszárdi UFC-Dombóvári FC-Rutin: szombat, 18 óra. Má­té Csaba: - Értékes pontot sze­reztünk Marcaliban, mégsem va­gyok elégedett, hiszen egy fe­gyelmezetlenség is hozzájárult ahhoz, hogy végül nem lett a mi­énk mindhárom pont. A hétközi, Mórágy elleni kupameccset könnyedén nyertük, egyenlíté­sünket követően felszabadultan játszottunk és végül biztosan lép­tünk az elődöntőbe. Szombaton nem lesz könnyű dolgunk, hi­szen egy jó erőkből álló Dombóvári fogadunk, amelyik csapat még harcban van az ezüst­éremért is. A helyzetünk nem túl rózsás, ahhoz, hogy megnyugod­junk, győznünk kellene. A Mar­caliban kiállított Calkát 3 meccs­re tiltotta el a szövetség. A tervezett kezdőcsapat: Csonka- Mosonyi P., Tóth A., Berengyán, Torma- Domonkos, Máté, Péter, Zsók- Kutasi, Benies I. Horváth Árpád: - A Zamárdi elleni találkozónkon az első fél­időben még érződött, hogy hul­lámvölgyben vagyunk. A szünet után azonban a csapat felpörgette a játékot, egyértelmű volt a győ­zelmünk. A hétközi kupamecs- csen, Döbröközön az első félidő­ben eldöntöttük a továbbjutást. Marcaliban meglestem az UFC-t, szén szeretné meghosszabbítani NB 11-es tagságát. Hétpontos elő­nyünk birtokában nem kell ide­geskednünk, és remélem fűteni fog bennünket a visszavágás vá­gya, hiszen kevés vereségünk egyikét a Pénzügyőrtől szenved­tük el. Vargára és Szilire továbbra sem számíthatok, mint ahogy 3. sárga lapja miatt Bán Csabára sem. Hosnyánszki viszont fel­épült sérüléséből, és elfoglalhatja helyét a védelem tengelyében. Osztermájer is letöltötte bünteté­sét és szintén játszhat. Mivel nem nagy a hátrányunk a második he­lyen álló Komlóval szemben, bí­zom benne, hogy mindenki azon lesz, hogy megelőzzük őket. Eh­hez pedig győzelmek kellenek. A PSE tervezett kezdőcsapa­ta: Sipos- Abonyi, Benedeczki, Hosnyánszki, Rózsi- Oszter­májer, Mészáros I., Tóth P., Búzás- Rompos, Galambos J. (Ősszel: Paks-Pénzügyőr 1-3). m s be kell vallanom, hogy nagyon szépen és jól játszottak Máté Csa­ba kollégám tanítványai. Kicsit tartok is tőlük, ennek ellenére a három pontért utazunk a megye- székhelyre. Kell a siker, hiszen a Marcali még veszélyes lehet ránk, ráadásul ezüstálmaink életben tartásához is győznünk kell. Sem sérültünk, sem eltiltottunk nincs, így a legjobb csapatunkkal léphe­tünk pályára. A tervezett kezdőcsapat: Szabados- Hopp, Lassú, Várai- Nagy, Németh- Farkas, Pest R„ Szabotin- Jéger, Fábián. (Az őszi mérkőzésen: Dombó­vár-Szekszárdi 1-0). Szentlőrinc-Bonyhád Völgy­ség LC: szombat, 18 óra. Kiss János: - A Nagyatád ellen érté­kes és fontos győzelmet arattunk. Nagyon örültem, hogy a tavasz folyamán végre egy rangadót is sikerült megnyernünk, hiszen az ilyen meccseket eddig sorra el- buktuk. Bízom benne, hogy ez a győzelem lökést ad, az utolsó for­dulókban minél több pontot gyűjtünk be, és előkelő helyen zárjuk a bajnokságot. Szombaton a csoport legjobbjához utazunk, ahol felszabadult játékkal akár meglepetést is okozhatunk. Máté Norbertre továbbra sem számít­hatok, mint ahogy a 3. sárga lap­ját begyűjtő Köllő sem játszhat. László sérülése rendbe jött, így ő pályára léphet. A tervezett kezdőcsapat: Ko­vács L. vagy Szabó- László, Pál, Biliczki Zs., Letenyei- Horváth P., Hegedűs L., György, Dani- Bíró, Gergely Cs. (Az őszi mérkőzésen: Bony- hád-Szentlőrinc 0-4). ________■ A B akony útjain rendezték meg az elmúlt hét végén az I. osztályú rali országos bajnok­ság idei harmadik futamát, a VI. Nemzetközi Duna-Alba Rallye-t, melyen két Tolna megyei páros is rajthoz állt. A bonyhádi Beach-B Motorsport SE színeiben az A6-os géposztály­ban versenyző völgységi Szabó László-Pukszler Attila duó számá­ra rosszul kezdődött az évad első murvás futama, a csütörtök esti dunaújvárosi prológon ugyanis két kilométer után „megfőtt” a La­da 21074-es felújított motorja. A páros szerencséjére az ugyancsak Ladát terelgető Balázs Öcsi szer­vizcsapata a segítségükre sietett, így folytathatták a viadalt, amely azonban pénteken újabb nem várt eseményt tartogatott: az egyik gyorson egy kisodródó autó halál­ra gázolt egy nézőt. A versenyből több speciális szakaszt töröltek, s a tragédia rányomta bélyegét a fu­tam hátralévő részére. A Szabó- Puksder kettős elsődlegesen a cél­baérést tűzte ki maga elé - hiszen a Ladával először indultak murvás versenyen -, ám ez annak ellenére sem ígérkezett könnyűnek, hogy az autó a hátralévő kilométereken hiba nélkül működött, a gyilkos pályák miatt ugyanis a mezőny közel hatvan százaléka nem tudta befejezni a futamot. A kiesők kö­zött volt a tamási Krózser Meny- hért-Bucholcz János (Hirt MSE Honda, Civic Type-R) duó is, amelynek a negyedik gyorsasági jelentette a végállomást. A völgy­ségi duó azonban felgördülhetett a céldobogóra: az 1.6 literesek ré­szére kiírt V-Max Kupában a hato­dik, az A6-os kategóriában a tize­dik helyen zárt. (A Szabó-Pukszler kettős indu­lását a Bayer Trans, a FÉG Army Kft., a Pharmakom Kft., a Fúzió Pharma Rt. és az Agroszász Kft. tette lehetővé.)______ ___ ■ Ki állítás a Német-gyűjteményből Sakk Május 30-án, vasárnap 15 órakor a városi Művelődési Központ ka­maratermében Bakóczi Ferenc Kiskőrös polgármestere nyitja meg a szekszárdi dr. Német Jó­zsef magángyűjteményéből ösz- szeállított sakk-kiállítást. Az ün­nepélyes alkalmat részvételével megtiszteli Krizsán Gyuláné nemzetközi mester, a Sakk Kultú­ráért Alapítvány tiszteletbeli el­nöke, majd a Kuratórium tagja, Bottlik Iván sakktörténész ad szakmai tárlatvezetést. A kiállítás megnyitóját követően 16 órától Ács Péter, olimpiai ezüstérmes nemzetközi nagymester tart szi­multánt. A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak. ■ Sportműsor szombat Kosárlabda: Férfi NB I, döntő, 3. mérkőzés: Kaposvári KK- Atomerőmű SE 18. Labdarúgás: NB III, Dráva- csoport: Szekszárdi UFC-Dom- bóvári FC-Rutin, Szentlőrinc- Bonyhád VLC 18. Megyei III. osz­tály, Paksi csoport: Györ- köny-Gyönk (Kardos) 17. Öregfi­úk: Őcsény-Nagymányok 17.30. Utánpótlás-bajnokság: NB I (U-15, U-13): ASE Paks-Nagyka- nizsa 12,14. Női labdarúgás: NB 11-es nagypályás bajnokság: Sándor- falva-Völgység NSE Bonyhád 17. VASÁRNAP NB II, Hummel csoport: Pénz­ügyőr-Paksi SE 18. Megyei I. osztály: Tamási- Tevel (Pincehelyen, Molnár I.), Nagymányok-Bátaszék (Somo­gyi Z.), Dunaszentgyörgy- Ozo- ra (Tóth L.), Bölcske-Őcsény (Tinnyei S.), Kajdacs-Dunaköm- lőd (Forrai B.), Dunaföldvár-Tol- na (Éreth A.), Simontornya-Ka- kasd (Stefik R.) 17. Megyei II. osztály: Nagydo- rog-Cikó (Franckó F.), Báta- apáti-Döbrököz (Vígh R.), Madocsa-Sióagárd (Szabó G.), Decs-Tengelic (Lubastyik I.), Pusztahencse-Aparhant (Albert K.), Kisdorog-Gerjen (Lehel J.), Majos-Szedres (Kántor L.), Szálka-Hőgyész (Bese Z.) 17. Megyei III. osztály, Paksi csoport: Mórágy-Zomba, Kö- lesd-Izmény, Németkér-Pálfa, Báta-Dunaföldvár STE 17. Dom­bóvári csoport: Pincehely-Dal- mand, Nak-Magyarkeszi, Felső- nyék-Kurd, Csikóstőttős-Kapos- szekcső-Iregszemcse 17. Megyei IV. osztály: A 17. for­dulóból elhalasztva: Závod- Mucsfa, Alsónána- Szakcs 17. Megyei serdülő-bajnokság, elődöntők: Tamási-Paksi SE (Pincehelyen), Nagymányok- Tolna 10. Női labdarúgás: III. Szek­szárdi Pünkösd kispályás torna a szekszárdi sporttelepen, 10. ■ Labdarúgó NB III, Práva-csoport UFC-DFC megyei rangadó Megyei női kispályás labdarúgó-bajnokság, záró forduló, Szekszárd A tolnaiak nyakában az aranyak Befejeződtek a megyei női kispályás bajnokság küzdelmei. A szekszárdi zárókör után a szövetség vezetői átadták az érme­ket és a különdíjakat. Madaras J. 2, Nagyné 2, illetve Mihalovitsné. Tolna-Mözs-Zomba 7-1 (3-0). G: Varga A. 4, Simon V. 2, Ganczer H„ illetve Sebes­tyénné. Szekszárd-Dombóvár 1-1 (1-0). G: Bajnokhoz méltó játékkal, három győzelem­mel zárta a megyei kispályás bajnokságot a Tolna-Mözsi NLK. A múlt szombati, szekszárdi fordulóban a tolnaiak 14 gólt szereztek, legjobbjuk, Varga Adél ebből nyolcat vállalt magára. A bajnokság leg­eredményesebb játékosa - köszönhetően a sereghajtó zombaiak elleni hatosának - a dombóvári Pencsné Bereczki Gabriella lett 32 találattal, öt góllal megelőzve Var­gát. A Tolna-Mözsi NLK 22 pontot vert a címvédő Black Angelsre, és 27-et a Szek­szárdi Amazonokra. A záróforduló eredményei: Tolna- Mözsi NLK-Black Angels Dombóvár 4-1 (2-0). G: Varga A. 2, Ganczer H„ Petrovics G., illetve Vargáné. Szekszárdi Amazonok- Zombai KSE 4-1 (2-0). G: A megyebajnok Tolna-Mözsi NLK együttese Madaras )., illetve Dunai K. Tolna- Mözs-Dombóvár 3-2 (0-1). G: Varga A. 2, Petrovics G„ illetve Páli Gy., Csongrádi E. Dombóvár-Zomba 10-0 (5-0). G: Pencsné 6, Vargáné 2, Csullag K„ Őszi B. A végeredmény: 1. Tolna-Mözsi NLK 62, 2. Black Angels Dombóvár 40, 3. Szekszárdi Amazonok 35, 4. Zombai KSE 2 ponttal. A góllövőlista élmezőnye, 32 gólos: Pencsné Bereczki Gabriella (Dombóvár), 27 gólos: Varga Adél (Tolna-Mözsi NLK), 11 gólos: Si­mon Viktória (Tolna-Mözs), Varga Lászlóné (Dombóvár), 10 gólos: Marosi Ildikó (Tolna-Mözs). A bajnoki érmeket és a gólki­rálynőnek járó elismerést Sallai Jó­zsef, a TMLSZNői- és Kispályás Bi­zottságának elnöke, illetve Dárdai Ferenc, a megyei szövetség főtitká­FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY fű adta át. ■ VINDICS-EMLÉKTORNA. Három régió (Paks, Dombóvár, Szek­szárd) játékvezetőiből összeállított válogatott mérte össze erejét a második alkalommal lebonyolított Vindics József-emléktornán. A győztes paksi csapat (képünkön) a szekszárdi régióval döntetlent (1-1) játszott, a dombóváriak ellen pedig 3-2-re nyert. A harmadik találkozón a szekszárdiak egy góllal bizonyultak jobbnak a dombó­váriaknál (1-0). A mérkőzések ideje alatt a családtagok, a megyei szövetség és a JB vezetői megkoszorúzták az elhunyt sírját.______■

Next

/
Oldalképek
Tartalom