Tolnai Népújság, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-06 / 105. szám
4. OLDAL MEGYEI TÜKÖR 2004. Május 6., csütörtök í'Á'MHI Van hely a középiskolákban Kevesen jelentkeznek a szakképző intézetekbe A nyolcadikosok már megkapták az értesítést arról, hogy felvették-e őket a megjelölt iskolába. A közel háromezer Tolna megyei végzős általános iskolásból mindössze 27-en jelentkeztek más megye középiskolájába. Tolna megye Megyénkben 2898 nyolcadik osztályos tanuló adta be jelentkezési lapját a középiskolai felvételi rendszerbe - tudtuk meg az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont (OKÉV) Dél-Dunántúli Regionális Igazgatóságától. Mindössze 27 diák jelentkezett más megye középiskolájába, ami azt jelzi: az itt élők elégedettek Tolna megye Hová jelentkeztek? A megye gimnáziumaiban, technikumaiban és szakközépiskoláiban gyakorlatilag már „teltház" van, azaz a férőhelyek több mint 90 százaléka betelt. Kevesen jelentkeznek a szakképző intézményekbe, holott a munkaerőpiacon nagy igény van a jól képzett szakmunkások iránt. középfokú oktatási intézményeivel, mind a választék, mind a színvonal szempontjából. Az általános felvételi eljárásban 2723 diákot vettek fel valamelyik általa megjelölt középiskolába, azonban a maradék 275 nyolcadikosnak sem kell aggódnia, mert május 7-től 20-ig tart a rendkívüli felvételi eljárás. A rendkívüli felvételi eljárás hatálya alá azok a középiskolák esnek, amelyek nem töltötték be a tanulói helyek 90 százalékát. Tolna megyében összesen 1034 ilyen üres férőhely van, több mint háromszor annyi, mint sikertelenül felvételiző diák. A rendkívüli felvételi eljárás során közvetlenül a középfokú iskolákban való jelentkezéssel, egyeztetéssel történik a továbbtanulás intézése. Több jelentkezési lap is benyújtható, de egy jelentkezési lapon csak egy iskola jelölhető meg. Az OKEV regionális igazgatóságánál lehet érdeklődni arról, hogy hol, melyik középiskolában van még üres hely. Az A lányok kedvence: a matrózblúz OKÉV elérhetősége minden általános iskolában megtalálható. A rendes, illetve a rendkívüli felvételi eljárás során ha a diák nem ért egyet a középiskola elutasító döntésével, június 2-ig kérhet jogorvoslatot. A jogorvoslati eljárást elindító kérelmet annak az iskolának a fenntartójához kell benyújtani, amelyiknek a döntésé- vel a tanuló, szülő, nem ért egyet. venter Szigorúbb bérlakásrendelet Nem fizették a megajánlott díjakat Hasznos hulladékot gyűjtöttek Kirándulnak a pénzből a szedresi gyerekek Szedres A Bezerédj István Általános Iskola tanulói a hagyományoknak megfelelően az idén is összegyűjtötték a faluban a hasznos hulladékot. Több mint 280 mázsa vasat és 51 mázsa papírt gyűjtött az iskola, a hulladékgyűjtő-versenyt a 6/a osztály nyerte, a második helyet a 7/b, míg a harmadikat a 8/a osztály szerezte meg. A nem kis munkából a szülők is kivették részüket, idejüket, fáradságukat és járműveiket nem kímélve segítették a gyerekeket. A hulladékért kapott összeget a diákok kirándulások költségei- nek fedezésére fordítják. vem Küldöttség a partnermegyéből A romániai Álba (Fehér) megye ötfős szakmai, polgári védelmi küldöttsége érkezett Tolna megyébe, Szekszárdra. A Cornel Oprisa őrnagy, Álba megyei pv. parancsnok vezette delegáció tegnap Paksra utazott, a helyszínen ismerkedve az atomerőművel, a vezetési ponttal, a riasztási körzettel, valamint a létesítmény tűzoltóságával. Az erdélyi vendégek pénteken zárják Tolna megyei tanulmányútjukat. Megkérdeztük Olvasóinkat Milyen tejterméket fogyaszt? A jövőben igazolni kell a megfelelő jövedelmet egyes önkormányzati bérlakásokra pályázóknak Tamásiban. Eddig ugyanis több esetben előfordult, hogy irreálisan magas összeget ajánlottak a lakásokért, majd nem fizették a bérleti díjat. esetek jellemzően a Móricz Zsig- mond lakótelepen történtek, s a licitálható bérlakások mintegy negyedénél fordult elő az elmaradás. Az irreális ajánlatok akár havi harmincezer forintig is elmentek. A lakásokat határozott időre, öt évre adja bérbe a kft. Az ösz- szes, lakbérekből álló tartozás mintegy másfél millió forintra rúg. T. F. Sikeres középiskolások Pályázatok most és később Rendkívüli testületi ülés Dombóvárott Dombóvár Bemutatták Gemencet, SZEKSZÁRDMosonmagyaróvár A Föld Napjához kapcsolódóan 29. alkalommal rendezték meg Mosonmagyaróváron a Nyugat-Magyarországi Egyetem szervezésében Kitaibel Pálról, Magyarország legnagyobb botanikusáról elnevezett középiskolai biológiai és környezetvédelmi verseny nemzetközi döntőjét. A megmérettetésben a magyarországi tanulók mellett szlovákiai és erdélyi magyar nyelvű iskolákban tanuló diákok is részt vettek. A versenyre 4290 jelentkeztek a Kárpát-medence 94 iskolájából. Közülük az országos döntőbe 139-en jutottak. Tolna megyét hat diák, Dömötör Zsuzsanna, Läufer Csilla (Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Bonyhádi, Horváth András (Garay Jáaz ánéri gazdálkodást nos Gimnázium, Szekszárdi, Bencze Bálint (Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár), Kindl Zoltán és Hajpál Lajos (I. Béla Gimnázium, Szekszárdi képviselte. A résztvevőket Kroó György, az MTA főtitkára köszöntötte. A tanulók egyrészt a Termé- szetBúvár és az Élet és Tudomány című folyóiratok cikkeiből készültek a versenyre, másrészt a hazai élővilág ismerete mellett bemutatták lakóhelyük természeti értékeit. A tolnai diákok a szekszárdi dombságról, Gemenc- ről, az ártéri-fokgazdálkodásról, az orchideás erdőről tartottak előadásokat. Megyénkből a verseny történetében először jutottak el ketten - Horváth András és Dömötör Zsuzsanna - a nyolcas szóbeli döntőbe, ahol Horváth András 4., Dömötör Zsuzsanna pedig 7. helyezést ért el. A versenyen Kindl Zoltán 13., Hajpál La- jos 14. lett.________________fké Tájékozatót hallgatott meg a képviselő-testület az uniós pályázatokról, s ezek közül több mint húszat további kidolgozásra kiválasztott. Rendkívüli ülést tartott a képviselő-testület tegnap délután. Döntöttek többek között arról, hogy a három, versenyben maradó cég közül melyik veheti meg a Hunyadi téri ingatlant. A közbeszerzési eljárás nyilvános eredmény- hirdetésére május 13-án kerül sor. Tájékoztatók sora hangzott el az uniós pályázati lehetőségekről. Ezek közül a képviselők húsz témakört emeljek ki, amelyeket a szakértők kidolgoznak. A pályázatok tényleges beadásáról ezek ismeretében később határoznak. A kiemelt programok között szerepel például az ivóvíz, a szennyvízelvezetés, az alapfokú oktatás, az egészség- ügyi infrastruktúra fejlesztése, a hátrányos helyzetű rétegek, illetve emberek képzése és foglalkozása. A felnőttoktatással is foglalkozó iskoláknak létre kell hozniuk szakmai tanácsadó testületüket. A tanácsba a fenntartó képviseletében Szabó Loránd polgármestert delegálták. Két és félmillió forintot különítettek el a költségvetésben különféle konkrét célra, illetve program támogatására, tegnap döntött a testület arról, hogy ezt a pénzt mire fordítják. Három pályázat beadásáról is határozott tegnapi rendkívüli ülésén a dombóvári képviselő-testület. + A tanév végén váratlanul iskolatej-akció szervezése kezdődött az országban. Ezért megkérdeztük olvasóinkat, hogy szeretik-e a tejet, illetve milyen tejterméket fogyasztanak szívesen, és abból milyen gyakorisággal? Szabó Ágnes, Paks: - Napi fél liter tej, egy doboz joghurt és öt deka sajt a fejadagom, pontos menetrend szerint, reggel, délben, este. Ha nem tartanám, nem is érezném jól magam. Ledneczky Mihály, Paks: - Kétéves koromtól nem fogyasztok tejterméket, így nem is vagyok hozzászokva, tehát nem hiányzik. Bucher Zsuzsanna: - Csak a joghurtot eszem és sajtot, ezekből viszont akár naponta is szívesen fogyasztok. Hogy éppen melyik ízlik, az változik, a gyümölcsös joghurtokat szeretem a legjobban. Jakab Csilla: - Nem szeretem a tejet. Míg kicsi voltam, megittam, de a kakaót akkor is jobban szerettem, és azt néha most is meg- iszom. Inkább csak a joghurtot eszem meg.______ ■ Szavazhat az interneten: www.tolnainepujsag.hu és SMS üzenetben: 20/454-36-64 uMüm Időző kérdésünk: Ön szerint aranyat érne még egy kis májusi eső? Szavazóink kicsit több mint fele szeretne még esőt, 56 százalékuk voksolt igennel. MAI KÉRDÉSÜNK: Képes lesz-e a Forma-1-ben a BAR-Honda megszorítani idén a Ferrarit? Tolnában A-Z-ig Bátaszék - A lakók kérvényezték, hogy a Kossuth utcában a város létesítsen parkolót az orvosi rendelő előtt. A testület úgy döntött, hogy az ötvennyolcas és hetvenes szám között megépíti a parkolósávot. m BikáCS - Pályázatot nyújtott be az önkormányzat a Bikács Kistápé közötti 2,9 km-es külterületi út rekonstrukciójára. A 47 millió forintos felújítási költségek zömét Sapard-forrásból szeretnék fedezni, a szükséges önerőt - mintegy 12 millió forintot - saját költségvetésből és hitelből biztosítják. A felújítás során négy méter széles útpályát építenek, mi Bonyhád - Az országos kürtverseny döntőjét Kisújszálláson rendezték meg. A Bonyhád Városi Zeneiskola 2. osztályos vadászkürtös növendéke, Gyenes Jónás Levente az első korcsoportban mutatta be tudását 23 társával együtt. Ragyogó teljesítményét a zsűri különdíjjal jutalmazta. Az ifjú kürtös felkészítő tanára Drága László, zongorakísérője Drága Magdolna. tpn Bölcske - A Kegyes József Általános Iskola két hatodik osztályos diákja előkelő helyezést ért Budapesten az országos német nyelvi tesztversenyen. Süvöltős István hatodik, Bodahelyi Róbert nyolcadik lett, mindketten Hössné Bokor Katalin növendékei. irgi Decs - Testületi ülést tartottak tegnap Decsen. A megbeszélést azonban egy kisebb ünnepség előzte meg, ugyanis a képviselők elhelyezték a községházán azt a zászlót, melyet Patrubány Miklós, a Magyarok Vüágszövetségének elnöke ajándékozott a településnek és a Csillagrózsa Egyesületnek a Gulág-találkozó alkalmával. mi Dombóvár - A közterület-, utca- és városrésznevek megállapításáról, a házszámozás rendjéről alkotott rendeletet a képviselő-testület. A rendelet tartalmazza az utcanevek megállapítására, megváltoztatására és védetté nyüvánítására vonatkozó szabályokat. Eljárást bárki kezdeményezhet, elfogadásához azonban szükséges az utca lakóinak fórumon történő meghallgatása és az, hogy az adott utcában állandó lakóhellyel és választójoggal rendelkező lakosok több mint fele aláírásával is támogassa a kezdeményezést. A javaslatot egy szakértő kuratórium is véleményezi, ezt követően dönthet csak a testület az utcák átnevezéséről. A lakcímváltozással kapcsolatos teendők ellátását a jegyző hivatalból biztosítja, m DlinafÖldvár - Az elmúlt hét végén tartott kistérségi ünnepségre nemzeti lobogókká és uniós zászlókkal díszítették a város utcáit és a Duna-hidat. A 350 zászlóból vasárnap reggelre 312 darabot elloptak, a kár több mint háromszáz- ezer forint. A Városüzemeltetési Kht. ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett a rendőrségen. (rgi Dunaszentgyörgy - Megkezdte a paksi Mikrocenter Kft. a sporttelep öltözőépületének felújítását. A hőszigetelési munkák, nyílászárócserék befejezési határideje június vége. na Fadd - Dombon falu szennyvíz- csatornázási lehetőségét tanulmányozza a faddi önkormányzat. A község minél rövidebb úton szeremé végrehajtani a beruházást - állami támogatás igénybevételével -, amelynek révén a dombori terület is teljes infrastruktúrával rendelkezne, m Gerjen - A szelektív hulladék- gyűjtés bevezetését tervezi az önkormányzat, két hulladék- gyűjtő sziget létesítésére pályázatot nyújtottak be a Belügyminisztériumhoz, egymillió forint költségre. A szigeteken három- három konténert helyeznek el, amelyekben külön gyűjthető a papír, a műanyag hulladék és az üvegek. m HŐgyÓSZ - A helyi iskola 4. osztályos diákjai emlékládát helyeztek el a buszmegállóval szembeni rózsakertbe, amit a 15 éves osztálytalálkozójukon fognak kibontani. A ládában, a mai korra jellemző emléktárgyakat helyeztek el, mobiltelefont, újságokat, a községre vonatkozó adatokat, fényképeket, dokumentumokat. (fké) Kajdacs - Az önkormányzat szilárd burkolatú út építését tervezi az Ady Endre utcában. A mintegy négyszáz méteres szakaszon szórt alapú aszfaltutat építenek. A munka megkezdése és befejezése a költségeket biztosító támogatások elbírálásának idejétől függ. Az útépítés várhatóan hétmillió forintba kerül, ezt a megyei területi kiegyenlítő keretből és a paksi atomerőmű támogatásából kívánja finanszírozni az önkormányzat. M) MadOCSa - Az alsó tagozatnak helyet adó iskolaépület két bejáratának akadálymentesítésére, valamint az óvoda és iskola udvarain pihenők létesítésére 252 ezer forint értékű építőanyagot kért az önkormányzat a Wienerberger Rt. Jövőház pályázatán. « i t Tamási Szigorúbb feltételek mellett pályázhatnak a jövőben egyes ön- kormányzati bérlakásokra a városban: a nemrég módosított lakásrendelet szerint az ajánlatban igazolni, vagy valószínűsíteni kell, hogy a pályázó képes az ajánlott összeg megfizetésére, és igazolni kell azt is, hogy nincs másutt rezsihátraléka. A módosítást az indokolta, hogy többször előfordult, hogy a pályázók irreálisan magas díjakat ajánlottak e meg, amellyel elnyerték ugyan a i bérleti jogot, de nem fizették a dí- 1 jat. A nem fizetőket a lakások ke- £ zelője, az Építő és Városüzemel- c tető (ÉVŰ) Kft. csak hosszadal- \ más bírósági eljárás után tudta ki- t tenni a lakásokból. c Pfaff Károly, a kft. ügyvezető s igazgatója elmondta: bíznak ab- i ban, hogy ezek után elejét tudják i venni a hasonló ajánlatoknak. Az _