Tolnai Népújság, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-24 / 120. szám
2004. Május 24., Hétfő MEGYEI T Ü K Ö R 5. OLDAL KÉSZ-küldöttek Szekszárdon Képviselve és hirdetve a keresztény szellemiséget SZEKSZÁRD A Szekszárdi Madrigálkórus - ajándékba adott kazettája révén - remélhetőleg hamarosan megszólalhat a működését nemsokára megkezdő katolikus rádióban is. A KÉSZ küldöttei kellemes emlékekkel távoztak Tolna megye székhelyéről. Hatvanöt résztvevő adott egymásnak találkozót a múlt héten szombaton és vasárnap a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének országos küldöttgyűlésén. A házigazda szerepét, a paksi és a tolnai csoport segítő közreműködése mellett ez alkalommal Tolna megye székhelye töltötte be, az ország különböző településeiről érkezőket - köztük dr. Osztie Zoltánt, a KÉSZ országos elnökét - dr. Sudár Géza, a szövetség szekszárdi szervezetének elnöke fogadta. A helyszínen, azaz az Ady Endre Középiskola kollégiumában a jelenlévők időszerű kérdéseket tárgyaltak meg, egyebek mellett szó esett a KESZ-csopor- tok, illetve magának a tagság létszámának növekedéséről: jelenleg mintegy ötezerre tehető azok száma, akik hivatalosan is csatlakoztak a szövetséghez. A kulturális program részeként a küldöttek megtekintették a várost is, benne azzal a Babits- házzal, melyben egyébként az idegenvezetést vállaló dr. Sudár Géza a gyermekkorát töltötte. A szombati közös vacsorán, illetve a vasárnapi délelőtti mise után egyöntetű vélemény alakult ki: Szekszárd joggal érdemli meg hírneve országos öregbítését. ______ -SZÁMegkérdeztük olvasóinkat Mivel szeret utazni? Van, aki a kényelmet részesíti előnyben, van, aki a biztonságot, s van, akit kizárólag az ár befolyásol. Mármint a menetjegy ára. Igaz, az mostanság már egyetlen esetben sem túl olcsó... Ön mivel szeret utazni? - kérdeztük az utcán a járókelőket. Dénes Anna, diák: - Elsősorban személygépkocsival szeretek utazni. Ha választani kellene a vonat és a busz között, akkor az előbbi javára döntenék, mert ott nagyobb az ember szabadságérzése. Ric Csaba, szakács: - Nekem a motor a kedvencem, persze jó időben. A tömegközlekedést tekintve a vonat áll hozzám közelebb, nagyon sokat vonatoztam annak idején. Borbás Vendelné, nyugdíjas: - Busszal szeretek utazni. Ezzel a gépjárművel nagyon gyorsan odaérek a célállomásra. Kellően kényelmesnek is tartom. Borbás Vendel, nyugdíjas: - Első helyre a személygépkocsit sorolom, de amióta nyugdíjas vagyok, azóta nálam mind nagyobb szerep jut az autóbusznak. Hogy miért? A válasz egyszerű: mert sokkal keve- sebbe kerül, mint az autózás! ■ Előző kérdésünk: Ön szerint kiszorítja-e idővel a mobiltelefon a vezetékest? Szavazóink 62%-a szerint igen. MAI KÉRDÉSÜNK: El szokott-e menni osztálytalálkozókra? Szavazhat az interneten: www.tolnainepujsag.hu és SMS üzenetben: 20/454-36-64 Közgyűlést tartottak az öregdiákok Közelről, s távolról érkezett volt gimnazisták idézték emlékeiket Közgyűlést tartott a Bonyhádi Öregdiákok Szövetsége. Az eseményre közelről, s távolról érkeztek a gimnázium volt tanárai és diákjai. A program hivatalos részének végeztével több évtizeddel ezelőtt érettségizettek idézték fiatalságukat, az alma materben eltöltött évek történéseit. Bonyhád Az 1806-ban Sárszenüőrincen alapított evangélikus gimnáziumot 1870-ben helyezték át Bonyhádira. Évek során szokásossá vált az érettségizettek jubiláló évfolyamainak találkozója. E rendszeres találkozók eredményeSchwarcz Tibor:- Az egész életem a gimnáziumról szól. Itt voltam diák, tanár, huszonegy esztendeig a gimnázium igazgatója. A BŐSZ közgyűléseinek az összetartozás érzése, a barátság, a találkozás, a jóízű beszélgetés, a fiatalkori élmények felelevenítése a lényege. Most kettőszázhat- van tagunk van. A szövetségben sok az idős ember, jó lenne ha több, fiatalabb generációhoz tartozó érezné bonyhádi öregdiáknak magát. Dr. Erdy Miklós:- New Jersey-ből érkeztem a találkozóra. Ötvenöt éve érettségiztem, 1956-ban mentem el Amerikába. Kutató vegyész lettem, sok szabadalmam, dolgozatom van. Aztán fogorvosnak képeztem ki magam. Szívesen foglalkozom a hun archeológiával. E témakörben előadásokat tartok a Harvardtól Kínáig. Remek alapokat kaptam a bonyhádi gimnáziumban, biztonsággal építhettem arra a tudásra, amire itt tettem szert. Romos Karoly:- Bonyhádon nőttem fel, a gimnáziumban 1951-ben érettségiztem, majd 1956-ban Svájcba mentem, 1965 óta Németországban élek. Először a harmincéves találkozónkra jöttem haza A BŐSZ közgyűlésén hacsak tehetem, itt vagyok. Szívesen emlékszem a diákéveimre, az órák izgalmaira és boldog vagyok, amikor volt osztályfőnökömmel, dr. Kotta Lászlóval és iskolatársaimmal találkozhatok. ként született meg 1936-ban a bejegyzett társadalmi szervezet, a Bonyhádi Öregdiákok Szövetsége (BŐSZ), amely egy 1946-os belügyminiszteri rendelet után három és fél évtized pihenőre kényszerült. Az intézmény alapításának 175. évfordulójára készülve vetődött fel az újraélesztés gondolata. Az alakuló közgyűlést 1982 áprilisában tartották. Az akkor megválasztott elnököt, dr. Kós Árpádot 1987-ben Schwarcz Tibor váltotta az elnöki székben. Azóta minden esztendőben az ő kezében futnak ösz- sze az éves közgyűlés szervezésének szálai. A BŐSZ 2004. évi közgyűlését május 22-én, szombaton tartották Bonyhádon. Az öregdiákokat a Bonyhád Városi Zeneiskola térzenéje fogadta, a művelődési központ színháztermében Schwarcz Tibor köszöntötte őket. Név szerint szólította a hetven, hatvanöt, hatvan, ötvenöt, ötven évvel ezelőtt érettségizetteket, akiknek a gimnázium emléklapját, s egy- egy szál virágot adtak át. Az utolsó találkozás óta elhunyt iskolatársaiknak egy perces néma felállással adóztak. Az elnöki tájékoztatóban szó esett a létszám alakulásáról, a gimnázium alapításának közelgő 200. évfordulójáról, Märcz Imre:- Bonyhád-bör- zsönyi vagyok, 1945-ben érettségiztem, most Pécsett élek. Akkor, negyedikes koromban azt írtam egy lapra, hogy gyógyszerész leszek. így is lett. Zavaros idők voltak, amikor mi voltunk ma- turandusok. Az osztályunkról még tabló sem készült. Az ötvenéves érettségi találkozón gyűjtöttem be a fotókat. Van olyan osztálytársunk, aki fél évszázaddal későbbi képpel szerepel a közös tablón. A fényképek is előkerültek s az ezzel egyidőben esedékes új elnökségválasztásról. A szövetség, a hagyományokhoz híven ebben az esztendőben is támogatást adott egy oktatási intézménynek. Az idén a Városi Zeneiskola Hangok Világa Alapítványnak juttattak 50 ezer forintot. A gimnázium három, kiemelkedő teljesítményt elért, jelenlegi tanulóját - Pál Ágnes, Papp Zoltán, Szabó Fruzsina - jutalomban részesítették. Az öregdiákok nevében az ötven éve érettségizett dr. Barabás János emlékezett egykori tanáraikra, felidézte a tanórák izgalmát, a diákcsínyek maradandó élményeit. A Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium jelenlegi életéről, a továbblépés lehetőségeiről Ónodi Szabolcs szolgát információkkal. A program közös ebéddel folytatódott, ahol előkerültek a szép és kevésbé szép, olykor megrázó történetek. Délután a negyvenöt, a harmincöt és a húsz éve érettségizettek osztáytáákozói zajlottak az áma materben. (Az osztálytalálkozókról készült képek honlapunkon megte- kinthetők: www.tolnainepujsag.hu ). -pálÖt egyházmegye hívei találkoztak Egység, a szeretet, az ember életét befolyásoló korlátok Több mint ötszáz hívő találkozott szombaton Pakson, a Déli Evangélikus Egyházkerület missziói napján. A találkozó célja, hogy megélhessék a nagyobb testvéri közösséghez való tartozást, s néhány olyan ma aktuális kérdésről beszéljenek, mint az egység, a szeretet, s az ember életét befolyásoló korlátok. Paks Pakson má hagyománya van annak, hogy nagyobb térséget érintő evangélikus táálkozót rendeznek, hiszen itt tartották 1997-ben az első országos táálkozót. Korábban az ilyen nagy testvéri közösségek ösz- szejöveteleire - mint azt Szabó Vilmos Béla elmondta -, nem volt lehetőség, évtizedeken keresztül nem adódtak nagyobb közösségi alkámak. A paksi lelkész hozzátette: nagyon vátozatos volt a program, de a táálkozó lényege az, amit maga a misszió szó eredetileg is jelent: hangozzék az evangélium. Szombaton öt egyházmegye részvételével rendezett missáós napot a Déli Evangélikus Egyházkerület. Az Energetikai Szakközépiskola sportcsarnokában több mint ötszáz hívőt láttak vendégül. A program közös áhítattá, Gáncs Péter püspök szolgáatává vette kezdetét. Ezt előadások, csoportbeszélgetések követték, ahol a missziói nap témája: „Egységben? Szeretetben!” került terítékre, de szó esett a keresztény küldetésről, s azokról a korlátokról, amelyek az ember életét szabáyozzák, akadáyozzák. S A bonyhádi evangélikus gimnázium táncosai mivel a lelki tápláék mellett léteznek más fontos dolgok, s a kereszténység lényegéhez hozzátartozik az életöröm is, ehhez pedig a zene és a tánc, igen vátozatosak voltak a missziói nap kulturáis programjá is. A záó áhítat után a résztvevők kompra szálltak, a Duna partján tábortüzet gyújtottak és szeretetven- dégséget tartottak. vida tünde Élő népművészet OZORA Az ozorá vá ad otthont az Országos Népművészeti Kiállítás Tolna megyei tálatának, amely szombaton nyílt meg a vá második emeleti kiállítótermében, s népi iparművészektől, a népművészet mestereitől, váamint népi kismesterségek művelőitől vonultat fel hetven népművészeti, illetve kézművesmunkát. A Tolna Megyei Kulturális Intézet pályá- zatáa 82 ákotó 299 ákotást küldött be, melyek közül száztizen- kilencet továbbítottak az országos zsűri elé. A munkákat bíráó szakemberek kiemelték a hímzés, a vászonszövés és a csuhé hasznáati tágyak országos viszonylatban is magas színvonalát. Külön örvendetes, hogy a pályázaton megjelentek korábban nem pályázó alkotók, fafaragók, hímzők. A kiállítás július 4-ig vár- ja a közönséget. ___________u. Hog y ÉSZ - Negyvenegy lakója van jelenleg Hőgyészen a gyermekotthonnak. Az intézményben élő gyerekek közül idén három nyolcadikos diák ballag a helyi Hunyadi János Általános Iskola Zeneiskolában. A végzősök gimnáziumban, szakközépiskolában, illetve szakmunkásképzőben tanulnak tovább. itké) MadOCSa - A paksi Bezerédj Általános Iskola Olimpiai kabalafigurák című rajzpályázatának győztese a madocsai Bíró Andrea lett, második Hyll Róbert Pusztahencséről, a harmadik a Bezerédj iskola diákja, Horváth Lejla. (rg) Nagydorog - A lakosság, a pedagógusok, szülők véleményét is figyelembe véve úgy döntött a nagydorogi képviselő- testület, hogy az iskola a jövőben Széchenyi Sándor nevét viseli majd. Széchenyi Sándor 1912-ben halt meg Nagy- dorogon, a mai iskolát, mely egykor a család kastélya volt, ő építtette. Az iskolát a nyári szünetben felújítják, ennek során homlokzatára felkerül a Széchenyi címer és a névadó neve. Az ünnepélyes névadót a rekonstrukció után, valószínűleg a tanévnyitóval együtt tartják. (vt) Németkár - A község német nemzetiségű kórusa és táncegyüttese Vértessomlón lépett fel a német nemzetiségi napok műsorában vasárnap délután. m Öcsény - A Cigány Néprajzi és Történet Egyesület Őcsényben tartotta közgyűlését. Ráadásul az önkormányzat segítségével a településen kívánják létrehozni azt a kiállítást, mely levéltárként működne, és a kutatók rendelkezésére állna majd. Az épület felújítása már el is kezdődött. tm Paks - A Bezerédj Általános Iskola negyedik alkalommal rendezte meg Számítógépész című versenyét a környék általános iskolái számára, amelynek témája az idén az olimpia volt. A döntőt a házigazdák csapata nyerte a madocsai és a bölcskei általános iskolák előtt. (rg) Pálfa - Budapesten jártak az óvoda nagycsoportosai. Közel tízéves hagyománya van annak, hogy az iskolába induló gyerekek számára búcsúkirándulást szervez az intézmény. Idén Budapestet választották úti célul, jártak az állatkertben és megnéztek egy előadást a Fővárosi Nagycirkuszban. A kirándulásra a nagycsoportosokat szüleik is elkísérték és néhány kisebb óvodás is. m PÖrbÖly - Schirilla György szombaton fél tíz körül ért Pörböly határába, ahol aztán több futni vágyó is csatlakozott hozzá. A sportember a „Hét megyés futás”-t azért kezdte el, hogy felhívja az emberek figyelmét az egészséges életmóddal járó előnyökre, valamint segítségüket kérje abban, hogy javítani lehessen a kórházban fekvő gyerekek körülményein. (bk) Simontornya - Az uniós csatlakozás után megérkezett az első „vámmentes” adomány a német testvérvárosból, Mar- pingen-Orexweilerből. Az ottani vöröskereszttől többek között húsz használt, de jó állapotban lévő komplett számítógépet hoztak az iskolának. A gondozási központ kanapékkal gazdagodott, míg az Illyés Gyuláné Országos Komplex Művészeti Vetélkedő résztvevői között többszáz játékot, plüssállatot osztottak ki. m Szekszárd - A Tolna Megyei Levéltár ügyfélszolgálatához tavaly tíz kárpótlási, hadigondozási és munkaszolgálat igazolási beadvány érkezett, ugyanakkor ötszázhatvanháromról hatszázhuszonhárom- ra emelkedett az egyéb igazolásokat - földügy, hagyaték, munkaviszony, munkabér, iskolai végzettség, anyakönyvi adatok - kérő ügyfelek beadványainak száma. Felszámolási, végelszámolási bejelentésből és határozatból kettőszázhat- vannégy érkezett az intézményhez. (SZÍ) Tamási - A múlt héten befejeződött a város virágosítása. Az önkormányzat 400 ezer forintot fordított a virágpalánták kiültetésére, amelyek a város- központban ezúttal az útszegélyek mellett láthatók. <w Tolna - Az Általános Nevelési Központ átszervezése is terítéken lesz a mai tolnai képviselő-testületi ülésen. Az egy iskolaközpont létrehozására irányuló tervek meghiúsulása után több megoldási javaslat született, ezek között szerepel például olyan is, amely szerint csak a felső tagozatos oktatás zajlana egy helyen. <sk> Várdomb - Kevés kerettantervet fogadtak el az idén az országban. A Képességfejlesztő és Értékőrző tantervet, melyhez a várdombi iskola is csatlakozott, azonban igen. A pályázati munkát az iskolában Boros Tiborné és Szamos Józsefné irányította. m> További települési információk: www.tolnainepujsag.hu