Tolnai Népújság, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-04 / 103. szám
HMM 2004• MAjus 4-, KEDD TAMÁSI S IMONTORNYA 5. OLDAL Tamásiban összpontosul a kistérség A város nyertese lehet a közigazgatási átalakulásnak A Városháza szűk lehet az új feladatokhoz Új hivatalként a volt bíróság jöhet szóba Amennyiben az Országgyűlés elfogadja, június 1-jétől életbe lép az úgynevezett kistérségi törvény, amely a többcélú kistérségi társulások működését szabályozza. Egyes elképzelések szerint a kistérségből fontos, jelenleg önkormányzati feladatok - utak, iskolák, egészségügyi intézmények fenntartása a társuláshoz, államigazgatási és közszolgáltatási hatáskörök pedig a körzetközponthoz, Tamásihoz kerülnének. Tamási Bár ma még bizonytalan, milyen feladatok hárulnak majd a kistérségi társulásokra, majd pedig a körzetközpontokra, a Belügyminisztérium (BM) szerint mind a hagyományosan önkormányzati fenntartású oktatás, de az egészségügyi intézmények, az utak fenntartása, valamint közszolgáltatások ellátása is az új kistérségi társulásokhoz kerülhet. Ezenkívül a közigazgatást is a kistérségi körzetközpontban erősítenék meg.- A Belügyminisztérium előkészületben lévő tervezete szerint gyakorlatilag minden érdemi államigazgatási hatáskört elvennének a községi jegyzőktől, és a körzetközponti jegyzőhöz telepítenék - mondta dr. Schutzbach Ferenc Tamási címzetes főjegyzője. Több mint harminc, közte a szabálysértési, építésügyi, útügyi hatáskörökről lehet szó. Mindehhez a mostani köztisztviselői létszám nyilvánvalóan kevés lesz, és új hivatali épületre is szükség lehet. Az átalakítás Tamásiban a hivatali apparátus növekedését vonhatja maga után, a környező községekben ugyanakkor felesleges létszám keletkezik. A társulás mellett várhatóan lesz egy további szervezet, jelentősebb létszámmal. A létszámigényekről a BM most végez egyeztetéseket. Tamásiban a Városi Bíróság volt épülete lehet az új hivatali helyszín. Az állami tulajdonú ingatlant, bár az önkormányzat benyújtotta rá igényét, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság ismét meghirdette eladásra. A tamási polgármesteri hivatalban az 1998-as leépítés után negyvenkét köztisztviselő állt alkalmazásban, azóta különböző hatáskörök telepítésével párhuzamosan tizennégy fővel nőtt az apparátus. _____________________ _____ T. F. Sz áztizenkét jubileumi bor Kitűnő fehérek, vörösek, rosépróbálkozások Noha korábban is tartottak már borversenyt, nem tekintve azokat, amelyeken csak helyi zsűri bírált, ebben az évben került sor a jubileumi borversenyre. Immár 15. éve neves zsűri, borászok, mérnökök, szakértők vizsgáztatják a hegy levét. SlMONTORNYA J Szakképzési pályázat Tamási A Vályi Péter Szakképző Iskola is részt vesz a Tolna Megyei Önkormányzat pályázatában, amelyet területi integrációs szakképző központ létrehozására nyújtott be a Nemzeti Fejlesztési Terv egyik programjára. A pályázat révén a tamási középiskola annak a nyolc intézménynek lehet egyike, amely része lesz a szakképző központnak. A dél-dunántúli régióban két ilyen központ jöhet létre. Vida Lajos, a szakképző iskola igazgatója elmondta: kisebb hányadban a tagok fejlesztési elképzeléseit is támogathatja a központ, ennél nagyobb előny azonban, hogy az intézmények összehangoltan működnének a beisko- lázás, képzés területén. t.f. Városlakók kérdezték Simontornyán sokakat foglalkoztat a megsüllyedt Petőfi úti általános iskola állapota. Csőszné Kacz Edit polgár- mester: - A szakértői vizsgálat szerint nem életveszélyes az épület, de minél előbb helyre kell állítani. A munka 18 millió forintba kerül, pályázati lehetőségekre várunk. Tamásiban új áruházat épít a Lidi áruházlánc, a város lakói azonban nem tudják, mikor készül el. Hajdics József polgármester: - Úgy tudjuk, hogy az áruházat még idén, várhatóan az év utol- só negyedévében átadják. ■ Patinás környezetben, a vár kőtárában Németh János hegyközségi elnök irányításával kilenc neves szaktekintély értékelte a borokat. Nem volt könnyű dolguk, egyrészt a benevezett borok nagy száma - 57 fehér, 49 vörös, és 6 rosé - miatt, másrészt a sok kitűnő bor közül nehéz volt kiválasztani az érmeseket. A fehérborok kategóriájában maximális pontszámmal nagydíjas lett Kondor Irén 2003-as olaszrizlingje, mellette még tizenöten büszkélkedS IMONTORNYA „Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet” - tartja a magyar közmondás. Nem tudni, hogy Hollandiában van-e hasonló tartalmú szlogen, de hogy szeretik a virágot az biztos - nem véletlenül nevezik a tulipánok országának a Németalföldet. A virág szeretetét ékesen bizonyítja a városban öt éve itt lakó, mosolygós holland hetnek aranyéremmel. Jelentkeztek új trónkövetelők is, Molnár József 19 pontjával a harmadik, Kapoli István 18,83 ponttal hatodik a sorban, mindketten aranyérmesek lettek. Tizenhárom termelő ezüst, 17 gazda bronz fokozatot ért el. A vörösborok jobban szerepeltek mint' a fehérek, 18 arany, 27 ezüst és négy bronz minősítés a mérleg. Nagydíjas lett és ezzel éremhalmozó Schweigert György, aki évek óta az élmezőnyben található, többszörös aranyérmes nagydíjas. Ebben az évben caberházaspár Tina és Leo. Ők már simontornyainak vallják magukat, s bár holland állampolgárok, igazi hazájuknak Magyarországot, ezen belül Simontornyát tekintik, úgy mondják, haza jönnek. A kezdeti nyelvi nehézségeket gyorsan leküzdötték, s egyre jobban szót értenek a helyiekkel. Tettekben pedig már sokkal előrébb tartanak: aktívan bekapcsolódnak a helyi közéletbe. A viránet sauvignon borával érdemelte ki a nagydíjat. Mellette ugyanebben a kategóriában a második legtöbb pontot érte el kékfrankos, merlot, cuvée borával. A fehérboroknál is jeleskedett: olaszrizlingje kevéssel lemaradva a nagydíjtól aranyérmes lett, míg ugyancsak aranyérmet kapott a chardonnay, szürkebarát, cuvée borával. A termelők roséval is kísérleteztek, de igazán még nem találták meg e borfajta előállításának technológiáját. A simontornyai borok más borversenyeken is megállják helyüket: Árendás Sára olaszrizlingje a tamási borversenyen arany minősítést kapott, míg Baum Ferenc cirfandlija Pécsett bekerült a legjobb tíz közé, így részt vehet az ausztriai fajtajellegű nemzet- közi megmérettetésen. v.l. gos várossá válást anyagiakban is segítik, tavaly ötezer virágpalántát hoztak Hollandiából. Ebben az évben 150 ezer forintot adományoztak a városnak virág-, főleg rózsafélék vásárlására. A város utcáit, tereit a közeljövőben Tina rózsái díszítik, jó szívvel adták, mindenki őrizze, vigyázzon rá, bizonyítsa be, hogy nem rossz ember. V.L. Hollandok a virágos városért Nemzetközi mesterkurzus Rangos komolyzenei hét koncertekkel Elkészült a programja annak a mesterkurzusnak, amelyet nemzetközileg is jegyzett zongora- és hegedűművészek vezetésével rendez júniusban a Lajtha László Zeneiskola. Az országosan is egyedülálló kurzus vezetői és résztvevői több helyszínen is koncertet adnak. Tamási Június 19-én és 27-én nemzetközi zongora- és hegedű-mesterkurzusnak ad otthont a Lajtha László Zeneiskola, emellett speciális képzést szerveznek zongoratanároknak. A kurzust a Franciaországban élő Rév Lívia zongoraművész, dr. Ábrahám Mariann, a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium tanára és Barta Mihály hegedűművész professzor (USA) vezeti, a tanárképzést dr. Gallai Istvánné, a kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola tanára irányítja majd. Antal József, a zeneiskola igazgatója elmondta: a program iránt itthonról és külföldről egyaránt van érdeklődés, várhatóan Horvátországból és Dél-Koreából is jönnek zeneművészek Tamásiba. A kurzus vezetői június 19-én este nyitóhangversenyt adnak a város művelődési központjában, majd minden este a hallgatók játszanak a zeneiskola hangversenytermében. A résztvevők június 22-én fellépnek a szekszárdi Művészetek Házában, valamint 23-án a simontornyai színházi napokon, a várban is, a zárókoncertet június 26-án hallhatja a közönség ugyancsak a tamási mű- velődési központban. _______t.f. Faanyag értékesítésünk: •Tű/ifa (cser. tölgy, Faanyagot vásárolnak: •Érvény es vágásengedelh elucndelkező erdőket veszünk ~ 'Y \ ' L szolgáltatásaink: • Belföldi es külföldi \endégvadás/tatás •szálláslehetőség • PÜiengs. r1átt^N%tóTörnv e/eibert • Kon ferehciaturi/rrtus •Természetismereti tábor gyerekeknek •Horgászat „GYüLAJ” Rt. / 7090 Tamási Szabadság u 27 M: 7457^-940, Fa*: 74/473-985 ww."vul:i ji t.lnj Kapós - Koppányvölgyi Vizi Társulat Tamási, Rákóczi u. 17 -19. Tel./fax: 74/471 -411. mezőgazdasági utak fenntartása, utak, járdák, támfalak építése, fenntartása, tereprendezés, földmunkák elvégzése. Ozora - Halálának 21. évfordulóján egész napos programmal emlékeztek Illyés Gyulára. Megkoszorúzták a költő szobrát, bemutatót tartott a néptánc - csoport. Az alsó tagozatos tanulóknak mesemondóversenyt rendeztek, a felsősök szavalóversennyel tisztelegtek Illyés Gyula emlékének, megtekintették a költőről szóló filmet. Fellépett a citerazenekar, és rajzverseny is színesítette a programot. Gyalogtúra és sportversenyek zárták a megemlékezést. m Paks - A Vak Bottyán Gimnázium vendégeként egy hetet tölt a városban a voronyezsi Állami Agrártudományi Egyetem dal- és táncegyüttese, a Csernoze-mocska. Szombaton felléptek a majálison, vasárnap Balatonfüreden, a kikötőben, tegnap este a gimnázium díszudvarán adtak műsort. Az orosz énekkar és a táncosok csütörtökön este hattól az Örökifjak néptáncegyüttessel közös táncházat rendeznek a középiskolában. (rg> Regöly - Fejlesztő központot hoztak létre a Regöly-Majsa pusztai Fogyatékosok Rehabilitációs Intézetében az elmúlt évben. Az órarendszerű fejlesztő foglalkozásokon - melyen az intézet valamennyi lakója részt vesz - a kommunikációs készséget, kézügyességet, háztartási ismereteket, mozgást fejlesztik, sőt még számítógépes ismereteket is tanítanak. Az eltelt időszak azt mutatja, hogy mióta a fejlesztő központ munkatársai - két pedagógus, egy szociálpedagógus, egy gyógypedagógus- rendszeresen foglalkoznak a bentlakókkal, azok készségei sokat fejlődtek. m> Simontornya - A szakmunkástanulók gyakorlati munkáit bemutató kiállítás nyílt a művelődési házban. A tárlaton a ruhakészítő, lótenyésztő, dísznövény- és zöldségtermesztő tanulók mindennapi tevékenységét is megismerhetik a látogatók. m Szakadat - A németországi Sendenből fogad vendégegyüttest a helyi német kisebbségi önkormányzat. A sendeni hagyományőrző fúvószenekar tagjai május 14-én a szekszárdi Német Színházban is fellépnek a szakadáti német nemzetiségi kórussal és a gyönki általános iskola fúvósegyüttesével. m Szakály - Anyák napi megemlékezést tartottak vasárnap Szakályban a művelődési házban. Áz iskolások, óvodások ünnepi műsorral és virággal köszöntötték az édesanyákat, nagymamákat. m> Szekszárd - A KT-Dinamic Kft. nyerte el, az önkormányzati tulajdonjog fenntartása mellett, a PATROTEX Szociális Foglalkoztató működtetésének a jogát. Magát a pályázati kiírást öt magánszemély és két gazdasági társaság vette át, de csak egy pályázat érkezett be. A működtetőnek vállalnia kell a megváltozott munkaképességűek rehabilitációs célú foglalkoztatását, s a dolgozók átvételét. Pályázatukban jobban jövedelmező munkák vállalásával is bővíteni tervezik a tevékenységi kört, figyelik a pályázatokat, komfortosítják a munkakörülményeket. au Tamási - Átutalta a város önkormányzata az Építő és Városüzemeltető Kft. tőkeemelésére szánt összeget. A város tizennyolcmillió forinttal harmincegymillió forintra emelte a cég törzstőkéjét. m Tolna - Tegnap megtette a rendőrségi feljelentést a hétvégén ellopott európai uniós zászlók és magyar nemzeti lobogók ügyében a tolnai Kommunális Kft. vezetője. Mint arról a Vasárnapi Népújságban beszámoltunk, péntekről szombatra virradóra, az EU-csatlakozás éjszakáján Tolna közterületeiről a mintegy nyolcvan uniós lobogó közül hatvanat loptak el ismeretlenek, a kétszáznegyven magyar zászlónak pedig közel a felét szedték ki a több méter magasan levő tartókból, vélhetően szervezett akció során. Egy zászló értéke kb. kétezer forint, az anyagi kár tehát több százezer forint, nem beszélve az erkölcsi veszteségről. Az ügyben lopás vétsége miatt indulhat eljárás. m Tolnanémedi - Számítógépet nemcsak pályázat útján lehet beszerezni. Pál Kálmán informatikai tanár levelet küldött a Hungária Biztosítóhoz, és a Társadalombiztosítási Igazgatósághoz, melynek eredményeként az általános iskola számítógépparkja nyolc számítógéppel és hat nyomtatóval gazdagodott. A tanulók így már húsz számítógépen és nyolc nyomtatón sajátíthatják el az informatikai ismereteket. IvD Újireg - Több száz palacsintát sütöttek a szombaton tartott majális és a kispályás focibajnokság résztvevőinek az újire- gi nyugdíjas klub tagjai, ebédre pedig hagyományosan birka-pörköltet kínáltak. A majálison körülbelül százan vettek részt. Vasárnap a Faluházban a helybeli óvodások, iskolások köszöntötték az édesanyákat. im További települési információk: www.tolnainepuisag.hu . i 4 i