Tolnai Népújság, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-14 / 112. szám
10. OLDAL KÉK 2004. Május 14., péntek TÜKÖR ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Sokan sérültek Egy Opel Astra sofőrje tegnap Gödöllőről Budapest felé hajtott, amikor nem a megfelelő lehajtó sávba sorolt be. Ennek következtében összeütközött az ott szabályosan vele szembe közlekedő Ford Tranzittal. A baleset következtében 11 fő sérült meg könnyebben, europress Meglőtte Több lövést leadott volt feleségére egy 73 éves férfi tegnap Budapesten. A lövedékek közül egy eltalálta az asszonyt, akit kórházba szállítottak. Egyelőre úgy tűnik, a nő könnyebb sérülést szenvedett, europress Vesztegetni próbált Ittas yezetés és vesztegetés alapos gyanúja miatt folytat eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság XII. kerületi kapitánysága D. Károly 51 éves budapesti lakos ellen, aki a vele szemben intézkedő rendőrt akarta lefizetni, europress Baleset a várban Hét könnyebben sérült kisgyermeket és a mentők elsődleges tájékoztatása szerint egy súlyosabban sérült felnőttet szállítottak kórházba a nagyvázsonyi várban történt baleset miatt. Tegnap húsz 9-10 éves gyermek (köztük két felnőtt) alatt leszakadt a vár egyik kilátóbástyája körpallójának egy körülbelül négyméteres szakasza, europress Tolvaj a házban A letenyei rendőrőrsön indítottak nyomozást ismeretlen tettes ellen. Az elkövető szerdán délelőtt Tótszerdahelyen az ajtót megrongálva betört egy családi házhoz, majd bent egy szekrényt felfeszített, s az ott tárolt körülbelül 300000 forint készpénzt eltulajdonította, europress Elütötték a kisfiút Halálos közlekedési baleset történt Vácon szerdán. Egy 8 éves kisfiú kerékpárjával szabálytalanul kanyarodott egy teherautó elé, és azzal összeütközött. A gyermek olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy néhány órával a kórházba szállítást követően elhunyt, europress Permetszert loptak Mintegy 3 millió forint értékű hígítatlan permetszert tulajdonítottak el tegnapra virradóan egy Szeged külterületén lévő vadászház mellől. Az elkövetők, hogy az elszállítást megkönnyítsék, fölpakolták a csomagokat az udvaron tárolt utánfutóra, amellyel együtt tulajdonították el a szereket, europress Asszonypárbaj A dombrádi rendőrőrs vizsgálatot folytat egy tettlegességig fajuló vita ügyében. Egy pátrohai udvaron egy 64 éves asszony szóváltást követően konyhakéssel támadt egy 46 éves nőre, aki felmosónyéllel védekezett. A „párbaj” során a késes nyugdíjas szenvedett könnyű sérüléseket. EUROPRESS Négyet egy csapásra Kedd reggelre ismeretlen tettes mászott be egy nyírteleki műhely udvarára, és négy ott parkoló gépkocsiból tulajdonította el az autórádiót. A lopási kár 150000 Ft, a tettes után nyomozás indult, europress A tyúkok megúszták Tűz ütött ki tegnap hajnali negyed egykor Újmajorban, Városlőd külterületén, egy 50 x 20 méteres baromfitelepen. A telepen 9 ezer tojótyúkot tartottak, de szerencsére az állatoknak nem esett bajuk. Személyi sérülés nem történt, a kár meghaladja a 30 millió forintot. EUROPRESS Veszélyes hulladék égett Vajon mi okozhatta a tüzet a pótkocsi belsejében... Iskolai laborokból kiselejtezett kémiai anyagokat és használt olajszűrőket szállított az a teherautó, amelynek pótkocsija kiégett tegnap reggel Tiszaalpár és Lakitelek között. Tiszaalpár - Lakitelek A teherautó Kiskunhalasról Debrecenbe tartott a szállítmányával. Fémhordóban tárolt olajszűrőket, valamint 600 kilogrammnyi vegyes összetételű kiselejtezett vegyi anyagot vittek megsemmisítésre az alföldi nagyvárosba. Fegyház az embertelen kínokért Első fokon tizennégy év fegyházra ítélte a Baranya Megyei Bíróság azt a 31 éves férfit, aki a vád szerint tavaly brutálisan agyonverte élettársát. A büntetett előéletű férfi beismerte tettét, és amint mondta, megbánta, amit elkövetett. A tárgyaláson kiderült, a gyilkosság áldozatává lett fiatal nő rendszeres bántalmazásáról tulajdonképpen az egész falu tudott, ám mégsem tett senki semmit. PÉCS Amint arról hírt adtunk, tavaly rettenetes bűntényre derült fény Velényben. Miután a szomszédok már több hete nem látták a falu széli házánál a 23 éves fiatal- asszonyt, ráadásul az épületből orrfacsaró bűz áradt, és a szoba- konyhás lakás ablakait elborították a döglegyek, értesítették a rendőrséget. Amikor a nyomozók behatoltak a házba, ráakadtak a horrorfilmekbe illő kegyetlenséggel agyonvert, a nyári hőségben már erősen oszlásnak indult nő holttestére. A hatóság megjelenésekor a lány élettársa, az akkor 30 éves O. J. megszökött, azonban nem sokkal később elfogták, majd beismerte tettét. Első fokon tegnap tárgyalta az ügyet a megyei bíróság, az ügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolta O. J.-t. A napvilágra került tények miatt a tárgyaláson a hat osztályt végzett, büntetett előéletű férfi elismerte tettét, amit ő folyamatosan „cselekménynek” hívott, azonban azt állította - szemben a szakértői véleménnyel -, hogy csak néhányszor ütötte meg a nőt. Kiderült, hogy a korábban prostitúcióból élt áldozattal három esztendeje ismerkedtek meg, majd ősszé is költöztek. Kezdetben normálisan alakult a kapcsolatuk, ám később sokat veszekedtek, sőt a férfi többször meg is verte, bár a vádlott csak néhány ilyen alkalomra emlékezett. Mindenesetre a tanúk szerint tény, hogy a korábban igencsak szemrevaló szőke lány a férfival való kapcsolat ideje alatt egyre rosszabb állapotba került: többször eltörött az állkapcsa, megsü- ketült, halála előtt már annyira legyengült, hogy járni is alig tudott. Többször elment a háziorvosához is különböző beutalókért, a doktornak ugyancsak szemet szjírtak a sérülések, ám szerinte a lány azt állította, hogy balesetek érték. Az orvosnő az esetről a polgármesterrel is beszélt, sőt a megidézett tanúk szerint a faluban szinte mindenki láthatta, mi történik a nővel. Termi mégsem tettek semmit. A vádlott elmondta, a végzetes nap előtt egy másik faluban mintegy 12 üveg sört és némi tömény italt fogyasztott barátaival, majd miután egy füves részen aludt pár órát, hazament. Otthon ugyancsak lefeküdt, s amikor felébredt, valamin összevitatkozott a nővel. Később „elveszítette a fejét, saját haját is tépni kezdte, majd ütött.” Élettársa egyszer a kádban lemosta vérző fejét, de további ütlegek és rúgások érték addig, míg elveszítette eszméletét. Ekkor a férfi lefektette az ágyba, és a nő rövid idő múlva meghalt. A vádlott elmondta azt is, ön- gyilkosságot is megkísérelt tette után, azonban nem járt sikerrel. Három hétig titkolta a történteket, végül - miután felvette a régen halott élettársának járó segélyt -, arra gondolt, hogy berúg, és így bátorságot merítve végez magával, ám erre már nem maradt ideje, mert leleplezték a szörnyű gyilkosságot. A férfi enyhítésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős. MÁTÉ BALÁZS ÉLETÉT VESZTETTE. Meghalt az a motoros, aki a forgalommal szemben próbált eljutni céljához tegnap délután Budapesten, az V. kerületi Szemere utcában. Az egyirányú utcában szabályosan haladó taxi vezetője nem tudta kikerülni az ámokfutót, és fellökte. A motoros a járdaszegélynek csapódott.____________ fotó: europress Csempész csővezeték Kelebia Minden jel szerint tiszta szesz csempészetére akarták használni azt a több mint egy kilométer hosszon a szerb-magyar határon átnyúló csővezetéket, amelyet a határőrök találtak meg Kelebia térségében. Határőrök bukkantak rá szerdán este Kelebia térségében a mintegy 1000-1200 méter hosszú, a szerb-magyar határon átnyúlva lefektetett csővezetékre. Valószínűleg nagyobb mennyiségű tiszta szesz Magyarországra csempészésére akarták használni a vezetéket. Tettesekre egyelőre nem akadtak, de a gyanú szerint helyi lakosok közreműködésével történhetett az előkészület. A Szerb-magyar Határ Menti Vegyes Bizottság tegnap felszedte a földből a lefoglalt vezetékszakaszt, az ügyben a határ mind- két oldalán vizsgálat indult. ■ Tolnában történt Autó és busz találkozása Személygépkocsival ütközött össze egy csuklós autóbusz Szekszár- don, a Szőlőhegy utcában. A balesetben szerencsére senki nem sérült meg. Stoppos, mint gyanúsított Egy gárdonyi lakos tett feljelentést a Szekszárdi Rendőrkapitányságon. Elmondása szerint a megyeszékhelyig hozott a kocsijával egy stoppost, majd mikor az kiszállt, azt vette észre, hogy a táskája és az iratai eltűntek. Villanymotor a vállalattól Villanymotort szereltek le és tulajdonítottak el eddig még ismeretlen személyek Csibrákon, egy vállalat műhelyéből. A lopási kár eléri a 100 ezer forintot. Az őz végzete Paks közelében, a 6-os főúton egy őzet ütött el egy személygépkocsi. Az állat elpusztult; az anyagi kár több százezer forint. Téves riasztás Tegnap délelőtt egy betelefonáló riasztotta a tolnai tűzoltókat, a hívó fél szerint kigyulladt a faddi szeméttelep. A helyszínre érő egység azonban nem talált tűzre utaló jelet._________________________■ Leszúrta a részeges nőt Törökszentmiklós - Szeged A pohár 2002 tavaszán telt be végképp. Zs. József és párja, rendszeresen italoztak, emiatt gyakran kerültek összetűzésbe. A férfi sérelmezte, hogy amíg ő napközben dolgozik, élettársa italozik. 2002. március 9-én hajnalban József disznóvágásra ment. A férfi térült-fordult, mire újból hazatért, az asszony már ébren volt. Akkor együtt folytatták az ivást. Éjfél körül értek haza a kocsmából, majd az asszony „elővarázsolt” valahonnan egy kétdecis tömény italt. Ezt látva dühbe gurult a férfi, nem akarta, hogy az asszony tovább igyon. Elvette az üveget, tartalmát az udvaron kiöntötte. A keletkezett vita során a férfi felkapott az asztalról egy konyhakést, amelyet korábban a disznóvágáson használt, háromszor megszúrta a nőt. Látva a bajt, átment a szomszédba, ahol éppen egy orvos lakott. A doktor már csak a halál beálltát tudta megállapítani. Zs. József nem is próbált elmenekülni, a rendőrök házhoz jöttek érte. Zs. Józsefet emberölés bűntettében találta bűnösnek a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság 2003 decemberében, ezért 10 év börtönbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A döntés ellen a vádlott és védője az ítélet enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést. A Szegedi ítélőtábla azonban tegnap helyben hagyta az elsőfokú bíróság döntését. HORVÁTH GYŐZŐ Lemészárolta apját Kaposvár Tizenkét év fegyházbüntetésre ítélte a Somogy Megyei Bíróság azt a 28 éves bolhási férfit, aki novemberben lemészárolta az apját. A bíróság különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében találta bűnösnek. A családban - mint a tegnapi tárgyaláson elhangzott - nem volt ritka a nézeteltérés. Az apa időnként agresszíven bánt családtagjaival, különösen fiával volt sok konfliktusa. A tragédia napján a 28 éves fiú este ért haza, enyhén ittasan. Apjával megint összetűzésbe keveredtek. A vita tettlegességig fajult, végül a fiú kést ragadott, és összeszurkálta apját. Tízszer szúrta bele a 14 centis pengéjű konyhakést, megdöbbentő kegyetlenséggel. A férfit mellkasán, hasán, nyakán, oldalán, hátán is érték a szúrások, sőt az egyik nagy erejű döfés szabályosan megskalpolta... A kiérkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A tárgyaláson a vádlott azt állította: csak azért szúrt, mert a vita hevében apja is késsel támadt rá, s ő pánikba esett. Erre utaló adatokat azonban a bíróság nem talált. Állítását az is cáfolja, hogy az orvos szakértő véleménye szerint több szúrás úgy érte az áldozatot, hogy az háttal állt támadójának. A bíróság végül különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében találta bűnösnek a vádlottat, ezért tizenkét évi fegyházbüntetésre ítélte, és tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet nem jogerős: az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. jakab edit Helybenhagyott életfogytig Kiskunfélegyháza - Szeged Helybenhagyták a Szegedi ítélőtáblán a kiskunfélegyházi gyilkosokra korábban Kecskeméten kiszabott ítéletet. Tehát jogerősen is életfogytiglani fegyházbüntetést kapott a tázlári és a kiskunfélegyházi tettes. Legkorábban 30 év múlva bocsáthatók feltételesen szabadlábra. A siílyos ítélet egy rendkívül brutális bűncselekmény miatt született meg, ami eredetileg „sima” lopásnak indult, de gyilkosság lett a vége. A két - 28, illetve 25 éves - tettes 2002 novemberében megölt a lakásán egy idős kiskunfélegyházi asszonyt. A bűnözők átmásztak az Attila utcai ház kerítésén, és a tetőt kibontva bejutottak a kamrába. Meghallották viszont, hogy ébren van még a ház lakója, és televíziót néz. Rárontottak az ágyában fekvő asszonyra: ütötték-vágták az életéért könyörgő, sikoltozó nőt, végül megfojtották egy párnával. Kiszedték fülbevalóját, levették nyakláncait, aranygyűrűit, és magukhoz vették mobiltelefonját is, s a 75-80 ezer forintnyi zsákmánnyal távoztak. Másnap reggel Kiskunhalasra utazott vonattal a két férfi, ahol felkeresték 29 éves ismerősüket. Az orgazda végül hatezret fizetett a zsákmányért, és még aznap továbbadta. Az első fokon eljáró Bács-Kiskun Megyei Bíróság nyereségvágyból elkövetett emberölés és lopás bűntettében bűnösnek találta a két férfit idén február 27-én. Fellebbezés miatt aztán tegnap a szegedi táblabíróság tárgyalta az ügyet, __ és helybenhagyta dr. Árvay Árpádné Kecskeméten hozott döntését. noszlopy i 4 A pótkocsi rakománya nem sokkal fél 7 után gyulladt ki, ami■ kor éppen Tiszaalpár és Lakitelek , között haladt a jármű. A sofőrnek , egy mögötte jövő sofőr jelezte, - hogy valami gond van. Miután • megálltak, poroltóval és homok■ kai próbálták az égést megfékezni, de nem sikerült, ezért értesíFOTO: OBJEKTÍV mikooynokseu : tették a tűzoltókat. A kéttengelyes utánfutót leakasztották a teherautóról, mert a lángok teljes terjedelmében elborították, s félő volt, hogy a járműre is átterjednek. A tűzoltók légzőmaszkban közelítették meg, és a lángokat erősen porlasztott vízsugárral és habanyaggal fékezték meg. A tűz vélhetően attól is keletkezhetett, hogy néhány üvegcse összetört, és a kémiai anyagok egymással reakcióba léptek. _______objektív